Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fogyókúra

0 bejegyzést írt és 236 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szabadtéri helyek, ahol jól érzed magad te is, és a biciklid is. A belváros nem a kedvencem kerékpáros szempontból, szeretek kiszakadni a zsúfoltságból, élvezem, ha van tér meg fák körülöttem. „Hazai pályán”, a Városligetben rögtön három favorit is található, a szinte…..
Két tesióra után is járna a felmentés, de csak egyet kapnak a gyerekek, az udvaron tesiznek, túl vannak terhelve. Még szerencse, hogy olvasónk kedvenc virágjáról kapta nevét az államtitkár asszony. Az új oktatási rendnek köszönhetően az egyik Budapest környéki német…..
A közoktatási törvény módosításai ismertek voltak eddig is - a gyakorlatban azonban sok százezer iskolás és szüleik most, az új iskolaév kezdetével ismerkednek meg a friss rendelkezésekkel. Nem fogok a törvény által előírt változások mindegyikével foglalkozni, kizárólag a 16…..
fogyókúra 2013.09.02 11:51:28
@Ginlia:
Hát, nálunk meg az hangzott el, hogy hiába adsz be kérelmet, csak sportigazolással lesz felmentése.

És ha az egyik gyerekemnek fél 4-kor, a másiknak fél5-kor kezdődik az edzése a kerület két végében, most nem hozhatom el mindkettőt egyszerre, mert a fél5 ezt nem indokolja.

És még csak megfellebbezni se lehet, mert nincs indoklás stb.
Ebben az iskolában nincsenek csellengő, drogos stb. gyerekek. Jó iskola, nyugis környék.
Akkor miért szívatnak minket????
Vastagbőr Szabotázs! 2013.08.28 11:47:00
Egy kicsit döcögősen megy az új, államosított tankönyvrendelés-kiosztás, de hát miért éppen ez működne rendben? Még mindig nem sikerült felfogniuk, hogy az államosítással soha nem lett semmi olcsóbb, kevésbé bürokratikus és gördülékenyebb.Az olyan - tényleg teljesen…..
A nagy divatmárkák általában a standard modellekkel reklámozzák kollekcióikat, ám most a Ralph Lauren úgy gondolta, itt az ideje kilépni a megszokottból. Rachel Green egykori munkaadójától ez azért is meglepő, mert korábban éppen az extrasovány nőiesség mellett voksolt. Akkor…..
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
fogyókúra 2012.09.03 16:59:35
@igi1: ha pénzügyi terület és/vagy a Big4 egyikénél, akkor teljesen mindennapos a hajnali 2-ig dolgozás. De ott egy gyakornok pláne ne ugráljon, húzza össze magát, szorítsa össze a fogát és tanuljon a nagyoktól, amennyit csak tud.

Az olyan munkahely befektetés a jövőre nézve. Pár év szívás és tanulás után is hajnali 2-ig fog ugyan dolgozni, de a havi keresett összeg nagyon sok 0-val lesz leírható.

De még egyszer, mindegy, hogy milyen munkahely volt, itt nem vált be, mint fogaskerék.
Előbb jöjjön a lényeg, a rizsa majd utána. Tehát a 16 induló és a menetrend: Belső-Ferencváros Belső-Kelenföld Belső-Terézváros Belső-Újlipótváros Belváros Budavár Herminamező József…..
Elhatároztuk a barátnőmmel (csókoltatlak), hogy megyünk egy karikát ezzel a "Csoda"-"Ingyen"-BKV hajóval, ha már van bérletünk. Szabolcsi emberként, hajót csak filmekben láttam eddig, és életemben csak egyszer ültem ilyen ördögi szerkezeten. Így lettem egy loser társaság tagja,…..
„Csak azért vállaljuk be, hogy az eltűnt sörözéseket vasárnap délutáni közös gyereklegeltetés és társasjátékozás váltsa fel??” - Levélírónk sajnálja, hogy a családot alapított barátai eltűntek mellőle és már csak a mókuskerék van, kocsmázás helyett. A…..
fogyókúra 2012.01.24 21:31:00
@Csokis:
Na ja. Amikor megszülettek a skacok, azon morfondíroztunk az apjukkal, hány évig leszünk kénytelenek hozzájuk alkalmazkodni. Az addigi pörgős, túrázós-síelős-sportolós életünket az ő életkoruk miatt a teljesítményükhöz csökkenteni.

Idén bevallom, pofára estem, a 7 és 9 éves gyerekeim jobban/szebben/gyorsabban úsznak, mint én, a kirándulásokon rajtam nevetnek, hogy nem bírom hegymenetben az iramot (gyakorlatilag felfutnak bármelyik hegyre), a síelésnél a gyerek nevetve integet vissza, hogy majd megvár a felvonónál...

Azt hiszem, még 1-2 év, és már nem visznek minket magukkal. ;-)

Akkor újra mehetünk bulizni és sörözni. :-)))
„Három nap múlva elsétálok a háló előtt, és hallom, hogy sír. Az ágy szélén ül, és halkan pityereg. Biztos voltam benne, hogy miattam” – egy zokogó barátnő sok mindent el tud érni, különösen akkor, ha szétcsúszni látja családalapítási terveit. És még ha…..
fogyókúra 2011.11.17 13:22:11
@Ibrahim a tevehajcsár:
ja, első skac nálunk is könnyen kezelhető (volt), megaludt a tej a szájába. 1 éves korában simán el lehetett vele menni étterembe, ült másfél órát csöndben egyhelyben. Éjjel aludt, alig sírt stb. Büszke voltam arra, milyen jól tudok én gyereket nevelni. :-)
Aztán jött a második kiskrapek, aki esküszöm, egész nap bőgött. Egyszer megmértem, egy átlagos napon 6-7 órát ordított torka szakadtából. Sírt, ha éhes volt, ha fájt a hasa, a foga, de utólag azt mondom, szerintem már 3 hónaposan is azért hisztizett, hogy vele foglalkozzanak. Piszok öntörvényű gyerek, zseniálisan okos (pedagógusok szerint is), de amíg 3 matematikai tétellel és logikai direkt/indirekt bizonyítással nem vezetem le neki, miért van nekem igazam, addig álhatok a fejem tetejére is, akkor se teszi meg azt, amit kérünk tőle. Azóta is azt mondom, ha kisebbik gyerekemet jó irányba tudjuk nevelni, akkor sztárügyvéd lesz, ha mégse jön össze, akkor maffiafőnök. ;-)
fogyókúra 2011.11.17 13:27:52
@Ibrahim a tevehajcsár:
ja, van ilyen gyerek, csak nagyítóval kell keresni.
Aztán szopnak a szülők a második gyerekkel, és rájönnek, hogy csak piszok mázlijuk van, hogy odaföntről elsőre ilyet küldtek. :-)

Tőlem már kért ismerős bocsánatot egy korábbi beszólás miatt, mikor az első lánygyereke után megszületett a második, aki fiú lett...:-)
fogyókúra 2011.11.17 14:17:31
@Picicsibe:
bocs, de ezen röhögök azóta is. :-))))))))))))))
Elektromos bicikli? Mekkora hülyeség már, ez aztán tényleg az elpuhult nyugati civilizáció sötétsége, hogy ilyet egyáltalán kitaláltak.  Kocsmába járni is van olyan jó, mint kirándulni Nagyjából ez a sommás reakció érkezett válaszul minden bringásról, akit…..
fogyókúra 2011.09.12 14:54:12
Nekem tetszik az ötlet. Már vagy fél éve nézegetem is ezeket:
gasboards.com/?mod=list&ltk=3
itt olcsóbbnak tűnik az áruk.

Mivel hegyre fel én már nem tudok/szeretnék (asztma) felfelé bringázni, egy ilyennel mégis a családdal tarthatnék egy családi bringatúrára pl. az Őrségbe.

Csak lenne kicsit még olcsóbb...
  Középtávú elképzelés, hogy minden iskolának, vagy akár osztálynak önálló zenekara legyen, hogy a gyerekek „a közös muzsikálásban örömet találjanak, megtanulják az egymásra figyelést” – közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken…..
fogyókúra 2011.08.30 00:15:21
@cutcopy:
nem, nem csak anyagi alapon tudom kategorizálni. :-) Viszont nem is szeretnék erről a cseppet sem lényegtelen dologról megfeledkezni.

A kirándulás is remek dolog, de csak akkor kirándulok, amikor minden más kötelességem el van végezve.

A gyerek meg ha zenét akar tanulni - ÉS BELEFÉR a idejébe- a fontosabb kötelezettségei mellé, akkor tanuljon. Na de ha ezt kötelezővé akarják tenni, ráadásul a reál tárgyak kárára, akkor már húzogatom a szemöldököm erősen....
fogyókúra 2011.08.30 10:05:23
@cutcopy: szándékosan nem akarod megérteni, amit írok?
Itt nem zenehallgatásról van szó. Hanem arról, hogy a kisiskolásoknak (és mivel véges egy kisiskolás "tanulásra" fordítható ideje) átstruktúrálnák a tanítandó tananyagot. VAlami KÁRÁRA vezetnék be a több énekórát.
És kötelezően. És ennek továbbra sem látom értelmét.

És ha több irodalom/történelem tárgyat akarnának a gyerekek torkán letolni (szintén más, főleg reál tárgyak rovására), azzal se értenék egyet. Ez van.

Egy baromi jó mostani példa:
ha az emberek az iskolában MATEKot, pénzügyi ismereteket tanultak volna (akár ének-, történelem és magyar helyett), ma nem lenne annyi megmentendő devizahiteles.
Én már csak ilyen földhözragadtan gondolkodom. :-D
fogyókúra 2011.08.30 11:19:35
@Mészáros Laci:
visszaemlékszem.
Erős matekos osztályba jártam (sima vidéki lakótelepi általános iskola), és zseniális matek tanáraim voltak már akkor is. Akinek nem ment annyira, annak plusz 1-2 korrepetáló órát vezettek be hetente, ők a napköziben külön gyakoroltak. Nekem nem volt olyan osztálytársam, aki úgy került volna ki általánosból, hogy a szükséges matek tananyagot ne tudta volna. Nem buktattak meg soha senkit matekból az osztályunkban, és a legrosszabb évvégi matek jegy a hármas volt.

De a jelen helyzet:
Ált. iskola elsős volt a gyerekem tavaly, iskolaotthonos iskola, akinek nem megy annyira a matek, ebéd után a saját tanítónénije heti 2x korrepetálja. És a szülőknek ad feladatokat, amivel még otthon tud gyakorolni hétvégén.
Az egész osztály évközbeni összes matek felmérőinek az átlaga 93- 96% volt.

Az iskolában van heti 1x kötelező énekóra, kórus, zeneiskola, de egyik gyerek se járt az utóbbi kettőbe, mert elsősöknek még nem engedték. Csak másodiktól mehetnek. Az enyém kikötötte, hogy egyikbe se akar menni.

Nem tudom hová jártál, de én még sohasem tapasztaltam olyat, hogy az osztály fele matekórán nézne értetlenül...
Rájár a rúd mostanában a régi fővárosi kórházakra. A Klinikáknál műemléképületeket bontanak, hogy a helyükre egy csúf tömböt húzzanak fel, a János Kórház területére pedig egy irodaházat építenek. Legalábbis ez áll egy Blikk birtokába került dokumentumban. Viszont a…..
fogyókúra 2011.08.08 13:15:44
@reccs:
már évek óta téma, hogy a János Kórház egyes pavilonjait eladnák vagy a telek egy részét, és az így kapott bevételt tudnák a kórházra és gyógyításra fordítani. Ha ez így valósul meg, akkor támogatom.

Ha ingyen és bérmentve -ne adj isten állami, adóforintokból megvásárolva, építve - készülne az új irodaépület, akkor meg menjenek a .....-ba. :-((((
A Budapesti Közlekedési Központ szerdán váratlanul bejelentette, 2011. július 15-étől újonnan kialakított kerékpáros nyomon közlekedhetnek a kerékpárosok a Margit híd északi és déli szélső forgalmi sávjában. A kerékpáros piktogramokat 14-én éjszaka festik fel az úttestre.…..
fogyókúra 2011.07.14 09:27:04
@substanced:
LIBASORBAN közlekedtünk a híd északi oldalán. 3 gyerek+ szülő. Nem is lehetett másként, hiszen gyakorlatilag a szembe jövő gyalogos se fért el.

És basszus, ha milliószor kiírják/elmondják, napokig rendőr büntetett, hogy TOLJA A BRINGÁS A BRINGÁJÁT a hídon a gyalogosok között, akkor nekem ne gyere azzal, hogy a bringások felette állnak minden szabálynak, és mert lassan/gyorsan gurulni jobb, ezért nem is kell tolniuk!
A bringások gyakran nem fogják fel, hogy azért, mert neked úgy kényelmes, rád is vonatkoznak a szabályok, amit azért találtak ki, hogy a másik embernek is legyenek JOGAI. Jog pedig az, hogy a járdán biztonságosan haladhassanak a gyalogosok.

@15-ös: 2011.07.14. 06:31:20
Maximálisan egyetértek!

A gyerekeim pedig - mivel a család is bringázik időnként- nagyon meg vannak tanítva, hogy bringasávon nem GYALOGOLUNK.
Viszont elvárjuk a bringásoktól, hogy a gyalogosoknak kijelölt helyen (AHOL TILTÓ TÁBLA IS MUTATJA, HOGY BRINGÁZNI TILOS) meg ne tekerjenek. Ilyen egyszerű ez, kérem.
Kedves Olvasók! Szeretném megosztani jó és rossz tapasztalataimat a miskolci Semmelweis kórház szülészetéről. 2009 júniusában és 2010 novemberében szültem ott. A 2009-es tapasztalataim nagyon negatívak, borzasztóak!!! Már a terhesgondozás alatt az NST vizsgáló asszisztense…..
fogyókúra 2011.03.09 19:32:55
@Dr.laikus PhD:
hát, külföldön a mindennapok része, hogy aki túlsúlyos vagy egészségtelen életet él, annak magasabbak az eü. biztosítási díjai.
Vidéken nőttem fel, elmesélhetem, hogy egy átlag magyar faluban gyakorlatilag a falu lakosságának a fele alkoholista. Aztán meg 45-50 éves koruk után jönnek a májkezelések, cukorbetegség, stb. Mellé még dohányoznak is, mert azt úgy szokás.

Talán egy intézkedés bevezetése segítene (ha már nem is rajtuk), de a következő generáción, hogy egészségesebben éljen, mert különben több TB-t fizet vagy többe kerül majd a gyógyszer.
Tisztelt blog!   A János kórházról szeretnék néhány szót szólni. 2008-ban műtöttek az ortopédián, könyökműtétem volt. Az orvosom tökéletes munkát végzett. Jól felkészült, kedves, udvarias, emberséges orvos, maximális tiszteletem az övé.    Vannak azonban…..
fogyókúra 2011.03.08 20:52:37
@Babette_:
Az orvos azt kutatta a neten, mennyi időre kell begipszelnie műtét után a könyököm. És a neten azt találta, hogy max. 1-1.5 hétig szokták, utána óvatosan indulhat a gyógytorna. Így nem rögzül be a könyök, és lehet egyenes a karom.

A gyógytornász majdnem leesett a székről, amikor meglátott gipsz nélkül, de még a varratokkal... szép óvatosan elkezdtük a gyógytornát, 3 hónapig jártam, és végül teljesen egyenes lett a karom, és rendesen forog is minden irányban. :-) A gyógytornász szerint -valószínűleg a 6 hét gipsz miatt is- 100 betegből 95-nek soha nem lesz egyenes a karja egy ilyen műtét után.

Úgyhogy max. respect a fiatal dokimnak (aki akkor jött haza Németországból és az USA-ból gyakorlatról), hogy ennek így utánanézett, illetve, hoyg ennyire merész volt. :-)
fogyókúra 2011.03.08 22:59:00
@adamantium:
annyit tudok, hogy 2 szegecset tett be az orvos a műtét során. A kórházhoz szervezetileg tartozó (!) gyógytornász mondta a leleteimet megnézve, hogy ilyet még nem látott, nála 6 hét gipsz (vagy sín?) után jönnek a páciensek, ilyen műtét után.

Nem hiszem, hogy velem kivételeztek, és mást építettek volna be, mint a többi betegnek.

Megnéztem, 6-án műtöttek és 12-én szedte le a gipszet az orvos.
Ez a mi történetünk, az enyém és a kisfiamé, mások biztosan szerencsésebbek voltak és nem jártak úgy, mint mi. Ez a történet a szülés után kórházban eltöltött napjainkról szól, ami nagyon hosszúnak és elviselhetetlennek tűnt.     2010.12.29-én megszületett a…..
fogyókúra 2011.03.01 14:05:07
@Hatodéves:
ez a http://www.deveny.hu-ról:
"A gyógyulási statisztika kiemelkedő eredményeire való tekintettel az OEP befogadta az Alapítványt, és finanszírozza a működési költségek egy részét. A támogatás összege – amely nélkül az Alapítvány működésképtelen lenne - a költségek 1/3-át fedezi. A másik 2/3-ot önerőből kell előteremteni. A vizsgálat ingyenes. "
fogyókúra 2011.03.01 14:07:57
@Hatodéves:
egy közelünkben lakó dévényes gyógytornász jött ki hozzánk, emlékeim szerint egy hónapra kb. egy havi uszodabérlet árát fizettük ki neki. (A nőgyógyászom többet kért egy vizitért.)

Tudom, minden viszonylagos, de úgy gondolom, azért egy ilyen arányú befektetést messzemenőkig megér a gyerek egészsége nagyon sokaknak.
fogyókúra 2011.03.01 15:16:02
@Hatodéves:
elismerem, nyilván nehéz döntés.
Csak az az idő, amíg nálunk, az, ami jó, bekerül a rendszerbe...addig évente akár több ezer gyerek nem jutott megfelelő kezeléshez!

Mi 7-8 éve voltunk érintettek, a módszer a 70-es évek óta létezik, és mint látod, nem olyan régi dolog, hogy végre az oep is támogatja. :-(

Ezt itt találtam, érdemes a teljes interjút végigolvasni:

www.magyar-telecom.com/static/sw/download/Deveny_Anna_interju.pdf

"- Hány gyermek jut hozzá a kezeléshez?
- Az Alapítványnál heti száznyolcvan csecsemőre vagyunk öt és felen, és tucatnyi új babát nézek
meg hetente.
- Milyen a gyógyulási arány?
- Egyedülálló, mert a szülési sérüléseknél valódi gyógyulást még egyetlen más módszer sem ért el.
A DSGM korai alkalmazásával a szülési sérülések 80%-ban gyógyíthatók. Vagyis az eddigi 100
sérültb.l 80 egészségesen élhet. Nem tudunk mindenkit meggyógyítani, mert van, ahol olyan
súlyos a sérülés, hogy legfeljebb az ápolást tudjuk megkönnyíteni, de ez körülbelül a sérültek 20
%-a. A másik nyolcvan százalékba tartozó enyhe, középsúlyos, vagy súlyos sérült kisgyermek
meggyógyítható."