Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Floyd

5 bejegyzést írt és 441 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem túl meglepő módon a migrációs potenciál még mindig magas szinten van a Tárki tavaly októberi kutatása szerint. Bár a migrációs hajlandóság halmozott értéke nem változott érdemben (a 2012-es csúcs óta enyhe csökkenés látszik), beszédes szám azonban, hogy azok aránya,…..
Floyd 2016.01.20 12:25:12
@BircaHang Média: Elég lenne csak a haveroknak kevesebbet.
Magyarország jobban teljesít - csak nem mindenkinek. És egyre többen vannak azok, akik tudják (mert ezt szajkózza nekik minden médiacsatorna), hogy hazájuk jobban teljesít, ám ezt nem érzik a saját bőrükön. Ha pedig eddig csak sejtésük volt arra, hogy az út szélén felejtették…..
Floyd 2013.11.12 15:42:11
Nem nyilatkozik Bajnai, mondta a Híradó ma reggel hat óra hét perckor az ügyeletes Fidesz-kampányvideó első felvonásaként, amiben a közmédia szépen betérdelt a kormánynak. Fájni fog, mondta Bajnai. Akkor is azt mondta, amikor miniszterelnök lett Abban A Sötét Korban, Amiben A…..
Dzsoni és Dini kilenc éves koruk óta szipuznak, remélik, hogy megérik a harmincat. Vasazásból, kéregetésből, kisebb lopásokból tartják fenn magukat. Egy hétig kísértük őket kameránkkal. Horváth Balázs filmje. Ez a 2009-es dokumentumfilm is részt vett a Jameson…..
Az angolban van egy nagyszerű kifejezés, a trainwreck. Ezt akkor szokták használni, amikor az ember látja, hogy ami az orra előtt történik, az nagyon csúnya véget fog érni (szó szerint vonatszerencsétlenséget jelent), de egyszerűen képtelen levenni a szemét a látványról, földbe…..
Jegyesével sütkérezett Cristofel, írja szemérmesen a mai Blikk, aztán akkora luficsöcsöket tol az arcunkba, hogy meg kell kapaszkodnunk! A gondosan takargatott mellbimbók mellé persze béna szöveg is jár, pont mint a szépemlékű CKM-ben: "Menyasszonyával tölti az egész nyarat VV…..
Floyd 2013.07.25 16:50:35
Ismert tévést szeret VV Dya, harsogja a Bors, ahol valószínűleg az MTI-dolgozók gyártják a cikkeket gebinben, mert rajtuk kívül senki sem ír le a magyar sajtóban olyan körülményeskedően semmitmondó, álszemérmes mondatokat, mint ezek: "A Plázacica szívét régóta ostromolta…..
Itthon viszonylag gyakran panaszkodnak arra a zenészek, hogy sokszor tíz év kell ahhoz, hogy egy produkció igazán befusson. Azonban vannak olyanok, akik előbb kapják kézhez a nyugdíjat, minthogy fesztiválszínpadon szerepelhessenek. Ilyen Seasick Steve, aki több évtized hobó életmód,…..
Volt már olyan a magyar fesztiválok történetében, hogy egy adott rendezvényhez írt dalt valaki, de olyan még nem, vagy csak nem emlékszünk rá, hogy abban ennyien szerepelnének. Most a Subscribe és a Hegyalja kötötte össze magát ilyen módon, a dalban pedig a metálzenekaron kívül…..
Mindig is tudtam, hogy vannak "érdekes, fura", bár inkább betegnek nevezhető lányok. Értem  én, hogy telített a piac; egyre több lány vág bele ebbe, és mint a cégeknél: megy a verseny a vásárlókért, de azért egy határt meg kell szabni. Jó néhány lány képes arra, hogy…..
Floyd 2013.02.04 22:12:35
A Formula-1 motorgyártói közül a Mercedes mutatta be először a nyilvánosságnak, a 2014-től bevezetésre kerülő új, 1,6-os 6 hengeres turbómotorját. A bemutatót nagy érdeklődés kísérte, ám éppen ezért komoly biztonsági intézkedések mellett zajlott, ami elsősorban a…..
A Blikk addig állította VV Veronikáról, hogy kurva, hogy a végén igazuk lett. Egy kalandos telefonos csőbehúzás után derült ki, hogy a Való Világ és a VV Alekosz-féle társkereső borzalom egyik ikonikus szereplője, a paplanszájáról és műanyag csöcseiről, valamint a VV…..
Floyd 2013.01.21 19:28:35
Mi lenne, ha őt: ..meg őt: K E R E S Z T E Z N É N K ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? Igen, kitalálhatták rendszeres olvasóink, egy újabb borzasztó műremek kerül ide, még…..
Szakított a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval, és lemondott az Újkorcsoportban betöltött ügyvivői posztjáról is Polgár Dóra - járt körbe a ropogós Népszabadság a Képviselő Funky szerkesztőségében, a sokat látott, füstös pulóveres öreg rókák pedig…..
Floyd 2012.02.09 15:51:25
TComment Nem ezt kértem 2011.11.24 05:55:00
Itt valami szörnyű félreértés történhetett. Gyártottak egy cicaautót pályafutóművel Yodának? ..
Jajj,de csúnya! Skodáék kedvence 2011.10.19 11:00:00
Nem gondoltam volna, hogy a cseh remeket képes lesz valaki karácsonyfává alakítani. Jó, jó, az eddigiek alapján nem kellene ezen meglepődni, na de akkor is.. Az igényesen felapplikált tetőszellőző elé helyezett antenna minden bizonnyal az aerodinamikában játszik szerepet,…..
B-oldal TOP10 RHCP-dal EVÖR 2011.08.30 07:00:00
A 2011-es év egyik legrosszabb pillanata eddig az volt, mikor kinyitottam a Slane Castle DVD tokját és nem volt benne a DVD. Lejátszóban? Nem, ott sincs. Azóta sem találom. (Nyilván valamelyik barátom annyira megszerette, hogy azóta is a lejátszójában csücsül. Nincs éppen pont…..
Véletlenül, illetve valahogyan kikerült a netre egy videó, amin a Viasat3 két reality műsorának is meglehetősen megosztó személyiségeként aposztrofált Szandra egy barátnője (Éden Levi csaja)…..
Szeretek belső kamerás felvételeket nézni, mert sokszor olyan többletinformációt adnak, amit máshonnan nem igazán lehet megszerezni. Tényleg olyan egyszerű, vagy éppen durva az adott gyorsasági belülről? Milyen a hangulat a kocsiban? Milyen itinert írnak? Mennyit hibázik az adott…..