Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Strigo

7 bejegyzést írt és 1004 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Botrányosnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben azt a bírósági döntést, amely a rezsicsökkentés ügyében a kormánnyal szemben a gázszolgáltatóknak adott igazat. Részletek itt. Orbán Viktor természetesen hazudott a bírósági döntés interpretálásában -…..
Parádésan hűtötték a golyókat a sorsoláskor. Sok helyen hónapokat kell várni az első rangadóra, a PL-ben meg már az első fordulóban iderittyentettek nekünk hármat is. Az ambiciózus, feltörekvő csapatok összecsapásával indult a szezon, majd a régi idők nagycsapatai feküdtek…..
Sokkoló meglepetésként hat majd mindenkire, ha feltárom, a Lazio egyik legendájáról szóló posztunkat melyik állandó kommentelőnk jegyzi. Természetesen Esti "Szom Ki-Van" Kornél mesél nekünk az olasz (és az angol) futball egyik legellentmondásosabb figurájáról, Paolo Di…..
Elkezdődnek a csatározások a tavalyelőtti év legjobb bajnokságában is. Ahogy már az elmúlt évek során megszokhattuk, az átigazolási időszak lezárása nem esik egybe az idény kezdetével, vagyis a konkrét erővonalakat még nagyon nehéz meghúzni. Így az első pár forduló…..
Strigo 2010.08.14 11:23:15
@Everred: soha nem volt még 5. a United mióta PL van, egy hete lezúztuk a bajnokot, már megint mire ez a nagy pesszimizmus?
A shitty lesz az ötödik, és ők fogják begyűjteni a legtöbb piros lapot is.
Strigo 2010.08.14 20:05:08
@Everred: "Szeretném tudni, hogy azok, akik el tudják képzelni, hogy nem ők nyerik a bajnokságot, mire alapozzák ezt?"

Mondjuk a múlt heti Community Shieldre. Ezt a West Bromot bárki megveri hazai pályán, ez nem szint.
Az NST történetének egyik leghosszabb és legintenzívebb, gyalázkodásoktól sem mentes  thread-je zárult le ma, Fabregas marad az Arsenalban, és a körülményeket patikamérlegen porciózva, emberi és sportszakmai szempontok szerint is így van ez jól. 2010 nyarán ez egy olyan…..
Strigo 2010.08.08 21:05:52
@horas: Nem tudom, te melyik meccset nézted ma. A Chelsea jól játszott, veszélyesek voltak. Ha lett volna egy általad emlegetett irányítójuk, őt Carrick ugyanúgy levette volna a pályáról, mint ma Lampardot. Essien pedig minden volt ma csak defenzív és lassú nem.
Nem tagadom, én kifejezetten rühellem Jimmy Jumpot. Legszívesebben Batmannek öltöznék, és akárhányszor le akarja varrni az asszonyt, beugranék az ablakán, és odapisálnék a hálószoba sarkába. Ebben ugyanis a világon semmi jó nincs senkinek. Nem vicces, nem érdekes, nem hasznos.…..
Ahogy azt tavaly Benő mondotta volt, lassan beköszönt a vadászszezon, mikor Pampalini is csak kapkodja a fejét, egy szintre süllyed a Bild és a Guardian. Ki kivel ebédelt, látták-e Gerrardot Madridban, ezermilliót költ-e a Citeh, lebegtetés, ársrófolás, találgatás, varia. A…..
Strigo 2010.07.18 17:37:03
@horas: Berbatov tegnap gól+2 gólpassz: www.youtube.com/watch?v=YLmqKcMHrMU
Amúgy ott van még Owen, Welbeck, Hernandez, Macheda, semmi gond nincs a csatárokkal. Középpályáról meg a kreativitást hiányolod, de meg sem említed Scholest.
Hargreaves amúgy ismét megsérült, szerintem egy védekező középpályás kell és kész a keret.
Strigo 2010.07.19 15:49:28
@Everred: mindig a legpesszimistább hozzászólásaid vannak, ezt már megszoktam :)
Szerintem Scholes nagyon is rendben van, és bízom benne, hogy az öreg Andersont is tudja majd kellőképpen motiválni. Védekezni (vagy box-to-box, ahogy tetszik) ott van Fletcher és Carrick. Rajtuk kívül O'Shea és Gibson is bevethető a középpályán, és Park sem használhatatlan középen. Egy fiatal (brit) középpályás még elférne, akinek nem kemény a kispad, de szerintem úgy összességében nagyon is rendben van a keret. Az előző szezonban az utolsó fordulóig harcban voltunk a bajnoki címért, a BL-pechet meg gondolom nem kell emlegetni. Eladni nem szabad senkit, az a lényeg.
Ha nagy pénzügyi para lenne (mármint van, de nem akkora), akkor arról szólna most a történet, hogy eladjuk Vidicet, Evrát, stb, nem arról hogy kire nincs pénzünk. Ferguson mindig előre gondolkozik, és a köv. szezon végén vissza fog vonulni 4-5 meghatározó játékos. Nem lennék meglepve, ha télen igazolna, vagy már most felvenné a kapcsolatot 1-2 lejáró szerződésű spílerrel.
Strigo 2010.07.23 20:02:43
@imici77: Ezt már tényleg nem hiszem el. Csak nagyon szépeket tudnék mondani annak, aki elveszi az emberektől a szórakozást a saját üzleti érdekei miatt. Ráadásul mindezt kölcsönökből, spekulációkból, az üzleti partnerek átverésével. Zsarolás ez, nem más.
Oké, a United meccseit meg fogom nézni streamen (néha kínaiul, hogy basszák meg), de a riválisok bajnokijait, egy Spurs-Wigant, vagy egy Lazio-Genoát nem fogok kutatni, hogy hogyan tudnám megnézni.
Magyar szarakodást, Real-Barca versenyfutást, és belga bajnokságot meg nézzen aki erre izgul.
Most, hogy Iniesta lövésének híre a legeldugottabb halászfalvakba is eljutott, lassan ülepedni kezd a futballáradat méteres hordaléka. Azon túl, hogy rendszeresen naplóztak, csodáltak, ekéztek, az NST szerzői megpróbálják egyenként szétbontani és összerakni a világbajnokságot.…..
Most, hogy Iniesta lövésének híre a legeldugottabb halászfalvakba is eljutott, lassan ülepedni kezd a futballáradat méteres hordaléka. Azon túl, hogy rendszeresen naplóztak, csodáltak, ekéztek, az NST szerzői megpróbálják egyenként szétbontani és összerakni a világbajnokságot.…..
Most, hogy Iniesta lövésének híre a legeldugottabb halászfalvakba is eljutott, lassan ülepedni kezd a futballáradat méteres hordaléka. Azon túl, hogy rendszeresen naplóztak, csodáltak, ekéztek, az NST szerzői megpróbálják egyenként szétbontani és összerakni a világbajnokságot.…..
A világbajnokságon történetének két legsikeresebb még vébé cím nélküli csapat játszik a döntőben, Spanyolország vagy Hollandia személyében biztosan új világbajnokot avatnak. Összecsapásuk azért is érdekes, mert mindkét csapat történelmileg is látványos, technikás…..
Strigo 2010.07.11 23:43:35
@mavo: A te logikád szerint Iniesta nem szerezhetett volna győztes gólt, mert törlesztés miatt ki kellett volna állítani. Viszont ha vanbommel jogosan megkapja a sárgalapot az előtte lévő talpalásért, akkor ugye nincs törlesztés sem. És akkor mégis rúghatott volna gólt. Valami nem stimmel a gondolatmenetedben.
Strigo 2010.07.11 23:53:34
@mavo: ha neked ezen a meccsen elmaradt kiállításról Iniesta meg Puyol jut eszedbe, akkor szerintem nincs értelme tovább feszegetni a témát. Robbent is ki lehetett volna állítani, de nagyon helyesen Webb nem akart ilyen szarért második sárgát adni.
Ez a holland csapat egy hentesválogatott, nem érdemes őket védeni.
Strigo 2010.07.11 23:58:05
@Great Cornholio: ja, átugrotta a lábát, de a védő még biztos ami biztos kézzel elkapta a lábát. Sima sárga.
Mindegy, abban mindenki egyetért, hogy ez a döntő a foci szégyene volt. Szerintem a hollandok miatt, mások szerint nem.
Tudtuk, számítottunk rá, hogy jó lesz, mégis sikerült minden vágyunkat felülmúlnia a bronzmeccsnek. Kilencven percen keresztül a székünkhöz voltunk szögezve. Helyzet itt, helyzet ott, öt gól, fordítás kétszer is, és semmi cicó. Akik eddig fenntartással fogadták a bronzért…..
24, betűvel is: huszonnégy, éve csak szemlélői vagyunk a nagy focis seregszemléknek. Akarva-akaratlanul keresünk fogódzkodókat, hogy magyar vonatkozású dolgokat találjunk egy-egy világeseményen. Nem sajnálva időt és energiát, nekiláttunk felkutatni minél több olyan játékost,…..
Túl vagyunk a világbajnokság második elődöntőjén is, katarzis sehol, de nézőpont függvényében lehetett értékelni sok okosságot a meccsen. Spanyolország a játék több elemében is ellenfele fölé kerekedett, sőt, nagyjából mindegyikben, de az biztos, hogy gyakorlatiasan nézve…..
Strigo 2010.07.08 09:58:16
@slowmotion: Ez valami vicc? Villa a legjobb, Torres a legrosszabb csatár eddig a vébén.
Mivel úgy vagyunk nekiindulva, hogy ma este játsszák a dél-afrikai világbajnokság döntőjét, komoly terjedelemben estünk neki a felvezető beharangozónak, ami index anya hasábjain is megjelenik majd. Gyáva módon Az újságírás szabályait szem előtt tartva konkrét állásfoglalás…..
Photoshop Phootball A példakép 2010.07.07 12:36:00
Chuck Norris a Hollandia-Uruguay elődöntőt a helyszínen tekintette meg. A mérkőzés olyan nagy hatással volt rá, hogy még aznap éjjel új tetoválást készíttetett magának. ..
Érdekes módon a nyugati ág elődöntőjében inkább Hollandiára mondanánk először, hogy nem érdemelte meg a bejutást, mint Uruguayra. A dél-amerikaiak nehéz csoportból, nehéz ágon verekedték át magukat, a hollandoknak pedig a brazilokkal szembeni csörte volt az első fajsúlyos…..
Strigo 2010.07.06 23:51:06
@halihalo: nehogy már nem lehetett észrevenni, mi faterral egyszerre mondtuk hogy les, a rendező is egyből a partjelzőt mutatta
Strigo 2010.07.07 12:06:11
@popp: és mi lesz a szintén rendkívül szimpatikus Pepével?
Ahogy azt tavaly Benő mondotta volt, lassan beköszönt a vadászszezon, mikor Pampalini is csak kapkodja a fejét, egy szintre süllyed a Bild és a Guardian. Ki kivel ebédelt, látták-e Gerrardot Madridban, ezermilliót költ-e a Citeh, lebegtetés, ársrófolás, találgatás, varia. A…..
Strigo 2010.07.02 13:45:01
@horas: szerintem le kéne állnod az FM-mel, vagy hibernálni magadat a holtszezon idejére
Strigo 2010.07.04 19:45:44
@Everred: Én ennyire nem aggódom. Ferguson mindig előre tervez. Rengeteg fiatal játékos van a keretben. A védelemben Rafael, Fabio, Evans, Smalling. A középpályán Anderson, Gibson, Welbeck, Obertan (áthúzva). Elöl pedig Macheda, Hernandez. Ha hozzávesszük, hogy Rooney, Fletcher, Nani és Valencia sincs még 25 éves, és Evra, Vidic, O'Shea, Park, Carrick sem az öregfiúk kategória, szerintem egész jól kialakított a keret. A bajnoki cím lesz a cél a következő szezonban is.
Nem azért érzek óriási és mindent elsöprő elégtételt, mert Maradona megsemmisült, és ostoba, kocsmába való hőbörgésének szikrányi hitele sem maradt a továbbiakban, hanem azért, mert a Labdarúgás a helyére tett egy magáról megfelejtkezett pojácát.   Sokszor a…..
Strigo 2010.07.04 18:40:49
@Csöncsön: mi lett a szoborral? A végéről pont lemaradtam, odáig láttam, hogy azt mondták neki, Diego elvitte magával.
Spanyolország a sok nyekergés ellenére elrendezheti, hogy csak egy dél-amerikai jusson az legjobb négy közé, és újrajátszhassák a 2008-as Eb-döntőt a világbajnokság elődöntőjét Németországgal. Hogy ez a spanyol csapat nem olyan erős, mint az akkori, azt látjuk (meg azt is,…..
Habár felül a GHÁNA, s alul a víznek árja, azért a víz az URU?! Bocs, de a Pink Floydot ma már láttuk, csak az előzenekar van hátra - az a kérdés, hogy a Body Count, vagy a Rage Against the Machine játszik-e majd. Minden esetre kommenteljetek ide.....
A holland-brazil az a meccs, aminek nemhogy a kimenetelét, de még a játék képét is nehéz megtippelni. Égre-földre esküszik mindenki, hogy nem ő az esélyes, hogy mennyire penge a másik csapat, és persze nem fognak nekiesni. Ez speciel marhára igaz lehet, a hollandok eddig mutatott…..
Strigo 2010.07.02 18:05:06
@Lezuzius: Minden szabadrúgás után egy percig rendezkedett a japán spori, a végén meg felmutatnak 3 perc hosszabbítást. Teljesen fogalmatlan volt a bírói hármas, nem véletlen, hogy elszabadult a meccs.
Strigo 2010.07.02 18:19:31
@értelmetlen_nevű: én ugyanezt gondolom Van Bommelről, ő pl. megúszta ma is sárga nélkül, pedig legalább három olyan volt, hogy odabaszott az emberének, mikor az már továbbpasszolta a labdát.
Robben pedig igenis dobálta magát, a 2. perctől kezdve folyamatosan. Az első holland gól előtt is homorított egy nagyot, pedig Bastos előtte csúszott el.
A bíró pedig igenis egy erélytelen senkiházi volt, a játékosok oda se figyeltek rá. Nem vagyok brazil szimpatizáns, csak felhúztam magam, hogy egy ennyire gusztustalan játékot játszó csapat ekkora szerencsével továbbjut, most már nem először.
Nem vagyok brazil szimpatizáns, csak azon húztam fel magam nagyon
Strigo 2010.07.02 18:33:27
@értelmetlen_nevű: én nem felmentettem, csak megértem. Tudjuk róla, hogy idegbeteg, és a taposása előtt is már ott fetrengett előtte Robben, pedig semmi oka nem volt rá.
Lassan abba a fázisba érünk, ahol már nem rendeznek elegendő meccset, hogy azokból álomcsapatokat generálhassunk, így legközelebb csak a vébé végeztével térünk vissza a szabadszellemű, de semmiképp sem öncélú kapitánykodáshoz. Addig is a nyolcaddöntők teljesítményeivel…..
Strigo 2010.07.01 17:23:44
@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: én azt hangoztattam itt, hogy ez az angol keret az utóbbi 20 év leggyengébbike, sajnos igazam is lett. Legutóbb McLaren követte el azt a butaságot, hogy Rooney volt az egyetlen United-játékos, a horvátok elleni sorsdöntő selejtezőn.
Strigo 2010.07.01 17:33:50
@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: igazad van, Hargreaves és Brown padoztak azon a meccsen. Két United játékos, annyian a West Hamből is voltak...
Tántoríthatatlan olvasóink tudják, hogy a szerkesztőség kapcsolata bármiféle misztikummal kimerül a hullámzó sikerességű üveggömb-olvasásban. A következő poszt sem a csiribiri oldaláról fogja meg a vébét, bár számmisztikai jellegét tekintve egy Sportfogadásba illene…..
Strigo 2010.07.01 10:46:26
@Csöncsön: néha váltanak, hogy ki van felül
Strigo 2010.07.01 12:38:30
@imici77: Hodgson tökéletes választás: még nem nyert PL-t, és van UEFA-kupa/Európa-liga tapasztalata :)

És természetesen Danny Murphy lesz a 8-as :)