Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bardocz

0 bejegyzést írt és 189 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hiéna új konca 3,74 gigányi tömény sajtóanyag (persze törölhető) cseppalakú műanyagtokba csomagolva egyenesen Le Mans-ból. Ez járt a dolgos sajtósnak a médiás belépő mellé. Utólag is pacsi a versenyszervezőknek, amiért csak a reptéren túlra kellett elzarándokolni érte.…..
Hogy az ember mennyire élvezi a bringázást, leginkább a saját kreativitásán múlik. Először mindenki csak leféli magát a lejtőn, aztán, ahogy gyűlik a tapasztalat, úgy lesz egyre élvezetesebb játszótér a hegyoldal. Egy földkupac, amiről el lehet ugrani, egy vastag gyökér, ami…..
A tunéziai IPEIEM diákjaival együtt élve az ember előbb-utóbb talál beszélgetőpartnert. Én csak vágytam rá, hogy mérnök lehessek, ők viszont jó eséllyel azok is lesznek, nincs olyan napszak, amikor ne görnyednének a könyveik felett. A szomszédom, Anas, lelkesen kapta fel a…..
Zöld, világít és előtted gyalogol, mi az? Valeós hosztesz. Aztán amikor a hosztesz megfordul, és erőnek erejével a standra invitál, nem teheted meg, hogy lelépsz, kézbe veszel egy kitett tárgyat és profizmust imitálsz. Hopp, de mi is ez a tárgy? Turbó? Dehogyis. Az a…..
Belsőség Amikor reccsen a sisak 2014.09.26 13:22:54
  Mindig azt kérdezik, hogy miért csinálom. Anyám szerint fel kéne nőnöm, és hagyni a downhillt, az ő véleménye talán még védhető is. Egy volt tanárom azt mondogatta, hogy az egész nem több, mint magamutogatás, hogy kinek mekkora a töke. Hát, az erdő mélyén a vaddisznókon…..
bardocz 2014.09.26 16:28:49
@protézisesh: De, longboarddal.
Pere Laci sztorijai óta tudjuk, Indiában a munka és a munkaerő fogalma alig van fedésben a mi ismereteinkkel. A munkavédelem féltő kontrollja nélkül pedig új területek nyílnak az ember előtt, ahol angolos higgadtsággal és rögtönzéssel egészen extrém élethelyzetek is…..
Belsőség Amikor az autó kuka 2012.09.08 11:50:33
Az ötezer lakosú rajna-pfalzi Hermeskeilben tartották a kukavilágbajnokságot. A verseny a hagyományos láda/szappantartó-autók összecsapásához hasonló, azonban számos eltérést találunk a szigorú szabályzatban. 1. Kizárólag eredeti, kétkerekű műanyag szeméttároló edényt…..
bardocz 2012.09.08 16:24:31
@petru: Kézitargonca.
A döbbenettől nem nagyon tudok mit hozzáfűzni - talán csak annyit, hogy ezek egyszerre hülyék és félelmetes hősök a semmiért, a másodpercekért. Dekadens, mégis felemelő, önpusztító, mégis csodálatos. Az Egyesült Királyságban nem csak az Isle of Man TT létezik: számos egyéb…..
bardocz 2012.08.22 14:22:45
Kolléganőnk, Petra most kezdi a nagy kalandot: jogosítványt szerez, vagy legalábbis megpróbálja. Mivel mostanában többször is foglalkoztunk az autósiskolákkal, az oktatás színvonalával, a szexuálisan zaklató, vagy csak simán türhő oktatókkal, esetleg a távtanulási…..
Minden sportújság kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy a Ferrari F1-es csapata a havazás miatt elhalasztotta a 2012-es autójuk bemutatóját. A közönség csalódottan bólogatott, hogy formaautóval nem lehet havon közlekedni.Itt a cáfolat. A Zöld Pokol is kifehéredett, és egy…..
Majdnem úgy lett, hogy poszt helyett egy "Betegség miatt zárva" tábla fityeg a Közlönyön, de Adorján nem bírt magával, és lázmérővel a hóna alatt számolt egy kis váltóáttételt. Nagy szerencse ez mindannyiunknak, különben itt most az Ackermann-kormánygeometria mélységeivel…..
bardocz 2012.01.31 15:22:09
@hapsi: A keréken a nyomaték változik, mivel a fordulatszáma változik a motorhoz képest. Vicces is lenne, ha egy autó kerekén csak 100Nm lenne a nyomaték, kb sose gyorsulna fel.
bardocz 2012.01.31 20:43:04
@hapsi: Lol. Oké, hagyjuk is szerintem. Nem hiszem, hogy megértenéd.
bardocz 2012.01.31 20:59:02
@hapsi: A keréken mérhető nyomaték nagyobb lesz, vagy kisebb, váltótól függően, igen. éta(hatásfok)=i(szögsebességmódosítás)*k(nyomatékmódosítás)
 Az ember hajlamos panaszkodni. Hogy nálunk nincs akkora modellező élet, mint nyugatabbra, vagy sokkal keletebbre. Hogy nekünk nem tellik ugyanazokra a dolgokra, amikre a jobban menő országok hobbistáinak. A gyerekek rínak, ha nem a legújabb, legcsillogóbb, leggyorsabb-drágább…..
Mai mottónkat Magyar Bencétől, az Eurosport szakkommentátorától kölcsönöztük: "Megint rájöttem, a Monte eleje mindig sokkal izgalmasabb, mint a vége. Loeb hatodszor is nyert, ebből gyártson valaki szenzációt..." A Monte negyedik napja csak az elejének volt sima: első…..
Csütörtök este két férfit cipeltem haza, hogy szalonnás hamburger felett a Hangyász felfüggesztésének ívein és szögein elmélkedjünk. Jó volt, ha nem is mondanám, hogy készen vagyunk. Az egyszer biztos, hogy elvileg nem lehetetlen viszonylag épeszű megoldást találni, olyat, ahol…..
bardocz 2012.01.17 20:39:11
Jók ezek a cikkek. Az külön öröm, hogy még értem is miről van szó.

@nov2016: Ezzel már próbálkoztam én is, elrontani a beállítást mindig sikerült, de jót eddig csak egyszer hoztam össze :D
Mivel ünnepelhetnénk egyéves születésnapunkat? Egy híres versenyző bemutatásával? Valami ismeretlen videóval a rali hőskorából? Egy interjúval? Talán valamelyik gruppebés szörnyeteg ismertetésével? Egyik sem az igazi. Talán a valaha papírra álmodott egyik leginnovatívabb…..
bardocz 2012.01.13 15:53:01
@tamas01: A képeknél a fehér az ECV-2, a piros meg az ECV-1, nem?
Amikor a Lotus Frankfurtban bemutatta az Exige R-GT raliautóját, sokan csodálkoztak, hogy mit keres az angol sportkocsigyártó a ralisportban, és különben is, a GT-k nem a ralipályákra valók. A Lotus sikeres gyártó volt a 70-es 80-as évek fordulójának rali világbajnokságain. Olyan…..
bardocz 2011.12.29 16:49:32
bardocz 2011.12.30 14:05:29
@B. Capelluti: Ebbe csak a Lotus lesz? Neten nem találom, mindenhol csak a lotusról írnak.
Vroom Kulcskérdés 2011.12.09 18:08:00
Vészesen közeleg a karácsony. Mivel lehet ilyenkor meglepni a motorsport-őrülteket? Nem kell a drága ajándék, néha a jó ötlet is elég. Például a kedvenc pályáját formázó kulcstartó, de a csajoknak is akad fülbevaló...
Lehetne hosszan fejtegetni, hogy 1981-ben milyen volt a rali-világ. Nem teszem. Nézzétek és csodáljátok ezeket az embereket, akik a mai VB futamok többszörösét vezették egy-egy versenyen. Mekkora formák! És mekkorákat küzdenek azokkal a mai szemmel vezethetetlen vasakat. ..
A napokban úgy jött ki a lépés, hogy taxival kellett kimennem a reptérre. Nem sűrűn fordul elő ilyesmi, általában megoldom autóval és/vagy tömegközlekedve, de ha már így alakult, megszólítottam a sofőrt, hitetlenkedve, hogy a Kia Cee’d kombi kétszázezer kilométer után…..
bardocz 2011.10.19 19:47:04
@roomster: Optikai zavarosság az, hogy nem középre van igazítva az oldal. Így 16:9-es meg 16:10-es monitoron a képernyő több mint harmada üres a jobb oldalon. Ha még autókkal, fenekekkel, és mellekkel lenne tele, azt mondom oké, de az egy darab nivea reklám elég karcsú :D
Racing Dream Arai "túrázni" fog 2011.10.03 09:00:00
Toshihiro Arai, az egyik legeredményesebb, de mindenképpen napjaink legismertebb japán raliversenyzője. Pár hete a 45. Mecsek Rallye kapcsán is szólt róla a Rallye Dream, hiszen a Subaru gyári versenyzőjeként az Impreza R4-es specifikáció változatának fejlesztésében és…..
bardocz 2011.10.03 16:46:10
@w a s d: Gondold el, ha a Prodrive hozott egy második helyet a Minivel, akkor a Bubuval mit tudtak volna?:(

Arról a újságról van képed? Nem tudom milyen néven keressem.
bardocz 2011.10.03 23:32:45
@w a s d: Már értem miért kerekedik a malac szeme!:D

@G. Capelluti: Az Impreza a méretei miatt nem felel meg? Hossz, szélesség, magasságra gondolok. Motortól tekintsünk el, ha csak ennyin múlna, és tényleg akarnák, valószínű megcsinálnák.
Felipe Massa és Lewis Hamilton azóta fúj egymásra, hogy az angol 2008-ban az utolsó futam utolsó körének utolsó méterein elorozta a braziltól a vb-címet. Most Szingapúrban Massánál elszakadt a cérna, a kamerák előtt „gratulált” Hamiltonnak ahhoz, hogy defektet okozott…..
Még jó az idő, a fűtést sem kell bekapcsolni, de figyelmeztessen bennünket, hogy Ausztriában ezen a héten leesett az első hó. Kettőt pislogunk, és itt lesznek a hajnali fagyok, a hajnali fagyban pedig a kint tartott autókba olykor nehezebb bejutni, mint OTP-fiókba vasárnap reggel…..
Nem élesben, csak teszten. Nekem az összes eddig megismerhető német belső közül ez imitt-amott bátortalannak tűnik. Oké, teszten nem szokás pürére törni az autót, megy egy utas is van vele, de mintha habozna az ötödikes, hatodikos részeken. Kris Meeke-hez képest biztosan. ..
bardocz 2011.08.27 00:39:56
@morcosboci: Azt hiszem te nyertél :D
Szeretek belső kamerás felvételeket nézni, mert sokszor olyan többletinformációt adnak, amit máshonnan nem igazán lehet megszerezni. Tényleg olyan egyszerű, vagy éppen durva az adott gyorsasági belülről? Milyen a hangulat a kocsiban? Milyen itinert írnak? Mennyit hibázik az adott…..
bardocz 2011.08.25 01:34:10
@B. Capelluti: Áh, köszönöm, ezt nem tudtam. Eddig:)
Ezt szerintem semmi értelme nem volt butítani, a sport biztonságához ez semmit nem ad hozzá, és még lassabb is így.
Racing Dream Subaru Legacy GT300 2011.08.18 13:27:00
Kövezzetek meg, de nekem tetszik ez a Legacyt nyomokban tartalmazó játékszer! És szépen is megy!Csak az a bajom, hogy műszaki adatokból rosszul állok. Annyit lehet tudni, hogy a Legacy B4 alapjára épülő autó mérete 4730mm x 1920mm, a súlya 1185kg, 6-fokozatú szekvenciális…..