Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bske

7 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Nem igazán tudom megfejteni, miért zárkózik el a bevezetésétől a FIFA, a legfőbb(igazából az egyetlen) értelmesnek hangzó érvük az, mert nem lehetne mindenhol alkalmazni, így nem lennének egyenlőek a feltételek, ami hűde igazsságtalan. Engem nem győzött meg ezzel Sepp…..
bske 2010.06.28 08:47:03
Már a videomegosztókra pr-célból felkerült asztalcsapkodásból sejteni lehetett, hogy a Story Tv-n újjáéledt A la Carte nem az az értelmiségi beszélgetős műsor, aminek szánták. Végül is érvek ütköztetésének, meg értelmes párbeszédnek elég gyenge, hogy Dessewffy Tibor…..
Jövőre már tilos lesz használni a Forma-1-ben a McLarenéhez hasonló szárnyleszorítós rendszert, döntött vasárnap a FOTA. A csapatszervezet szavazással határozott a betiltásról, a McLaren nem tudta meggyőzni a többieket az eszköz hasznáról, leszavazták - értesült az…..
Sok éve írjuk a Homárt, a műfajból következően néha csapkodnak a villámok, de az ismert utazási iroda most új színt tudott hozni a szolgáltatók és ügyfelek örök harcába. Az eszköztárban megjelent a telefonos fenyegetés és a verbális megfélelítés. A sztori úgy indult,…..
bske 2010.04.22 19:45:52
Különösen lassú felfogásunknak köszönhető, hogy eddig még nem esett le nekünk, hogy Szabó Patrícia mégis min munkálkodik. Mivel  most egészen egyértelművé tette, nyugodtan fel lehet hangosan is röhögni amikor feltűnik a képernyőn. Patrícia akar a magyar Carrie Bradshaw…..
A Stop.hu információi szerint Orosz József napokon belül abbahagyja rádióműsorát, és gyorsan Kanadába távozik. A lap információi szerint a Kontra már csak április végéig marad műsoron, azután a rádiós műsorvezető állítólag a tengerentúlon fog tanítani. De hogy mit, arról…..
Mozgalmas időszak közepén van a szerkesztőség.  Egyesek az irodában éjszakáznak, alszanak, mások otthon sem. Gőzerővel dolgozunk, hogy az olvasónak is legalább olyan öröm legyen a szülinapi zsúrunk, mint nekünk. Nem félünk feladatokat felvállalni, egy-egy jó, vagy annak…..
Nem azért, mert a ma reggeli futam első 30 körében több esemény történt, mint az előző évadban összesen, nem azért, mert ismét versenyben láthatjuk a sportág vitathatatlanul egyik legnagyobb alakját, és még csak nem is azért, mert Sebastian Vettel személyében egy nagyon…..
Fénykép:Név:Sz.TiborSzületési idő:1973Születési hely:BudapestLakcím:VII.kerületNyelvtudás:angol - jól megy, német - picit megyÁltalános iskola:Álmos Vezér Általános IskolaKözépiskola:(1988-1992) Arany János Épületgépészeti Szakközépiskola és…..
Alapvetően egy pábtól nem várható el szerintem, hogy fasza étlapja legyen, különösen akkor, hogyha olyan vetítős sörös cuccaik vannak, mint a félméteres vagy méteres sörsor, ami a kisebb asztalokon el sem fér, és a japó arcoknak objektívet kell cserélniük, hogy le tudják…..
magyar szenny aki ezt nem ismerné 2009.07.02 02:05:00
te szerencsétlen.www.youtube.com/watch..
magyar szenny vaddisznó 2009.07.02 01:37:00
Pesten ragadt értelmiségieknek:http://index.hu/bulvar/2009/06/27/megint_vaddisznot_lattak_a_fovarosi_duna-parton/..
magyar szenny ki érti ezt ??? 2009.07.02 01:19:00
szigorúan először csak az első 2 bekezdést szabad elolvasni, aztán venni egy  nagy levegőt és tovább folytatni! =(ez a rész tárgytalanná vált miután elolvastam az egészet - tehát mehet…..
magyar szenny mai adag 2009.06.25 22:14:00
subba.blog.hu/2009/06/25/rakd_be_a_mellyem_melyere_werk_video..
magyar szenny jogos 2009.06.24 20:05:00
Elnézést kérek Méhes Zoltántól, hogy nem jelentem meg a legénybúcsúján, de nem kockáztathattam, hogy viszonzásul ő is megjelenjen az enyémen... bocs UPDATE 07.01: kiváncsian várjuk az APEH által végzett, PUDING által kezdeményezett vagyonvizsgálat eredményét az…..
index.hu/belfold/budapest/2009/06/18/az_uj_beruhazok_erkeztek_tragyaszaggal_a_lakoparkok_koze/..
Ülök a konténerbe és elkezd ugy szakadni az ég egy fél óra alatt ki sem lehet szabadulni fedett helyekről. A kolegám meg elment kakerni és magával vitte a konti kulcsát és fognom kellet az ajtót , mert a konténer csak kulcsal záródik. De ő is megcsoppantyúzta, mert egy idő után…..
http://szleng.blog.hu/index.php?s=lakossagi&sentence=OR&submit=Keres%C3%A9s..