Regisztráció Blogot indítok
Adatok
andersen

86 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hogy kerül a 27 törpével egy mondatba Berlin? Nem-nem. Nem a Hófehérke és a 7 törpe feldolgozásáról van szó, hanem a jövő héten nyíló budapesti Art Marketről. Az immár negyedszer megrendezésre kerülő művészeti eseményen ugyanis a mostanság kulturális pezsgéséről híres…..
Nem tudom ki, hogy van vele, de a szeptemberi iskolakezdés belőlem általában nosztalgikus hangulatot vált ki. Ilyenkor még a hajdanán gyűlölt korai kelés is valahogy kevésbé utálatosnak tűnik és fátyolos szemmel gondolok régen elajándékozott játékokra is. Nos, így lehet…..
"Egyszer, régen, az irkámon, született egy Ákom-bákom..." - dúdolgatná Lim Heng Swee rajzolgatás közben, ha ismerné Zelk Zoltán versét. Hiszen képei ezt a gyermeki világot idézik meg, némi csavarral. Az ilovedoodle (szeretek firkálni) márkanévvel futó malájziai illusztrátor…..
  Ma olyan képeket mutatunk, melyek a láthatatlant mutatják meg. Nem, nem aurafotózásról van szó, hanem wifi jelekről. A mi viszonyunkat a wifihez az mutatja legjobban, hogy az év ötlete díját annak a csapatnak adományoznánk, akik kitalálták a wifi erőssége alapján kereshető…..
Ebben az esetben a rugalmasság szó szerint értendő, hiszen a szobák a tulajdonos igényei szerint forgathatóak. Ha meghittebb hangulatra vágysz vagy éppen "bezárkozós hangulatban vagy, akkor csak elforgatod a szobát és kész. Ezt a csodás koncepciót a Nextoffice tervezőinek…..
Szoba pontosabban szobák vagy még inkább ház kilátással. Ugyanis ma vendégségben invitálunk benneteket egy San Francisco melletti házikóba. Bár talán helyénvalóbb lenne kúriának nevezni az épületet. A Designboom jóvoltából ugyanis beleshetünk Johnatan Ive, az Apple vezető…..
Írd le százszor, hogy ezt és ezt nem csinálod többet! Ezt a mondatot talán már te is hallhattad valamelyik pedagógiai antitalentum szájából elhangzani. Nem tudom te, hogy vagy ezzel, de engem sokkal inkább dacosság, mint sem bűnbánóvá tett a bűntetésnek ez a formája. Gyanús…..
A névtelen tervezés, a mindennapi design előtt tiszteleg egy kiállítással a milánói Triennale Design Museum. Mindennapi tárgyaink, egy nem mindennapi kiállításon. Ritkán állunk meg egy reszelőben, horogban vagy éppen egy seprűben gyönyörködni. Pedig megtehetnénk, hiszen ezek a…..
 A lépcsőzés lehet kellemetlen, de nem ezeken a helyeken. A világ 10 legjobb lépcsője. Szerintünk. Igazából utálunk lépcsőt mászni. Pláne ilyen meleg és párás időben. De, mint ahogy lenni szokott ez alól is vannak kivételek. Például azok a lépcsők, melyeket ma mutatunk…..
A street artisták gyakran használják fel alkotásaikhoz a közterületeken található tárgyakat. Ez alól  Artur Bordalo sem kívétel. A portugál művész azonban nem ablakokat, utcai szemeteseket vagy éppen csatorna fedelet 'épít' be egy-egy művébe, hanem vasúti síneket. Ez a…..
Egy igazi városi bringást erős érzelmi szálak kötnek járművéhez. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen ezernyi emlék fűzi az embert a bringájához. Történetek, melyek a bicajunk nélkül egész mások lennének. De mit csináljunk, ha már üzemképtelenné vállik a jószág? Kidobni…..
A címben szereplő felszólítás számos módon értelmezhető. Vonatkozhat valamiféle gasztro-bíznisz indítására, különböző nemzeti ételkülönlegességek fogyasztására és persze úgyis, ahogy Anna Kevile Joyce és Agustín Nieto értelmezte. Az ételsztájliszt-fotós páros,…..
Úgy tűnik az idei nyár a hirtelen ránk zudúló esők miatt (is) emlékezetes lesz. Nekem már legalább háromszor sikerült - szó szerint - bőrig ázni. Könnyebb az ilyen helyzetet elviselni, ha tudomásunk van sorstársakról. Ahogy mondani szokták a társ a bajban vígaszt tud…..
Párizst imádjuk és nem csak a Szajna parti kávézók miatt. Véleményünk szerint az arra járóknak, érdemes szemrevételezniük a falakat, a járdákat és egyéb utcai tereptárgyakat is. Ugyanis a párizsi street artisták is hozzáteszik a magukét. Finoman beavatkozva alakítják -…..
A szabadidő eltöltésének számos módja létezik. Van aki a gasztro világban mélyül el, van aki extrém sportokat űz és persze olyan is, aki valamilyen különös fotóprojektet futtat, mint a Mackie házaspár. Leon és Lilly ugyanis a 10 hónapos fiúk Orson bevonásával közismert…..
Azt gondolnánk, hogy selfieben már nem lehet újat hozni, a dolgot már kimaxolták. Ma mutatunk néhány olyat, amitől újragondolod a véleményed. A selfienek - önarcképnek -  nagy hagyománya a fotózás történetében. Igazából csak a technikához való hozzáférés változott.…..
Mi lenne, ha a hangok önálló életre kelnének?  A lengyel alkotópáros Katarzyna Kijek és Przemyslaw Adamski nem csak a kérdezett, hanem válaszolt is. A "Noise" című kisfilm ugyanis nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megmutassa mindennapi hangjaink megtestesülését. A stop-motion…..
Vissza a jövőbe, akarom mondani a múltba. Samantha Decker egy csodás fotókollázs sorozatot alkotott. Mindjárt mutatjuk is. Ugyanis a fotós hölgy - saját bevallása szerint - az interneten igen népszerű "előtte és utána" képek hatása alá került. Tehát, kiválasztott néhány…..
Vajon mi történik, amikor a fénymásoló megbolondul? Mi rejtőzik a papírkupac mélyén? Van ott egyáltalán valami? Daniel Hougton egy egész világot képzelt a feleslegessé vált papírok alá.  A "11 papír hely" című kisfilmjében ezt a fantázia világot mutatja be nekünk. A…..
Az esés utáni pillanat mindig egy kicsit szomorú, de egyben kissé vicces és meghökkentő is. Pontosan ilyen Sandro Giordan fotósorozata is. A "Szélsőségek - Testek sajnálat nélkül" sorozat meghökkent és elgondolkoztat. A fekete humorral átitatott képek azonban nem az emberi…..
Mindig is irigykedve tekintettünk Finduszra a mesebeli macskára, akinek világát a mukla néven futó apró kis lények népesítették be. Az érzéssel újra szembesültünk, amikor rátaláltunk Marsder mikroblogjára. Marsder ugyanis az irodai életét apró lényekkel teszi…..
Van aki az eget bámulva a felhők különös alakzataiban fedez fel különböző formákat és arcokat. Van aki a leghétköznapibb tárgyakban. Gilbert Legrand az utóbbi csoportba tartozik. A francia művész ugyanis hétköznapi tárgyakat varázsol szerethető, mókás karakterekké. Egy-két…..
Szerinted melyik csapatnak szebb a meze? - egy a neten keringő vicces poszt szerint, ez a vb közvetítések alatt leggyakrabban elhangzó női kérdés. Nos, a kérdést a viccelődök valószínűsíthetően nem veszik igazán komolyan, a Guardian szerkesztői viszont igen. Ugyanis…..
Jordan Matter fotós projektjét a három éves fia elmélyült játéka és persze egy remek balett előadás inspirálta. Az említett fotós egy napon a fiát nézte játék közben. Amíg Hudson  teljes odaadással buszozott képzeletbeli világok között, az apuka  elmerengett, hogy ezek a…..
Apa, te vagy a kedvenc szuperhősöm! - ez az a mondat, amit minden apuka szívesen hall a gyerekétől. Giulia Pex azonban nemcsak mondta, hanem meg is mutatta. A milánói grafikus lány már több sorozatot készített sajátos fotómanipulációs technikájával. Most pedig édesapja fotóit…..