Regisztráció Blogot indítok
Adatok
adequate courier

16 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindenekelőtt szeretnék boldog két-ünnep-közöttöt kívánni olvasóimnak! Kívánom, hogy minél többen töltsék munkahelyüktől távol, csendben, nyugalomban ezt a pár napot, de ez persze nem vonatkozik a pizzafutárokra, az árufeltöltőkre, a Blog.hu szerkesztőire, a…..
adequate courier 2009.12.27 11:53:07
@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

Én mikor diétáztam napi hétszer vagy nyolcszor ettem, első reggel fél hatkor utolsó este tíz-tizenegykor. Jól éreztem magam, energikus voltam, fogytam és még izmosodtam is, már amennyire egy kezdő tud diéta mellett. Elértem azt, hogy a váll-mellkas-csipő szélességem így piramisban csökken még nyolc kíló plusz után is, és ez annak az eredménye, hogy nem azt csináltam amit te, okosan ettem, jó kaját és edzettem, ennyi.

Amit te csináltál nem diéta, az egy baromság. Az, hogy te nyugtatgatod magad, te dolgod de legalább hülyeségeket ne terjessz.

Lehet, hogy fogytál, lehet, hogy kisebb lettél, de ugynaolyan szarul néztél ki csak kisebb voltál.
adequate courier 2009.12.27 12:30:16
@mzperx: Pedig de, nekem a súlyzózás hatására nőtt a kardiovaszkuláris állóképességem, harminc percet lazán lefutottam lendületes tempóban megállás nélkül míg súlyzózás előtt örültem ha megmozdultam :)

Meg persze nem úgy kell edzeni ehhez, hogy 4*12 és az utolsó ismétlésnél is csak nézelődök, hanem belehalni a végén és max egy perc után új sorozat. Én néha azt hittem reggeli edzésnél mikor ültem a padon a terembe, hogy most annyira kimerültem, hogy eldőlök és meghalok :D
adequate courier 2009.12.27 13:08:25
@Körömcsiga: Az nem zavar, hogy szénhidrát napon pl. sütivel megeszel egy csomó zsírt? Vagy, hogy keményítő és gyümölcsnapon is szénhidrátot eszel? Vagy, hogy ha már makronutrienseknél tartunk akkor az fehérje, víz, szénhidrát és zsír, a keményítő és gyümölcs nem az?

Ááá nem is folytatom, egyed a szutykokat öcsém.
"Mik vannak" című rovatunkban egy Anna Zsanett által forwardolt levelet közlünk, kéjes örömmel. Olvasónk barátnője cipőboltban dolgozik, és nem bírta tovább, megírt pár szolid esetet arról, hogy milyenek vagyunk mi, vásárlók egy eladó szemével. Nyitásnak rögtön…..
adequate courier 2009.11.23 19:00:13
@vacsa1:

Ójjajj, ugyanmár, aktív kereskedőként pont egy olyan kifejezést említesz meg ami nem is létezik, csak a legtöbb eladó használja mert - elnézést a szóhasználatért - *********** - ide mki képzelje azt amit akar.

Csere, meg a pénzvisszafizetés a két létező alternatíva meg pont lemarad, nem kell a púder vacsa1 :)
adequate courier 2009.11.23 19:12:04
@vacsa1:

Ott kedves, hogy a levásárlás NEM LÉTEZIK és a pénzvisszafizetést mint opciót megint kihagytad.
Egy újabb kis szösszenet a magyar cocialista mindennapokból. Nem kell senkinek bemutatni a régi cocialista TSZ vezető módszert: Megjön az infó, hogy pár nagyfejű jön le vidékre szemlét tartani, hát mit ad Isten, pont előtte törik el pár birka lába, muszáj pörköltet főzni…..
Gábor egy szomorú, de úgy tűnik nem egyedi esetet oszt meg velünk. Leveléből kiderül, hogy sok tanár érzi magát másodrendűnek az iskola miatt, ahol tanít, holott végzettsége, képzettsége és szaktudása alapján teljesen egyenrangú a jobb iskolákban dolgozó…..
adequate courier 2009.09.18 22:05:13
Tisztázzunk valamit, pedagógus vagy, nevelned és tanítanod kell a gyereket.

Akkor látszik, meg, hogy valaki jó pedagógus, hogy ha az ilyet le tudja kezelni. Ez a diák nem azért mondta azt, mert az ellenséged, ez a gyerek fél, szeretethiányos.

Mostanra odáig süllyedt az egész rohadt pedagógus szakma, hogy ellenségnek tekinti azt a gyereket aki kicsit is kilóg, későbbiekben ez erősödik és a sorsa determinálva van.

Nincs az az isten, hogy ha leülnél ezzel a gyerekkel beszélni hatástalan lenne.

19 évesen állami gondozottakat táboroztattam, ott olyan gyerekekkel kellett bánnom akik egykorúak voltak velem, nevelnem kellett őket bizonyos részt. Volt olyan gyerekem akinek 12 évesen meghaltak a szülei, rendőrségi ügye volt, elkötött egy autót és szembement az autópályán a forgalommal.

Hasonló helyzetem volt vele mint neked azzal a diákkal, leültem vele egyenrangú félként beszélni, hogy én nem az ő ellensége vagyok, és mit ad isten, sikerült egy idő után, mert elfogadtam őt és toleráltam. Apránként nevelgettem de biztosítva őt afelől, hogy szeretem.

Ha nem vagy képes ezt a diákod lekezelni, ne haragudj, de takarodjál szenet lapátolni. És még mielőtt a hangnemet kikéred, te a jövő nemzedékét neveled, nincs pardon.

Elfelejtettétek mi egy tanár dolga, és azt hogyan kell megvalósítani, ha már nem működik valami magától, ha egy kicsit is engedned kell, vagy teszem kicsit jobban, a gyerek hülye etc.

Elfelejtettétek tisztelni a gyermekeket.
Vastagbőr Kolompár csobbant egyet 2009.09.08 10:01:00
Újabb ronda viharfelhők gyülekeznek Kolompár Orbán feje felett. Nem elég, hogy több rendbeli csalás, sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előnyszerzés címen folyik ellene több eljárás, most mint kiderült, valószínűsíthetően újabb közpénzeket vágott zsebre, gurított le a…..
Kávé helyett jó lesz ebéd után is, hátha valaki reggel elmulasztotta. Szeptember elsejének reggelén Nyisztor Ferenc, Nyírmihálydi polgármestere tiszteletét tette a TV2 Mokka c. műsorában, a már régóta folyó üggyel, a nyírmihálydi ál-értelmi fogyatékosságos esetekkel…..
Lassan már csak legyintünk, hogy melyik soron következő politikai színezetet magán hordozó piszkos ügyet próbálják tisztára mosni. Anno senki nem gondolta volna, de most a Cozma-ügy van terítéken. A rendőrség elmondása szerint a gyilkosság minden egyes másodpercéről tudnak, és…..
Egy egészen új koncepcióra épülő kockajátékra leltem ma. Még nem volt időm rendesen kipróbálni, de azt már most érzem, hogy roppant addiktív. A Lock-n-Roll-ban egyszerre négy kockával kell dobnunk, melyeket egy négyszer négyes mezőben kell elhelyezni. A kockák számozása…..
A hitelkártyák története alig ötven éves: 1949-ben egy McNamara nevű bankár a barátaival ebédelni ment egy neves New York-i étterembe, és csak fizetéskor vette észre, hogy nincs nála a tárcája. Ebéd közben éppen a vevőkártyákról beszélgettek, így McNamara fejében…..
adequate courier 2009.08.13 17:43:41
@lajosss: A diner étkező, étkezde.
A dinNer az a nap dél és este között valamikor elfogyasztott főétkezése.
Szálka Tour de Halászlé 2009 2009.07.25 01:57:00
Nyár végén a Szálka három szerzője, Shi Manó, a szenvedélyes vízijárműgyűjtő, Szily László, a rasztafariánus horgászmódszerek professzora és Hintamester, aki multiblogger és Gerendás Péter-rajongó kiegészülve Bede Mártonnal, aki nem horgászik, csak szeret enni, szóval ez…..
A napokban a sokat vitatott Magyar Gárda Egyesület és Mozgalom másodfokon beszüntetésre került, a Jobbik kivételével az összes főbb párt egyöntetű helyeslése mellett. A "cigánybűnözés ellen" és a "magyar emberek megvédése mellett" zászlót bontó…..
A 15. lecke: Thriving on chaos. Egy könyv címe, melyben világmegváltó dolgokat hallhatunk az életről, a világmindenségről, meg mindenről. Az anyag a következő szavakból áll össze: revert, challenging, motion, having a hard time, relieve, chaos, trend, microphones, personalized,…..
adequate courier 2009.07.13 23:47:48
"Mit hozott ma a postás?" nyitotta ki az egyik kedves olvasónk a postaládáját... És valami egészen furcsa dolog eset ki ... AdóManó, az Apeh új figurája ugrott elő, az Adókalauz aktuális számának részeként... "Az adóval kapcsolatos ismerkedést nem lehet elég…..
adequate courier 2009.07.10 14:20:50
@Mr. Pither: Pedig a héten ez már a harmadik :)
Saját értelmezésemben forradalmi áttörést értem el haladásomban, egészen pontosan pénteken - végre használható módszert találtam arra, hogyan tudom egyszerűen, gyorsan és hatékonyan bővíteni a szókincsemet. A cikk formába öntése a hét második felére várható. Addig is…..
Rég hallottunk már a médiában egy politikai színezetű 'vastagbőrről'. Hát íme. Elöljáróban arról, hogy mi a posztban említésre kerülő Árpád-pajzs kitüntetés: 2007-ben Árpád-pajzs díjat hozott létre a Szörényi Levente által alapított Holdvilág-árok Alapítvány a…..
adequate courier 2009.07.09 09:06:06
@fmj: Az abszurd arra vonatkozott, hogy Rot kiakadt a magyar nép nevében dolgon.
adequate courier 2009.07.09 13:39:18
@Bohóc János: Kiürítve minden eddig érzést a fejemből a témával kapcsolatban úgy gondolom igen, igazad van. Szerencsétlen fogalmazás. Természetesen hiba volt és elnézést ha ezzel valakinek az érzéseibe gázoltam. A kifogásolt részt javítani fogom.

@Horizont: Próbáltam nem radikálisan megfogalmazni a véleményem, méghozzá úgy, hogy leírtam többször is, hogy becsülöm azt aki érzelmileg kötődik a hazához. Ahogy a mostani fiatalok többségét, engem sem neveltek hazaszeretetre, és lehet ez is oka annak, hogy liberálisabb felfogású vagyok e tekintetben. Viszont még egyszer: tisztelem és becsülöm azt is aki nem.

@fmj: Elv? Hitvallás? Ami először eszembe a jut az az, hogy mindent szabad ami nem árt másoknak.
adequate courier 2009.07.09 16:43:52
@Tündér_Lala: Én mondjuk szvsz ahhoz az icipici kisebbséghez tartozom aki belátta az egészséges nemzettudat fontosságát és az annak hiányából fakadó hátrányokat és adott helyzetekben hazafiként cselekszik de nem a mindennapok sodrásában foglalkozik azzal, hogy a nemzeti identitástudat a topon maradjon.

Én is rájöttem az évek alatt, hogy ami ma MO-n náci meg rasszista, az más EU országokban a minimum.

Igazad van, az elmúlt hatvan évben kivették az emberekből az identitástudatukat, azt, hogy kimerjenek állni valami mellé tántorítatlanul, és, hogy felemeljék a hangjukat.

Az ős EU-s angol barátaim-tanáraim mondják sokszor, hogy náluk ha olyan gyilkosságok történnek mint pl Szögi tanár úré, akkor oda kiszállt volna pár száz brit gyerek és magasnyomásúval se tudták volna felpucolni utánuk az emberi belsőségeket.
Vagy, hogy ott elképzelhetetlen az, hogy egy kisebbségi utcagyerek az publikus helyen terrorizáljon valakit mert kérdezés nélkül töri el a legközelebbi járókelő a kezét, és, hogy ott nem azért sietnek utca csetepatékhoz a rendőrök, hogy a rosszul viselkedőket megfékezzék, hanem, hogy a rájuk rontó tömeg fel ne kösse őket. Ezt mondjuk egy angol rendőrtől hallottam.
Vastagbőr Mi folyik Fóton? 2009.07.09 11:01:00
Fótnak, de legalábbis a Fidesz-KDNP-s városi vezetésnek nem megy túl jól mostanában. Januárban időközi polgármester választás volt a településen, mivel az előző Fideszes polgármestert különböző törvénysértések miatt(72 db) jogerősen elítélték és eltiltották…..
adequate courier 2009.07.09 12:51:14
@Félkupica_Fehér_Főnök: A MAZSIHISZ és a Ku-Klux-Klán.
adequate courier 2009.07.09 12:55:54
@Tom Bobb: Próbáltam úgy összeállítani a posztot, hogy az általam nem eléggé jól ismert másik oldalról ne alakulhasson ki se jó, se rossz vélemény.

Mindent összevetve, a fellelhető információk Mádly ténykedéséről, a mostani sikkasztásos és tettlegességig fajuló ülés után simán vastagbőr az eset.

Érdekes az is, hogy Mádly nem használja a sajtót arra, hogy rávilágítson a helyi ellenzék ügyeire és tetteire. A legutóbbi cikk a helyi mszp ténykedéseiről a jobbos portálokon több mint fél éves lassan - kétlem, hogy ha tényleg nem ők a hunyók akkor ezt kihagynák...
A Vastagbőr olvasói már azelőtt megismerkedhettek a  2009-es? 2010-es választás legvalószínűbb MSZP-s miniszterelnökjelöltjével, mielőtt az az országos média figyelmét felkeltette. Botka úr újra aktivizálta magát, pár hónappal ezelőtt ugyanis nagy vihart kavart Szeged…..
adequate courier 2009.07.06 13:42:45
@martonx: Mint szegedi csak megerősíteni tudom ezt. Még szerencse, hogy a szegedma.hu rávilágít az olyan susmusokra amikre a helyi napilap nem akar.
adequate courier 2009.07.06 21:58:16
@Hellscream: Egyik felét átíveli a 8-as troli, a másik felét bejárni a járdán közepes tempóval körülbelül 2 darab perc. Villamos oda? Minek?
adequate courier 2009.07.09 11:30:44
@Remo: Akkor hogy lehet az, hogy a gyámhivatal szerint tökéletes frissen felújított szőregi épület?

És ez nem a tápéiak sara, igenis van egy határ amíg az ember segítőkészség címszó alatt tolerálja a dolgokat.

Ezek a fiatalok nem egyszerűen állami gondozottak de komoly viselkedészavar és agresszivitás jellemzi őket.

Megjegyzem de a posztban is benne van, hogy a tápéiak egy konvencionális gyermekotthont szívesen láttak volna.

Én sem lennék boldog ha ilyen viselkedésű gyermekek lennének a szomszédomban. Természetesen tudom, hogy ez nem a gyermekek hibája de nem tehetik ki egy ilyen dolognak a beleegyezésük nélkül az ott lakókat. Mondom ezt úgy, hogy önkéntes alapon állami gondozottakkal foglalkozom.
Vastagbőr Az év áfás számlája 2009.07.08 11:01:00
Emlékszünk, a pécsi buszparkot rafináltan eladták egy kft.-nek, majd egyből vissza is bérelték, ugyanannyiért. A Hírszerző kiderítette, hogy a buszokat megvásárló LL Bus Kft. tulajdonosa a máltai LIMATEC International Holding Ltd., mely egy kellemes offshore cég, egyenesen a…..
adequate courier 2009.07.08 11:26:57
Szidjuk, mert szidjuk. Szidjuk mert barmok hoznak értelmetlen döntéseket - legtöbbször. De most láthatjuk, hogy néha értelme is van - de persze a pénz fog beszélni továbbra is. Az ORTT-ről beszélek. -Tizenkét órás - déltől éjfélig tartó - képernyő-elsötétítéssel büntette…..
adequate courier 2009.07.07 12:12:54
@Virág et.: Pedig rengeteg gyermek nézi a Mónikát, Balázst, Győzikét és az összes többi mocskot. Egy nemi érése elején-közepén lévőnek ez maga a mennyország sokszor, ahogy pl. az én korosztályomnak az volt a Bravo, Popcorn meg a többi szennylap szex-szerelem levelezős rovata.

Az viszont meglep,hogy elvileg mint felelős felnőtt ember, akinek gyereke lesz/van úgy ítéli meg, hogy túlzott volt a büntetés. Nekem az a véleményem, hogy az előzőek voltak kicsik.

Mindenesetre hagy jegyezzem meg, hogy érdekesnek találom azt, hogy nem nagyon látni olyan posztot amibe kulturáltan ugyan, de egy kis kivetnivalót találva bele nem kötnél.
Mint Moldova György munkásságát majdhogynem töviről-hegyire ismerő ember, azt hittem leborulok a székről a röhögéstől. 1 évvel ezelőtt az Európa Bizottság által díjazott Miskolc Holding Zrt. ötmilliós szerződést kötött Moldova Györggyel melynek értelmében az írónak egy…..
Kaposvár dühöng, mondván Lamperth Mónika becsapta őket, mikor az EP választás kampányidőszakában a városi táncgálán kinyilvánította, hogy személyes közbenjárásának köszönhetően a városi sportcsarnok kazánjának felújítására vonatkozó pályázatot az azt elbíráló…..
Vastagbőr SZDSZ hétköznapok 2009.07.01 12:01:00
Rég hallottunk már Magyarország hatodik legnagyobb pártjáról (gúnyos vigyor), ami kissé több, mint 62 ezer biztos szavazóval rendelkezik (gúnyos vigyor2). Nos, Magyarország "hatodik erejét" lassan a lélegeztetőgépről is lekapcsolják. Elnököt egy ideje nem sikerül…..
Hétfőn szavazott a parlament arról a Btk. módosításról, mely akkor is büntetné a holokauszttagadást (idézem): A nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltését, valamint a faji felsőbbrendűségre vagy fajgyűlöletre alapozott eszmék terjesztését a büntető törvény…..
adequate courier 2009.06.30 16:05:42
@Virág et.: Ismerek sok olyan országot, ahol lehet kutyahúst enni, itt mi a rőfes pöcsért nem?
Sőt, olyan országok is ismerek ahol levághatom a születendő kislányom kisajkait és csiklóját, akkor most mi van, itt is jó lenne valami csak mert máshol lehet/nem lehet? Van 4 ország ahol bcs, szerintem meg több mint 200 van ahol nem. Na hopp, bizonyítottál valamit? Válaszolok helyetted: Nem.

Még mielőtt kikérnéd magadnak, nem, nem lehet teljesen analógiát vonni a dolgok között, de te is beláthatod, azért mert máshol van, az semmit, de semmit nem jelent. Mondjuk ebből a 4-ből 3-ban ha nem lenne furcsállnám is, a belgákat meg úgy látszik rosszul sztereotipizáltam.

Egyébként ajánlom, hogy olvasd el még egyszer azt a részt ahol mint a történelem által bizonyított káros dolgot írja le a TASZ azt, hogy egy esemény/eszme tagadását büntetjük.
adequate courier 2009.06.30 17:40:12
@Virág et.: Vitázunk, vitázunk, de kérlek oszd meg velünk, hogy mi a Te elképzelésed, véleményed, meglátásod erről a törvényről? Teljes vállszélességgel kiállnál mellette vagy te is ugyanúgy fenntartásokkal kezelnéd.

Üres provokáción kívül mást nem tettél még le az asztalra...
adequate courier 2009.06.30 18:29:03
@derelyegrádi szellem: Észrevettem a kommented viszont arra gondoltam, hogy történelmi hiányosságaimat próbálod toldozni-foldozni.

Meglehet, hogy átsiklottam Virág et azon kommentje felett melyben állást foglal, ez esetben elnézést.
Abszurdisztánban a helyzet fokozódik. Simor András a pártoktól vár javaslatot a vagyonnyilatkozatok átláthatóságának növelésére, a kormánypártok ugyanezt várják Simor Andrástól. A Fidesz szerint a parlament dolga a joghézagok felszámolása. Az elmúlt hetekben Simor András a…..
adequate courier 2009.06.30 10:19:49
@csviktor: Üdv és köszönöm! Mindig megtisztelő ha ilyen jó ízlésű emberrel hoz össze a sors. :D

Erre mondaná Bezuhov, hogy egymás faszát szopdossuk...:D:D
adequate courier 2009.06.30 12:01:25
@RAMBO: Megint nem nyúlhattam mellé, mivel ez az első (második) posztom.

Nem az volt a probléma, hogy volt pénze, de 1: Nem jelenítette meg a csökkenés miértjét, és miután kiderült hova került a pénz, igen érdekes, hogy pont Ciprusra amely körül most éppen a balhé megy.

Tehát rosszul tudod, a vagyonnyilatkozat a vagyoni tárgyakat, ha úgy tetszik könnyviteli fogalomban, az eszközöket is érintenie kell összevont formában.

És még egyszer, nem arról van szó, hogy nem írta le, hogy tételenként miből áll a vagyon, hanem volt egy vagyonhányad ami egyik évben megvolt másik évben nem, és igenis be kell számolni arról, mit és hogy és miért alakul, még ha nem is jogszabályi kötelezettség, az MNB elnöke még ha lehet a látszatát is kerülje minden ügyeskedésnek.