Regisztráció Blogot indítok
Adatok
traff

0 bejegyzést írt és 317 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Valami zavar van az időben az RTL Klub stúdiójában. Esetleg kétszer vették fel az Egy perc és nyersz egyik jelenetét. Vagy csak szóltak a játékosnak, hogy tessék még egyszer örülni, mert más szögből is szeretnénk felvenni. A műsor szerdai adásában háziasszonyok mérkőztek meg…..
Na kérem szépen, vasárnap este nyolctól Attika, Sehike meg a Tuja megküzd a nagy lóvéért, az el nem készült lakásért és a Sevroléért, a Velvet-Hogyvolt konglomerátum pedig mindezt ÉLŐBEN követi le, Hajni kartársnő hathatós közreműködésével. A történénsekről a Velveten…..
traff 2012.02.25 19:02:48
Na jó, csak képletesen persze, a Való világ ötödik kiadásában az erőszaknak csak a verbális formája megengedett, ütni-verni nem lehet egymást, ezért ép még VV Vera arca (jó, minden viszonyítás kérdése) és ezért nem VV Gergő ül majd a döntőben. A vasárnapi finálét VV…..
traff 2012.02.25 14:26:21
@Drex: "minimum egy emelt díjas sms-el aktivizálni,amit nem biztos,hogy az összes "Attila Fan" elbír anyagilag,főleg így hónap végén ugyebár :D "

Hát a februári telószámlát majd márciusban kell kifizetni ugyebár
traff 2012.02.25 18:12:46
@Ritchard Börtön: ezt az egészet te sem gondolod komolyan, főleg ezt:"Ha pld egy versenyző családja kitalálja, hogy a nyereményként felvehető 12 milliónak csak a felét odaadja 3 embernek"

családja?mi köze van a családnak ahhoz, hogy a felnőtt játékos mit kezd a reménybeli pénzével?És az ígéretet kapó?hozomra elküld pártízezer sms-t, hogy hátha megadják, HA nyer az akárki?
:DDDDD
hogyvolt VV - 1X149 2012.02.13 23:25:00
Mit mondhatnék? Váncsa szerint a marhafarok istenbizonyíték, szerintem a homoki szarvasgomba meg a vajhal, ám semmi nincs kőbe vésve, a rövid lista bármikor bővülhet, bővült is az elmúlt évek alatt. És tegnap is. Megnyugodtam, nem igaz, hogy birka nép a magyar. Nemcsak hogy meg tud…..
hogyvolt VV5 - 1X138 2012.02.02 21:20:00
Ekkora hisztit csinálni egy kurva nyúlból, komolyan mondom, (majdnem azt írtam, hogy nem hiszem el) hihetetlen. Na, tessék, eszem pacalt, szeretem a rántott borjúlábat, pedig az inak meg kötőszövet, fúúúúj, disznóvágáskor ott állok nyálam folyatva a cocaagyért és ettem már…..
hogyvolt VV5 - 1X137 2012.02.01 19:15:00
Na az van, hogy eléggé kínban vagyok. Egyrészt lófasz nem történt az öfiben, ezért be kell valljak ilyeneket, csomószor visszapörgettem Lilut, hogy megnézzem, a felsőjén meztelenül van-e a pasi (Elvis?) és még mielőtt a nem túl kedves kommentelők lecsapnának a szavak megett…..
traff 2012.02.02 14:45:48
@bigél: "mindjuk lehet, hogy ettől csak még nagyobb örömmel eszem ezeket a finom falatokat ;)"

Gondolj erre, amikor leszopogatod a húst a csontról:DDDDDDDDD
traff 2012.02.02 15:00:01
@Plagibá: Az összes index fórumot bekanyarod öcsém?Láttalak máshol is.
hogyvolt VV5 - 1X117 - 1X118 2012.01.12 20:35:00
Hát, új hét kezdődött a Villában, elindult a Fakabát Akadémia, lesz itt minden, mint a bucsuban (tudom, hogy két hosszú ú, de mink otthun így mondjuk, na), kihallgatási technikák, helyszínelés, forgalomirányítás, közúti igazoltatás. Szombaton vizsga és nagyon fontos, hogy a…..
hogyvolt VV5 - 1X116 2012.01.10 14:00:00
Ha minden jól megy, sohasem fogjuk többet hallani a fülsértő vernyogást, ugyanis túlestünk négy számon. Azért bucskáztunk rajtuk keresztül, mert a VillaLakók duettekre osztották magukat, köszönjük, Balázs. Én még nem tudom, mire osztom fel magam, a sódar, ódalas, lapocka…..
hogyvolt VV5 - 1X114 és 1X115 2012.01.09 21:30:00
Nem tudom, ki hogy van vele, én nem győzök Quimbyt hallgatni, hogy elfeledjem mindazt a borzalmat, amit láttam és hallottam. Ajjajjaj, lehet az agyban is zivatar. Na de még mielőtt, nézzük a Farkasokkal táncoló második részét, azaz ki a faszagyerek a Villában, a Lakók ugyanis…..
traff 2012.01.10 10:32:43
velvet.hu/celeb/2012/01/09/vv5_akt/

nem tom volt-e már.
Nagyon jó, olvassátok el.
hogyvolt VV5 - 1X113 2012.01.07 18:35:00
Hihetetlen, de a lakók eljutottak oda, hogy mindenki a teljes szöveg birtokában van. Én az ép elmémnek biztosan nem leszek, ha nem lesz nagyon gyorsan vasárnap. Szegény embert még az ág is húzza alapon nem elég az embert próbáló dallam és szöveg, most még koreográfusok is…..
traff 2012.01.07 19:10:54
hogyvolt VV5 - 1X112 2012.01.06 21:30:00
Valahogy sejtettem, hogy ezt a VV-t sem ússzuk meg kornyikálás nélkül, hogyne, elég élénken él még bennem az a mintegy tizenkét perc az előző szériából, mikor Nádai VV Anikó megküzdött azzal az egy sorral, akarom, hogy tudd. A végén már én is akartam. Tudni, hogy végre mikor…..
traff 2012.01.07 07:54:31
www.valovilag.hu/video/154309

Úristen, szegény Vastag Csabi a randin.
A szemét, tekintetét, arckifejezését nézzétek.
Amióta reklám van a Tényekben, a műsorvezetők unatkoznak, miközben mi azt nézzük, hogy most harminc darab multivitamin áráért harmincöt szemet kapunk. Csak a kiemelt gyógyszertárakban. Persze azt is képzelhetném, hogy a reklámszünet közben Várkonyi Andrea horgol, Azurák Csaba…..
hogyvolt VV5 - 1X106 2011.12.30 23:30:00
Ha valaha arra adják a fejüket, hogy blogot írnak, vacsora után soha, soha, de soha ne ragadjanak billentyűzetet. Hajni esti jótanácsai c. rovatunkat hallották. Szóval, akkor most iszom egy kávét. Nahh. Az öfitől semmi jót nem várok, mikor meghallom Lilutól - a ruhájáról még nem…..
comment:com Giccsfaktor 2011.12.19 15:00:00
Háromórás profi műsor volt az X-Faktor döntője, unatkozással, sok-sok lassú és érzelmes dallal, részben elfelejtett győztessel. Nő nem nyerhetett, Jason Statham húzta be a döntőt. Bónusz: az RTL sajnos elárulta, mit gondol a hőseiről. Két, korábban már RTL-es műsorokban…..
hogyvolt VV - 365. 2011.12.15 13:37:00
Igen, a 365. Napja. Kerek egy éve írtam az első posztot a Hogyvolt blogra. Hogy volt? Szoktam vihogva mesélni, én lennék az első, akit basznának ki a c:c blogról. Van tévé, hogyne, de nem nézem. Bár tegnap valakinek sikerült az, ami sixxnek sem, bekapcsoltam. Önként. Ugyanez…..
traff 2011.12.15 16:03:22
hogyvolt VV5 - 1X75 2011.11.28 19:15:00
Eljött végre a várva várt nap, mikor Lilu decensebb a kis kékben, mint Dúró Dóra valaha volt és lesz, illetve vége az iskolai hétnek, vizsgáznak a kis felsősök. Őszinte megrökönyödésemre az osztályfőnök a szemekben nemcsak szorongást és feszültséget, de tudást is lát.…..
hogyvolt VV5 - 1X74 2011.11.27 17:35:00
Ha már öfi alatt azon gondolkodom rezignáltan, vajon miről fogok holnap írni, baj van. Nagy baj. Kedvem lenne, csakhogy nincs miről. Unalmas a műsor. Hiába próbálkozik Péter és Attila, már ők is untatnak, sőt, idegesítenek az órák alatti rosszalkodással és a tolvajlással is.…..
hogyvolt VV5 - 1x70 2011.11.23 15:40:00
Nem tudom azt írni, az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok, sőt, hajnalban fel is adtam. Pedig tegnap viszonylag korán mentem hajcsizni, még mielőtt basztak volna a cágerok, ahogy gyerekkoromban, Alvégen mondták. Jött a rézfaszú bagoly is, ment is, ittam langyos cukros tejecskét,…..
hogyvolt VV5 - 1X69 2011.11.22 16:30:00
Készül a világ egyik legjobb kajája, tepsis krumpli, oldalassal, félbevágott, egész fej fokhagymával, (jó, traff kommentelő húsz perce harsányan röhög rajtam, úgyhogy egy fej fokhajmát kettévágtam, na) almával együtt sütve, kár, hogy nem érzem az illatát, mert ma reggelre…..
hogyvolt VV5 - 1X66 2011.11.19 17:30:00
Hát kérem, ma újra bebizonyosodott, egy zseni vagyok. Teljesen egyedül megtanultam képernyőfotót csinálni és egyszer sem basztam közben földhöz a laptopot. A szükség nagy úr, ugye, Sigiském, hű társam az agybajban? Más csoda is történt, megemeltem a seggem és elmentem futni,…..
traff 2011.11.20 21:15:10
@ő-szinte: zsófika arca szteroid hízásos.
traff 2011.11.20 21:20:46
@ő-szinte: olyan mint zsófikáé.
holdvilágarc
www.hipofizis.hu/cushing.php
traff 2011.11.20 21:25:44
hogyvolt VV5 - 1x57 - 1x61 2011.11.14 21:15:00
Szívem szerint meghogyvoltoznám a hétvégét, halastul, birkástul, bucsustul, mindenestül, kezdve ott, hogy tényleg két kiló ponty van-e a FILA táskámban, folytatva a „kiborult, mint Hajni pálinkája” közmondás megszületésén át a „fényképezd le a kis picsáját,…..
hogyvolt VV5 - 1X55 2011.11.08 17:30:00
Tegnap, mikor Kinga azt sikítozta a nyugiban, „miért ezt az idióta dagadék kurvát küldték vissza bazmeg, miért?” gonosz vigyorral arra gondoltam, elég sokan azért, te hisztis picsa, mert pontosan ezt akarták látni. Aztán elégedetten rágyújtottam, hosszan kifújtam a…..
traff 2011.11.08 21:26:16
traff 2011.11.08 21:27:40
@hebab: baszki, télleg.
traff 2011.11.08 21:28:53
@nodd: ha lány lennék?
Á, húsfasza van nem vérfasz.
hogyvolt VV5 - 1X54 2011.11.07 17:30:00
Bevallom, hazudtam. Mikor ma, Pöcsiséta után a szomszéd néni megkérdezte, áruljam már el, ugyan min röhögtem úgy tegnap este, azt ne mondjam, hogy a tévét néztem, mert nincs abba lófasz se, csak az a ValóVilág, hogy a rossebb enné meg őket, ott, ahol vannak, akkor lesunyt fejjel…..
traff 2011.11.08 17:36:26
@Binbir gece: köszi. a körizéről nem tudtam, gondoltam beleolvasok a tegnap esti kommentekbe, de nem volt időm, látom mégis kellett volna és akkor spétererzsébetet sem idegeltem volna:D
traff 2011.11.08 17:49:11
@Spéter46: bocs tata.

Nem, tényleg elnézést, másik blogról jövök, ott paprikás hangulat volt, nem álltam még át:)
traff 2011.11.08 20:33:00
@nosce: kösz, gondoltam, hogy olyan szarcsavar is van benne, a szaunában pÉTER GRATULÁLT IS vERÁNAK, AZ MEG VIHOGOTT A CSELEN(eSTÓZTEREN TUL. KÉPP)PONT MIELŐTT eSTZTER BEMENT HOZZÁJUK A PÁRBAJRÓl visszajövet után.
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!     Tisztelt PraxisBlog!  …..
hogyvolt VV5 - 1X42 2011.10.24 15:55:00
Vigasztalhatatlan vagyok. A Tuja marcangolta szét tegnap este a Pitbullt. Soha többé nem hallhatjuk a Villa falain belül, „namivanöccsém”, vége a fingolászásnak, nem születik többé olyan műremek, mint a „csicskacsicskacsicska”, és nem kell olyan sűrűn…..