Regisztráció Blogot indítok
Adatok
katarocks

0 bejegyzést írt és 2278 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Azt hittem ő azért jobb formában van. Persze mindenkiről lehet borzalmas képet csinálni. ..
katarocks 2013.08.29 20:31:23
@Niurka: Azt mondja, hogy táncosnak készült, de aztán felszedett 19 évesen felszedett 15 kilót, és rá kellett jönnie, hogy az ő testalkata nem való a baletthoz. Állítólag úgy szedte fel a 15 kilót, hogy egyáltalán nem evett sokat, majd elkezdett nagyon durván edzeni, de úgy sem ment le a túlsúly. Aztán lett valami sportoló férje, és elkezdte kidolgozni ezt a metódust, évekig dolgozott rajta. Indianában lett egy fitneszcenterük, és ott az anyukákon kezdte tesztelni, akik sorra változtak meg, mint a stepfordi feleségek. A lényege az egésznek, hogy a kis izmokat mozgatja meg, amik a nagyokat körbeölelik, és 10 naponta változik a gyakorlatsor, hogy ne lustuljanak el az izmok.
Aztán elment L.A.-be, és ott igazán berobbant, jött Gwyneth Paltrow, akinek szintén 15 kilót kellett leadni szülés után, hosszú (?) volt a feneke, és a külső combjával voltak gondok (ez én is lehetnék :D). Innen meg már tudjuk, hogy hogy befutott.

Most olvastam róla, meg leszedtem a videóit, és 3 testalkattípust állapított meg ő is, és aszerint vannak a gyakorlatok, plusz diéta, és 30 napos etapok vannak. Elég keménynek tűnik, meg kicsit bonyolultak ezek a fura mozdulatok, amikkel dolgozik, de biztos meg lehet szokni.

Jövő héten ráérek, írok. :) Remélem akkor már nem lesz ez az esős idő.
katarocks 2013.09.09 11:35:53
@mammah: @Scala: en is szeretem Sarman Nora ruhait, de ez csak hatulrol volt szep, tud ennel o sokkal jobbat is, es csunyan volt megvarrva, ez komoly problema a magyar tervezok ruhaival, hogy nem professzionalis a varras minosege. A ruha elolrol tulontul egyszeru, pedig en aztan nem szeretem a tuldiszitest, de ez a 90-es evek derekat idezte szabasaban es anyagaban.
A koszoruslanyruhak tenyleg szepek es kulonlegesek voltak.

A Dalaarna nagyon nem jon be, utalom azt a dekoltazst, amit a vedjegyekent nyomat.
katarocks 2013.09.29 19:51:27
@Scala: még korábban kérdezted a Tracy Andersont. Bocsi, de költözés miatt nem volt netem, és nem tudtam válaszolni.
Sajnos nincs online linkem, én letöltöttem a dvd-t. 9 darab, egyenként félórás videóból áll, mindegyiket 10 napig kell csinálni. Ez a hipcentric verzió, ha minden igaz, de erre csak utólag jöttem rá, a többi nem volt elérhető. Mondjuk nekem pont jó :D Bár lehet az omnicentric kéne. Ha érdekel, szívesen kiírom neked dvd-re.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); mer co-star Bradley Cooper      ..
katarocks 2013.06.30 21:14:34
@Scala: tegnap egy olyan cikk is volt, amiben kielemezték, hogy sosem tud ez a nő normálisan felöltözni. Bár szerintem a királyi családban az öreglányon meg Kate-n kívül senki nem tud. Gondolok itt a Beatrice-ra meg a testvérére, Eugine talán? Huszonéves csajok, ott van mögöttük a pénz, de nagyon lehangolóan néznek ki. Láttam képeket Harry barátnőjéről is, az is egy hasonlóan ízlésficamos kis nő.
katarocks 2013.07.01 21:34:37
@DuBarry: Umának is csináltak valamit az utóbbi időben a fejével, nem?
katarocks 2013.08.04 21:28:27
@mammah: @Scala: ezen tényleg terhesnek tűnik. Kíváncsi leszek, nekem bejön a pasija, örülnék, ha összejönne nekik.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});     Hajlamosak vagyunk a saját országunk helyzetét sokkal rosszabbnak látni, mint amilyen. Nem politizálok, utálom orbánt meg a retyerutyáját, tényleg mindent elkúr gazdaságilag, amit csak, lehet, lop csal hazudik, ahogyan az…..
katarocks 2013.05.26 20:36:49
@DuBarry: :DD

Ja, még az előzőhöz, azt nem írtam, hogy engem nem is a gazdaság akaszt ki, nekem van munkám, meg megélek normálisan, hanem a morál, meg az emberek hozzáállása az élethez, a munkához, hogy mindenki utál mindenkit, külföldit, idegent, cigányt, zsidót, ami/aki kicsit más, hogy Hammam nem mehet be a barátnőjével kézen fogva egy étterembe és még sorolhatnám.

És írtad még az elején valahol, hogy valószínűleg ti vagytok az utolsó generáció, amelyik még segítséget vár az államtól, vagy hogy fogalmaztál. Remélem így lesz, de sajnos hallottam már velem egykorúak szájából (24 vagyok), hogy a szocializmusban minden jobb volt, ráadásul ezt egy töriszakos mondta! Én úgy vagyok vele, hogy legyen csak rendes kapitalizmus, fizetek én a szolgáltatásokért, akkor legalább megválaszthatom a minőségét.
katarocks 2013.06.02 21:22:31
@Scala: @Mujza: Rómától lefelé beszélnek teljesen máshogy, addig még jó, én a déliekből semmit nem értek. Mondjuk az én olasz kiejtésem, jajj :D Szerintem onnantól lesz jobb valakinek a kiejtése, amikor már nem kell a mondanivalón gondolkozni, és lehet csiszolni a részleteken.
Én az olaszt 16 évesen kezdtem el tanulni, de egyszerűen nem megy igazán. Érteni értek mindent, de a nyelvtant képtelen vagyok gyakorlatban alkalmazni. Ki kéne mennem nekem is 3 hónapra Rómába, aztán rögtön belerázódnék. Azért töredelmesen küzdök vele :)
katarocks 2013.06.02 21:28:31
@Scala: Én Madeirára szeretnék menni, bár nem vagyok egy strandolós, inkább a természet vonz. Ott voltál már?
Chez DuBarry Détár válás 2013.05.21 11:39:46
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); http://www.kiskegyed.hu/sztarok/magyar-sztarok/detar-eniko-rekasi-karoly-valas-122135   egyelőre ennyi, de ha megtudom, mi van, majd kommentben...
katarocks 2013.05.22 20:15:32
@DuBarry: Akkor tuti visszamegy, megmondtad te :)

@Niurka: Ez így, amit leírtál, baromira igaz. Az egyenjogúság résszel kapcsolatban meg annyi megjegyzés, hogy anyám meg az összes barátnője ott cseszte el, hogy mindent megcsináltak a férjük helyett, ők megmutatják, hogy mindenre képesek alapon, aztán lett belőle a nagy pofára esés, hogy mindennel egyedül maradtak, a férj plusz egy gyerekként a nyakukon. Nekem ez a minta, hogy ezt nem fogom csinálni! Meg úgy látom, hogy a barátnőimnek, tesómnak is.

@Scala: Én most Boss Orange-t vettem, az narancsos-vaníliás, nem túl erős illat, meg annyira nem is drága. Amúgy szinte sosem használok parfümöt, ezt is csak azért vettem, mert évek óta szagolgatom, és 40% kedvezménnyel volt a Müllerben (meg a Gucci, D&G, Escada is, többieknek infó!), szóval lehet nem én vagyok a legjobb tanácsadó :)

Détárnak jó egyébként az alakja, látszik, hogy sportol, törődik magával, csak más hajszín kéne neki, meg nem ilyen prolis ruhák.
katarocks 2013.05.23 19:24:41
@Scala: a cumi szimbolikájával kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, de a többivel nagyon egyetértek, nekem a kolléganőm nagyon bírta Erőss Zsoltot, meg képben van a hegymászással (bár mászni sosem mászott, mert épp egy tanfolyam előtt törte el a lábát), és ő nagyon istenítette, én meg próbáltam nem belegázolni a lelkébe a véleményemmel, de akkor is azt gondolom, hogy ha valakinek van 2 gyereke, akkor ne menjen fel a halál majdnem biztos tudatában a csúcsra, hanem inkább adja fel, mert tartozik ennyivel a feleségének és a gyerekeinek. Biztos, hogy kiváló hegymászó és sportember volt, de ez nagy baromság volt.
katarocks 2013.05.23 19:29:16
@Scala: Gyorsan átfutottam a most rám vonatkozó szakaszt, de később még rendesen is átolvasom. Ebben a 7 éves ciklikusságban én is hiszek. A mostaniban az anyáról/szülőről való leválásról ír nekem sokat, hát asszem még van min dolgoznom :)) Pedig nem lógok anyámon, de a konkrét érzelmi leválás ahogy látom, jóval komplexebb, mint gondoltam, és az emberek nagy részének sosem sikerül.
Chez DuBarry Angelina mellei 2013.05.14 13:16:37
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Ide kommentelhettek:). Nincs nagyon véleményem. Nyilván, ha tényleg 87 százaléka volt a mellrák halálra, akkor meg kellett tenni, de ez a sebészeti klimax (mínusz petefészkek) plusz levett mellek nem biztos, hogy annyira szexis, kábé…..
katarocks 2013.05.19 20:43:53
@jana-ina: S.C.-nek üzenem, hogy kicsit jobban kirittyenthette volna magát :)) Én minden eddigi képen úgy éreztem, hogy alulöltözött volt. Pedig amúgy bírom a stílusát.

Neked pedig gratulálok!
katarocks 2013.05.19 20:45:40
@jana-ina: Doutzen Kroes nagyon lefogyott, és kigyúrta magát, régen sokkal jobban nézett ki.
katarocks 2013.05.19 21:00:56
@jana-ina: igen, valahogy középen van.

Én most a JSB új kollekcióján akadtam ki, nem tudom láttad-e. Ők komolyan megelégednek azzal, hogy egy sima - tán selyem - ruhára, felsőre rávarrnak egy feliratot meg csillagokat? Összetákolt daraboknak tűnnek, 40000 ft-ért. Pedig néha egész szép cuccaik vannak (pl. a tavaly nyári kollekció).
Sokszor nem tudom hova tenni a magyar tervezőket, én sokkal különlegesebb dolgokat várnék, a Nanushka is annyira hétköznapi.
Chez DuBarry Terhes, nem terhes? 2013.05.16 22:34:10
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Fake gyanús. Ennyi idősen ilyen vékony bokával terhesen stilettosban minden toka nélkül, hát nem tudom. meg a feje sem fénylik. Lent az előző terhessége idején. Igaz, az már kilencedik hónap. de vizes rendesen. Most figyelni fogom az…..
Chez DuBarry Met ruhák 2013.05.07 21:21:07
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); http://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-2320469/Met-Ball-2013-Miley-Cyrus-Madonna-Sienna-Miller-dress-code-right-punk-chic.html   Beláthatatlanul ott volt mindenki. Nekem Bundchen, Seyfried, Kurkova és Hathaway, mert nem utálom, mint ti.…..
Chez DuBarry PCOS 2013.05.02 15:00:03
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A PCOS itt valakinek a gondja. Viszont amióta szóba került, kétszer jött velem szembe. Egyik kolléganőm, aki 30 éve védekezés nélkül nem esik teherbe nevetve mesélte, hogy a maradék egy petefészke is ciszták miatt veszélyben van,…..
katarocks 2013.05.03 19:54:34
@Thor vagyok: és az inzulinrezisztancia átválthat cukorbetegségbe (főleg, ha nem figyel rá oda valaki), vagy más az alapja, és emiatt nem?

Nekem is van most pár kolléganőm, barátnőm, aki ezzel szenved, és mindenkit a Menzmentisz (?) központba irányítanak? Úgy tűnik, az az egyetlen megbízható hely.
katarocks 2013.05.06 19:55:41
@Thor vagyok: Köszi, hogy ilyen részletesen leírtad. Nekem különösen oda kell erre figyelnem, mert a nagymamám cukros. És ha jól tudom, nagyszülőtől mindig könnyebb örökölni. Legközelebb, ha megyek hozzá, meg is méretem a cukrom.
Chez DuBarry Le lehet fogyni 2013.04.17 14:57:53
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Ezt már sokszor elemezgettem, hogy nem tudom megérteni, ha valaki nem képes lefogyni. Világos, ha kevesebbet eszünk, és többet mozgunk, akkor kisebb lesz a súlyunk. Természetesen vannak aránytalanul hízó emberek, mondjuk hasra vagy…..
katarocks 2013.04.24 21:41:35
@veriocs: www.refinery29.com/2013/04/46046/heather-graham-diet-at-any-price-movie

Íme :)) A harmadik oldalon van az olvasnivaló.
katarocks 2013.04.29 21:51:53
@Scala: az a blog, és a stílus, amiben ír :D Van pár jó utazós blog, szegény Szonjának nem kéne ezt erőltetni. Az ő arcával 2013-ban bármit el lehet még adni?
Chez DuBarry Progeszteronkrém 2013.04.07 12:49:20
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});   Na ezt is kipróbáltam nektek. Mire is mennétek Dubarry nélkül. A progeszteronkrém egy aránylag új hype. Egy John Lee nevű orvos dobta be a köztudatba. Ő azt vallja, hogy gyakorlatilag minden nőnek 35 fölött ezzel élnie kéne,…..
katarocks 2013.04.10 19:25:25
hogyvolt.blog.hu/2013/04/10/cimlaplany_1x01_bizz_a_csocsben
És szerintetek mi történt Horváth Éva fejével?
A lenti képen baromi széles az állkapcsa, szerintem nem volt ilyen!
Ezek a lányok meg a képeken elborzasztóak. Ezek itt a címlaplányok.
katarocks 2013.04.11 19:47:35
@Scala: És az, hogy Schiffer Miklós MLM tanácsadóknak ír könyvet a stílusról? Mindezt a Marie Claire honlapján osztotta meg. Többszörösen is égő.
Chez DuBarry A hűséges férfiak 2013.03.19 22:56:42
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Azért írom ezt a posztot, mert nem szeretem, hogy hülyének néztek. Nem azt mondtam ugyanis, hogy vannak rendes férfiak, csak azt, hogy vannak hűségesek. A következő típusok: 1. A réti sas. Akinek egész életében egyetlen párja van.…..
katarocks 2013.03.26 21:34:20
@Niurka: lehet nem is kedves, mit tudom én, de elhiszem Dubarry-nak, hogy jó arc. Én a rendessel vagyok így, hogy miattam aztán lehet valaki rendes, attól még utálhatom.
A főszerkesztőnek meg állítom ugyanolyan cipője van, mint anyámnak is, aki abban biciklizik be a munkahelyére, majd ott átveszi :D
katarocks 2013.04.08 18:01:24
@Niurka: @Scala: én minden alkalommal elmondom a kozmetikusomnak, hogy ne nyúljon legyen szíves a szemöldökömhöz, max. az alsó részen, mert nekem is kiszedi a végét, meg felül is a legmagasabb pontnál. Nagyon kényes vagyok a szemöldökömre, régen hallottam, hogy JLo-nak saját szemöldökstylistja van, na én azóta azt szeretnék :))
katarocks 2013.04.08 19:33:52
@Mujza: nekem kb. olyan, mint a rajzolt képen :) Ehhez nyilván adottság is kell, mert nekem alapvetően sötét, dús, jó a formája, de azért sokat foglalkozom vele.
Chez DuBarry Valami szép 2013.02.24 00:18:48
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); az öreg japán beauty expert néni szerint, ha bizonyos kor fölött ilyenekre gondol az ember, az is fiatalít. ..
katarocks 2013.03.13 20:43:17
@Thor vagyok: jaj de jót röhögtem a karlógatós 190 fölötti balfasz típuson :DD
katarocks 2013.03.26 19:59:44
@mici˙: a nirvanában szerintem még ennél is rosszabbul nézett ki :)

Nem emlékszem, hogy ki, de valaki tudom, hogy használ innen Bioderma arclemosót, most az 500 ml-es a 250-es áráért kapható! Az Allee-ban és a Madách téri gyógyszertárban tuti. Én most vettem először, jól beruháztam, de jónak tűnik. Az a problémám, hogy semmi nem szedi le igazán a spirált meg a tust.
katarocks 2013.03.27 22:06:09
@mici˙: régen nagyon tetszettek az ilyenek :)) most sem rossz azért.
szerintem kurt cobain jól nézett ki.
Chez DuBarry Így kellene állnunk 2013.03.14 14:22:45
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Ez a nő áll helyesen. Sajnos. A fehér nőknek azt tanítják, hogy vállak leeresztve hátra, mellkas ki, de inkább egyenesen, has behúz, fenék kicsit hátra, de összeszorít. A tipikus katonai férfitartás. Sok lány ezt szégyelli, főleg…..
katarocks 2013.03.17 19:54:20
@cicómicó: jó, hogy megint írsz! :)
Én csak Tóth Gabit láttam a neten (honnan kéne ilyen csatornának lenni, ahol megy?), annyira nem béna, csak az a baj a mozgásával, ezt már rég megfigyeltem, hogy állandóan tekergeti a csípőjét, de olyan férfias, tök erőltetett az egész, és rossz nézni, a nekem kellemetlen kategória.

@DuBarry: ha lehet érdeklődni, most is lesz Glamour kupon a Glamour-on kívül? :) 595 ft-ért én meg nem veszem az a színvonaltalan újságot, nevetséges lett az ár-érték aránya. Mivel már a DM kupon sem magában a lapban volt legutóbb, végleg nem kell azt venni.

Többieknek FYI - idén H&M kupon is van, -20%.
katarocks 2013.03.18 19:25:06
@Scala: tudom, nem itt volt, de sorozatajánló, ha annyira ráérnél ;) A Homeland-et nézed? Vagy még a Downton Abbey-t tudom ajánlani, ha szereted a kosztümös angol dolgokat, bár csak az első évadig, onnantól egy szappanopera lesz belőle. Igaz, most beugrott, hogy a Büszkeség és balítéletet nem csíped, szóval lehet felejtős :)
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Scala kérte, de sokat nem tudok erről.   1. A jógik reggel belenéznek pár másodpercre a napba, ez energiával tölti fel őket. 2. A Bates módszer, amit látásjavításra fejlesztettek ki szintén megköveteli a napi pár másodperces…..
katarocks 2013.03.13 20:46:46
@Niurka: :DD tényleg nagyon elemedben vagy!

Én kiállok mrs. dalloway és Thor mellett, szerintem rendben van az a nő, nekem tetszik az arca, a haja is szép, még ha nagy is az orra. Legalább van kisugárzása. Nyilván nem a BK miatt éltetem, de vele nincs bajom.
Chez DuBarry Folyt köv. 2013.02.07 14:58:59
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Magas vérnyomás: életmód váltás is kell, 90 kilósan, nem mozogva valószínűbb, mint egy sovány futónál, plusz ivás, dohányzás, stb. Nekem nagyon alacsony cigi ide vagy oda, de a korral emelkedik, kábé 20 éve sorra haltak meg…..
katarocks 2013.03.08 19:26:15
@ummabris: Nem tudom mit kell cseszegetni az embereket. Na, van pasid?, utána mikor lesz esküvő, aztán a gyerek, hihetetlenül pofátlanok egyesek.
katarocks 2013.03.10 18:23:57
@Lilienfeld: @Hammam: Nekem nem túl népes a családom, de azért mindenki bele akarja ütni az orrát mindenbe, irigyek, állandóan összevesznek, keverik a szart, majd a békülés, megint a legnagyobb cimborák. Anyukám utálja ezt, szóval ő meg állandóan titkolózik, semmit nem lehet nekik elmondani, én ezt is utálom, főleg, hogy a nagymamám mint egy boszorkány, ha nem mondasz el neki valamit, megsejti, és rákérdez arra a konkrét dologra. Áh, szóval én kicsit örülök, hogy másik városba költöztem, és kimaradok ebből. Biztos engem tartanak a sznob picsának, így jártam. :)

@Scala: Ebbe beleszól, hogy te miért nem udvaroltatsz? Hihetetlen. Ismerem ezt a típust is, aki csak dicsekszik, aztán mégsem jönnek össze olyan jól a dolgok a gyerekeknek, el is hallgat.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A franciák, britek ritkán műttetnek (kiv. Bruni), úgyhogy a sok módosított fejű nő után nem árt megnézni, hogy mutat a termlészetes negyvenes nő bevilágítás nélkül. És ezek csinos és sikeres nők, messze verik az átlagot. Csak…..
katarocks 2013.03.05 20:47:22
@Niurka: cdn.wwtdd.com/wp-content/uploads/2013/02/Heidi-Klum-Dominates-Kardashians-760x1140.jpg
Erre gondoltam :))

Péterfy Bori szerintem is nagyon rosszul néz ki. Pedig valahogy nem is igazán ráncosabb, mint más 40-esek, de mégis olyan lepattantnak tűnik. Miközben nyilván csomót edz, odafigyel stb.

@Scala: Kate M. szerintem is túlzás! Semmi nem látszik még rajta a terhességből. Nem értem azt sem, hogy minek kellett egyáltalán lefogynia. És igazad van, asszem 178 cm, nyugodtan hízhat.
A múltkori angol Vogue-ban volt róla egy 6 oldalas cikk, mindent kielemezve az öltözködéséről. Megtudtam, hogy igazából kicsit rövidek a lábai, csak a ruhákkal jól leplezik ezt :) Neki a húgát utálom, mindenhol nyomul, és nagyon ronda.
katarocks 2013.03.06 21:06:42
@Niurka: én szeretem a Péterfy Borit, de nem vagyok hipszter, de én nem is tartoztam soha sehova... Utálom is őket :D Egy csomó pénzt elcsesznek arra, hogy úgy nézzenek ki ahogy, aztán 5-10 év múlva ők is ugyanúgy fognak röhögni magukon, mint a kőkemény rockerek. Gáz! Én ebből már pont kinőttem, úgyhogy hál istennek nem is ismerek ilyen embereket.

@Scala: szerintem egy kicsit az enyémek is :))
katarocks 2013.03.10 18:11:39
@Scala: @ummabris: én Drew Barrymore-t nagyon bírom, szerintem olyan szép, nem az a Monica Bellucci, de olyan kis cuki.

Szerintem Reese W.-nál azt is figyelembe kell venni, hogy már a 3. gyereke. Amúgy vele sincs bajom, sokkal inkább ők, mint egy Anne Hathaway, vagy Diane Krüger.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Röviden: jó.  Hosszabban: az Erborian BB krém nemrég jött ki, koreai ez is, mint a Missha és társai a másik társaságnál. Nemrégiben kaptam Nivea BB krémet és la Roche Posay-t is, amelyek tökéletesen használhatatlanok (mintha egy…..
katarocks 2013.02.24 21:09:13
@DuBarry: nekem nincs ott egyenlegem... nem is tudom az hogyan működik, a kártyámról vonja automatice a pénzt.

Kezembe került egy Kiskegyed anyukámnál, tetszett, volt benne BB krém, meg Demi Moore ahogy a kisgatyában táncol Lenny Kravitz mellett :))
Tesóm meg adott egy Nők Lapját, lehet különösen megszívtam a Valentin számmal, de semmi másról nem volt szó benne, csak hogy ki hogyan találta meg a szerelmet, a süket fiú hogy éli mindennapjait, Piros Ildikó mekkora színésznő - amit nem is vitatok, de mindenkit istennői magasságokba emelnek, borzasztó ez a nyájaskodó stílus. Kíváncsi erre bárki is, vagy csak én vagyok beoltva ellene?
katarocks 2013.02.25 20:05:13
@Scala: Én is újrarendeltem a Signature-t a múlt héten, muszáj volt. Most úgy érzem, hogy sosem akarok mást használni.
Nagyon segítőkészek ezek a BB krémesek, ezért én még a viszonylagos drágaságot is megbocsátom.
katarocks 2013.02.27 19:53:45
@DuBarry: @Mujza: Igen-igen, nekem is így van.
És őszintén szólva, én megbízom bennük, nincsenek ilyen ellenérzéseim, hogy kiadom az adataim (bár nem tudom neked van-e ilyen gondod). Ez nyilván abból is adódik, hogy anyukám bankban dolgozik, szóval ezer éve van már bankkártyám, de pl. volt olyan, hogy ebay-en vettem valamit, és felhívott a bank, hogy vásároltam-e, mert gyanús volt nekik a tranzakció. Szóval szerintem valahogy monitorozzák ezt.
Chez DuBarry A vízkúra 2013.02.07 16:02:46
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Majdnem olyan egyszerű, hogy igyunk több vizet, de nem teljesen.  Az alapvetése az, hogy nem kell semmilyen gyógyszer, hidratálni kell a belső szerveket, és elmúlik minden baj. Még annyival turbózza az iráni doki, aki ezt kitalálta,…..
katarocks 2013.02.24 21:12:29
@jana-ina: na neee, szerintem ő marha ronda :) Azok a távol ülő szemek...

Nagy-Kálozyéknak vannak gyerekeik?

Udvarosnak a haja gáz, bár nem mondok rá semmit, mert az enyém is olyan lesz, pár szál, de 60 felett én tuti veszek majd egy parókát :D Vagy addigra lehet kitalálnak valamiféle csodamódszert :)
katarocks 2013.02.24 23:31:23
@DuBarry: láttam én is, nagyon cuki ez a videó. Kifejezetten jó mozgása van!
katarocks 2013.02.25 20:00:18
@Scala: nagyon jó :)) Egy beégés teljesen elfogadható.
Lehet, hogy élőben szebb, nem tudom. Értelmesnek értelmesnek látom, szimpatikusnak is, csak nem szépnek.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Több ezer dolgot lehet ma már venni kapszulában, és ha valaki csak messziről figyeli ezeket, azt gondolhatja, hogy mind valami kvázi csodaszerként szerepel, nagyobb a füstje, mint a lángja. Valójában nagy részük csak egy-két dologra…..
katarocks 2013.02.05 20:42:27
@Thor vagyok: nem a yam gyökér volt?
katarocks 2013.02.06 19:59:08
Scalána küldöm, bár biztos te is rátalálsz :):
index.hu/tudomany/2013/02/06/homeopatia_a_nagy_atveres/
Én még nem olvastam végig, de kicsit olyan, mintha a Konteoblogot olvasnám. Teszem hozzá nem próbáltam még semmi homeopátiás szert, de nem szeretem az orvosoknak ezt a szemellenzős hozzáállását, mert igenis lehet, hogy van, akinek a homeopátia, vagy a csontkovács, vagy épp az akupunktúra használt. Nyilván az orvosin 6 év alatt ezt beléjük verik.
katarocks 2013.02.06 20:05:22
@katarocks: Magamra reagálva, végig olvastam, és nagyjából azt is írta le, amit vártam. Nyilván nagyon sokan bedőlnek a csalóknak, ahogy ő hívja őket, de nem hinném, hogy elvitatható a tény, hogy sokaknak segít a homeo, lsd. Scala :)
Chez DuBarry 5-htp 2013.01.06 13:13:55
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Most kapaszkodjatok meg, mert ez egy nagyon fontos bejegyzés. Mindenki jegyezze meg, és tárolja el a rosszabb időkre. Említettem már, hogy rendeltem egy rakat supplementet, vagy 20-at, ezek meg is érkeztek két menetben. A folyamat úgy…..
katarocks 2013.01.31 20:51:31
@Thor vagyok: :))
Én most nem szedem, mert fáj a fogam és csomó fájdalomcsillapítót beszedtem rá, ami kikezdte a gyomrom, szóval gondoltam leállok a supplementekkel, míg rendbe nem jön. Plusz akkor már kipróbálom, hogy milyen a homoktövis nélkül - heti 2-t szedtem. És szerintem most szarabb a hangulatom, bár tény, hogy a fog-és gyomorfájás nem dob fel túlzottan :) A hülye nárcisztikus munkatársam is halálra idegesít, szerintem a homoktövissel jobban toleráltam.
katarocks 2013.02.01 18:02:50
@Scala: igen-igen, bölcsességfog, 3 minden gond nélkül kijött, ezzel az utolsóval most szenvedek. Hál istennek vakon megbízom a fogorvosomban, szóval nem parázok, ha úgy dönt, hogy ki kell venni. Egyelőre felvágta az ínyt, és azért fájt nagyon napokig, de most már ok. Algoflex fortét szedtem, Cataflamra nem volt szükség (azt majd, ha kiveszi :)), de ez is kikezdte a gyomrom.
Mensis görcsre én Algoflex M-t szedek, az kiválóan segít szerencsére.
Nekem a homeop. eddig teljesen kimaradt, pedig nem tartom hülyeségnek, majd lehet beleásom magam :)
katarocks 2013.02.04 19:20:42
@Scala: a Biovanne-ban, amit szedek (ajándékba kaptam), van ligetszépe olaj, és nekem már több, mint másfél hónapja egy pattanásom sem volt, pedig néha még előjött 1-1 kósza darab. Úgyhogy nagyon örülök, előítéletmentesen álltam, hozzá és használ. Mondjuk hajra kezdtem szedni :))
Chez DuBarry Megnőtt a mellem 2013.01.31 23:11:26
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Isten látja a lelkemet, nem is akartam most.  Már írtam a pueraria mirificáról. Hogy mellnöveszetőnek árulják, kipróbáltam, nem bírtam teljes adagban, de mivel nagyon jó kvázi hormonpótló, szedni fogom, amíg a világ a világ…..
katarocks 2013.02.01 18:00:05
@DuBarry: 47 vagy? azt hittem kevesebb, és ahhoz gondoltalak 38-40-nek :))
katarocks 2013.02.03 19:03:10
@DuBarry: szerintem az ide feltett képeken akkor is nagyon fiatalnak néztél ki :) Persze egy egész alakos kép lehet más lenne, de mondtad, hogy vékony is vagy, szóval mindenképp sokat letagadhatsz.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Mivel elég ijesztő dolgokat írtam azért nektek ezekről a fehérjékről, támadt egy remek ötletem. A homoktövisben van 5-htp. Nem triptofán, mint a kesúdióban, tahiniben meg a pulykában, hanem az igazi 5-htp,. Ráadásul nem a kivont…..
katarocks 2013.01.30 18:58:31
@mici˙: igen, olvastam én is, hogy bankár volt. Azt mondjuk nem értem, hogy jelenleg főállású bloggerként miből él. Ok, hogy kap pénzt ilyen-olyan kollaborációkért, de ebből megélni? Őt nem látom olyan sok helyen megjelenni. De lehet simán befektetései vannak :D

@Scala: :)) és szerencséd volt a télikabáttal. Én nem tudom, hogy bírják elviselni, hogy pont a hasuk van kint. Tesóm vett magának terhes télikabátot, egész jó volt :)
katarocks 2013.01.31 20:53:48
@Scala: @mici˙: tesóm gyereke is nagyon jó alvó, sőt minden ismerősömé, én már szinte nem is hiszem, hogy van nem alvó baba :) Most talán, hogy egy éves lesz már a bébi, nem alszik olyan jól éjszaka. Meg is tapasztaltam, mikor anyukáméknál aludt, én ott voltam hétvégén, hát épp lefeküdtem volna, mikor ő már felsírt, meg aztán reggel fél 6-kor is ébredtem rá :D
katarocks 2013.02.01 18:05:29
@Scala: ugye, számomra is hihetetlen, hogy 1 hónap és egy éves lesz :)

Nem tudom, hogy a tesóm milyen alváskönyvből szedte az infókat, de ő 3 hónapos kortól kezdte azt, hogy nem ringatták el, és azóta el is alszik magától, csak le kell tenni, és mindig aludt egész éjszaka.
És ő is így volt, hogy szoptatás alatt hízott, szerintem az a ritkább, aki fogy alatta.
Eredeti szakmámat tekintve iparművész vagyok. Az egykori Elle Dekor magazin, később a H.O.M.E. lakberendezési magazinok szerkesztője voltam. Évek óta szabadúszó enteriőrstylistként dolgozom magazinoknak, kiadóknak és magánembereknek. Ételfotózásokon stylingolok, esküvőket…..
Chez DuBarry A nárcisztikus férfi 2013.01.15 14:15:48
Picasso volt az egyik legjobban dokumentált ismert nárcisztikus személyiségzavaros férfi (http://chezdubarry.blog.hu/2012/04/10/title_1654764). Viselkedése tökéletesen mutatja a típusra jellemző jegyeket. De ne gondoljuk, hogy minden nárcisztikus egy Picasso. Legtöbbjük pitiáner lelki parazita, aki…..
Chez DuBarry HTP update 2013.01.08 11:55:39
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Ha valaki úgy dönt, hogy beveszi, fogadja meg a tanácsaimat! negyed tablettát vegyen be először. ha nem hat, nem biztos, hogy azért, mert kevés, lehet, hogy nincs szeratonin hiánya, ezért nem érez különbséget. Semmiképpen se szedje…..
katarocks 2013.01.13 17:45:26
@mici˙: @ummabris: na, én is szobanövény vagyok most. Egyedül az tud felpörgetni, ha ideges leszek :D
katarocks 2013.01.13 22:31:20
@ummabris: én meg a héten kiabáltam egy kollégámmal. Na, ő bármikor felhúz :D