Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ponyva máté

0 bejegyzést írt és 99 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
B+ blog Ébresztő Magyarország! 2010.10.25 12:07:00
Szép napokat él az ország: a svájci frank mindjárt 200 alatt, nagy ívű kormányzati tervek és akciók, miközben természetesen mit csinál a magyar véleményvezér: panaszkodik és károg: úristen, mi lesz akkor ha ránk  hárítják a nagy multik az Orbán-féle…..
Mostani posztom témáját az élet ihlette. Pár éve, amikor kacsintgattam a futás felé, második (első a cipő) komolyabb beruházásom egy Timex ironman óra volt, amit egy "egyet fizet kettőt kap" akción belül vettünk egy barátommal. Pár hónap használat után eltört a…..
ponyva máté 2010.10.12 16:19:31
@Mylady: Nem fake. A 90 perc pedig miért lenne sok ? Valóban ritkábban járok felnőtt fejjel futni, mert a munka mellett nem tehetem meg, de ha futok, az másfél 2 óra legalább. A futás része, plusz kötelező bemelegítés, levezetés.

Nem értem a szaktekintélyesdit sem. A maga korában országos magasugró bajnok volt. Már ha ez bármit is számítana. Volt megfelelő képzése, szerettük, tiszteltük egymást.

Már ha ez jelent valamit feléd, abból kiindulva, ahogyan reagáltál.
ponyva máté 2010.10.13 20:58:09
@Mylady: Nekünk pedig ez volt az egyetlen kikapcsolódás az akkor pia, cigi, drog, utcán lógás helyett, ami a korosztályban jellemző.

Természetesen nem futás volt minden alkalommal. Csak futó/atlétika edzés. Alapozás inkább télen, rövidtávok, sprintek, hosszú távok, technikai edzés, erősítés. Beosztva, ahogy az évszak megkívánta.

Nekünk nem ment tönkre a térdünk. Ezt csak 14-5-6 évesen kezdtük el ennyire aktívan. Gimi. Nem ált. isk.

Kötelező sem volt, de nem egészséges az a tizenéves, akinek nincs igénye mozgásra.

Térdedre ajánlom a chondroitin-szulfátos tablettákat és az erdőben futást. Mi sem aszfalton tettük. A tabi tényleg használ!!

Izületi gondra: puha talajon futás! Mi vidéken űztük ezt. Betonon valószínűleg mi is ráfaragtunk volna.
ponyva máté 2010.10.14 13:57:09
@rrroka: El vagy tévedve. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium minden, csak nem amit te vázoltál. Ez nem elmecsiszolás itt, hanem szánalmas beszólogatás részedről. Köze sincs a futáshoz.
Már másodszorra írnak a bulvárlapok arról, hogy mennyire unalmasak az Esti showder felvételei, és hogy a műsort készítő produkciós iroda "vadássza" a nézőket. A mai Bors szerint már ingyen osztogatják a jegyeket Fábry műsorának felvételére. A lap szerint az Esti…..
ponyva máté 2010.09.29 18:29:06
Ennek a Nap-keltés kis szösszenetnek a fényében gondoljátok át, hogy Fábri lecsúszott lúzer.

www.youtube.com/watch?v=rMNzcH0ABwc

Ebből akinek nem az jön le, hogy Fábri művelt és csiszolt elméjű, azzal valami nincs rendben. Van egy sajátos stílusa, ez rendben van, s a poénok sem tetszhetnek mindenkinek. De azt mégiscsak erős túlzás állítani, hogy eljárt felette az idő. Vágóval sem kéne hasonlíthatni, mintha kicsit más kategória lenne a két ember. Arról meg, hogy a csatorna mit kér és mit vár el tőle, nem tehet. Neki ez egy munka, amit el kell végezni. És nem véletlenül fut már ennyi ideje.
Tavaly és idén is úgy adódott, hogy alig több, mint egy napot töltöttem Londonban: egyik este érkeztem, másnap este eljöttem. Üzleti ügy, konferencia szerdán, szabadprogram csütörtökön, de csak 16:30-ig, mert indulni kell a reptérre. Kíváncsi voltam, mit lehet ennyi idő alatt…..
Én sajnos Karlstadban voltam, pillanatnyilag semmi információm nincsen arról, hogy ment le a mai sportesemény, azon kívül, hogy twitteren olvastam, vegalego szerint meleg volt, utána meg azt, hogy 1:53-mal fejezte be (gratulálok fátter!). Kérlek benneteket, írjátok be az információkat…..
A kihívás orientáltságáról ismert Duracell nyúl elhatározta, hogy részt vesz a szept. 5-i félmarathonon ezért rögtön az első Futóblogos edzésre el is látogatott. Vadon Jani által vezetett bemelegítésen is részt vett, majd ezután résztávozott, intervall edzést tartott, majd…..
w Mire a falevelek lehullanak 2010.04.21 06:00:00
Hát mégsem lesz radikális és azonnali adócsökkentés az idén. Ej, a fenébe. Pedig az elmúlt nyolc évben a Fidesz lényegében ennyit árult el a gazdaságpolitikájáról: ha egyszer odaengednék őket a gombokhoz ezek a balfasz szocik, ők rögtön megvágnák az adóterheket, és…..
A Critical Mass a szombat délutáni felvonuláson kívül egy másik akciót is szervez, ennek lényege, hogy minél több embert szeretnének meggyőzni, hétfőn (április 26.) biciklivel közlekedjen. Olyan városképre számítanak, amiért évek óta küzdenek. A holland nagykövet nyílt…..
ponyva máté 2010.04.22 08:45:24
@akakukk: ezt ugye nem gondolod komolyan? hogy cégek teherautó/kishaszon helyett biciklivel fogják hordani pl a Te biciklid alkatrészeit a kerékpárboltba?!?!
gondolkodjunk emberek!
ponyva máté 2010.04.22 08:47:56
@szamarhegy: ha 20km-t kell járnod a munkahelyedre, akkor nem fogsz biciklivel menni.
Ha a gyereked viszed iskolába, vagy a nagyit dokihoz, vagy csak úgy egyáltalán nem akarsz tömegközlekedésért vagyonokat fizetni, akkor is autóval fogsz járni.
ponyva máté 2010.04.22 08:50:06
@Gery.Greyhound: melegfelvonulás meg CM azért nem ugyan az :)
Az LMP nem is akkora rejtély: egyszerűen arról van szó, hogy megérkezett Magyarországra a régióban először és elsőként a nyugat-európai baloldal. (Kép: lehetmas.hu) Az első forduló nagy talánya az LMP volt. Azóta mindenki azt találgatja, vajon mi is ez a párt. Ők a zöldek?…..
ponyva máté 2010.04.22 08:36:21
@Sawyer_: számomra is.
SZDSZ remake
Hát nem lesz idén adócsökkentés. Milyen szomorú. Pedig már megmondta a Viktor is. Akkor most a Viktor hazudott? Borzalom.Na igen. Ez a kampány, ez már csak ilyen. Hazudott a Fidesz, mint ahogy négy éve az MSZP is. De mondok durvábbat. Ha a Jobbik vagy az LMP jutott volna hatalomra,…..
ponyva máté 2010.04.21 17:50:48
@Mateahos: ez meg a másik. Igaz.
ponyva máté 2010.04.21 17:51:40
@Vandorsolyom: de ezt hiába magyarázod annak, aki azonnal akar adócsökkentést, a következményekkel állami szinten meg nem számol.
ponyva máté 2010.04.21 18:00:27
@old_field: LOL :)
Ma este Szegeden vettem részt egy gazdasági döntéshozókkal folytatott beszélgetésen. A város a mostani választás egyik legérdekesebb pontja, különösen a harmadik választókerület, ahol az elmúlt két választáson győztes Botka László fideszes ellenfele ezúttal a korábbi kenus…..
ponyva máté 2010.04.01 10:38:35
@artdark: részemről nem bánnám. legalább a széthúzás csökkenne.
ponyva máté 2010.04.01 10:40:19
@Ordnassac: épp erre gondoltam én is ! :) totál más a téma, mint a poszt! :)
ponyva máté 2010.04.01 10:44:27
@blitzkrieg: Szerintem egyértelműen leszögezhetjük, hogy az utóbbi 4 év politikai aktivitása kifejezetten nem tett jót az országnak. Lemondó táncos, dadogó miniszterelnök, hibás döntések. Korrupció elleni fel nem lépés, a MAGYAR értékek elherdálása, oktatás és eü ellehetetlenítése... sorolhatnám. Nem élünk jobban mint pár éve. A külföldiek nem tekintenek ránk jobb szemmel mint pár éve. Változás KELL. Én nem vagyok elvetemült fideszes, de TÉNY, hogy a mostani vezetésnek mennie KELL. És jelenleg nincs jobb és összeszedettebb alternatíva. Jobbik kicsit túlzás, sajnos. LMP röhejes a bölcsész alapítókkal, MDF és SZDSZ megszűnt létezni.
- Kevesen tudják a lazacról, hogy rossz időben tengeribeteg lesz. - kezdi Ingrid, a stavangeri lazacfarm vezetője. Pedig logikus. Én is pocsékul vagyok az alig háromnegyed órás hajókázás után. Főleg, hogy zuhog. Itt, a fjord védelmében is ingatag műszigeten azért kellemesebb a…..
Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz  facebook oldalunkhoz  és automatikusan részt veszel a sorsoláson.   A részletekért kattints ide   Betegállományban vagyok 3.napja. Munkáltató…..
ponyva máté 2010.04.01 10:12:18
@Adachale: ez kb Sohanincsországban van Nemlétező vállalkozónál, sajnos.

Hogy csak akkor rúghat ki, ha a jogsértő..
  A pártok választási programja azért remek dolog, mert rá lehet húzni az orrukra. Mondjuk a választás nagyjából lefutott meccs, amit a programmal elsőként tavaly decemberben jelentkező MSZP, majd az összes soron következő szervezet elkönyvelt, így az öt nagyjából…..
ponyva máté 2010.04.01 10:05:03
@drkovax: kb ezt szóltam volna hozzá én is. Gyerekek gondolkodjunk.
Át is adnám a szót Bogeyman-nek: Sziasztok! Egyik haver mondta, hogy létezik ez a blog, és gondoltam beküldöm azt az inntőmet, amit mindig sajátként hallok vissza mindenkitől :) "Tisztelt Szülők! Bogeyman az ebédlőben nemi szervét étkezési célokra ajánlotta fel, ezért megintem." A…..
A tervezés óta botrányok kísérte autópálya két új szakaszát adták át 2010. március 31-én. A 2007-ben elkészült Érdi tető - Dunaújváros, majd a 2008-tól használható Érdi tető - M0 közötti szakaszok után egyszerre adták át az M6-os Dunaújváros - Szekszárd és a…..
ponyva máté 2010.04.01 09:49:55
@Huffington: megvan! köszönöm!
ponyva máté 2010.04.01 09:50:57
@Attus Germanicus: :) jaja, csak közben lesz kitérő Paksra és Kökényre is. De átadom neki a tippet :)
ponyva máté 2010.04.01 09:55:19
@triumphator: igen igen, ezeket értem és a kolléga is, csak útvonalat kell tervezni, hol lehet le/fel hajtani, de már megvan a megoldás, köszi többieknek!
Kedves Blogozók! Egy igaz történet a váróteremből. Néhány kérdés merült fel bennem az orvosi rendelő várótermében. Kíváncsi lennék, hogy ez csak velem fordul elő mindig, vagy vannak még sorstársaim a Praxis Blog olvasóinak táborában is. Ha igen, akkor…..
Dóri kiszúrta, hogy 3000 forintot spórolhatunk, ha nem kérjük a Sony Cyber-shot DSC-W190 fényképezőgép mellé az ajándlk 2 gigabájtos memóriakártyát. A cég tehát a gyakorlatban is tanít a népszerű igazságra, miszerint semmi sincs ingyen.Az Extreme Digital-nál kapható Sony…..
A sokak által kedvelt, és a magyar borászat utolsó húsz évében rendkívül fontos szerepet játszott Gál Tibor Pincészet - egészen pontosan a Gál család - az alábbi nyílt levelet jutatta el az Alkoholistának: A Gál Tibor Pincészet Nyílt levele Kedves Barátaink! Nagyböjt van. Ez…..
Július végén nagy nyílvánosságot kapott az őssejtterápiával foglalkozó magánklinika sötét ügye. Internetes honlapokon is bőven olvashatóak olyan hírdetések, amik valamilyen módon az őssejtekhez kapcsolódnak. Érdemes talán egy kicsit megnézni alaposabban, mik is azok az…..
Megint meleg van, ilyenkor szépen lelassulok én is. Bor csak este nyílik, általában a teraszon, megvárva, hogy a nagy hőséget egy enyhe szellő kicsit megkergesse. Amíg erre várok, megolajozok egy friss ciabatta-t, teszek rá némi olasz vagy spanyol sonkát, szárított paradicsomot,…..