Regisztráció Blogot indítok
Adatok
allnitelong

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Melyik európai uniós, nem posztszocialista országban tudjátok elképzelni, hogy a) egy demokratikus kormány belügyminisztere a szélsőjobboldal vezérével nyilvánosan vitatkozzon b) az egyik legjobb állami egyetemen, amelyet c) az ország legismertebb politikai elemzője vezényel,…..
allnitelong 2012.02.18 13:22:55
"mindaddig, amíg a politikai folyamatok a demokratikus verseny keretein belül maradnak"

Ez a kitételt Török Gábor a választások utáni hónapokban, a Fidesz pozíciószerző és bebetonozó tevékenységének kezdeti megnyilvánulásait ért kritikákra reagálva is hangsúlyozta: amíg a politikai folyamatok a demokratikus verseny keretein belül maradnak, addig nem kell farkast kiáltani.

Nagyon szívesen olvasnék egy elemzést arról, hogy Török Gábor szerint a demokratikus verseny keretei szerinte továbbra is fennállnak-e? Mivel a fenti idézet alapján erre nyilván "igen" a válasz, ezért a költői kérdés után a tényleges kérdés az, hogy milyen megfontolások alapján gondolja ezt, tekintettel a Fidesz eddigi tevékenységére (csak példaképpen):

- a közmédia teljes megszállása, az ellenzéki megnyilvánulási lehetőségek kiszorítása, hasonló tendencia a kereskedelmi médiát tekintve is.
- a választókörzetek tendenciózus átszabása,
- pártemberek beültetése kulcsfontosságú intézmények vezetői székébe (ÁSZ, médiahatóság stb) a kormányzati felhatalmazás 4 évén messze túlmutató felhatalmazással,
- a kövekező kormányok kezét alapvető kérdésekben megkötő 2/3-os törvények,
- lehetőség megteremtése a parlamenti vita kikerülésére a törvényhozásban,
- kormányzati befolyás az igazságszolgáltatás felett,
- a legnagyobb ellenzéki párt kriminalizálása,
- Bp-i közterületek március 15-i lefoglalása a Fidesz(által uralt intézmények) számára, a következő választásokig előre.
...

A kormánnyal szemben kritikus vélemények nyilvánosságra kerülésének radikális korlátozása mellett hogyan lehet demokratikus versenyről beszélni?
És ha valami véletlen / összeesküvés folytán nem a Fidesz nyerné a következő választást, akkor a következő, demokratikusan megválasztott kormányok kezének alapvető kérdésekben való megkötése hogyan egyeztethető össze a "demokratikus" jelzővel?

Mi lenne az a pont, amikor a demokratikus verseny keretei már Török Gábor szerint is sérülnének?

Az más kérdés, hogy ilyen kvalitású/hitelességű ellenzék mellett talán még egy demokratikus verseny esélyese is a Fidesz lenne. De én úgy látom, hogy a Fidesz nem bízza ezt a versenyre.
Úgy adódott, hogy ügyes-bajos dolgaim intézéséhez (erről jövő vasárnap olvashatnak) szűkebb pátriámba, palócföldre, azaz Gömörbe kellett látogatnom. Aki szülőhelyétől messze él, az tudja, hogy ilyenkor az ember mindig egyfajta megnyugvást érez és örül, hogy viszontlátja…..
Lali király megint böffentett egy avasszalonna-szagút. És még a kezét sem tette illedelmesen a szája elé. Igen, Boros Lajos, aki saját, külön bejáratú pr-osztályát csak kancelláriának hívja, és egy közepes poént erőltetve lassan tényleg azt hiszi, hogy ő itt a király, csak…..
allnitelong 2010.11.20 13:49:17
Kedves Szabó Zoltán,

1) Damu R. viselkedése egy 15 és egy 20 perces blokk fő témája volt.
bumerang.hu/?ezaz=2_20101119#6
Nem szép dolog ebből egyetlen mondatot kiragadni és azt az egyik műsorvezető véleményének beállítani.

2) "Az irónia olyan közlésmód, amelyben a kimondott jelentést felülírja a közlés módja által hordozott jelentéstartalom." (wikipédia)
Próbáld meg ezen új ismeret birtokában újraértelmezni azt az egy kiragadott mondatot.

3) A 2) pontot átgondolva talán közelebb juthatsz annak megértéséhez is, hogy miért hallgatják annyian ezt a műsort.

4) Bochkor Gábor élő beszédben frappánsabban, jobb meglátásokkal reagál dolgokra, mint te így rákészülve, írásban. Talán ez is egy ok a hallgatottságra.

Remélem segítettem egy kicsit.
Patakokban folyik a lóvé elfele, cserébe érkeznek az alkatrészek a Cougarba. A nagyobb falatok, szelepfedelek, kockás viszosvászon pótkeréktakaró, kanyarstabilizátor még nem jöttek meg, de a tegnapi értekezlet alatt a postás orvul egy kis csomagot csempészett az íróasztalomra. Nem…..
A Cougar alakul. Avatatlan szemlélő azt mondhatná, hogy állandóan szerelőnél van, de ez csak az ő optikai csalódása. Néha szerelőnél van, és abból írok egy posztot, de azokról a napokról, amikor egész nap a Cougarral jöttem-mentem, nem írok. Amerikában sincsenek minden…..
Belsőség Rendszámot a bringára! 2010.08.11 10:45:54
Miből derül, hogy kié a szajré? Meg ki jött nekem? És ki fog kártalanítani? Ki ütötte el a babakocsis feleségemet? Hát a rendszám! Vélemények az azonos című írásunkról...
Megérkeztek a szlovák futballisták is Dél-Afrikába. Szerdán röviddel tizenkét óra után gördült be autóbuszuk a pretóriai The Villas Luxury Suite hotel elé, amely a csapat szállásául szolgál az F-csoportban lejátszandó meccsek idején. A szlovák csapat magyar rajongói oldala…..
Két hónap híján három éve vette át a Tv2 vezetését Várdy Zoltán, és az első sajtónyilatkozataiban azt ígérte, hogy a csatorna három éven belül legyőzi az RTL Klubot. A Tv2 az igyekezet ellenére sem tudta megszorongatni a konkurenciát, és nem csak azért mert Várdy első…..
Egy normális helyen az embernek nincs szüksége autóra. Ha nagyon vágyna rá, persze hobbiból lehet, de milyen kretén egy hobbi már az autózás?! Vélemények az azonos című írásunkról...
Olvasom, hogy a németországi Neumünsterben a DEKRA* crash-laborjában világraszóló újdonságként olyan törésteszteket is végeznek, ahol a jármű ütközésienergia-csökkentő (pre-crash) rendszereit nem kell kiiktatni, így azok működése pontosan megfigyelhető. A gyakorlatban ez azt…..
Nem szeretem a kormányprogramokat. Olyankor születnek, ráadásul a kormányalakítás ezer más teendője mellett általában kutyafuttában, amikor a győztes még nem ülhetett be a székébe, legfeljebb céljai és szándékai vannak, de igazán körülnézni még nem tudott. Ebből…..
6 hónapos próbaidőmet töltöm (e hó végén jár le)a jelenlegi munkahelyemen. Amilyen szimpatikusak voltak a leendő főnökeim az állásinterjún, olyan ellenszenvesek, mióta a beosztottjuk vagyok: már az első naptól kezdve nagyon rossz a légkör, 1 nap nem telt el úgy, hogy azt…..
Kedves Blogtagok!   Tanácsot szeretnék kérni Tőletek. Közel 1,5 év munkanélküliség után végre sikerült elhelyezkednem egy nagyvállalathoz alkalmazottként, nem is rossz fizetésért (nettó 200, de nincs semmi más juttatás). Úgy volt, hogy a munkaidő 8-17 óráig van mindennap,…..
Február 7-én indul hosszú (?), rögös útjára Hajdú Péter és új műsora a Frizbi, ami egy közéleti beszélgetős talkshow lesz, mélyebb, komolyabb témákkal (már amennyire a műsor keretei ezt ugye engedik), mint az eddigi inkarnációi (az ATV adásán és a Story4 TV-n is volt…..
Zanzo sok kommentárt nem fűzött a tegnap küldött emailjéhez, volt benne két link, néhány fotó és screenshot a hirdetésről, ami rejtélyes módon eltűnt, mire élesíthettem volna a posztot, de a gugli a barátunk és megőrizte nekünk egy évvégi mentés formájában. Vajon nem sok…..
Információink szerint nem mindenki örült felhőtlenül annak, hogy a magyar kereskedelmi rádiózás önjelölt istenei, azaz a Boros-Bochkor kettős ismét hallható az éterben: a Sláger rádió egykori reggeli műsora ugyanis legalább nyolc (más források szerint tíz) korábbi Neo…..
Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket arra a vicces cikkre, ami az inforadio.hu lapjain jelent meg, és amiben Páva Zsolt, Pécs polgármestere egy sajtótájékoztatón csinált tiszta hülyét magából. A lelkes lokálpatriotizmussal persze semmi bajunk nincs, így valahol érthető,…..
allnitelong 2010.01.14 11:18:47
@sixx:
Ne szólj rá a kommentelőkre légy szíves.
Nagy vihart kavart az a pártvezetés részéről egyelőre még nem kommentált hír, miszerint a Magyar Demokrata Fórum országos listáját a 2022-es választásokon – ha sikerül rendezni néhány alkotmányjogi kérdést – Brúnó, a tavalyi délkelet-ázsiai cunamik idején…..
Révész Máriusz véresre verésénél is ott volt a Rebisz elitosztaga, derült ki a bíróságon. Törött csontok, kilőtt szemek szegélyezték V. őrnagy alegységének útját 2006. október 23-án...