Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pixlala

0 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Egészségügyi Tudományos Tanács súlyos fogalmi zavarral küzd. Két okból fontos ezt a zavart eloszlatni. Egyrészt a Tanács a magyar kormányzat része, egész pontosan a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának tudományos háttérintézménye, ami nem lebecsülendő dolog, ezért is finanszírozzuk a működését…..
pixlala 2012.04.04 12:33:01
@xaba99: Csak egy apró korrekció a tisztánlátás végett. A cukorbetegség minden esetben immunrendszeri megbetegedés. Ebből is kettő fajtát különböztetünk meg: 1-es és 2-es típusú (mind a kettő drámai módon emelkedik).

1-es típusú: a szervezet nem képes vagy csak kevés inzulint állít elő a normális működéshez, illetve a saját inzulint idegen anyagként ismeri fel. Az inzulint kívülről kell pótolni (ez egyre komolyabb probléma a gyermekeknél is - ált. fiatalkori).

2-es típusú: inzulintúltermelés (elsősorban táplálkozásból fakadó rendellenesség) és ebből fakadó inzulinrezisztencia. Általában idős korra jellemző. A szervezet feladja a harcot a tartósan kitett magas glikémiás indexű élelmiszerekkel szemben (amit ilyen mértékben soha nem fogyasztott az emberiség - ezek az emberek többnyire egészséges gyermekek voltak).

A diabétesz egyik fajtája sem volt jellemző a régi korok emberére. Egyértelműen bizonyított, hogy újkori (civilizációs) betegség.

A géneket belekeverni a történetbe hibás megközelítés. A genetika közelsem olyan egyértelmű tudomány mint ahogy azt divat manapság behivatkozni. A genetika az csak egy hajlam lehet, ahol az egyén "hibás" génjei csak akkor aktiválódnak ha olyan környezeti és egyéb hatásoknak vannak kitéve. Ilyen lehet a táplálkozás, oltások, életmód, stressz, ... gyakorlatilag minden. Tehát az csak egy hajlam. Pl.: Az autizmust sem az oltások okozzák, csak épp átbillenthetik a mérleg nyelvét a betegség irányába. Ez k.ben a legtöbb autista esetében napra, hétre pontosan összekapcsolható az első tünetekkel. Az oltás ok-okozati vizsgálata azért nem fog sohasem eredményes lenni mert a módszerek amikkel ezt vizsgálják alkalmatlanok arra, hogy összefüggést találjanak. Nem kell mást tenni mint néhány autista szülőt megkérdezni arról mikor jelentkeztek az első jelek (én megkérdeztem ...). Ettől függetlenül nem csak az oltás a felelős mindenért, nyilvánvalóan a hajlam és a már meglévő látens immunkárosodás előzően erős befolyásolással bírnak, max. az intő jelekre nem figyelt senki. Ez sajnos jellemző a kezdő szülőkre (főleg ha nem volt autistákkal tapasztalata - és hát honnét lenne) és sajnos az orvosok többségére is (tisztelet a kivételnek).

A legnagyobb problémát az egyedi mérlegelés lehetőségének hiányában látom. Az említett példa tipikus. A jelenlegi szabályozások pedig módot adnának az oltások leállítására, de az orvosok nem felismerve (ill. elismerve) a helyzetet tovább oltanak. ... Ugyanis a legtöbb esetben megfigyelhető az, hogy minden oltás után romlás áll be, aminek a vége - sajnos - prognosztizálhatóan a tragédia. Ez után persze a kezelés ill. terápia nem a kezelőorvos vállát nyomja, hanem a szülőét. Tudom, hihetetlenül hangzik, hogy ez előfordulhat, de sajnos ez van.
pixlala 2012.04.04 13:38:25
@xaba99: Orvostudomány: Az, hogy túl jó vagy túl rossz az orvostudomány az számomra nem egyértelmű. Van amiben jó és van amiben rossz. A jelenlegi orvostudomány akut beavatkozásokra szakosodva működik. A képzésben is erre fektetik a hangsúlyt. Ami akut esetekben nagyon eredményes tud lenni. Viszont nem holisztikus szemlélet alapján tevékenykedik ami rossz. A szakorvosok nagyon ritkán látnak bele egymás szakterületébe, így sokszor sötét folt a másik kolléga ténykedése (és ebből kifolyólag, legtöbbször meg sem kérdezik a másik véleményét). Nem az egész embert kezeli testével-lényével együtt, hanem csak egy-egy részt. A diagnózis hatalmasat fejlődött de a terápia kevésbé. Ha sarkítani akarok, akkor azt mondom, hogy az allopátia teljesen materiális alapon tevékenykedik, még jobban szűkítve mérgekkel dolgozik (nyilvánvalóan az arányokkal játszadozva). A betegségek előidéző okaira kevés hangsúlyt fektet és a tüneti kezeléseket részesíti előnyben. Pl.: A legtöbb bőrbetegségre valamiféle külső krémet ajánl, amitől persze szépen eltűnnek a tünetek, de a kiváltó-előidéző ok továbbra is láthatatlan marad. A legtöbb esetben tartós gyógyulás nem várható, időről-időre kiújulnak a tünetek. Ezután újabb krém, újabb részsiker, stb. ... ugyanez a helyzet az asztmával. Dr. Ébert Jenő a könyvében ezt hívja „Jéghegyorvoslásnak", mivel csak a jéghegy csúcsát látjuk, ami a víz alatt van (sokkal nagyobb részt) azt nem. Mellesleg Ébert Úr nagyon is tisztában van a jelenlegi orvoslás lehetőségeivel, hisz rengeteg helyen tevékenykedett (kipróbálhatta magát) aktív élete során (bár minden orvos ha csak a felét kipróbálhatná).
Nem vagyok az akadémista orvoslás ellensége, de helyén kell kezelni a dolgokat! Ma gyönyörűen összeillesztenek egy leszakadt kart, lábat, de a belgyógyászat sajnos továbbra is sötét homály. Nincs sikeres gyógymód a legtöbb bajra, a tüneti kezelésen kívül (lásd inzulinos injekció - ez ugye nem gyógyulás, nem teljes értékű élet). Aki pl. a kemoterápiát sikeresnek nevezi az nem tudja mit beszél. 90% feletti az öt éven belüli elhalálozás (saccolt adat - valószínűleg ennél több). Sajnos túl szépre van fixirozva ez a modern orvostudomány pátosz, az igazság az, hogy a fele sem igaz vagy csak részben. Ezt különben minden józan orvos pontosan így látja.
pixlala 2012.04.04 19:45:36
Minden emberi tevékenység tévedéssel jár. Az okos emberek ebből is tanulnak. Valójában ez viszi "előre" (vagy inkább valamilyen irányba) a világot (az előre nem mindig jó szó, azért az idézőjel). A miérteket lehet keresni, de a vádaskodás buta dolog. Meggyőződésem, hogy az emberek többsége jót akar, csak épp az irányokat nem látják tisztán. A zavar, a "köd" fenntartása mindig érdekekhez fűződik. A középkorban a papságé volt a tudás (írástudók) és mindent megtett, hogy ez a tudás a saját privilégiumát képezze. Erre aztán lehet már dogmát építeni és így tovább... A mai kor is dogmaépítésről szól. Soha nem volt ennyi dogma a világban mint most. A legújabb dogma a divat is vagy akár a különböző marketinkfogások is, melyekkel aztán behálózzák az egyszerűbb, vag arra fogékonyabb embereket. Nyilvánvalóan vannak ennek a világnak is értékei (sőt, rengeteg), de nagyon nehéz a tisztánlátás, ... túl sok a zavaró tényező, túl hangos mindenki! Az oltásokat jelenleg bután alkalmazza az emberiség. Mint mindent, ezt is indokolatlanul túlhasználunk. Ez egy játék saját magunkkal. Hozzáteszem, ezt űzzük az élelmiszereinkkel is és a minket körülvevő természettel is. Hogy ezt mennyire van jogunk megtenni nehéz megítélni, elvégre mi vagyunk ennek a világnak az urai (legalábbis úgy tűnik)? Mindenesetre hatásait már napjainkban is érezzük. Az én személyes véleményem az az, hogy már rég túlbillentünk azon a mértéken amit következmények nélkül úszna meg az emberiség.
Csak azt kívánom, hogy ne legyen igazam.
     A tegnapi bejegyzés már régóta lappangott bennem, aztán hogy Nóri odarakta a fészbúkomra ezt a filmet, kitört belőlem. A film gondolatmenetével és a téma megközelítésével lehet vitatkozni, azonban az teljesen biztos, hogy napjaink leginkább húsbavágó…..
pixlala 2011.08.19 00:04:26
Köszönjük az írást Tom!

Sajnos, szerintem már elkéstünk. Hogy egy mikrobiológiai hasonlattal éljek, "mindig vannak túlélők". Ez is valahol egy fejlődési lépcső, hogy képesek vagyunk e ezt kellő mértékig felismerni, majd a szükséges lépéseket megtenni. A kor embere oly büszke arra, hogy tanult, jobb esetben művelt is lett! Ebből a tananyagból mi az ami valóban időtálló és valódi érték? Ha jobban belenézünk, akkor elenyésző az a tudás ami átmegy ezen a rostán. Emberek adnak embereknek papírokat, majd erre baromi büszkék lesznek egy életen át, de ha megkérem, hogy fúrjon pár lukat a falba, hogy egy polcot feltehessek akkor bambán néz, mondván "ez nem az Ő dolga"! Ma már mindenkinek mindenről van papírja, de senki nem ért semmihez. Ez az új istenség, vagy vallás! Persze ehhez az egyházhoz ezer szállal kötődik a mai karrierista világ, érdekük fenntartani! Így hát nem volt nehéz eljutni addig a pontig amikor már szétpukkadás közeli állapot prognosztizálható. Hogy ez mikor következik be? Azt nem tudom, de jelei erősen körvonalazódnak. A pénzt nem a gazdaságban termelik, hanem attól teljesen független erők döntik el, hogy le vagy fel másszanak a BUX adatai. Abnormális helyzet alakult ki. Én azt látom, hogy az Asimov féle világkép fog megvalósulni. Szeparálódni fog a társadalom. De ezzel egy baj van csak, és pedig az, hogy egy bolygón élünk. Tehát, közösen kell megoldani a problémát. Ez egy paradoxon, visszatértünk a kiindulóponthoz. Hogyan tovább?
    Mindig is tudtuk, hogy pár zenész jellegű ember a Google berkeibe is beférkőzhetett, de az ma teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis a Google főoldalára való rálépés után egy ilyen képernyő tárult a látogatók…..
    Az elmúlt hetekben fél Európa és Magyarország háromnegyede az Eurovíziós Dalfesztivál miatt aggódott, ami igen jó dolog, mert mindig nagy szerencse, ha a sárgacsekkek feletti aggodalmat elnyomja valami komolyabb. A fesztivál eseményeit, különös tekintettel a…..
    A napokban egy beszélgetés közben felmerült Szalay András neve. Ha már így eszembe jutott, arra gondoltam, hogy megguglizom kicsit, biztosan kapok egy tonna találatot a nevére, és ki fog derülni, mivel is foglalkozik manapság. Tudjuk, hogy számos vezető hangszeres…..
    Csuka Attila, (aki egyébként bagodi), a fejébe vette, hogy bekerül a Guiness rekordok könyvébe. Mégpedig azzal, hogy a lehető leghosszabb ideig nyomatja lemezlovasként a zenét. A dolog nem annyira könnyű, mint amilyennek első hallásra tűnik, ugyanis kialalakultak…..
MidiTom zenei blogja Légzongora 2010.07.23 14:04:33
    Van egy Omer Yosha nevű berlini fickó, aki Airpiano néven egy újfajta midi kontrollert dolgozott ki. A "Légzongora" elnevezés megtévesztő, mert hiszen azt vezérlünk vele, amit akarunk, akárcsak más midi kontrollerekkel. A levegőben mozgatott kezünkkel…..
MidiTom zenei blogja Syncopatorta 2010.07.22 22:52:00
     Ezt is megértük! A Syncopa 18 éves lett. Igazából semmiféle ünneplést nem terveztem, de Gyuri kollégám és felesége, Mónika megleptek egy igazi Syncopatortával, amit aztán jó étvággyal el is fogyasztottunk szűk munkatársi körben.     Amíg…..
MidiTom zenei blogja MyMix 2010.07.13 21:57:00
    A praktizáló zenész fájdalmainak nagy része a színpadi monitor rendszerhez, illetve az azt üzemeltető technikushoz kapcsolódik. Azt is látjuk, hogy a kezdő csapatok esetében nagyon sok kérdés merül fel a jó monitorozási gyakorlatot illetően. A témával tehát…..
    Nemrég írtam a hordozható számítógépek zenei alkalmazhatóságáról pár sort. Egy megjegyzés erejéig szót ejtettem arról is, hogy vannak, akik a notebookot hangszer helyett, helyesebben szoftver szintetizátorok futtatása céljából viszik a színpadra. Emlékszem,…..
    Mai alapvetésünk tárgya annyira bagatell, hogy a legtöbb gitáros lazán legyint egyet, és azonnal  továbbkattint, mondván, hogy ezeréves históriákról, lerágott csontokról nem érdemes beszélgetni. Azt kívánom ugyanis boncolgatni, hogy miért dugjuk az elektromos gitárunkat gitárerősítőbe? Hiszen…..
MidiTom zenei blogja Gitár 2010.07.01 11:45:00
    Már korábban is szerettem volna a figyelmetekbe ajánlani a Gitárhangtechnika.hu oldalt, mert az hasznos és jó. Most találtam rajta egy olyan cikket, ami kötelező olvasmány minden gitáros számára, és ajánlott olvasmány azoknak, akik már láttak életükben gitárt.…..
pixlala 2010.07.03 23:40:12
@MidiTom: valóban, nem enyhe cimizmust lehet fellelni az írásban. Egy kicsit (vagy sokat) tényleg mindenki kap, de ettől még így vannak a dolgok. Ami legjobban megfogott az a gitárt, mint többszólamú, polyfónikus hangszert részletező gondolatok. Ez a téma engem is nagyon foglalkoztatott a hangszerrel való ismerkedésem időszakában (és nem tagadom napjainkban is). Annak idején a gitárszintetizátotok is a polyfónikus megszólalás eme korlátlan lehetőségét kínálták fel a gitárosoknak. Az, hogy nem terjedt el annak nagyban szerepe van a gitárosok (cikkben említett) korlátoltsága. A megszólaltatáshoz csaknem tökéletes technikai tudás kell. A klasszikus (újjal pengetős) technikához sokkal jobban fekszik ez a hangszertípus. Pengetős, torzított gitározásnál a félrecsúszott, pontatlan játék sokszor észrevétlen marad. Gitárszintinél a pontos játék elengedhetetlen! Ezért jobb ha valaki klasszikusgitáron kezdi a hangszerrel való ismerkedést (utólag már nagyon nehéz). A cikkben nem keveset kapnak a klasszikus gitár művelői is (ezzel is egyetértek). Pont ők lehetnének azok akik a fent említett technikát magabiztosan kezelhetnék! De mivel Ők is korlátoltak, ezért nem is jöhetett létre az a műfaj ami az elterjedést segíthette volna. Sokan azt mondják, hogy öszvér megoldás, ... nem kevésbé mint egy zongora-billentyűs(szinti) átmenet. Egyszerűen könnyebb volt először billentyűt (kontrollert) eszkábálni egy hangkeltő rendszerhez.
A fenti érvelést csak egy kiragadott példaként említettem meg, - mint a témában erősen érintett személy - kiegészítésként még beszúrhatnánk a cikkbe, mint alternatív út a gitározás történetében.

Csak halkan megjegyzem: Az oktatási intézményeink pedig úthengerként döngölik földbe az egyéniséget! Sajnos ez az élet minden területén tettenérhető probléma, természetellenes viselkedésre kényszerítve a szabad elmét (és testet)!
pixlala 2010.07.04 12:10:47
@MidiTom: a cinizmus lehet, hogy nem a legjobb szó erre, viszont a mindenkinek odabökök elv akár az is lehet?!?...

Én az oktatási intézmények bírálatával, valójában nem a zenetanárokat akartam minősíteni. Az én tapasztalataim pont a zenetanárokra nem vonatkoznak, mivel csak olyanokkal találkoztam eddig, akire így vagy úgy de felnézek! A jelen oktatsban a zene mint tantárgy igen háttúl kullog. Valójában megtűrt valaminek tekinthetjük. (Nem zenespecifikus iskolákról beszélek.) A mai oktatási intézményeink a nyolc intligenciatípusból csak egyet képesek értelmezni. Ez pedig a "penge" típús (lásd: Vekerdy Tamás és sok más hasonló gondolkodású, józan ember meglátásai). A többi inteligenciatípus az kárhozatra van ítélve. Ilyen lehet a zene; képzőművészet; szociológiai, empátia érzelmi inteligencia; sport; finom mozgások, tánc, balett, ... stb. Az úthenger erre vonatkozk. Valójában a "penge" típus tud érvenyesülni a maga felületes tudásával együtt. Ezt várja el tőle a világ, jelen pillanatban ezt tartjuk standartnak! Ez gerjeszti a sok középszerű, valójában semmihez nemértő embertömeget, akik azt hiszik, hogy okosak és hasznosak, sőt, ... sok esetben nélkülözhetetlenek! No, ezek a legveszélyesebbek! Csak azt tartjuk okosnak aki ennek a mércének megfelel. Mindezt azért írtam le, hogy érthetőbb legyen az érvelésem. A zene - meggyőződsem - nem ezen típusú embereknek az erőssége. Hogy Smoog barátunkat idézzem: "Ha Mike Olfield Magyaországon született volna, valőszínűneg a Flextronicsba dolgozna mint beültető).
    Amint tegnap már említettem, az MP3-ról és más tömörített zenékről szeretnék pár gondolatot megosztani veletek. Akkor csak pár extrém kinézetű MP3 lejátszó bemutatásáig jutottam el.        Egy kísérlet    Már…..
MidiTom zenei blogja Soldier Side 2010.06.13 21:20:28
    Tudjátok, az egy tök érdekes dolog, hogy járnak hozzánk egy csomóan az üzletbe, akikről tudjuk, hogy csapkolódnak valamiféle bandában, de nyilvánvaló módon nem mindig vagyunk tisztában azzal, hogy kik vannak együtt egy adott csapatban. Aztán nagy meglepetés,…..
    Május 17-én 98 éves korában elhunyt Prof. Dr. Fritz Sennheiser. Pár éve láttam egy riportfilmet valamelyik német tévében vele. Az öregúr talán az utolsó volt azon zsenik sorában, akik egy kicsike vállalkozásból egy világcéget hoztak létre. Nagyszerű…..
MidiTom zenei blogja RTFM 2010.06.12 10:45:00
    Előrebocsátom, hogy a cím nem egy újonnan induló, az ismeretlenség homályába burkolózó tőkéscsoport által birtokolt rádióadóra utal. A gyakran netezők pontosan tudják, hogy mit jelent. Általában így szoktuk írni, hogy RTFM!, és a fórumokban kérdezgető embereket egy…..
pixlala 2010.06.13 00:25:21
Egy fontos dolgot kell szerintem szem előtt tartani! Mi az a cél amit elakarunk érni! Ezt kell egy kereskedőnek jó felmérni és ehhez kell a megfelelő eszközöket kivállasztani. Szerintem, most az a helyzet a világban, hogy atombombával lövünk mikróbákra. Mindenki a legprofibb rendszerrel akar dolgozni és azonnal, mivel Pistike azt monta, hogy az a legjobb, a többi sz.r. A netes fórumok hozzászólásai töbnyire dilettánsok beugatásaitól harsognak. Ezek közül megint csak az tud halászni aki amúgy is jártas a témában. Én minden kezdőnek ill. a témában kevésbé jártas embernek azt javaslom, hogy előszőr kezdjen valami egyszerűbb programmal, eszközzel dolgozni. Ezekkel többnyire megvalósítható a lényeg. (Az a baj, hogy egyre ritkább az egyszerű progi. Mi annó a 2.0 Cakewalkal kezdtük, ... Midi és semmi más nem volt benne.) Könnyű kezelhetőség és az alapfunkciók megismerése. Ezt meg lehet tanúlni ezekkel is. Az összetettebb programokban sajnos nincs kiemelve vastagbetűvel, hogy mi az alapfunkció (amire 100 klikkből 90-szer klikkelsz), hanem ömlesztve ott van a mindenség. Ha egy egyszerűbb eszközről nyergelsz át egy komolyabbra akkor már ismerni fogod a fontos funkciókat és nem lesz szenvedés az élet! Az új eszköz, nagy valószínűséggel lefelé kompatibilis is lesz a régivel.
Korunk embere hajlamos mindent túlbonyolítani. Ehhez a szakmához is kell némi rendszerátlátó képesség. Ezt ne tagadjuk le! Autót sem tanúl meg mindenki jól vezetni! Ne gondoljuk, hogy a szintetizátorok és PC-s vagy nem PC-s hangrögzítők elsajátítása az anyatejjel szívódig az emberekbe (habár ez is már egyre ritkább képesség). Meg kell tanúlni és kész! Végül is ezt is ember találta ki! ... Csak ne a legmagasabb szinten kezdjük el!
REVerence     Amikor valaki elkezd kicsit komolyabban soksávos hangfelvételekkel foglalkozni, az első sikerélmények akkor érik, amikor összejönnek végre az önállóan "jól szóló" felvett sávok. Jöhet tehát a keverés és az effektezés. A nagy csalódások,…..
Leszünk-e Gaia-rabok?     Az Internet ragyogó lehetőséget ad álproblémák felvetésének, és ezek alapos megvitatásának. A jelenlegi válsággal terhes időszakban szerencsére (?) az embereket sokkal inkább a valós problémák kötik le, semmint művi problematikákon…..
MidiTom zenei blogja Antimarketing 2010.05.26 21:19:00
 Mottó: ne tukmálj rá felebarátodra olyan dolgot, amit te nem vennél meg szívesen!     A Bitzenede blog indításakor elhatároztam magamban, hogy kereskedelmi és üzleti kérdésekkel nem igazán szeretnék itt foglalkozni, szóljon a blog a zene eszköztáráról,…..
MidiTom zenei blogja Linnováció 2010.05.18 13:40:00
    GG midi blogjáról értesültem arról, hogy Roger Linn megint kitalált valamit. Egy újszerű hangszert, vagy inkább kontrollert fejlesztett ki. A LinnStrument egy vadi új koncepció, majd meglátjuk, mi lesz belőle.   Ha megnézitek Roger oldalát, ki ne…..
    Elég nagy gáz az, amikor egy jó nevű cipész mester, aki mindenkinek spéci lábbeliket készít, lyukas cipőben flangál. Az is gáz, amikor egy hangtechnikai megfejtő cégnél készített videofelvétel hangja nem igazán jó. Mindezt annak az apropóján jegyzem meg, hogy…..
pixlala 2010.05.20 21:48:21
@Mókár: valójában ehhez sok köze nincs a flashnek, de mindegy, ebbe most ne menjünk bele, ... max. annyi hogy valamillen playernek le is kell játszani a vinyenyót. (Mellesleg iPhone-re is készítenek egy Mp4 verziót, mivel ott nincs Flash.) Az igaz, hogy elképzelhetetlenűl jól optimalizált rendszerük van, ezt én is tapasztaltam párszor. Legfőképp a sebesség ahogy feldolgozzák azt az adatözönt ami naponta rályuk zúdul.

MidiTom: Dehát Tomi Bátyó! Neked most időtartam kell nem?! HD-ről még nem esett szó! Megfelelő témához a megfelelő eszközt! ... pusztán egy javaslat vót. Na.
    A minap egy számítógépet kellett megnéznem, ami a tulajdonosa szerint "meglassult". A gép kapcsán egyik kedvenc íróm, Kurt Vonnegut jutott az eszembe. A "Börleszk"-ben így ír: Közlök a bátyámról egy anekdotát, amelyet apróbb…..
pixlala 2010.05.15 13:59:56
@MidiTom: nemTom?! ... én a 27 colos ledes moncsitól azért nem tágítanék most már!
Van olcsóbb iMac is! Persze ha lépnék a legnagobbat venném.
store.apple.com/us/browse/home/shop_mac/family/imac?aid=AIC-WWW-NAUS-K2-BUYNOW-MACBOOK-INDEX&cp=BUYNOW-MACBOOK-INDEX

... és ezek gyönyőrűek!
Ami zavar: biztonság miatt kell a Raid, ezt csak külső egységgel lehet megoldani. Valójábn minden egyéb extrát külső egységgel van csak mód orvosolni. Egy gombos egér, ami rádiós ... brrr eleve kihúzva. Numerikus billentyűk hiánya, ... miért kellett ezt kihagyni (pl.: kisebb hely)?! Szóval, az iMac egy nagyon jó személyi számítógép, nem kifejezetten profiknak, elérhető árfekvésben, igényes aluminium elemekkel kombinálva. Viszont ha fontos a biztonság, rengeteg cullangot kell ezekre is ráaggatni, hogy nyugodtan tudjon aludni az ember. De ezt a gépet nem profiknak szánták. A profi rossz szó, mivel képfeldolgozás, grafika terén tökélletes megoldás lehet (habár a biztonság mindenek előtt filózófia az egy vinyó miatt nem 100%-os). Nekem egy tragikus adatvesztés óta alap ez a szempont. Profi videószerkesztéshez is kell a hardweres gyorsítás (idő=pénz+szabadidő+hatékonyság, ... stb.) sajnos beégetett dolgok vannak itt. A profi gépeik meg nagyon drágák.
store.apple.com/us/browse/home/shop_mac/family/mac_pro?mco=MTM3NDc2NTk

Erre a célra sajnos nem nyújt a Mac elfogadható kompromisszumot nekünk, kispénzü, átlag és közép magyaroknak. Ettől függetlenül, amikor egy komoly stúdió épül (ez ritka) a sok milló melett az a pár 100e plusz már mindegy lehet.
Zárszóként, nekem nagyon szimpatiks a Mac filozófiája ami valami hasonló lehetne: "Dolgozz ne szerelj!" vagy "Ne akarj megismerni csak Szeress!" K.ben azt érzem, hogy valójában nekem tallták ki a Mac-et. Az egész Aple úgy ahogy van, a termékeivel és egyéb cégeivel együtt nagyon szimpatikus. A Windows sem lenne nélkülük (nem lett volna honnan lopni). :)))))
pixlala 2010.05.15 16:17:44
@Kampokez: Hááát nemtudom! Szerintem, több előnye van mint hártánya. pl.: grafikus felület, kis helyigény, ... stb. Egy mai számítgépes rendszer öszehasonlíthatatlanúl kisebb helyen elfér mint mondjuk 20 évvel ezelőtt egy komplett stúdió. Ez a technológia, 20 éve nem létezett. Nem voltak házistúdiók, ill. voltak de lehetőségeiket és minőségüket tekintve meg sem közelítették a mai rendszereket. Inkább nyert a világ velük mint vesztett! A 80-as években a stúdiófelvétel elérhetetlen volt a zenészek többsége számára. A hangminőségről nem is beszélek! Napjainkban, gyakorlatilag az ember tehetsége, ízlése és tudása szab határt annak, hogy milyen produkciót hoz létre! Ettől függetlenűl a lényeg nem változott, csak az eszközök. Kezelésüket, működési elevüket tekintve, gyakorlatilag minden maradt a régiben.
K.ben vannak hardweres, rackes megoldások napjainkban is. Szerintem azokkal sem könnyebb az élet! Ezeknél egészen más technológiai problémák léphetnek fel! Arról nem is beszélek, hogy ott aztán nagyon észnél kell ám lenni mit hová dug az ember! Csak halkan említem meg, hogy szerintem mint a mai napig kikerülhetetlen egy-két vas.
Murphy törvényei minden ember által készített eszközre vonatkoznak. Sőt még azokra is amit nem ember alkotott! Valójában minden a világban fellelhető eszköznek, a létrehozása pillanatától kezdve, kikövezett útja van a megsemmisülés felé. Semmi sem örök!

Kampokez azt a mennyei állapotot kívántad magadnak (és persze mindenkinek/köszönjük szépen a jószándékot) amikor minden egybe van és tökéletessen működik. Mutass egy olyan eszközt a világon ami megfelel ennek a kritériumnak! Minden és mindenki fejlődik (ebben mondjuk néha kételkedem), új és újabb eszközök születnek amik generálják problémákat. Az elmúlt 100 évben mennyi hangszer, technikai eszköz született, ami napjainkban is folyamatosan fejlődik! Nagy kihívás a gyártóknak, fejlesztőknek a sors által rájuk testált feladatot teéjesíteni! Pl.: a lehető legjobb zengető algorítmus megírása. Ami persze nem létezik, mert mindenre nem lehet ráhúzni ugyanazt teret. És ez csak egy aprócsak szegmense a nagy mindenségnek! Ugyanez vonatkozik minden hangszerre! Nincs legjobb gitár, legjobb zenész, ... legjobb nő (ebben az esetben virtuózok előnyben)! Valójában ez a fogalom is csak ámítás. Egyszerűem nincs legjobb!
    Így :)     A különféle CSI sorozatokban a boncolás során próbálják feltárni a halál okát, a bűncselekmény elkövetésének módját. A következő áldozat valószínűleg sorozatos traumákon esett át. A személyazonosságát a rajta levő…..