Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Radio Silicon

0 bejegyzést írt és 426 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Én egyszer voltam életemben a Műjégpályán, akkor is nyár volt és valami undergrund fesztivál, szóval az öltözőkhöz, pláne a mágneskártyákhoz nem nagyon tudok hozzászólni, de a zárt szekrényből eltűnő pénz elég para. Bea kitette az állítását az asztalra, kíváncsian…..
Bár úgy tűnt, megszűnik a Tárki által a rendszerváltás óta minden második évben megjelentett Társadalmi Riport, mégis sikerült kiadni a legfrissebb részt, a Társadalmi Riport 2014-et. Az 1990 óta folyamatosan végzett kutatásokra a kormány már a 2012-ben sem adott forrásokat, de…..
Radio Silicon 2015.01.15 14:43:55
@Brix: Jó hát, neked akkor rosszul megy, sajnálom. Nálunk a családban minden ágon csak gyarapodást látok (főleg anyagi, de gyerekek is születnek). Senki sem Fidesz-szolga, vagy bármelyik kormány kedvezettje, de mindenki tanult még azok is, akik parasztcsaládból vannak, és szorgalmasan dolgoznak, úgyhogy nekünk jól megy. A panaszkodókat pedig sajnálom. Nem tudok mit mondani, csak annyit, amíg mellig ér a gaz a kertjükben, addig ne számítsanak javulásra az életükben.
Elérkezett a nagy nap, felbontották a borítékokat és a 470 beérkezett pályázat közül a 11 tagú nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri kiválasztotta a Városliget, és Budapest arculatát is a jövőben meghatározó épületterveket. Számunkra az egyik legnagyobb öröm, hogy a…..
Szenvedélyünk a fairtás! Ez lehetne Újbuda még regnáló városvezetésének hiteles szlogenje a keddi gazdasági bizottság ülése nyomán. Ezúttal 242 db fa legyilkolását hagyták jóvá a Fideszes városatyák.   A legnagyobb mészárlást az Etele úton engedélyezték, itt 199 fa…..
A fideszes intézetek nekiálltak parlamenti küszöb környékére mérni az LMP. Schiffer András pártvezér pedig már 10 százalékos eredményt vizionált. Noha a párt csak fizetett diákakmunkásokkal tudta összegyűjteni a csökkentett számú ajánlásokat. (Sőt, a párt úgy próbált…..
A KARD Putyinmenet 2014.01.24 06:30:00
Mikor vonultak Budapest utcáin párt- és rendszerhű tízezrek az orosz szovjet vezetést, illetve a magyar-orosz szovjet barátságot és a békét éltetve? Hát most majd fognak - azzal a különbséggel, hogy most többnyire önszántukból. Le az amerikai imperialistákkal! Az oroszok a mi…..
Zuglóban tökéletes plakátkihelyezésre bukkantam, nincs is nagyon mit magyarázni, a kép magáért beszél. Az MSZP plakátja - szokás szerint - persze úgy szar ahogy van, a "rosszabbul élünk mint négy éve" egyszer már megbukott mint kampánytéma. Amúgy meg mindig is jobban éltek, 5…..
Már csak pár hónap és Tarlós mester átadja szeretett városlakóinak a négyes metrót, az elmúlt húsz év egyik legnagyobb elkúrását. Persze a bukásra álló kőbunkó főpolgi helyében bárki más ugyanezt tenné. Nem az ő saruk elsősorban, a fekália ügyes tálalásában és…..
Csillag Ádám szinte minden fontosabb ellenzéki rendezvényen videózik, többek közt ott volt gyakorlatilag az összes diáktüntetésen is. A vasárnapi Jobbik-rendezvényre tartott, amikor megtámadták. Mélységesen elítéljük a sajtó megfélemlítését, és a politikai-rasszista…..
A Hazatérés templomában (Budapest,  Szabadság tér) vasárnap szobrot avattak, Horthy Miklós szobrát. A rendezvény szervezése leginkább a Jobbikhoz köthető. A helyszín a Magyarországi Református Egyházhoz. Számos református hívő áll értetlenül előtte, hogy az egyház…..
Radio Silicon 2013.11.05 21:53:59
@conmorientes: Valamint, hozzászólásaidban zavaróan hiányoznak a vesszők. Ezt nem tanítják mostanában?
Radio Silicon 2013.11.06 09:47:55
@conmorientes: Mit mondjak akkor a liberálbolsevik helyett? Talán Lugerfétisisztákat? A holobiznisz pedig egy elfogadott fogalom, még Kertész Imre is utalt rá legutóbb.

Persze az én jelzőhasználatom egyértelmű "homonculus"-i tulajdonság, de a vesszők használata elhanyagolható sőt menő lazaság az internet korában. Kettős mérce.

Amúgy nem válaszoltál arra, hogy segítenél-e a történelemben valaha gyilkosságot közvetve vagy közvetetten megengedő uralkodó/vezető/nevezetes személyiség szobra elleni tüntetés szervezésében. Vagy legalább részletezd, hogy miért csak egy magánterületen álló Horthy szobor zavar téged!?
Radio Silicon 2013.11.07 11:51:36
@conmorientes: köszi, hogy beismerted a kettős mércédet! :)
Az, hogy Horthy Miklósnak szobra lehet Budapest belvárosában, engem már meg sem lepett. Van elég az országban, talán azt gondolják, majd így hozzászokunk. Az sem nagyon, hogy a Fidesz egyáltalán nem a zsidózástól vagy a szobor gondolatától határolódott el - sőt, el sem…..
Radio Silicon 2013.11.03 21:10:26
@Jóképességű Takarítónő: ebben igazad van, viszont a nyílt gyűlölet nem általános főleg nem minden zsidóval szemben. Sokkal inkább van egyfajta idegenkedés sok magyarban, melyet antiszemitizmusnak próbálnak a tudjuk kik beállítani, hogy avval a sok jóhiszemű embert a bűntudatukra építve egyfajta sakkban tartsák. Na ezeket a díszpéldányokat viszont sokan gyűlölik - valljuk be joggal.
Radio Silicon 2013.11.03 21:11:43
@ember100: elég, ha egyet is. De nálad mi a határ? Százezrek? Tízezrek?
Radio Silicon 2013.11.03 21:21:12
@ember100: Attól, hogy szubjektív (bár inkább azt akarod mondani, hogy statisztikához kevés az adatom) még nem veszít semmit a jelentőségéből.
A legszebb novemberi indafotós háttérképeink, csak nektek. Asztalra és mobilra! Kiegészült! VölgyesiMátéPHOTO Letöltés: 4:3 16:9   nmb Letöltés: 16:9   GaBaPhoto Letöltés: 4:3 16:9   Szilvás Zoli Letöltés: 4:3…..
Radio Silicon 2013.10.31 16:21:29
Október 6. Magyar nemzeti gyásznap, amelyre a cseh és szlovák köznyelv is megemlékezik: Világoš. • Magyarországon nem ismert, hogy a szlovák és a cseh nyelvben bevett szó • Szlovákiában nem ismert, hogy Magyarországon ez egy fájó történelmi…..
Radio Silicon 2013.10.07 16:36:14
@Csehszlovák Kém: Váltottatok, de azért a jelenlegi határ menti 20-50 km-es sávban ne nagyon rendelkezzetek be.
Radio Silicon 2013.10.07 16:44:52
@Radio Silicon: * rendelkezzetek = rendezkedjetek
A Parlament fideszes többsége megszavazta a szabálysértési törvény módosítását. Azt a törvényt, amit tavaly az Alkotmánybíróság megsemmisített, és ami azokat a szegény embereket bünteti, akiknek nincs lakhatásuk. A legfőbb gond az egész koncepcióval az, hogy úgy bünteti…..
Radio Silicon 2013.10.01 22:36:59
@szanalmas: A törvény helyes célból készült, és várd meg a fejleményeit. Nem kell egyből vinnyogni, nem lesz itt egy hajléktalan se halomra lőve, se nem elgázosítva. A közterek nagy részét meg kell tisztítani, mert az, ami és ahogy ott megy nem mehet tovább. Mondom ámerikában is így van ez. A hajléktalanok végre esélyt kapnak, hogy lássák, hogy ahogy eddig éltek, nem folytatható. Közre kell működniük nekik is a reintegrációs törekvésekben, különben nem megy.

Azért valld be azt nekem, hogy nem vagy se Fideszes se Jobbikos, mert akkor azért jobban megértem az álláspontodat.
Radio Silicon 2013.10.02 11:12:24
@szanalmas: Nem nagyon tetszett, nem egy remekmű, tele közhelyekkel, meg rosszindulattal.
Radio Silicon 2013.10.02 11:21:28
@komplikato: Dehát, ez mindenhol így van, még a bezzegországogkban is, hogy a közeg dönti el azt, hogy mikor avatkozik bele az életedbe. Szerencsére itthon (és más demokráciákban) a beavatkozást a "közeg" egy protokoll szerint végezheti, ha ettől eltér, akkor a bíróság elkaszálja az ügyet eleve, és kártérítést kaphatsz (kivéve a 2006-os rohamrendőröket, akik nem tartották magukat semmilyen szabályzathoz).
Nehéz mit mondani, amikor ma elfogadta az Országgyűlés a szabálysértési törvény módosítását, amely ismételten lehetővé teszi a hajléktalan emberek állami üldözését. Alkotmányos elvek és alapvető jogok semmibevételén keresztül vezetett az út azért, hogy állampolgárokat nem másért, hanem azért mert az…..
Radio Silicon 2013.10.01 15:25:27
@citrix: vessző, pont után szünetjel jár.
Radio Silicon 2013.10.01 16:25:33
@campobaszo: bocs, sokat dolgozom mostanában hangokkal, szóköz. Így jó?
Gyorsan átfutva a 2014-es költségvetés tervezetét, megnyugodtam: jut pénz a Piarista Rendtartomány fejlesztéseinek támogatására, a Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztésére és a tucatnyi standionra és sportcsarnokra is (baráti városokban, persze melyik nem…..
Német oktatási oldalakat olvasgatva bukkantam rá a német diákhitel programra. A téma azonnal megragadott tekintve, hogy a magyar diák itthon egyre inkább foglalkozni kénytelen a témával a szűkülő állami férőhelyek miatt. Érdekes volt látni, hogy a német hitel program, mennyiben…..
Alföldi Róbert az RTL Klub Fókusz című műsorának nyilatkozva mondta el, hogy az augusztus végén, Szentendrén bemutatott Bánk bán junior című előadása után (melyet ő rendezett) hárman is rátámadtak, és egy közeli múzeumba kellett berohannia. Alföldi elmondta, hogy nagyon…..
Radio Silicon 2013.09.03 11:22:23
@Lilili: Lilli igazad is lehetne, de a gond csak az, hogy Alföldi hatalmas cirkuszt csinált abból, hogy a Nemzetiből el kellett mennie, és a legfőbb érve az volt, hogy ő mennyire tehetséges, és neki ezért jár a Nemzeti igazgatói posztja. Na, most az István, a királlyal bebizonyította, hogy ő sem jobb a Deak tér vásznánál, sőt inkább rosszabb, ezért minden további megnyilvánulása inkább a nevetség tárgya lesz. A legjobb lenne Alföldi számára, ha most egy ideig kussolna, és reflektálna.
B(alu)LOG A múlt él 2013.08.12 10:39:07
99 évesen halt meg. Ágyban, párnák közt. Körülbelül 15000 – igen, tizenötezer! – embernek ez miatta nem adatott meg. Sem a békés öregkor, sem a békés halál. „…az idős férfit régóta belgyógyászati panaszokkal kezelték, az elmúlt napokban az egyik fővárosi…..
Radio Silicon 2013.08.12 17:27:29
@tobeor: A szlovákok alig győzték nyalni a győztesek seggét, hogy nehogy őket is jóvátételre kötelezzék, mint Magyarországot, ezért gyorsan hoztak egy ilyen itéletet. Pedig, ők voltak aztán az igazi csatlósok.
Radio Silicon 2013.08.12 17:31:59
@tobeor: olvasd el a kiírást a cikk elején, a képen: A Gettóban be volt tiltva, hogy az emberek az utcára menjenek. Nem csoda, hogy néha szétcsapott az emberek között az utcán. Azaz igazából sokkal több meg volt a zsidóknak engedve, mint amit a parancs diktált. Mindezt csak azért jegyzem meg, mert a sok jólelkű ember, akik Csatáryt szívesen a börtönben látták volna elfelejtik, hogy milyen egy háború.
Radio Silicon 2013.08.12 17:37:27
@Marcell Varga: Pont után szünet jön, csak aztán a nagybetű.
DopeManTV Ki az ellenség? 2013.08.07 10:39:51
 Az ózdi vízügy kapcsán elgondolkoztam azon, hogy a szegényeket hatalmas elánnal gyűlölő nem annyira szegények mit szólnak majd ha ne adj Isten az általuk oly mélyen elítéltek sorsára jutnak? Mi lesz, amikor a cigány bűnözést egyszer csak szegény bűnözésnek fogják…..
Radio Silicon 2013.08.07 16:25:01
A Jobbik feljelentést tett azok ellen a szülők ellen, akik gyermekeikkel együtt felvonultak a Pride-on; mondván gyermeküket veszélyeztették egyébként toleranciát hirdető magatartásukkal. Noha a Jobbik szellemi(?) páholyából kiszabadult gárdaavatáson számtalan olyan szülőt is fel…..
Kétségtelen, hogy Budapest vonzerejének egyik fő eleme a belvárosi romkocsmák világa. Azonban a növekvő népszerűség és a velejáró tömeg az ott lakók ellenérzését is magával hozta. Rogán Antal már korábban megpróbált rendet tenni a belvárosi éjszakában, akkor még nem sok…..
5/2, nem túl jó arány. Videó leírása: Kíváncsiak voltunk, hogy kiszolgálnak-e egy 14 éves lányt a trafikokban. Ötből kettőben simán kapott cigit. A többi helyen nem járt sikerrel. Az új szabályozás szerint azonban be sem léphetett volna a trafikokba. ..
Már az is önmagában undorító, hogy 8, 9 vagy 10 éves gyerekekkel politizál bárki, de az felettébb hányingerkeltő, hogy iskolában nyíltan buziznak és mocskolódnak a szélsőjobboldali szittyák nemzetmentés címszóval. Az már csak hab a tortán, hogy az előadó rossz magyar…..