Regisztráció Blogot indítok
Adatok
thelizardking

0 bejegyzést írt és 109 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha rockdiszkók vannak, akkor vannak rockslágerek is. Mi a sláger a rockzenében? Hát olyan dal, ami elsőre a fejben ragad, melyet együtt énekelsz, üvöltesz a kedvenc zenekarod énekesével vagy csak simán szétléggitározod az agyadat egy bazi nagy riff, vagy groove hallatán. Na, ilyen…..
63 éves korában eltávozott Robin Williams, kit elsősorban színészként, humoristaként jegyeztek. Szavakba önteni nehéz azt a hiányt, melyet halála okozott. A "nagyok" között tartották számon, gyorsan hozzáteszem, méltán. Munkássága maga volt a művészet, ha kellett bohóc volt,…..
Angyallány. Fekszem az ágyon. Moziklip. Törd be a szívem. Tűzvarázsló. Várj, míg felkel majd a Nap. Csak pár olyan V'Moto Rock-sláger, amivel lehetett volna emlékezni a tegnapelőtt elhunyt Herpai Sándorra, aki egykoron a zenekar dobosa volt, és akit kihűlve találtak meg egy…..
thelizardking 2014.02.16 12:55:36
A köztévé idén is rászánt pár száz millió forintot arra, hogy bebizonyítsa: a mai magyar popzenéből igenis ki lehet választani harminc olyan dalt, amiből a közönség és a szakmai zsűri majd kiszedi azt az egyet, ami megfelelően képviselheti a Nemzetet, így csupa nagy betűvel,…..
Még Kolosi Péter, az RTL programigazgatója is elcsodálkozott azon, mekkora felháborodást keltett, hogy idén a csatorna nem vetíti a Reszkessetek betörőket, írja a Hír24. A C:c elsőként írta meg december 20-án, hogy idén egyetlen magyar tévécsatorna sem volt képes műsorra tűzni…..
Mi ez már? Mi következhet? Nem lesz Sas-kabaré szilveszterkor? Eltűnnek a Bud Spencer-filmek a tévéből? MI AZ MÁR, HOGY NEM ADJA LE EGY NYOMORULT TÉVÉ SEM A RESZKESSETEK BETÖRŐKET? Van már Facebook-csoport is, meg online petíció. Lájkolni, aláírni, MÉG NEM KÉSŐ! Mentsük meg a…..
Hétfőn kiderült, hogy 2014-ben kiket iktatnak be a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Az áprilisi 10-ei eseményen ez alapján Peter Gabriel, a Nirvana, a Kiss, a Hall & Oates duó, Linda Ronstadt valamint Cat Stevens kapja meg az elismerést. Érdekesség, hogy a Kisst már…..
thelizardking 2013.12.17 14:08:47
Ez a RRHoF dolog már rég nem az aminek indult. Egy ABBA-nak vagy Madonnának mi köze a rockhoz? A rockzene fogalma sem tisztázott és pont emiatt lehet sokat vitatkozni. Valaki szerint csak a zúzós metál számít rockzenének, míg mások a country, jazz, blues stílusokat is a rockhoz veszik. Azért ne hasonlítsuk össze a Beatles-t Madonnával, Michael Jackson-t a Led Zeppelinnel vagy a RUN DMC-t a Rolling Stones-szal. Nincs bajom se az ABBA-val, se Madonnával, de tény, hogy ők bizony nem rockzenében utaznak. Ettől függetlenül egy Music Hall of Fame-ben vitathatatlanul helyük lenne. Pontosan ezért mondom, hogy ez az egész már rég nem az aminek indult. Enyhén vicces lesz, ha 10-15 év múlva Britney Spearst és Justin Biebert iktatják majd be... míg mondjuk egy King Crimson, ELP, Journey vagy Iron Maiden nem fér be.
A másik dolog amin lehet vitatkozni az az, hogy ki mikor kerül be. A Nirvana szerintem egy túlhypeolt zenekar. Zeneileg sehol nincsenek mondjuk a Pink Floydhoz képest, viszont kétségtelen tény, hogy jókor voltak jó helyen és az adott korszak meghatározó zenekara voltak. Komoly hatásuk volt a rockzenére ezért jogos a helyük a Hall of Fame-ben. Nem értem miért van az, hogy egyes túlértékelt zenekarok (Ramones, Clash, Sex Pistols, Nirvana, Red Hot Chili Peppers, R.E.M., U2, stb.) már rég HoF tagok, míg a Kiss még csak most került be, míg a Deep Purple, Yes, Spencer Davis Group pedig ki tudja mikor kerülhet be...
A Tankcsapda egykori gitárosa mostanában nem a haldokló hazai poppiacon, hanem New Yorkban tevékenykedik Gun4Gun nevű zenekarával, amiben nemrég történet egy tagcsere: Sam Roon bőgős helyére az igen határozott külsővel bíró HasH érkezett, egy brooklyni arc, aki korábban a YDB (Ol'…..
A magyar rock/metal történetéből összeszedni már nem létező, ám legendás zenekarokat - gondoltuk gyerekjáték lesz. De azért mégis sikerült izzadósra venni a végét, hiszen egy csomó bandáról kiderült, hogy még léteznek (pl.: Dinamit), vagy épp az elmúlt pár hónapban…..
Mostanában nem készülnek jó gengszterfilmek, Miért? Egyszerűen azért, mert napjainkban a bűnözés világa sokkal fehérgallérosabb lett, mint korábban, a mai modern technika feleslegessé teszi a fizikai erőszakot, egyre inkább a számítógép veszi át az übercool mordályok helyét.…..
thelizardking 2013.10.26 17:25:13
Laodumin Szoknyás felsőoktatás 2013.10.03 16:37:03
A Kaposvári Egyetem divatdiktátor-rektora öltözködési szabályokat fogalmazott meg a hallgatóknak és az oktatóknak. És holnaptól 1931-et írunk. Vagy 1897-et. A kiszebáb égetést meg felváltja a liberálisok égetése: a szoknyában, sminkben flangáló nagykorú állampolgárokat…..
thelizardking 2013.10.04 10:22:22
Szerintem igaza van a rektornak. Az élet minden területén vannak szabályok amiket be kell tartani és nem tiltakozni ellenük vagy megszegni azokat.
A legtöbb munkahelyen van dresszkód. Ha te nem vagy hajlandó felvenni a kötelező munkaruhát (adott esetben munkavédelmi eszközöket) akkor ne csodálkozz ha büntetést kapsz vagy kirúgnak. Persze nem kötelező hordani, miként nem kötelező annál a cégnél sem dolgozni. Hogy venné ki magát ha mondjuk egy orvos izompólóban fogadna fehér köpeny helyett vagy egy tűzoltó rövidnadrágban menne be az égő házba vagy egy rendőr ossianos pólóban üldözné a bankrablót.
De ugyanúgy például egy gyárban is van egységes munkaruha amit akkor is fel kell venned ha nem tetszik a színe, ha kényelmetlen, ha égő, ha nem látszik benne a melled, stb. és felnőtt emberek ez ellen is úgy tiltakoznak, mint egy kisgyerek akire kesztyűt vagy sapkát akarsz húzni.
Ha már középiskolás vagy általános iskolás korban hozzászoknának az egyenruhához akkor nem lenne belőle ekkora cirkusz. Persze van tudomásom ilyen iskolákról, de általánosságban nem ez a jellemző.
Egyetemre a magát értelmiséginek tartó réteg iratkozik be. Cikinek tartom, hogy egyetemisták nem képesek rendesen, elegánsan felöltözni egy vizsgára vagy később nem tudnak megjelenni elegánsan egy állásinterjún esetleg színházba vagy hangversenyre nem az alkalomhoz illő öltözetben mennek. Tisztelet a kivételnek.
A Guns N' Roses nemrég adta a rajongói tudtára, hogy az előre látható jövőben az égvilágon semmit nem kívánnak kiadni. Talán erre reagálva szivárogtatott ki valaki bosszúból egy dalt a csapattól Going Down címmel, ami a napokban bukkant fel a neten. A számot ráadásul nem is…..
thelizardking 2013.08.20 19:13:59
Az előző TOP 10-es összeállításoknál is voltak olvasói ellenvélemények, ez így helyes. Most viszont olyan zenekarokat szedtünk listába, akik már megszűntek, feloszlottak stb. de létezésük komoly hatással volt a rock- és metálzenei életre, vagy csak egyszerűen ránk. Ennél…..
A Facebook tulajai figyelik ezt a bejegyzést, és ha megosztod üzenőfaladon, akkor te is részesedhetsz Mark Zuckerber (a Facebook részvények többségi tulajdonosa) vagyonából.Szinte hihetetlen. Én kiraktam és másnap jött a póstás, hogy valami Mark Zuckerber küldött nekem valamit.…..
Itt a nyár, itt a NAV nyári ellenőrzési akciója. A hatóság az idegenforgalmi szezonban, júliusban és augusztusban, kilenchetes ellenőrzéssorozatot tart adóellenőrök és vámosok részvételével. Sorra kerülnek a mozgóárusok, a zöldség-gyümölcs kereskedők, a vízibicikli- és…..
thelizardking 2013.07.10 02:09:09
Sőt! Egy másik sztori. Étterem dolgoztam. Tudni kell, hogy a legtöbb sumákság a Parlament után a vendéglátásban van. Pár hónapig nem voltunk bejelentve rendesen, csak alkalmi munkavállalónak, de azt se minden alkalommal. Majd végül 4 órás melóra bejelentettek, de sokszor napi 10-12 órát dolgoztunk. Jó, legalább kifizettek, de persze résen kellett lenni, mert próbáltak trükközni a ledolgozott órákkal. Az alapanyagokat, főként húsokat, halakat ismerősöktől szerezték be, akiket zsebből fizettek a főnökök, természetesen se számla, semmi. A lagzikról és rendezvényekről megmaradt ételek másnap, harmadnap kikerültek az éppen betérő vendég asztalára, aki mit sem sejtett arról, hogy az általa frissnek vélt étel valójában nem az. Nem egyszer előfordul, hogy napi ajánlatban olyan ételeket kellett ajánlanunk amik se az étlapon, sem sehol nem szerepeltek kiírva. Ezek árai naponta, sőt akár még adott napon belül is változtak. A tulaj mindig azt leste, hogy a vendégek közül kit ismer. Ismerősnek, havernak, gyakran visszajáró vendégek, családok sosem kaptak számlát. Volt, hogy romlott ételeket kellett felszolgálni, mert ételt tilos volt kidobni. Ha a vendégnek nem ízlett vagy gondja volt a kajával akkor legfeljebb lehúztuk vagy választott mást (tudni kell, hogy 100 emberből 2-3-nak van bátorsága reklamálni... miért?). Nagyobb rendezvényeken, esküvőkön előfordultak fiktív fogyasztások vagy épp a pincérek, főnökök fogyasztása. Trükkös sörcsapolás. A vendég által nem kért, ám elfogadott előétel felszámítása.
A sort még lehetne folytatni. Boldog voltam amikor eljöttem onnan. Arra kíváncsi lennék, hogy mit mutatna a pénztárgép vasárnap és mit egy egész napos NAV ellenőrzés után hétfőn.
Egy figyelmes olvasónk küldte nekünk azt a videót, amiben a KISS egy étteremmegnyitón zenél (maszk nélkül), előtte azonban Gene Simmons beszél magyarul a kamerába. Először arról mesél, hogy édesanyja Magyarországon született, aztán bejelenti, hogy jönnek hozzánk, majd szintén…..
A hőskorban már megtanulta minden bemondó: "Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó" - énekelte néhány évtizede az LGT. Ilyen messzire nem nyúlunk vissza, de a tegnapi Híradós bazmegelés kapcsán összeszedtünk három emlékezetes káromkodást a magyar televíziózás…..
thelizardking 2013.05.15 13:44:46
Egy hét múlva jelenik meg az Airbourne Black Dog Barking című új nagylemeze, amit most teljes egészében végig lehet hallgatni itt a Lángoló Gitárokon. Igazából az van, hogy az ausztrál zenekar három lemez után elért oda, hogy nem lehet róluk mit írni, szóval egész…..
Ismét megszívatja a kormány azokat, akik a zsarolásnak engedve visszaléptek az állami rendszerbe a magánnyugdíjpénztárakból. A jó hír, hogy rengeteg késéssel ugyan, de mégis lesz egyéni számla. A rossz hír, hogy a korábbi manyup-os megtakarítások nem fognak szerepelni…..
Az a helyzet, hogy akkor is tudjuk mi történik Justin Bieberrel, ha nem akarjuk, de az utóbbi hetek történései kapcsán érdemes észrevenni, hogy a popénekest mennyire szívatják mostanság Európa szerte. Az egész február vége felé kezdődött, amikor az előadónak szórakozni támadt…..
Így húsvét ünnepén, amikor mindenki aki teheti, a sonkaevés meg a locsolkodás ünnepének adja át magát, boldogan olvastam arról, hogyan készülődik a szent-Orbán-család is erre a kellemes hétvégére. Bevallom idilli a kép, és egy kis időre külön tudok választani két Viktort.…..
Az országos rádiók konzervet sugároztak, a vezető hírportálok nagyrészt kidőltek, a vidéki rádiósok és a közösségi média azonban megmentette nemcsak az újságírók becsületét, hanem valószínűleg számos ember életét is a márciusi télben. A magyar médiaelit…..
thelizardking 2013.03.15 11:45:33
@Mrs. Jackman: ha a kamionos főnöke azt mondja, hogy menni akkor márpedig menni kell. Megoldás: országos kamionstop csütörtökön 0 órától vasárnap éjfélig.
thelizardking 2013.03.15 11:58:21
@Kőmíves Kelemen: én is dunántúli vagyok, a környékben volt olyan cég ahol már nem hívták be éjszakára az embereket, de volt ahol igen. Felénk korábban ha esett a hó akkor max. fél nap alatt le szokták tolni és csak a legkisebb mellékutak maradnak járhatatlanok. Most viszont közlekedési tilalom van az egész megyében. Ilyen szitura nem számítottam én sem, mivel korábban még nem havazott be ennyire errefelé.
Vastag keretes szemüveg, boka fölött libbenő gatyaszár és kötött sapka vs. csokornyakkendő és kisestélyi - nagyjából erről szólt A Dal döntője, amiben eldőlt, hogy Bye Alex képviseli a magyar színeket a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon. A döntéssel lehet vitatkozni, de az…..