Regisztráció Blogot indítok
Adatok
datam

0 bejegyzést írt és 268 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A 2019-es nagy budapesti kampány idején két zöld megközelítés csapott össze (nem csak) a pesti alsó rakpart ügyében: az egyik azt mondta, „a pesti alsó rakpartot fokozatosan átadjuk a sétáló, kerékpározó, rollerező emberek számára”, a másik meg csak azt, hogy „a pesti rakpart viszont azonnal…..
datam 2021.02.28 02:36:49
@Közlekedő tömegközlekedő:

Erre épp most álltak elő a napokban egy újabb orbitális baromsággal. Mégpedig a körvasút melletti 2x1 sávos körúttal a 10-es úttól az M7-ig. Párhuzamos nyomvonalon az M0-al, csak jóval bentebb, Újpalotánál kanyarodna dél felé. Marha király ötlet bevinni mondjuk a XIV. kerületbe a kertes házas övezetbe egy 2x1 sávos gyorsforgalmit. Mindezt úgy, hogy szinteltolásos kereszteződések épülnének, illetve Kőbányán egy 5 kilométeres alagút. Nem lenne ott minden nap baleset, áh, dehogy. Mikor megláttam ezt a tervezetet, ugrottam egy hátraszaltót, mert ekkora faszságot nem nagyon láttam újabban.

A rakpartok jelegleg kiválthatatlanok, ez sajnos tény. És nem azért, mert ott akarok sétálgatni nyugiban, mert azt most is lehet, hanem azért mert ezer éve ugatják, hogy majd kezdenek vele valamit, mégsem halad, csak a pénz ég. De nem is ezzel kellene kezdeni. Normális agglomerációt, peremkerületeket kiszolgáló tömegközlekedés kellene, ehez kapcsolva P+R parkolók, ráhordó járatok. Addig, amíg ez a feltétel nyomokban sem teljesül, addig nem lehet szűkíteni a városi keresztmetszeten. De behajtási díjjal, se forgalomkorlátozással. De amíg olyanok vannak, hogy 86 óta minden évben megigérik, hogy nekiállnak pl. a 3-as metrót kivinni Káposztásmegyerre, aztán azóta sincs semmi, addig nagy sürgés ezügyben szvsz nem várható. Btw, a metrót nem is kéne oda kivinni. Legyen ott egy vasúti megálló a Váci vonalnak, legyen ott a villamosvégálló, meg az összes jelenlegi buszvégállomás, illetve építsenek egy rohadt nagy P+R parkoló(háza)t. Ez már egy elég jelentős ingázó terhet vehetne le pl. a Váci útról, rakpartról. De ahoz, hogy ez működjön, ahoz nem lehet olyan MÁV, BKK, BKV, amik csak ugatják a menetrendet. Ha kétszer nem jönne időben a vonat, úgy, hogy ennek nincs oka(pl a télen váratlan fagy és havazás), akkor én sem járnék azzal többet.
datam 2021.02.28 02:57:41
@bozon:

A BKV-t nem felszámolni, hanem teljesen átstruktúrálni kellene. Ebben a formában soha nemhogy nyereséges nem lesz, nullközeli sem. Krva sok párhuzamosan vagy egyenesen fedésben levő viszonylat van, amiket némi gondolkodással bőven lehetne racionalizálni. Ennek egyszer neki is álltak, de a felénél abbamaradt. A kötött pályás eszközöket mind össze kellene kapcsolni, lehetőleg úgy, hogy minden vonalon a megállókkal kompatibilis szerelvények menjenek. Pl CAF villamos ne menjen a Tatra vonalára, stb. De valahogy egy rohadt nagy pókhálónak kellene lennie, aminek egyik végéből a másikba 2 átszállással el kellene tudni jutni. Példának az ötös busz viszonylatot tudnám felhozni. Észak-Pest pereméről megy a város budai másik végébe. Ilyen kellene több, de ne úgy, hogy sokáig megy ugyanazon az útvonalon, ahol a 7-es, 7E, meg evy valag egyéb járat. Menjen két utcával vagy hárommal odébb, hogy ott ne kelljen aolo busszal ráhordót használni... lehetne ezt ésszerűen, de abba energiát és agyat kellene belefektetni és alaposan kigondolni. Maga a város struktúrája nem rossz szerintem, a forgalomszervezés az, ami kisiklik. A lámpaváltási idők, a zöldhullámok hiánya, elsőbbségi, alá-fölé rendeltségi viszonyok vannak inkább, amik hülyén sikerültek. Pl az egy vicc, hogy a Hungárián csak hajnalban, vagy éjszaka lehet végigmenni a zöldhullámon. Nappal esélyed sincs rá. Pedig jártam olyan országban, aminek a fővárosában ugyanilyen zsúfolt utakon haladt a forgalom normálisan, nem fogtad ki a piroslámpát minden harmadik kereszteződésben.
datam 2021.02.28 03:13:38
@bozon:

Az utolsó bekezdéseddel vitába szállnék. Az autós is fizet a helyért, a teljesítményadó és az üzemanyagba épített úthasználati díj pontosan erre van. Emellett fizeti a parkolást is, ha épp fizetős. És az viszont a kapott szolgáltatáshoz képest igen drága szerintem(nem vagyok ebben biztos, külfölddel nincs releváns hasonlítási alalom). Cserébe ugye fizeti az adójából a tömegközlekedés költségvetési hiányát is. A levegőért is fizetni kell ám, csak azt sem egyösszegben teszed, hanem pl amikro autót veszel és annak életkora alapján fizeted a regadót, vagy a vagyonosodási illetéket a kocsi kora/teljesítménye alapján. Ki kéne számolni, hogy mennyire jönne ki 1km/koponya leosztásban a kettő, de sztem az autós költségei jelentősen magasabbak. A tömegközlekedő utas mégsem üzembentartója a járműnek. Áttétesen fizet ugyan érte, de azért az nem olyan, mint amikor gépjármű tulajdonosként szervizelteted az egyébként is avuló autódat, műszakiztatod, triplán adózol az üzemanyag után, stb. Ha az autó annyival olcsóbbra jönne ki, akkor kb olyan lenne a tömegközlekedés, mint az amerikai nagyvárosokban. Ha Bp-en olyan lenne, mint New Yorkban, mindenki ordítva anyázna, az biztos. Ahoz képest mi istencsászárok vagyunk, pedig New York amerikai viszonylatban nagyon jó ilyen szempontból.
Mit szólnál, ha lenne saját parkolód a kocsid számára mégis rendre arra érnél haza, hogy nem tudsz beállni, rosszabb esetben kiállni se tudsz az autóddal? Egy társasház lakói napi szinten ezzel a problémával küzdenek és keresik a megoldást.....
datam 2020.10.15 17:46:51
Ez egy örök problémaforrás lesz, akármit csinálnak. Egy olyan helyen lakom, ahol kerítéssel körbehatárolt területen 9 társasház helyezkedik el, társasházanként 12 lakással. A házak között osztatlan közös tulajdonként 69 parkolóhely található. SZMSZ szerint évi 1000 Forint jelképes díjért váltható behajtási engedély, aminek birtokában nyitható a távvezérelt kapu, amin az autóforgalom zajlik. Első probléma, hogy kevesebb a parkoló, mint a lakás, de a közös képviselő nem a parkolók számának megfelelő mennyiségű behajtási engedélyt ad ki, hanem megigényelt mennyiségűt, arra hivatkozva, hogy nem tagadhatja meg senkitől, mert a jog nem engedi, ami akár valid is lehet. A második, és ez a posztban említett helyen is gond lehet simán, hogy hiába tudja mindenki pontosan, hogy helyszűke van, akkor is be fogja engedni a vendéget, doktorbácsit, akárkit, merthát neki joga van kinyitni a kaput, miért is ne engedné be, hát ott volt a hely, ahova mondjuk pont te akarsz beállni, mert a tied. Velem is előfordul, hogy kinn az utcán kell parkolnom, mert valamelyik lakásban bulika van, kettővel több autó jön be az átlagosnál és már a bokor alatt sem marad hely, ahova kényszerből szoktam megállni. Tipikus róka fogta csuka. A közös képviselő nálunk csak pingvinezik, gyanítom, nem is célja megoldani ezt a helyzetet egyébként. Gondolkodtam már, hogy veszek lehajtható parkolóőrt, szépen lebetonozom, aztán felfestem a rendszámom egy számomra szimpatikus helyre, de szerintem ezt a terület osztatlan tulajdonossága miatt nem tehetem meg. Így marad a napi van-e helyem kontra nincs helyem tippjáték hazafele... A posztban említett helyre egyébként egy sorompó bőven elég lenne.
A tudomány nem ad egyértelmű választ. Sok tényezőt kell figyelembe venni: hogyan hatnak a szívre, az agyra, a viselkedésre. Az időtartam is fontos, mert bizonyos hatások csak hónapokkal, évekkel később jelentkeznek. A kutatást az is nehezíti, hogy az alkohol hatásait régóta vizsgálják, mint a…..
datam 2020.10.10 16:21:35
@arthurthedent: kivéve akkor, ha a kartell a feketepiaci jelenlétet át tudja fordítani legális jelenlétté.
Közös képviselő és közös képviselő között is nagy különbségek lehetnek, sőt vannak is. Most azt fogjuk boncolgatni, hogy mitől jobb az egyik a másiknál és mik azok a tulajdonságok, amik miatt negatív megítélésnek örvend ez a szakma...
datam 2020.08.22 21:02:54
Mi abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy az összes felsorolt tulajdonság egyszerre áll fenn. Elérhetetlen, lusta, mindre szaró senkiházi, akit nem lehet kirobbantani, mert a lakóközösség jelentős többségét kitevő mamzikkal jóban van. Van itt minden, a folyamatosan romló kerttől a magánterületi parkolóba többletben eladott behajtási engedélyen át mostmár gyakorlatilag életveszélyes lakóingatlanig minden. A házunk gyűjtőkéményének koronája széttört, behullott a kéménybe, a tetején levő kupolát pedig lefújta a szél a parkolóba, kb 3 centire az autómtól szedtem össze a kb 10 kilós bádogdarabot. Ez áprilisban volt. Azóta konkrétan semmi sem történt. Szeptember elején jön a kéményseprő az éves felülvizsgálatra. Elég nagy összegben fogadnék már most, hogy ki fogják kapcsolni a házban a gázt, mert így nem lehet a vízmelegítőket üzemeltetni ez biztos. Viszont akkor valamiféle eljárást el fogok kezdeni a közös képviselő és a gondnok ellen is. A minimum az lenne, ha fizetnék az albérleti díjamat, ahova majd mennem kell két kölökkel melegvíz és később fűtés hiányában. Mi egyebet tehetnék ezen kívül? Árajánlat nincs a munkára, ki sem hívtak senkit felmérni. Tértivevényes, munkavégzésre felszólító levél megvolt már, ahogy előtte a hibára figyelmeztető is, holott szerintem ez erősen havária jellegű probléma, nem igazán tűrne halasztást.
Phonecast Mi lesz veled Xperia? 2020.07.08 15:52:29
   A Sony a japán ipar egyik ékköve. A hatalmas cég csúcsminőségű műszaki cikkek ezreit dobta és dobja piacra még ma is és akárcsak az LG vagy a Samsung, a telefonos piacon is maradandót kíván alkotni. Az utóbbi években azonban egyre messzebb kerültek céljuktól, ugyanis az egykor közkedvelt Xperiák…..
datam 2020.07.10 00:21:33
Az utolsó droidos telefonom egy Sony Z5 volt, amit a bevezetés napján vettem meg, aznapra esett a hűségidőm lejárta, elég zsíros kedvezménnyel adták a tréhómnál a telefont. Annyira gusztustalan szar volt, irgalmatlan drágán, hogy azóta sem volt Android rendszerű telefonom és valszeg soha nem is lesz. Ott kezdődött, hogy mikor először bekapcsoltam, már egy főverzióval régebbi oprendszert futtatott, mint ami abban az évben aktuális volt. Gondoltam oké, nem érdekel, majd jön rá az oprendszer update, amint a Sony és a Telekom megküzd a saját telefonra szabásával. Másfél év alatt, amíg megvolt az a foshalom, ez nem sikerült. Ezidő alatt megjelent még egy főverzió, mivel már kettő lemaradásban voltam, így egy pár programom nem igazán akart megfelelően működni, volt, ami munkához kellett volna, de nem tudtam használni, mert frissíthetetlen volt az elavult oprendszer miatt, mivel a progi frissíthetetlen volt, így a munkahelyi server nem engedett fel, mert az csak a legfrisseb oprendszer és legfrissebb software verzióval kommunikált megfelelően, adatbiztonsági megfontolásból. De ezen még túltettem magam, használtam egy Galaxy tabletet, azzal nem volt ilyen jellegű gubanc. Aztán egyik nap, a telefon töltőn volt az asztalon. Egyik pillanatról a másikra az akksija durván a négyszeres vastagságára dagadt. Volt rá kiegészített garanciám, így elvittem a sony szervizbe, kezdjenek vele valamit. Konkrétan szinte mindent ki kellett cserélni a telefonban, olyan kárt okozott a púposodás és az akksiból kipárolgó vegyi anyagok kombinációja. Oké, megcsinálták. (Asszem talán a kijelző menekült meg, illetve az ujjlenyomat olvasós bekapcsgomb.) Innentől kezdve állandó vendég voltam a szervizben. Először szerelési hiba miatt pixeles lett a kijelző. Gond nélkül cserélték, majd behalt az ujjlenyomat olvasó. Azt már eléggé szájhúzva, de cserélték. Kb egy hét múlva egy irgalmatlan felhőszakadás miatti bőrig ázás után nagyjából 1 deci vizet öntöttem ki a vízálló telefonból. A szerviz szerint a vízkár nem garanciális hiba egy vízállónak hirdetett telefon esetén. Ja, eközbeb persze nulla darab Andorid update érkezett a készülékre. Ebben a pillanatban robbant fel az agyam, ott is hagytam a papírnehezéknek esetleg használható szart a szerviz munkafelvételi pultján és kisétáltam onnan. (Teljesen mellékes, hogy azóta Apple cuccokat használok, teljes elégedettséggel.) Soha, egyik techcégben sem csalódtam ekkorát, mint a Sonyban. A zászlóshajónak beharangozott telefonjuk egy nagyon rövid ideig használható, irgalmatlan drága ipari hulladék volt. Amit javítani nem tudtak tisztességesen, cserélni nem voltak hajlandók, a garancia idő előtt konstrukciós hiba okán teljesen tönkrement készülékkel segget törölni meg olyan, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de inkább fájdalmas. Régen a Sony egy viszonylag megbízható, árban és minőségben a felső kategóriába tartozó termékeket előállító vállalat volt. Ma ez már csak történelem, legalábbis a PS-t leszámítva a szórakoztatóelektronikai termékek piacán biztosan. Engem végleg elvesztettek, pedig előtte volt Z3, Z1 is a tulajdonomban, szóval szerettem a cuccaikat.
datam 2020.07.10 00:52:23
@1nsanat1:

Engem elvesztettek egy életre. Soha többet nem fogok Sony cuccot venni, csak a Playstationt. Nem érdekelnek a teszt eredményeik, se a tartós, se a rövidtávú tesztek. Az otthoni architektúrám már teljesen ios alapú, nem fogok emiatt mindent visszacserélni. Sokkal egyszerűbb, megbízhatóbb, gördülékenyebb használatú így minden, mint anno, mikor Androiddal próbálkoztam. Jelenleg minden mindennel teljesen kompatibilis, minden adatomhoz bármely eszközömön egy pillanat alatt bárhonnan hozzáférek. Ezt az Android, Windowssal megtámogatva soha nem fogja tudni ilyen formában sajnos. Maga a hw lehet jó, ezt nyilván nem tagadom, hülyeség is lenne, de a futtatot sw egy nagy vödör takony.
Meglepő élettörténetét könyvben írta meg, Memoirs and Misinformation címmel...
datam 2020.06.22 17:39:55
@Füredi Károly:

Ajánlom figyelmedbe a Truman show, Egy makulátlan elme örök ragyogása és a 23-as szám című filmeket.:)
Minden országban vannak olyan társadalmi szokások (ha úgy tetszik, tabuk), amiket nem illik megszegni, különben elég csúnyán fognak ránk nézni, vagy bunkónak tartanak majd. Esetleg mindkettő. Lássuk, mi a helyzet a dánoknál az italtól a születésnapokon át az udvariasságig!..
datam 2020.05.30 17:20:44
@Csodabogár:

Belgiumban nagyon hülyén néznek rád, ha kinyitod az ajtót és előreengedsz egy hölgyet. Meg is kérdeztem, hogy mi annyira furcsa ezen nekik, hiszen itthon ez alapvető udvariasság. Azt mondta a nő, hogy neki úgy jött le, mintha meg akarnám nézni hátulról is...:D nagyon kinevettem...:D
Az otthon gyűlő fémpénzek a futárok borravalóját biztosítják, de ezen kívül nincs sok hasznuk. Épp így gondolta levélírónk is, aki egy kis tartozás miatt úgy döntött, itt az ideje egyenesen a bankba bevinni őket, ezzel elintézni a befizetést és megszabadulni a fölösleges aprótól is. Jó előre…..
datam 2020.02.08 15:40:24
@kolomparlole1114:

Nem _kell_ oda kérned a fizudat. Én is kp-ban kérem a fizetésem, minden további nélkül meg is kapom. Nincs bankszámlám, valszeg nem is lesz. Nálam akkor gurult el a pirula, amikor egy 100 forintos öngyújtót 450 forintért vettem meg, mert készpénzfelvételnek vette a terminálon keresztüli fizetést. Amikor ezt jeleztem, mondták, hogy bizonyos terminálon így megy az ügymenet. Azonnal kivettem az összes pénzem, felmondtam minden szerződést és nyasgem. Persze, ha neked hitelkereted van, akkor más a lányzó fekvése, de akkor tedd nullára és mondd fel.:)
datam 2020.02.08 15:45:26
@Fakanál69:

Sehol sem írta, hogy hónapok óta tartozott volna. Amit nagyon nem is lehet, hiszen a bankok nagyrésze decemberben terheli az
éves kártyadíjat, a fenn leírt kálvária pedig december 21.-én vagy 22-én történt. Tehát max 3 hetet tartozott, de inkább kevesebbet. Ez az egyik. A másik. Nem tudod elképzelni a macinacis kaliberű biztiőrt? Jártál te bankban az elmúlt 20 évben? Én csak olyan biztiőröket látok, akik vagy kiöregedett rendőrök, jellemzően 60+-os korosztály, vagy pedig a kőbuta barlangi trollt. És igen, láttam én már fekete susis melegítőben is a biztonságit, OTP fiókban. Értem én, hogy védenéd a mundért, de nagyon rosszul csinálod.
Gábor könnyen röhög sírva, illetve sír röhögve január közepén az elromlott kazánja mellett, de ha nem lenne infra panel, boiler, kandalló és fűtő klíma a házban, az ő mosolya sem lenne őszinte. Mit tehetünk, ha pont időben, a tél elejére beszerelt, jó sok pénz és időt felemésztő vadiúj kazán az év…..
datam 2020.01.14 20:37:49
@onlajnok:

Én viszont írom, hogy nem jött ki egy sem. 31-én reggel kifingott a gázos vízmelegítő. 20 olyan számot hívtam, ami úgy hirdeti magát, hogy ha beüt az armageddon, akkor is kijön. Egyik sem jött ki. Január hatodikán sikerült embert hívni. Szerencsére nekem csak a használati melegvizet adja, így megoldottam tűzhelyen melegítéssel, mert a csimótákat nem vihetem a munkahelyemre zuhizni. Ettől függetlenül rohadt kellemetlen és lelombozó helyzet volt.
Ma szinte senki nem edzi magát Bruce Lee módszerével. Sőt nagyon úgy tűnik, hogy egy fantasztikus módszer tűnik el a felejtés feneketlen gyomrában, miközben nemzedékek sora nőtt fel a mester filmjein. Na, de nézzük meg, hogy miben is volt rendhagyó Lee edzésmódszere! Az oké, hogy zsákolt, meg…..
Akkor röviden vázoljuk föl, hogy mi is történt a mostanában a Nyugati téren, mert láthatóan nem mindenkinek világos. Legalábbis most akik Soproni Tamás terézvárosi polgármestert most despotizmussal és érvek nélküli nácizással vádolják - ideértve Hont Andrást, illetve az Azonnali.hu publicistáját -…..
datam 2019.12.22 20:04:41
@CCnick:

Aztán melyik vallás jelképe? Az egy ünnep jelképe, nem lehet konkretizálni, mert ugyanúgy ott a katolikusnál, az evangélistánál, a protestánsnál vagy a mormonnál. Egyedül a zsidóknál és mohamedánoknál nincs. Viszont a kereszt vagy a menóra sokkal inkább köthető egy adott felekezethez.
Olvasónk a terrafon.hu-ról rendelt és fizetett, ám a kiszállításról szóló visszaigazolás kamunak bizonyult, a visszautalás pedig még mindig nem történt meg. A webáruházról közben összegyűlt jó pár hasonló sztori, a vélemények alapján már a rendőrségi feljelentés is megvolt. Mi is írtunk nekik, de…..
datam 2019.09.24 21:50:37
@juhaszvik1:

Nekem arra kellett az ipad, hogy mondjuk egy irodaház felújítási/karbantartási munkáit berajzoljam a tervrajzokba, a helyszínen, bejárás közben. Kicsit bonyolult lett volna a papírt hajtogatni. Másrészt olyan cégnél, ahol a teljes hálózat Mac alapú, ott hiába lobogtatom az Androidos tabletem...:)
HOTEL VIVRE Ciki az absztinencia? 2019.09.09 19:46:09
Azon filozofálgattam már jó ideje, miért ciki nemet mondani az alkoholra, mikor szembejött Celeste Yvonne története. Celeste mindennap megküzd a függőségével, és már két éve egyáltalán nem iszik. Viszont minden egyes nap kifogásokat kell gyártania, mikor megkérdezik, miért nem akar szeszes italt…..
Szakszervizes, ügyfélszolgálatos, eladó: mindenkinek megvan a saját véleménye Lilláék hűtőajtó-szigeteléséről. A cserélhető, ám mégsem cserélhető szigetelés eközben nem tudja, mit is csináljon. Az élet tele van bizonytalanságokkal. A mi kis történetünk egy költözéssel és a hozzá ajándékba kapott…..
datam 2019.09.09 22:37:16
@vizsla_barat:

Segítek, jó? Adott a hűtőajtó. Ez 3 rétegből áll. A külső, a középső, ami gyakorlatilag a purhabhoz hasonló ragasztó-szigetelő anyag, a harmadik pedig a belső oldala az ajtónak. Namost, ez úgy néz ki, hogy a külső rész szélei vissza vannak hajtva, ha leteszed a földre kb. egy teknőt látsz. Ebbe a teknőbe belenyomják a purhabhoz hasonló szigetelő- és ragasztóanyagot. Ebbe a habos cuccba belenyomják a kédergumit, majd a kédergumi belső peremére ráteszik a hűtőajtó belsejét. Ezek után ráperemezik a külső héjat a kédergumi hornyába, ami odaszorítja a az ajtó belső oldalát is. Magyarul, a kédergumi ebben a réteges szerkezetben középen helyezkedik el. Ezt te onnan nem szeded ki komolyabb roncsolás nélkül. Amit te belinkeltél, az pont nem ilyen felépítésű, azon patentos a kédergumi, ami egyszerűen cseréhető. Így már érted, miért nem lehet a poszt-toló hűtőjében szigetelést machinálni? Egyszer nekifutottam ugyanennek, gyakorlatilag lehetetlen szétszedni anélkül, hogy szétbarmolnád a hűtő ajtajának mindkét oldalát.
Január 7-én kezdődött a Vörösmarty tér felújítása, a munkák a tervek szerint augusztus 31-ig tartanak. Ahhoz hozzászokhattunk, hogy egy ilyen dátumot nem kell komolyan venni, azonban nagyobb baj, hogy a felújítás ideje alatt a lezárásokról, kerülőutakról a járókelők nincsenek megfelelően…..
datam 2019.08.25 22:04:50
@Exploiter:

Akkor segítek, mert látom, fingod sincs, hogy megy ez. Van egy adott ütemterv, ami benne van a megbízó-vállalkozó között köttetett szerződésben. Ezt az ütemtervet ellenőrzik bizonyos időközönként fizikailag és nyilván bekérik az ehez tartozó doksikat (építési napló, stb.), ha az ütemtervnek megfelelően haladnak, ami bizonyítható, akkor kap a vállalkozó egy teljesítési igazolást, ami alapján beadhatja a számlát az adott munkafázisról. Senki sem kap előre pénzt, ennél fogva senkinek sem érdeke a kellőnél tovább pöcsölés. A vállalkozónak pláne nem, mert addig nincs pénz, amíg nincs kész. Másrészt, amíg az erőforrásai ott tökölnek, addig máshol nem tudnak, r-go a tulajnak nem jön se az adott helyről, se a következő leszerződött munkaterületről zseton. Ez, amit te leírtál egy vadbaromság, amit a totálisan avatatlan emberek gondolnak ki, de semmi köze a valósághoz. Részt vettem néhány több száz milliós vagy milliárdos kivitelezésben, tudom miről beszélek. Az, hogy te mennyi idő alatt mit csinálsz meg, azt meg hagyjuk. Valszeg neked hatszor annyi időbe tellne csak kiválogatni a megfelelő térburkolatot, mint amennyit gondolsz magadról. Mondom, láttam már ilyet, nem olyan egyszerű ez, mint leburkolni otthon a klotyót.
A szolgáltató lehet bizalmatlan, kérhet előleget az új ügyféltől, de mi van az ügyfél bizalmával? Olvasónknál a Vodafon épp eljátszotta azt. Tőlük még várjuk a választ, hogy mi ilyenkor a helyzet és hol van a 60 000 Ft. Május elején szerettem volna egy telefont és egy 2 éves előfizetést vásárolni…..
datam 2019.08.03 08:14:56
@kolomparlole1114:

Ez így, ahogy leírtad, nem igaz. De már leírták, hogy miért nem. Ráadásul már nincs benne ilyen, mert azonnal dobtak rá egy új ios-t, amiben kikapcsolható ez a dolog. Értem én, hogy zsigerből kell utálni, anélkül, hogy bármit is tudnál pontosan, mert valaki megmondta, hogy szar. Én is így voltam vele. De amióta használom, másképp látom. Az életben soha többet nem lesz Androidot futtató telefonom valszeg, mert nem hiányoznak a lefagyások, megakadások, rebootok és végtelen ciklusba keveredő bootloopok.
datam 2019.08.03 11:13:02
@R!ck4:

Ha visszaolvasol, láthatod, hogy milyen típusokkal próbálkoztam. Mindegyik bőven 100 felett volt akkor, adott gyártók épp aktuális csúcskodelljei. Szóval, ez most kapufa.
datam 2019.08.03 11:19:24
@Xezs7:

Kivétel nélkül gyári volt mindegyik, újonnan vásárolt, semmiben sem modolt. De pl az LG G2 annyira beragadt, hogy újat adtak helyette, mert a szerviz sem tudott vele mit kezdeni. Hidd el, nem azért írom ezeket, hogy az Androidot fikázzam, nekem teljesen mindegy, ki mit használ, ezek csak a tapasztalataim. Nekem nem jelentkezett a fenn említett hidegben nem működés meg hasonló hibák. Mondjuk nem is rohanok megvenni minden szeptemberben a legújabbat, mert nekem teljesen felesleges. Most is egy utolsó szériás 6 van, marad is amíg használható marad. Ha majd kifingik, akkor megveszem az aktuális modell-2-t, nem több százezerért (mert az nettó baromság szvsz), aztán használom boldogan. Nekem se nem státuszszimbólum, se nem kasztba tartozás miatt kell. Hanem mert egyszerűbb, jobban használható arra, amire kell. Azok pedig többnyire a telefonálás, hírek olvasgatása. Hányok egy-két Apple megoldástól, de ez van, el tudom fogadni ezt, cserébe azért, amit kapok.
Marie McCreadie-vel 13 éves korában olyan dolog történt, ami megváltoztatta az életét. Az ausztrál nő tinédzserként hirtelen megnémult. Az esetre az orvosok sem találtak magyarázatot. Korábbi betegségére a gégegyulladással járó hörghurutra gyanakodtak, de a hangja azt követően sem tért vissza, hogy…..
datam 2019.07.13 17:07:20
@Gyorgy007:
Ez volt az egyetlen valóban értékelhető tanítása a kommunizmusnak.
datam 2019.07.13 17:07:55
@kéki béla:

Pontosabban ráugrik a lábujjára...:)
Tanulj kóstolni! Fagyiszezon 2019.06.24 17:07:09
A fagyiszezon beköszöntével eszembe jutott egy pár gondolat a fogyasztási szokásainkról. Szubjektív a gondolatmenet, csak az általam látottak és tapasztaltak vezetnek, nem végeztem felméréseket, nincs reprezentatív mintám és nem ismerem a fagylaltalapanyag forgalmazók eladási statisztikáit. Csak…..
datam 2019.06.25 21:43:58
@Luiz Hemilton:

Köszönjük meg neki a teljes családra kiterjedő, 3 napig tartó hígf*sást, és sugárban hányást. Sikerült nála összeszedni, csak azért mondom. Annyira azért nem volt penge a fater, mint ahogy beállítják.
Alkoholt, kokaint és kodeint találtak a boncolás után a márciusban elhunyt Prodigy-frontember, Keith Flint szervezetében. A negyvenkilenc éves zenészre az essexi otthonában találtak rá, már holtan...
1872. Fogorvos munkában, valahol az Egyesült Államokban..
datam 2019.05.06 16:53:55
@project640:

Amerika a mai napig bezárja a saját embereit táborokba. Igaz, nem koncentrációsba, de sokkal nem jobbak azok sem.
A Homáron igazán hosszú az árnyéka az Intrum Justitiának, dehát milyen legyen egy követeléskezelő cégnek, ugye. A legismertebb behajtó cég kapcsán a mit, meddig és hogyanról is többször volt már szó, de  minden eset picit más, az ismétléses tanulás pedig igazán fontos módszer az ismeretek…..
datam 2019.03.28 08:24:46
@Jankove:

Volt diákhitelem. Illetve van is. Júniusban lesz 5 éve, hogy semmiféle kommunikáció nincs a hitelemről a Diákhitel Zrt. felől. Semmi. Se egyenlegértesítő, se ezévi aktuális befizetendő összegről tájékoztatás, tényleg semmi. 5 éve fingom sincs, mennyit kellene fizetnem. Úgy gondolom, hogy őket terheli tájékoztatási kötelezettség, ezért én sem keresem őket. Januárban becsengetett egy faszi a szüleimhez, ahol lakcímkártya szerint 6 éve nem lakok, hogy hozott nekem egy Diákhiteles levelet. Se bélyeg, se térti, semmi csak egy boríték, rajta gurbegurba írással a nevem. Faterkám elhajtotta az embert, mint a pillangót. Azóta újfent csend. Rettentő kiváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége. Biztosan beleállok a pereskedésbe, ha lesz, mert semmiféle szabályt nem tartanak be, ami rájuk vonatkozik.
datam 2019.03.28 12:14:58
@juhaszvik1:

Ha nincs a vállalkozó kezében a teljesítési igazolás és az átadási dokumentáció a végszámlával, akkor nincs elvégezve a munka, amiért alaptalanul tartja a markát. Ha megvannak ezek a doksik (kiadhatsz ilyet bármelyik részfolyamat elkészültekor, mint pl. az alap betonozása kész), akkor lehet jogos a követelés. Addig folyamatban van a munka hivatalosany
Az európai versenyzők hamar megismerték a pályát, különösen az új-zélandi Paul Radisich. Két adáson vagyunk túl a dominikai palikozásból, és ha agyonvernek sem tudom megmondani, miről és kinek szól ez a műsor, amit Exatlonnak hívnak, és kábé olyan, mintha a Survivor…..
datam 2019.01.04 08:38:23
@Taurusz:

Gyermekként kezdtem az F1-et nézni, akkor még Lapaj volt a kommentátor, Palik meg legyeskedett csak. Bíztam benne, hogy nem Laci viszi tovább. Sírtam, amikor kiderült, hogy de. Viszont igazat adok neked, ez a Szujómaci valami borzalom. Szerintem sokszor háttal ül a monitoroknak. Mondjuk nála is volt rosszabb, Mezei. Na, ő konkrétan teljesen fogalmatlan, fingja sincs semmiről, nemhogy az autóversenyzésről. Hallottam valami olyat, hogy a Spíler lesz jövőre a jogtulaj, és Mezei fogja közvetíteni. Nagyon remélem, hogy ez valami Holdról is látható hoax. Ha nem, elő fogok fizetni az F1 TV-re.