Regisztráció Blogot indítok
Adatok
replikátor

9 bejegyzést írt és 529 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1938 vagy 1939. Az egyik fotó, amelyen Hitler bóbiskol (a másik ITT). Az előtérben Göbbels és Hess...
Pedig csak egy órát késett a 23 éves hölgy barátja, de ezen ő annyira felhúzta magát, hogy teleragasztotta a fiú bérelt kocsiját betétekkel. A hölgyike azt hitte, megcsalja ezért állt bosszút, és a képeket rögvest fel is töltötte az egyik kínai közösségi…..
replikátor 2015.04.09 17:30:24
De most tényleg, lehet Peter Dempsey győzelmét mással kommentálni, mint egy elnyújtott óvazzeeeeeg-gel? És nem, az IndyCar semmilyen formája nem unalmas, sőt, mindenkinek ajánlom, a mai Forma-1 mellett igazi felüdülés olykor-olykor. Ez itt Dempsey, aki 26 tízezredmásodperccel írta…..
A világ egyik legeredményesebb titkosszolgálatának berlini központjában nyolcezren dolgoztak Erich Mielke alatt. Az egykori állambiztonsági miniszter hét évvel ezelőtt ellopott tárgyi relikviáit a német rendőrség pont a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapjakor találta meg. A berlini…..
A jellegzetes Les Humphries-főcímzene az 1972-es nyári olimpia kapcsán elkészült müncheni gyorsvasút (S-Bahn) S6-os, erdingi járatának egyik kocsijában talál bennünket az első rész nyitányán. A fiatal lány, Ellen Theiss utazik vissza a városból vidéki gazdasági iskolája…..
replikátor 2015.02.01 12:53:22
@rearwindow: marha sok fajta SS volt, különböző feladatkörrel. A Waffen SS harcoló elit alakulat volt, pont nem kellene összekeverni a táborok őrségével, vagy az Einsatzgruppe hóhéraival. Amúgy légvédelmi tüzér volt. A harcban részvétel pedig olyan, hogy az adott állam polgáraként nem volt kérdés, hogy harcol, vagy nem harcol az ember., ugyanezt bármely akkori állam polgára sem tette volna másképp a hazájával szemben, ne a mai kor elvárásaiból kell kiindulni...
Egyszer régen, nagyon régen, valamikor az ancien régime végén, a messzi-messzi Franciaországban élt egy nagyon fura gróf, akit mindenki csak úgy hívott, hogy Charles le Drôle, vagyis Vicces Károly. Családja valamikor a százéves háborúban kapott vitézségéért előbb bárói, majd…..
Az erdő szélén lévő gyermektábor már a két világháború között is létezett. A '30-as években a postai dolgozók gyermekei számára épült erdei ház rengeteg gyermek kikapcsolódását biztosította évtizedeken keresztül...
Mit tudnak ezek az életről a sok lógó kormány mögül, dobfékeken ülve és ócska V8-motorokat etetve? Elismerték, hogy semmit és sírva mentek haza. Ez itt a csoda!..
replikátor 2014.12.19 01:22:55
A sorozat folytatódik: 1900. Jakutföld. Mamut-agyarak kereskedelme...
replikátor 2014.12.17 00:14:33
@vundergraf: a szőlőből készített pálesz a szőlőpálesz, a sajtolás után maradt törkölyből pedig a törkölypálesz, a borból pedig az általad említett (konyak/brandy) porpárlat lesz. Ne keverjük a dolgokat össze. A cukortartalom pedig általában a felhasználandó közeg keményítővé történő átalakítása után lesz egyértelmű pl: burgonya, búza...stb.
Belsőség Heti merítés 2014.06.29 09:12:12
Komfortos űrsikló Végre sikerült eljutnom a szervizbe. Nem vagyok az a tipikus autószerelő alkat na, értsd tökhülye vagyok az autókhoz, de azért tanulom a dolgot. Persze minek vettem Xm-et, de valamiből a szerelőknek is meg kell élni, olyan szép szakma. Kék családi…..
Egy ifjú kínai hölgy, akinek fehérneműboltja van a tangshani kínai piacon, büszkén pózolt saját portékáiban - látható élvezettel mutogatta magát és természetesen "áruját" a járókelők nem kis örömére. Képek a szünet után! A “lingerie lady” akcióját a Fengrun…..
replikátor 2014.06.02 00:49:45
Alibanya jegyzetel Pasi pedagógia 2014.05.03 22:11:11
Érdekes jelenség figyelhető meg egyes pasik viselkedésében, nem tudtam mást kitalálni rá, mint, hogy ez egy sajátságos "férfi pedagógia", amelyet a nők fegyelmezésére használnak, annak érdekében, hogy nehogy túlságosan elbokrosodjanak holmiféle érzelmek, egy-egy bimbózó…..
A Bors munkatársai hosszasan vizslatták azt a fotót, amit itt lehet megnézni, és arra jutottak, hogy bizony a sok pixel mögött egy darab pina van, Tóth Gabié, aki egy hétvégi haknifellépésre nem vett bugyit, csak hosszú, hasig felsliccelt szoknyát. Mivel a pinás képet nem…..
Belsőség Ilyen az öreg dízel 2014.04.26 06:35:22
Milyen lehet vajon, ha az ember csak használja az autóját hónapokon át, és nem kell hozzányúlni? Egy-egy olajcsere, esetleg fékbetét, ha eltömődik a pollenszűrő, már nagy esemény. A téli, nyári gumi váltogatása bosszantóan sok időt rabol el, még talán időpontot is kell…..
Szintén régi vágyam volt egy fűszerkert: csak kilépek az ajtón és lecsípek ezt-azt a főzés közben :) Mindig friss, saját fűszer, hm... No, Maklárra költözésünkkor nekiláttam kitakarítani a kertet és a melléképületeket. Így a több zsáknyi szemét mellett lett több…..
replikátor 2014.04.21 14:12:24
@Kardosszilvi: gondolom a környezettudatosság nálad kiemelt projekt lehet, ezért nem értem, hogy miért kell építkezési hulladékot felhasználni egy "tiszta" földterületen, azt beszennyezve... saját példámból kiindulva, naponta nem vagyok rest lehajolni kavics és tégladarabokért, ha meglátom őket random helyeken a haciendán. Ugyanis előbb utóbb el fog fogyni. Az, hogy a korábbi építési hulladék némileg természetesebb, mint a mai, nem teljesen igaz. Akkor legalább válogattad volna ki (akár szitálással) a tégla/kődarabokat. Arra való hivatkozásodat pedig, hogy a terület ráadásul nem is a tied és nem is látszik a sitthalom a takaró rétegtől, inkább nem minősíteném, gondolod érzed miről beszélek. Félre ne érts nem szeretnélek piedesztálra állítani, teljesen egyetértek a "mozgalmatok" céljaival, de a blogod tanulmányozása során fellelt gyöngyszemek (pl: traktorgumi újrafelhasználása) nem a megfelelő irány mutatja. A régi anyagok újrafelhasználása nagyon trendi lehet egy régi polgári lakás "minimalista" felújításánál, de a természetben ugyanez már szimpla szemetelésnek hat. Nem tudom melyik részén lakhatsz az országnak, de felénk (ÉNY MO) eléggé fejlett a szelektív gyűjtés és az újrahasznosítás mértéke, szinte nincs olyan anyag amely ömlesztve a szemétlerakóba kerülne, emiatt nem értem miért kellene eltüntetni a földbe a szemetet és követendő ötletként még reklámozni is.
replikátor 2014.04.21 23:04:05
nem tudom van-e értelme magyaráznom bármit is, más országrész, más lehetőségek, nem érted meg.
nálunk minden településen a közelben található:
szelektív gyűjtő
gyorszol.hu/index.asp?i=3&t=b&view=i&id=232&s=0
hulladék udvar 1 m3 ingyenes gyorszol.hu/index.asp?i=3&t=b&view=i&id=229&s=0
2 kukás rendszer, csak a tényleges szemétért kell fizetni, megvan a motiváció a szelektálásra www.gyorszol.hu/dok/kommun%C3%A1lis/Mit_hova_dobjunk.pdf

mivel a szelektált hulladék pénzt ér, ezért nem fogják betemetni, hanem értékesítik, feldolgozzák. A betont pl: darálják, megy az építkezésre, gumit darálják újrafelhasználják, papír, üveg, PET dettó...stb.
Ha a szomszéd józsibácsira bízod, persze hogy kivágja a faluvégébe, ahogyan korábban is tették. A barna kuka tartalmát, lásd linkelt "mit hova tegyek" komposztálják, megy a faültetésekhez, virágosításhoz...stb.
Hozzáteszem nem vagyok szaki, csak voltam nyílt napon, ott láttam, hogy nem csak a PR megy...
Az egésznek az okozója Lacus barátom, aki megdobott egy levéllel valamikor január végén. Mert mint minden, a végén beláthatatlan következményekkel járó projekt az életemben, ez is ilyen ártatlanul kezdődött, hadd idézzem: „ha már azért vettem motort, hogy együtt menjünk…..
replikátor 2014.04.20 11:17:31
A magyar sajtóban úgy tűnik lecsengett a téma. Felülírt mindent a választás. A CNN-en is hátrébb szorult. Napokig felváltva ment Ukrajna és az eltűnt maláj gép, aztán jött egy helyi lövöldözés az USA-ban. Észtországban is mára azért jóval nyugodtabb a helyzet, valahogy túl…..
replikátor 2014.04.06 23:19:06
@Janos Mohacsi: nem hülyék, realisták...
Hogy a japánok, nagyjából bármit képesek úgy csinálni, ahogy európainak eszébe nem jutna, azt tudjuk. Hogy a rendőrautóikra tetőből kipattanó villogót tesznek, mert a kojak villogó menő, de automatizálva még menőbb, azt már megírtuk. Hogy a japán rendőrmotorosok úgy uralják…..
Ki ne látott volna gyerekeket egy autó mögé kötött szánkón vihogni, kanyarban felborulni, fékezésnél a lökhárítónak csattanni? Egyik haveromat a családi Skoda mögött húzta az apja -az enyém azt mondta, hogy kizárt, hogy a fékezetlen, rendesen kormányozhatatlan szánkót, rajta…..
Az elmúlt hét évben évi 50-60 millió dollár váltságdíjat szedtek be szomáliai kalózok. Úgy tűnt,hogy nemzetközi segítséggel visszaszorulnak a  kalózok és az őket támogató terrorista csoportok, de a nairobi merénylet megmutatta, hogy ez nem egészen így van. Vajon csupán egy…..
Hányszor, de hányszor gondoltunk rá, milyen jó is lenne, ha sikerülne elkapni azt a szarházit, amelyik feltörte az autónkat, és elvitte a rádiót, az akkumulátort, a gyerek plüssmackóját. Mondjuk pont akkor, amikor nekiáll felnyomni a kocsinkat. De ez sosem jön össze, a rohadékok…..
replikátor 2014.02.28 21:27:32
@Mercel: nem tudom miért táplál bárki is reményeket a magyar rendőrséggel szemben... gondolom hatott az agymosás, a "szolgálunk és védünk2 szlogen. Pintár papa megmondta, hogy a rendőrség nem a bűnmegelőzésre való. Ki nem találnátok:
1. takarítanak, ha már meglincseltek az izék
2. a mindenkori államhatalom védelme

az egyes pont esetében annyi a hasonlóság az usákokkal kapcsolatban, hogy náluk is ez a helyzet, csak ott a védelemhez szükséges eszközök is állampolgári jogon rendelkezésre állnak a pógárnak, aztán majd dönt a bíróság, hogy jogos volt-e az adott szitu, nálunk meg csak bűnöző lehetsz, ha megvéded magad.
a kettes pontot gondolom nem kell kifejtenem...

egy a lényeg, ne legyen senkinek ambiciója, hogy a rendőrségnek mi is az eredeti funkciója, nem szabad csodálkozni a traffizáson sem, hiszen ez a második főfeladatuk (pénzbehajtás)
replikátor 2014.03.01 01:25:28
@Androsz: fi, ha hozzám betör, akkor ki már nem megy, tod nagy a kert... igen tudom, hogy változott a BTK, de az igazságszolgáltatás és főleg sündörség részéről a reflexek még sajnos nem...
Csaknem 70 éve, 1944 nyarán a szövetségesek már mélyen Olaszországban jártak. Fontos feladatuk közé tartozott a vasúthálózat elpusztítása, hogy minél jobban akadályozzák a német hadianyag utánpótlásának frontra jutását. Ebben a feladatban a bombázók mellett fontos feladat jutott a partizánoknak is.…..
Terveztem egy ismerős házaspárnak egy tető átalakítást a meglévő kockaházukra, a sima sátortető helyett. Kérésük az volt, hogy az egész tetőtér később beépíthető legyen lakótérnek, így kapott egy emelt térdfalas tetőszerkezetet. Mivel a meglévő födémhez nem akartunk hozzányúlni, így dupla…..
replikátor 2014.02.15 13:42:19
@replikátor: és mi a helyzet akkor, ha a salak eltávolítása után, az előbb említett módszerből, csak az 5x15 gerenda élére fordítása maradna meg (max fólia beiktatásával, bár ennek rétegrendjével mindig gondban voltam) és a fennmaradó lyukat pedig kifújatnám cellulózszigeteléssel? ennél a megoldásnál mennyire lenne problémás pl: a párásodás?

Azért kérdezek ennyi mindent, mert nem vagyok mostanában eleresztve pénzzel, de a szigetelést meg kell oldanom kulturált, később is továbbhasznosítható módon...
Megígértem Pistának, hogy szombatra összekalapálok egy posztot azokból a képeimből, amiket nem tudtam elsütni sem a BMW 2-es bemutatóban, sem a hétfőn érkező 4-es kabrióban, a Vegas-Los Angeles útra kapott X5-ösről szóló tesztben, de még a BMW Designworks-üzemlátogatásomról…..
replikátor 2014.02.08 17:03:27
@filina: haver, ennek nem az a lényege, hogy autózás közben neked kell megállapítani, hogy merre vannak az égtájak. Az rajta van a táblákon, amiben segít inkább, az az hogy mivel szerintem azért mindenki el tudja helyezni a nagyjából aktuális pozícióját az országban, ehhez képest könnyebb eligazodni, hogy mégis merre szeretnék továbbmenni. A Robi által említett MO tényleg elég jó példa, főleg az M5-ös bohóckodással súlyosbítva...