Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vention

170 bejegyzést írt és 91 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Futo001 Asus netbookjában valaki gonoszul kicserélte az eredeti merevlemezt, amit ezután a szervizben nem akartak garanciálisan pótolni. A gond csak az, hogy ezt vagy a boltban ahol vette, vagy a korábban más néven futó szervizben tehették:Van egy garanciális Asus 1201N notebookom, amivel…..
Vention 2011.02.04 11:12:15
@igazságos: nem tudom, hogy kamu-e, de ilyen "plomba" nem létezik, így semmivel nem fogja tudni bizonyítani, hogy nem ő szedte ki a vinyót és tolt bele egy szart.

A 1201N-es Eee PC-ken Windows 7 Home Premium 32 bites változata van fent gyárilag. Feltételezem, hogy amikor a végfelhasználó visszakapta a gépet, akkor ez az oprendszer rajta volt és az adatai sem hiányoztak, mert ha üresen kapta volna vissza, akkor azt nyilván leírja.

Ez alapján kizárható, hogy a szervíz véletlenül hibázott, hiszen igen kicsi a valószínűsége annak, hogy véletlenül egy olyan rossz vinyót rakjanak bele, amin véletlenül pontosan azok az adatok vannak, ami a jó vinyón volt. Tehát ha a szervíznél cserélték, akkor az szándékos volt, mert előtte a jó vinyóról mindent át kellett másolni a rosszra. Ez nem egy bonyolult művelet, vannak erre programok, mondjuk megnehezítheti a dolgot az, hogy egy rossz eszközre kell másolni. Szóval elképzelhető, hogy egy alkalmazottnak pont egy használt 250 GB-os vinyóra van szüksége, mert pont elromlott az övé és úgy gondolta hogy megéri a kockázat. Annyit tennék ehhez hozzá, hogy nagyker áron 12000 forintért már 500 GB-os vinyókat lehet kapni, amik ráadásul újak, 3 év garral és megbízhatóbban tárolják az adatokat mint egy használt 250 gigás Hitachi(? vagy Seagate?).

A másik lehetőség, hogy a végfelhasználó így próbál 250 GB-os vinyóhoz jutni.

Futtatni kellene egy GetDataBack-et és visszaállítani a törölt adatokat, hátha lesz köztük olyan, ami utal az előző tulajdonosra. Ennek igen kicsi a valószínűsége, ezért szerintem nem bizonyítható hogy kinél tűnt el a jó vinyó.
Vention 2011.02.04 15:06:24
@futo001, @Gépember: jogos, én tévedtem, elnézést.
Pörögnek a hírek az Apple TV háza táján, a legújabb hírek szerint a cég a "töltsd és vidd" módszer helyett inkább a "streameld, béreld" módszerre állna át. Jelenleg a tévés részeket 1.99 dollárért adják standard minőségben, a HD-s epizódok 2.99 dollárt…..
Vention 2010.07.26 11:37:23
@Neton: "A Streamelést meg én azért sem tartom jó ötletnek, mert azért ha mondjuk USA-ban utazás közben akarsz iPhone-ra sorozatot streamelni, akkor azért az elég gáz, lévén náluk a mobilhálózat eléggé fos (a 3G is, nem csak a sima)."

Azért nem tartod jó ötletnek a streamelést, mert szar a 3G hálózat? :DDD Ennek semmi értelme, mert letöltéskor is szar a hálózat.
Vention 2010.07.26 12:10:19
A poszt pedig értelmetlen és csapongó.
"Jelenleg a tévés részeket 1.99 dollárért adják standard minőségben, a HD-s epizódok 2.99 dollárt kóstálnak.

Eddig ugye évadonként lehetett megvásárolni a sorozatokat,"
Mi van? Most akkor részenként lehet megvenni vagy évadonként?

"A tervezett ár 0.99 dollár lesz, a streamelés módszerével oldják majd meg az egészet (...) mégis mi a franc értelme van az bérlésnek?"
Döntsd már el hogy streamelésről vagy bérlésről akarsz beszélni, mert nem ugyan az a kettő. Streamelésnél rányomsz és lejátsza, bérlésnél letöltöd és megnézheted párszor.

"A letöltés tökéletesen megfelelő lenne az IOS-alapú Apple TV-nek, különben is a stream sokkal szabadabb módszer, havi és teljes körű hozzáféréssel (lsd. Amazon.com)."
Ennek a mondtadnak semmi értelme. A streamelés nem lenne tökéletesen megfelelő az Apple TV-nek? A mondat többi részének meg tényleg semmi értelme.

"Részenként lebontani ezt, totálisan értelmetlen."
Egyrészt ennek semmi köze a streameléshez, másrészt meg most is így működik az ITS-ban.

"Pénzt kidobni egy 20 perces sitcomért vagy animációért, a vicckategóriát súrolja."
Vezesd már le légyszives hogy ez hogy jött ki neked. Vicc fizetni valamiért? Miért? Mert le lehet tölteni ingyen is? Szerintem inkább azt akartad mondani, hogy a 99 cent sok egy streamelt epizódért, mert így egy 24 részes Jóbarátok évad 24 dollár, ami tényleg sok, Amazonon jóval olcsóbb DVD-n és a sajátod lesz, míg a streamelt nem.

"Ami a legjobb megoldás lenne és az Apple valószínűleg alkalmazni is fog, hogy igények szerinti streamelésre áll majd át, mint ahogy az amerikai tévék is csinálják."
Az igény szerinti, vagyis on demand azt jelenti, hogy te döntöd el mit nézel, nem az arcodba tolják, hanem megkeresed, rákattintasz és megnézed. Szerintem inkább arra gondolsz itt, hogy az apple alkalmazkodni fog és átáll a pay per view rendszerről havi díjas rendszerre és szabadon streamelhetsz amit akarsz. Ahogy a Hulu is csinálja.

"érdekes kérdés lehet, hogy vajon mennyire lesznek kaphatóak az amerikaiak arra, hogy az iTunes által "közvetített" műsorokat nézzék meg."
Ez miért kérdés? Eddig is nagy volt a forgalom, vették és bérelték a filmeket, sorozatokat. Hogy a drága sreamelés mennyire válik be, az egész más kérdés, de akkor azt kéne odaírni.

Szóval szedd már össze magad, minek iszol annyit ha nem birod :)
Vention 2010.07.27 09:39:31
@Neton: ez nem így működik, Youtube pont nem áll le ha megszakad a kapcsolat és ha újra van net, akkor folytatja onnan. Vagy odatekerhetsz. És amúgy is előrestreamel, tehát ha olyan helyen vagy, ahol gyors a net, akkor behúzza a fél filmet. Ha a Youtube meg tudta oldani, akkor talán az Apple is képes lesz erre. Abban viszont igazad van, hogy a streamelés szar, mert sokkal kényelmesebb otthon vagy akár egy mekiben letölteni a filmet a gyors neten és magaddal vinni.
Az ASUS a Cebiten mutatta be a 1201PN-t, ami a 1201N Pineview processzoros változata Nvidia ION 2-vel. Ezen kívül semmi változás nincs, a külső maradt a régi. Update. A Notebook Italia lefuttatta a 3DMark06-ot. Az eredmény meglepő, 2013 pont, ami jóval magasabb mint a 1201N 1647-es…..
Vention 2010.06.03 14:05:14
@szpali: Mostmár igen, ugyanis megérkezett :) www.argep.hu/main.asp?suche=1201pn

Sajnos nagyon drága lett, több mint 140 ezer forintot kérnek érte (bruttó).
Vention 2010.06.03 14:08:41
@Tibi_94: Kicsivel gyorsabb. Szerintem nem éri meg, mert a 1201PN sokkal drágább lett mint a 1201N volt. De ahogy egy másik hozzászólásodban láttam már megvetted a 1201N-t :)
Noti ASUS UL30Jt teszt 2010.04.27 13:17:00
Megérkezett a nagy sikerű UL30Vt utódja, az UL30Jt, ami az első notebook Intel Arrandale alapú ULV processzorral.   Műszaki adatok 13,3"-os fényes kijelző, LED háttérvilágítással 1366x768-as felbontás Intel Core i5-520UM 1,06 GHz 2x2 GB DDR3-1066, 2 darab…..
Vention 2010.05.24 10:12:14
@kuulpix: egyszer nem írtam le hogy lassabb :) Azt írtam, hogy semmivel nem gyorsabb, mint az UL30Vt. És ez sajnos így is van, hiába erősebb a proci, a videókártya szar. Az UL30Jt jó gép, csak éppen semmivel nem jobb mint a még mindig kapható UL30Vt, ami tovább megy akksiról, 3D teljesítménye kb. megegyezik és a legdurvább hogy sokkal olcsóbb. Ha az UL30Jt sokkal gyorsabb lenne mint az UL30Vt, akkor meg lehetne bocsátani neki a rövid üzemidőt és a magasabb árat, de így nem.
Gyakran keresnek meg azzal a kérdéssel, hogy milyen gépet vegyenek. Nem egyszerű erre válaszolni, mert ismerni kellene a felhasználó szokásait, azt, hogy mire fogja használni a gépet. Az első kérdésem mindig az, hogy játszani akar-e rajta, erre a válasz mindig az, hogy nem, de…..
A Compaq Airlife 100-at már február óta várom és végre megérkezett a német patent-trollok miatt smartbooknak nem nevezhető smartbook. Spec: 10,1" 1024x600, rezisztív érintőképernyő Qualcomm Snapdragon 1 GHz 16 GB háttértár 3 cellás Lithium-ion polymer…..
Vention 2010.05.21 09:36:34
@Tibi_94: köszi :)
Vention 2010.05.21 09:53:56
@Tibi_94: Netbookok csak 12"-ig vannak, annál nagyobb már notebook kategória (nem Atom proci van benne).

Jelenleg a legjobb 12"-os gép az ASUS 1201N, kétmagos Atom proci van benne és Nvidia ION. Teszteltem is, nekem nagyon tetszett. Az akkumulátoros üzemidő lehetne jobb, de így is megoldható vele kb. 4 óra.

Esetleg érdemes megfontolni az ASUS UL sorozatú gépeit is, bár drágábbak. Az UL20A-ban (12") kétmagos Celeron proci van, de a videókártya csak integrált. Az UL30A (13") szintén van Celeronnal és Core 2 Duo-val is. A legjobb választás szerintem most az UL30Vt, ebben Core 2 Duo van és egy Nvidia G210M, ráadásul a proci gyárilag húzható 1,7 GHz-re. Könnyű, gyors, az akku sokáig bírja (tesztek szerint 8 óra simán megvan) és a videókártya miatt játszani is lehet vele. Egy baja van, nem fér bele már 140k forintba, Árgépen most a legolcsóbb ajánlat bruttó 186375 forint, míg a 1201N Eee PC csak 116000.

Ha nekem kellene, akkor én a 1201N-et venném, vagy ha több pénzem van akkor az UL30Vt-t.
Vention 2010.05.21 10:08:21
@Vention: még annyit tennék hozzá hogy egy 1201N-ben 2 GB memória és 250 GB HDD van, míg az UL30Vt-ben 4 GB és 500 GB.

Csináltam egy táblázatot, így könnyebb lesz választani: spreadsheets.google.com/pub?key=twOcImTFRkeTdcTrzh2j27Q&output=html
A netbooknews.de letesztelte a nálam is járt 1201N utódját, a 1215N-t. A gép Atom D510-es processzort kapott és Nvidia ION 2 platformra épül, ami már az Optimus technikát is támogatja. A HDMI csatlakozó megmaradt, és kapunk egy USB 3.0-ás csatlakozót is. A külalak előnyére…..
Vention 2010.05.21 09:23:09
@Tibi_94: A netbooknews.de egy Atom D510-el szerelt gépet kapott és ez a processzor kétmagos. Ráadásul támogatja a Hyper-Threading-et is.
Appleblog Drága-e az új MacBook 2010.05.19 15:56:00
Tegnap jelent meg az új gép, és a kommentekben egyből felmerült, hogy nem éri meg az Apple legolcsóbb laptopja, túl drága, szar, szar, szar. Ezer dollárért sokkal jobban felszerelt gépeket lehet vásárolni, írták néhányan, a MacBook a frissítés ellenére is korszerűtlen és…..
Vention 2010.05.20 13:48:26
A garanciát mindegyik összehasonlításból kifelejtitek. Szerintem egy MacBookhoz alapból egy év garanciát adni szánalmas, de még a legdrágább 500k+ árú géphez is csak egy év van, ami még nagyobb szánalom.

A MacBook pedig drága, mert ugyan azt meg tudod csinálni egy sokkal olcsóbb géppel is, mint egy MacBookal. És telepíthetsz rá hackintosht ha ragaszkodsz az oprendszerhez, nem lesz lassabb. De csináljunk egy összehasonlítást egy erősebb géppel:

Acer TimelineX AS3820TG-434G50N

13,3"
Intel Core i5-430M
ATI Radeon HD5650
4 GB RAM
500 GB HDD
3 év gar (promós, amúgy csak 1 év)
Windows 7 Home Premium 64 bit
8 órás üzemidő (nem tól-ig módon írja ki a gyártó, hanem 8 óra és pont)

Ez a gép most éppen bruttó 224400 forint.
www.argep.hu/main.asp?sucheall=AS3820TG-434G50N

A fedlap fém, mindenhol máshol műanyag. Az összeszerelési minőség is rosszabb. A hardver viszont nagyságrendekkel jobb, konkrétan a 15-ös Core i5-ös MacBook Pro-nál is erősebb. És alapból 3 év háztól házig garanciával.

Tehát a MacBook kurva drága. Amit nem kapsz meg az Acerrel: hazaviszed a MacBookot a gyönyörű dobozában, kibontod, szépen be van csomagolva, élvezettel veszed ki és rácsodálkozol hogy nem ostoba fekete műanyag burkolatú huzallal van összetekerve a töltő egy zacsiban, hanem egy műanyag szalag tartja össze, a gépet egy szalaggal veszed ki a dobozából, nem pedig fehér zacskóba csomagolva van beszorítva két hungaroceldarab közé, a dobozban nincsenek mindenféle driver and support dvd-k és érthetlen, felesleges papírdarabok, kinyitod a gépet, bekapcsolod és kurvajó az egész, setup után nem kell 3 giga bloatwaret leirtani a gépről, mert nincs, azonnal használható.

Akinek nincs felesleges pénze MacBookra és tudja hogy kell a gépét egyszer jól beállítani, letakarítani róla a szemetet és csinálni egy ghostot a hddről (és minderre hajlandó is), az vegye az Acert, mert jó és gyors. Aki meg azt akarja, hogy bekapcsolom és megy, az meg vegye meg drágábban a MacBookot.

A MacBook kurva drága. És akkor mi van? Egyik másik gyártóval sem kapod meg azt a feelinget mint az Apple-el, rosszabb anyagokat kapsz és és mindegyikkel kell vásárlás után eltölteni egy napot hogy használható legyen.
Ahogy az várható volt, frissítették az Apple legolcsóbb laptopcsaládját. A gép a 2,26 gigahertzes Core 2-es helyett 2,4 gigahertzes processzort kapott, és bár a memória 2 gigabájt, a merevlemez 250 gigabájtos maradt, a Geforce 9400-at a 13-as MacBook Próban is használt, másfélszer…..
Vention 2010.05.18 20:54:44
@mcs: ja, de 3 év háztól házig garral.
Noti MacBook frissítés 2010.05.18 11:00:00
Az áprilisi MacBook Pro frissítés után várható volt, hogy hamarosan a MacBook-ot is frissíti az Apple. A gép továbbra is 13,3"-os és Core 2 Duo processzort tartalmaz, de az integrált videókártyát lecserélték egy GeForce 320M-re, miközben az üzemidő 10 órára nőtt. Ismerős?…..
A játékiparban, mint minden más iparágban, sok nagy istenbarma is megfordul. Olykor ezekből csak egyszerű tesztelő lesz, olykor a regionális kommunikációs vezetőségig viszik, de akadnak olyanok is, akik igazán magasra jutnak. Ahol persze jobban kitűnik, hogy mekkora nagy suttyók. A…..
Vention 2010.05.18 09:11:52
SF.blog Coppola gyűlöli a 3D-t 2010.05.14 14:26:00
Úgy tűnik, Roger Ebertnek társasága van. Ebert, aki múlt hónapban elmondta, miért utálja a 3-D-t és miért kellene nekünk is utálnunk, csatlakozott az anti-3-D kereszteshadjáratához, amelynek Francis Ford Coppola, A Keresztapa és az Apokalipszis most rendezője az egyik élharcosa.Ami…..
Noti XP-t futtat az iPhone klón 2010.05.10 18:25:00
Ez a csodálatos eszköz egy 1 GHz-es VIA C7-M processzorra épül, 1 GB memóriát és 32 GB SSD-t tartalmaz. Kijelzője 7"-os rezisztív - tollal piszkálós- , 800x480-as felbontásra képes, két USB port (amiből az egyik eSATA), 1,3 megapixeles kamera és Gigabit ethernet van rajta, sőt,…..
Noti Sony Vaio P darabokban 2010.05.10 18:10:00
Kattints a nagyobb méretért Nem telt el sok idő a bejelentés után (ma reggeli bejegyzés) és máris szétszedték a Sony új Vaio P gépét. A kép tanulságos, a Sony mérnökei értenek a dolgukhoz, elképesztően kis helyre be tudták zsúfolni az alkatrészeket. Már csak arra kellene…..
Noti Quake 3 Google Nexus One-on 2010.05.10 17:58:00
Portolták a Quake 3-at a Google Android alapú telefonjára, a Nexus One-ra. A tovább után megnézhető videón hogy hogyan is lehet ezt játszani a beépített trackball-al. Nagyjából sehogy, szóval értelme az nincs, viszont jól néz ki. Elgondolkodtató, hogy amikor 99 végén - 11 éve…..
Ez a régi Az ausztrál Macworld informátora szerint az Apple hamarosan frissíti a MacBook Air-t. A frissítés időszerű lenne, mert az Air fölött igencsak eljárt az idő, manapság a vékonyság már nem nagy szám és az 5 órás üzemidő is nevetséges. Mi várható? Szerintem ULV Core i5…..
Sikerült az Apple egerét működésre bírni iPad-en. Mire nálunk is kapható lesz, már használni is lehet valamire... ..
Noti Új Sony Vaio P 2010.05.10 10:34:00
Megérkeztek a múltkor beharangozott új Sony gépek. A belső nem változott semmit, továbbra is Atom processzort kapunk a - nem kevés - pénzünkért. A külső szines lett, hurrá, éljen az innováció. 8"-os, 1600x768 felbontású kijelző Intel Atom Z530, Z540, Z550, Z560…..
w A Tesco-titok [recycled] 2010.05.04 22:06:00
Szerencsére nem minden jobbos ötletről derült ki mára, hogy nem lehet megcsinálni. A hipermarketek vasárnapi lelakatolásának például semmi akadálya, ahhoz nem kell pénz, se ész, csak oly szent akarat. És a megszokott jobboldali tempó: ők jobban tudják mindenki helyett, hogy mi a…..
Eddig is mondogattuk párás tekintettel, hogy a Breaking Bad az egyik legjobb tévésorozat, amit mostanában lehet látni. Az életunt, túlhajszolt és alapvetően ideges kémiatanár története első hallásra megfogott: hiába melózik állandóan, az élet kitol vele, nem is kicsit, és…..
Vention 2010.05.04 15:30:58
@i: ügyvéd nagyon jó :)

"Oh, you got your termite inspection. That's good. But no meth lab."
Na végre egy gép ami normálisan néz ki. Igazán átvehetnék ezt a dizájnt az ASUS notebookjai is... A gépről egyelőre semmi információ nincs, még az ASUS oldalán sincs fent, de már megkapta a red dot design awardot. A típusszámból azért lehet sejteni hogy ez egy 12"-os gép…..
Appleblog A HP megvette a Palmot 2010.04.29 07:38:00
A nap híre mindenképp az, hogy a HP 1,2 milliárd dollárért felvásárolta a Palmot. Az okostelefonok piacáért oly sokat tett vállalat történetének tehát vége szakad, a Palm ugyanúgy beolvad az óriásba, mint annak idején a Compaq, és legfeljebb egy márkanév marad.A hírnek az…..
Noti A HP megveszi a Palmot 2010.04.29 07:46:00
A HP megveszi a Palmot 1,2 milliárd dollárért, vagyis részvényenként nagyjából 5,7 dolláros áron. Tavaly októberben egy Palm részvény még 17,46 dollárt ért, de azóta folyamatosan csökkent. Hivatalos bejelentés a HP oldalán. Kérdés, hogy a HP mihez kezd a Palmal? Megtartja…..