Adatok
Vadóc!
261 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ne tudjátok meg mennyi dolgom lenne ebben a pillanatban is, még erre az egy szánalmas bejegyzésre is nehéz volt rávenni magam. Igazából nem is lesz egy igazi bejegyzés, hanem egyfajta bocsánatkérés és toborzás egyben... Szóval az a nagy helyzet, hogy halmozódnak a feladataim, aminek…..
Sziasztok! Nagy bejelentésem van: A BLOG EZENNEL BEZÁRJA KAPUIT! Hát igen ez lenne az utolsó bejegyzésem, és nem is lesz túl hosszú. Mostanában sokat gondolkoztam a blogon. Több, mint egy éve írom és ez egy nagyon szép időszak volt, de most már nem érzem úgy, hogy értelme lenne.…..
Egy nap, két bejegyzés... Vajon mi bajom lehet? XDThe Wanted - Lose My MindAz brit 5 tagú fiúcsapat 2009-ben alakult meg, és azóta is a pop kategóriában képviselteti magát. Első nagylemezük az All Time Low tavaly került a boltok polcaira, és osztatlan sikert aratott Angliában. Ez nem…..
Bár ezt a posztot tegnapra ígértem nem kell mindent készpénznek venni, amit leírok :) A 4. részt Karácsonyra kaptam és még 24-én el is olvastam, szóval épp ideje már írni is róla valamit!A Sötét szövetség olyan, mintha egy új kezdet lenne a könyvsorozatban. Mivel a 3. rész…..
Sziasztok! Eredetileg könyv kritikát akartam volna írni, de azt majd inkább holnap, mert most van fontosabb dolog, ami nem tűr halasztást :)Apukámat előléptették! :D Annyit tudni érdemes, hogy apukám autószerelő, méghozzá nagyon is jó autószerelő - ezt országos 2. helyezése is…..
Hivatalosan is 2011 van! Előre érzem, hogy az első adandó alkalommal 2010-et akarok majd írni, na de ez valamilyen szinten így természetes... Még meg kell szokni :)Szombaton alig volt időm még levegőt venni is. Felkeltem a szokásos időben, olyan 10 körül, aztán Tv-ztem egy kicsit és…..
Ez a rovat most különleges, hiszen ez 2011 első bejegyzése és egyben első kedvenc zenéje is :) Volt pár ötletem a mai rovathoz, de végül egy magyar szám mellett döntöttem, ha már Magyarországon vagyunk. Jó zenehallgatást nektek, erre az évre is!Bereczki Zoltán - Szállj velemA…..
Itt vagyunk... Hát megint eltelt egy év! Csupán néhány óra, és 2011-be lépünk :DNem igazán tudom, hogy mit is írhatnék, nem gondoltam bele, hogy ennek az utolsó bejegyzésnek szólnia is kéne valamiről, persze azon kívül, hogy egy már mindenki számára világos információt…..
Hát őszintén, én egészen másképpen képzeltem el a szünetet! Tudjátok úgy gondoltam majd pihengetek, netezgetek, szánkózgatok, kitalálom, hogyan kéne időt szakítanom a könyvemre és irkálom a német fogalmazásaimat, ha úri kedvem úgy tartja... Álmodj királylány!Nagyapám…..
Az előző bejegyzésemen látszik, hogy egy eléggé negatív pillanatomban került ki a kezeim közül. De ezt nem is bánom, kell néha indulat is! Viszont a tegnapi nap után már tényleg ráébredtem, hogy ez a hülye baleset korántsem olyan komoly, mint amilyennek éreztem. Tudjátok az,…..
Tudjátok az már szinte sorsszerűen ironikus, hogy mennyire rövid idő alatt meg tud változni minden. Körülbelül 3 órával ezelőtt még ez egy nagyszerű Karácsony volt, most meg... Talán még sosem volt ilyen rossz! Egyrészt azért írom ezt a bejegyzést, hogy kiadhassam magamból…..
Véget ért 24-e, elmúlt Szenteste és tiszta szívvel mondhatom, hogy rég volt már ilyen jó!:) A tegnapi nap rengeteg dolog történt... Ami azt illeti a sok elfoglaltság közepette talán még elfáradni sem volt időm :P Ennek persze örültem, rég volt már itthon ilyen nyüzsgés, én…..
Holnap Karácsony!!! :D Jobban mondva még csak Szenteste, de nálam ez a két ünnep szinte egynek számít, ahogy bizonyára sok más ember számára is. A Karácsonnyal sok minden együtt jár, például főzés, fenyő, illetve ház díszítés, takarítás, ajándék csomagolás... Szóval…..
Méltán lehetünk mi diákok - vagy legalábbis mi avasisták - ma boldogok, hiszen az évre véget ért az iskola. Milyen jó ezt így leírni, "az évre"... Sajna ez csak 2 hét szünetet és persze a hozzá tartozó ünnepeket jelenti, bár jobban belegondolva, 2 hét az egész sok…..
Pénteken vége lett a Megasztárnak, a tegnapi szuper-döntő után pedig az X-Faktornak is. Most rendhagyó módon a szombati Top 3 után - amiből Király L. Norbi esett ki -, rögtön vasárnap nézhettük végig a mindent eldöntő showt, amit sok ismert dal és egy csodás párbaj után,…..
Tegnap természetesen néztem a Megasztárt finálét - amit egyébként Tolvai Renáta nyert meg ;D - és ott akadtam rá erre a szuper dalra. Nagyon új, nagyon rock, és szerintem nektek is nagyon tetszeni fog!Mester Tamás - Let's Just Run NowA Mester karrierje során már jó pár rockbandának…..
Aki Facebookon tagja a the Gremna "rajongó klubak" az már bizonyára tudja, hogy kedvenc zenekarunk karácsonyi meglepetést ad nekünk, méghozzá nem is akármilyet!Tegye fel a kezét, aki szeretne ingyen Grenma lemezt!Jó, letehetitek, helyezzétek az egérre, és…..
Hát... Szóval... Öhmm... Na, jó! Ez most valószínűleg nagyon nem menne nekem, mert néhány játszótársam ebben a pillanatba is fáraszt, de azért imádom őket! :D Tehát inkább megkímélem magam és titeket is a szenvedéstől! Majd holnap megírom ezt az idegeskedős posztot,…..
Sosem akartam elhanyagolni a blogot, de mostanra kezdem érezni, hogy ez bekövetkezik. Az egész előzménye talán legnagyobb mértékben egy játék... Egy szerepjáték (ne nézzetek túlságosan kockának!). Persze nem erre a The West, vagy Ikariam típusú dologra kell gondolni, hanem az igazi…..
Tegnap este megkezdődött a Megasztár utolsó döntője, és kiderült, hogy Tolvai Renáta és Kökény Attila versenyezhet a Fináléban, hogy megnyerje a megtisztelő 2010 Hangja címet. Na, de ne haladjunk ennyire előre! A műsor folyamán 2-2 szóló produkcióban, és 2-2 duettben…..
És nagyjából ennyi is lenne a bejegyzésem lényege: Itthon vagyok. Itthon voltam már tegnap is - ugye a betegségem miatt -, csak a Teletonos bejegyzés után már semmi erőm nem volt még egy posztot megírni...A tegnapi napom nem volt valami izgalmas. Reményem a későn kelésre hamar…..
Ma a változatosság kedvéért egy rendhagyó rovatot olvashattok, illetve hallgathattok. Ráadásul ez a bejegyzés egy felhívás is egyben, amit már sokszor láthattatok, ha a Viva Tv-re kapcsoltatok.Teleton dal: Falusi Mariann & Varga Viktor - Tárd ki szívedMost kivételesen nem az…..
Ülök a gép előtt, fél szemem a Tv-n, közben pedig köhögök és szipogok. Már megint elkapott a megfázás, vagy mondhatni én kaptam el őt, pedig higgyétek el, egyáltalán nem akartam fogócskázni!Nem rég fejeztem be a német fogalmazás írást... Még mindig van egy "fél"…..
December 6. van, azaz Mikulás napja. Bár az ünnep eredetileg Szent Miklós nevéhez kötődik, ma már leginkább a dagi, vörös ruhába öltözött Télapó jut róla eszünkbe, aki egy éjszaka alatt végigjárja a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Persze, bármikor lehet karaktert csinálni! Ha minden igaz a képre kattintva elérhető az oldal, de egyébként www.vampirediaries.forumx.hu a címe...
Egyébként, ha nem csak Vámpírnaplókról szóló szerepjáték érdekel, akkor benézhetnél a másik fórumomra is, ami pont a héten lett kész :P www.midnight.hungarianforum.net Várunk és jó játékot neked :D