Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kandúrvarázsló

0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az igazi Homár-olvasó részeg dülöngélés közben is megmarad felajzott riporternek. Harryjános aranykoszorús Homár-olvasó, hiszen a Sziget tudatveszejtő poklában is Naiv Ügyfél maradt, és két kínaigyanús fordítást fotózott nekünk:   Fogadd szeretettel a…..
Kandúrvarázsló 2009.08.18 09:42:58
@puffancs: ha be van baxva, akkor miért ne?
Mindent tudni akarunk erről a gyöngyösi egységről, ahol Slowly lefotózta nekünk augusztus eddigi legerősebb backdoor üzenetét. Aki valaha járt itt, kérjük, írja meg, milyen volt, meg azt is, hogy milyen fickó a Sanyi, és hogy milyen gyakran mernek a kuncsaftok mégis bunkó paraszt…..
View Larger Map Zsirparaszt Debrecen-drukker, és miután a focicsapatát összesorsolták a Levszki Szófiával a BL-be jutásért, korszerű fanatikusként a Google Mapshez fordult tanácsért, hogy merre menjen, ha úgy dönt, nekivág autóval. Meglepődött, akárcsak én, miután…..
Ki más vezényelné a magyar földrajzoktatás reformját, mint a patinás hazai termőterületekre érzékeny Auchan? Károly fotózta a reformszámlát, amin a hipermarketek Magyar Bálintja a fokhagyma nevét is megreformálta. Vess egy pillantást a csatolt képre! Mókás osün pénztárblokk…..
Kandúrvarázsló 2009.08.10 04:20:15
Szomorú, hogy nem Makóban termesztik. Világhírű volt. Még szomorúbb, hogy nem csapunk az asztalra, és nem mondjuk azt: nem vesszük meg azt a terméket, ami nem itt készül, nem itt termesztik. Megveszünk minden sz@rt, mindegy honnan származik.

@BKV figyelő: Nem vagyok nyelvész, de mintha régen még foGhagymának írták volna. Merthogy olyan, mint a fog. Olyan alakja van. Fog alakú hagyma. Aztán jöttek a zokosok, és foKhagyma lett belőle. Pedig van gyöngyhagyma, sonkahagyma is.
Az NB1-gyel foglalkozó Homár-poszt ritkább, mint a Piarista Gimnáziumot végzett MTK-drukker, de most itt van egy, ráadásul ezúttal maga a Homár füstölgött a Naiv Ügyfél szerepében. A Hungária körúti Szentélyben ugyanis minden sztereotípiára rácáfolva olyan lassan és…..
Kandúrvarázsló 2009.08.03 09:42:15
Kandúrvarázsló 2009.08.03 11:35:53
@szily:
Nemzetközi meccset kivetítőn kell nézni a Rathaus elötti placcon Bécsben. Csak sört lehet kapni
CsabyKe Hegyeshalomból jött Pestre vonattal, de az első osztály, ahová a jegye szólt, le volt zárva. (A Homár nem vasútbuzi, így fogalmunk sincs, hogy szakmailag vajon mi indokolhatja egy nem funkcionáló vasúti kocsi rákapcsolását egy járatra. Kifelé menet talán lemészároltak…..
Kandúrvarázsló 2009.08.03 10:11:58
@Sün‼:
Csak megerősíteni tudom, tegnap éjjel előttem futottál át az úton. Még szerencse, h nem kocsival mentem, így is alig tudtam lefékezni, nehogy elüsselek.
Zoltán fiait alaposan megviselte a nyári tábor. Az egyiküket ellepték a kiütések, a másik hazaindulás előtt úgy beverte a fejét, hogy kettőslátása lett. Mint mindenki sejtheti, profi egészségügyi szakemberek jól szervezett szolgáltaást nyújtottak nekik, így órákon belül…..
Kandúrvarázsló 2009.07.31 09:19:01
@Briguci77: Mert ez is milyen már? Inkább fizessék meg az orvosokat!
A fenti példám konkrét, ismerős lánya és a férje sztorija. Itthon ügyelet, rendelés, ügyelet, mentőzés, aludni alig, mindezt 80 000 (nyolcvanezerért) + a mentőpénz. Na ezt adták fel, és léptek ki Svédországba. Annyiban húzós ott, h diktafonba kell mondania a beteg vizsgálatát, nem tévedhet, nincs javítási lehetősége. Iszonyú agymunka nekik, mert ugye svédül csak most tanulnak, igaz angolul tudnak.
A valaha volt legborzongatóbban undorító junkfood-gyerekjáték hibrid bukkant fel az interneten. A Hotdog-lak több mint 4,5 kilogramm pácolt hússzeletből és kóser virsliből áll. Csupán 80 dolláért vannak még a csomagban rablóhúsfák és kerítésnek való húsgolyók.…..
Kandúrvarázsló 2009.07.24 16:12:48
Kandúrvarázsló 2009.07.25 08:43:53
@jane_eyre: a francba! Akkor nem is áll el 3 hétig? Felháborító!!!!
Bár a szabadúszó vállalkozók amiatt panaszkodnak, hogy már a 3 hónapos fizetési határidőt is egyre kevesebben tartják be, a multiknál pont fordított a jelenség: már azelőtt be kéne fizetni a csekket, hogy kiküldték: Ma (július 22-én) kézhez kapott csekkjük fizetési…..
Zseniálisan nyomasztó ár/teljesítmény arányra bukkant Gábor csomagküldésileg. Nagyjából azonos méretű pakkot Németországból Magyarországra feladni épp feleannyiba kerül, mint innen oda. A sebességet és a biztonságot meg kell fizetni: Csak azt a kérdést szeretném feltenni a…..
Nehéz ezt a képet máshogy értelmezni. K.V. fotózta az ablakukból a Hitgyüli utánfutós reklámautóját, ami egy hatalmas Bibliát hurcol magával Budapesten Egerben: Ma délelőtt nyugodtan ültünk a gépünk előtt, amikor arra jött egy kocsi hangosbemondóval. Gondoltuk már megint egy…..
Sajátos árképzéssel találkoztak T.R. ismerősei az agglomerációban. Lakásukat elöntötte a szar, így hirtelen, tudományos megalapozottság nélkül választottak szakembert, aki telefonban 22 ezret becsült, a helyszínen 45 ezret mondott, és még erre akart volna áfázni, de persze…..
Kandúrvarázsló 2009.07.23 12:32:34
@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Vízállás jelentés: rólam szakad a víz, vízpartot akarok! Mindegy, h árad vagy apad, hajóvonták találkozhatnak vagy sem!
Kandúrvarázsló 2009.07.23 12:39:18
@Sün‼: Szerezz már kérlek egy zergetollat nekem, had tűzzem a kiskalapomba!
Kandúrvarázsló 2009.07.23 13:15:31
@Sün‼: "Inkább átadom a lehetőséget valaki másnak." például a görénynek?
Lehessen részegen ismerkedni, lécci! Tényleg nagyon vicces, amit a VI. kerület szabadlábon lévő önkormányzati képviselői bohóckodnak. Ugye kitalálták, hogy a város szórakozónegyedében szeptember 1-től este 10 után kijárási tilalom lesz helyszíni kivégzéss terhe mellett…..
Kandúrvarázsló 2009.07.23 12:35:22
Kandúrvarázsló 2009.07.23 12:47:23
@staropramen: Jajj, nem érted! Az ottlakók hőbörögnek, oszt mindet bezárják este 10-kor, kivéve a Westend tetőteraszt, ott mehet a tivornya hajnali 3-ig, csak a fél város hallja. Kettős mérce, avagy vannak egyenlőbbek.
Koppány internetét egy könyvelési hiba miatt lekorlátozta a UPC, majd azt javasolták, menjen netkávézóba, hogy át tudja küldeni nekik a bankja igazolását. Jófejség: Havi 7.500,- forintot fizetek egy szélessávú internet-szolgáltatásért a UPC-nek. Minden hónapban. A UPC szerint…..
Bár meztelenség van benne, ez nem pikáns, hanem igazán ijesztő történet: ml azt állítja, hogy a kabinban, öltözködés közben valaki kamerás mobillal felvételt csinált róla, erre kikapta az illető kezéből a telefont. Mint kiderült, maga a kabinos volt a perverz. Leskelődés…..
Kandúrvarázsló 2009.07.17 13:14:20
@staropramen: hja, én se Pestre megyek, ha a Duna partján szeretnék napozni, csobbanni.
Kandúrvarázsló 2009.07.17 13:20:12
@Szódás Lova: megyek a kőfejtőbe. Még soha nem fotóztam le a páromat vetkőzés közben, zuhany alatt, ágyban, stb. Tudtommal ő sem engem.
A nagy, botrányos sztoriknál nyilván jellemzőbb, hogyan intézi egy cég az apró, mindennapi kis ügyeit. Egy mobilszolgáltatónál millió más mellett ilyen a júzer mailcímének megváltoztatása. Tango édesanyjának + Tangónak az istennek se sikerül ez, a búbánatos fordulatok itt…..
Rögtön utána szövegezhették ezt a reklámplakátot, amit hosszú nevű olvasónk, genuinespeed alias Johnny H-some szúrt ki a Fővám téren, jó étvágyat! A minap egy gyorsetteremben fogyasztottam ebedemet és egy kedves kolleganom hivta fel a figyelmemet az alant lathato hibara. Egyszer…..
Kandúrvarázsló 2009.07.16 10:01:00
Kandúrvarázsló 2009.07.16 11:02:39
@Sün‼: Gyere strandolni, isteni a víz! Kuncsaftok megvárnak.
Egészen ijesztő dolgot írt meg nekünk Yappyapp, méghozzá azt, hogy ha az ember az Auchanban vesz egy értékesebb műszaki cikket - ő például LCD tévét - akkor hiába hiszi azt, hogy van normális, plusz ha rendelt mellé, akkor úgynevezett Auchan-garanciája is, valójában jól meg van…..
Kandúrvarázsló 2009.07.16 10:09:10
@vill: Pedig az igazi tanyasi/falusi tyúkok tudnak csak ikertojást tojni. Nem a ketrecben nevelt, napot, kukoricát sosem látott "futószalag tyúkok".
Ismerjék meg a szécsényi Parabola és Kábel bt.-t, a magyar vidék korszerű távközlési szolgáltatóját, akik pírímán elműködnek olyan cafrangok nélkül, mint webszájt és rendszergazda. Péter ismerőse hónapok óta szenved velük, a net akadozik, de a cégnél nincs olyan, aki…..
Kandúrvarázsló 2009.07.13 08:37:41
@Secnir:

"Nem hiszem el, h közelebb nem találtak szakembert! Salgótarjánban esetleg egy szakember? "

SALGÓTARJÁN!!!!
Vastagbőr Batyus Galopp 2009.07.12 09:01:00
A már többször címlapokra került kis település, Ivád megint nagy dobásra készül, a "Zászlóból játszóteret akció", az eladó utcanevek és a segélyért közmunkát program elindítása után a Heves megyei 400 fős falu ismét nagyot álmodott: Geszti Péter…..
Kandúrvarázsló 2009.07.12 09:37:59
Kandúrvarázsló 2009.07.12 10:40:00
@crayfish: miért gonoszkodsz? Találj ki jobbat, vagy nevezz be a méregdrága és eléggé értelmetlen Nemzeti vágtára! Ott a helyed :P
Zsuzsanna a magyar ipart akarta támogatni, ezért a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-nél vette meg a kétlapos asztali villanytűzhelyet. Meg is kapta a méltó büntetését, kár, hogy nem fokossal. A vásárlás a legrosszabb fajta hungarokommunista hangulatban zajlott: nem volt rendes zacskó, az…..
Ha nem írnánk ezt a tejjel-mézzel folyó blogot, máris rohannánk elfoglalni a meghirdetett állást, amire András hívta fel a figyelmünket. ..
Kandúrvarázsló 2009.07.09 13:08:41
@Okádó Mikádó: húúúú, bakker, épp most gondoltam rá, h enni kéne finom mogyoróscsokit, de ezek után meggondolom... Az ember maradék boldogsághormon-tablettáit is taccsra vágják :(
Kandúrvarázsló 2009.07.09 13:22:31
@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: boááááááááááááá

Inkább eszem egy almát csoki nélkül. Max kukacot találok benne
Kandúrvarázsló 2009.07.09 13:56:50
@Sün‼: Tablettázó gépkezelő jelmezben?
Sily meg összef*sta magát ijedtében :D
Kiüresedett világunkban az emberek bármilyen lehetőséget megragadnak, hogy társaloghassanak egymással. Például öntevékeny lakók az ismeretlen pakolóőrökkel egy talán lopott autóról, Budapesten, a XII. kerületi Hertelendy utcában. Az összeállítás részét képező zacskó az…..
Kandúrvarázsló 2009.07.09 12:29:45
@Sün‼: szerintem a görények dolga. Ez is büdös, az is büdös :D
Minimum a hónap kalandja esett meg Gergővel. Olvasónk - magyar internetezők tízezreihez hasonlóan - nemrég belebotlott az Aranylinkbe, ami alatt Horálki János extrém túravezető weboldala lapul. Ha nem ismernék véletlenül, János, a netes híresség olyan komplex túravezetést kínál…..
Aki Marco Matterazzi hátvéd útját keresztezi, legyen indián vagy fehér, buddhista vagy katolikus, bebongozott LMP-s vagy cigányevő jobbikos, az mind jól tudja, hogy fel fogják rúgni, mint mint fiatal MSZP-s a poharat. Akji savas kádba merül, az jól tudja, hogy fel fog oldódni. Aki a…..