Adatok
beszélő
0 bejegyzést írt és 279 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Legjobb indulattal is max 500 ember lézengett az idei Kenderpikniken vasárnap a Margitszigeten. A Kendermag Egyesület még mindig 60 milliárd forintra becsüli az évente kieső adóbevételeket, amit az állam a fűkereskedelem meg nem adóztatásával a maffiának juttat. Persze ennél…..
Nyockertől kaptam pár képet a 4-es metró Rákóczi téren épülő állomásának felszíni építményeiről.Tudom, hogy a szépség az szubjektív, de ez a betonizé a felszínen engem kicsit elborzasztott. Az ismert tervek szerint a metróállomások belsőépítészeti kialakítása kellemes…..
Fantasztikus, bár hivatalosan még sem magyar, sem perui kormányzati szinten meg nem erősített hír jelent meg percekkel ezelőtt a világ legnagyobb hírügynökségének, a kínai Cheap-High-Quality World News-nak (CHQWN-nek) a honlapján. Ezek szerint egy csaknem harminc éve eltűntnek…..
Sokat hozzátenni ehhez nem lehet: a törvényekre fittyet hányó rendszabályozási kísérleteiről elhíresült monoki polgármester ismét úgy gondolja, hogy rá nem vonatkoznak törvények. S az hagyján, hogy írottak nem, de még csak íratlanok sem. Ezúttal azonban a saját tartozásával…..
Szeretném tisztelettel megkérdezni, hogyha tudható volt, hogy választókerületenként csak egy szavazókörben lehet igazolással szavazni, és lehetett tudni, hogy hányan kértek igazolást az adott kerületben történő szavazáshoz, akkor hogy a fenébe nem állt össze egyetlen jó…..
A programot olvasva, a Jobbik annyira fasisztoid párt, hogy talán maga Mussolini mester is elismerően csettintene. Az a határozott meggyőződés, amellyel a világot rendbe akarják tenni, talán csak a fasisztákra jellemző. Ne essünk bele abba a klasszikus hibába, hogy összetévesztjük a…..
Minden különösebb kommentár nélkül közzé tenném a levelet, amit a nagyobb teljesítményű gépjárművekre kivetett luxusadó munkanéven futó projekttel kapcsolatban írtam az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak. Válasz a hatályos jogszabályok alapján 15 napon belül…..
beszélő
2010.03.29 18:51:11
Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz facebook oldalunkhoz és automatikusan részt veszel a sorsoláson. A részletekért kattints ide Tisztelt Munkahelyi Terror Blog! Az…..
A protestáns lelkészek nagy része házas, mégis jóval gyakoribb náluk a pedofília, mint a katolikusoknál. Nem a cölibátus eltörlése vagy a még „toleránsabb” politika a megfelelő válasz: éppen ellenkezőleg! (Fotó: Gary Rivett/ABC News) A Vatikán botrányoktól…..
Igen aktuális kérdés: hová tegyük az egyáltalán nem jó fej, sőt, gátlástalan bűnöző burzsujainkat? Van, akit egyelőre mentelmi jog véd, van akit nem, de hogy néhány jól öltözött, dúsgazdag politikus-vállalkozó hamarosan hűvösre kerül, afelől ne legyen kétségünk.…..
Levélírónk a felsőoktatás problémáit vizsgálva, nem elsősorban a gyenge képességű hallgatókat teszi felelőssé az oktatás színvonalának romlásáért, hanem a felsőoktatási intézmények profitorientságát. Az egyetemi oktatók mindent elvállalnak, nem törődve azzal, hogy…..
beszélő
2010.03.16 17:40:23
@lehoako: Azért van most is egy-két itthon végzett koponya az amerikai piacon.
Egyébként az USA-ban a jegyzett természettudományos végzettségű diplomások fele európai felsőoktatási intézményben szerezte tudását.
Azért nem kell a magyarokat nagyon lenézni, mert igaz, hogy egy-két Nobel-díjas csak származásilag volt magyar, de azért nem kétséges, hogy Klebelsberg alapozta meg a tudásukat azzal az iskolarendszerrel amit létrehozott.
Meggyőződésem, hogy az általános iskolában már eldől, ki hogyan veszi a lécet később.Az általános iskolai oktatás színvonala meghatározó.
Ha az alapok rosszak, és a falból hiányoznak fontos téglák, az építmény össze fog dőlni.
Ha a diák tanulás, olvasás, sportolás, pihenés helyett lakhelye és az iskola közötti települések között utazik, sok jóra ne számítsunk.
Persze volt oktatás Klebelsberg előtt is, voltak Jedlik Ányosok, Asbóth Oszkárok, Galamb Józsefek, és sorolhatnám hosszan.
Nagy hiba az ha itthon nem tudja hasznosítani, szabadalmaztatni a feltaláló a találmányát.
Jut eszembe volt hányan voltak akik nem a természettudományos területen lettek híresek.
Kevesen, de a legutóbbi Kertész Imre aki nem nagyon henceg magyarságával nem úgy mint Teller Ede.

Az alábbi sztori egyben érdekes és elgonolkodtató is... A beküldő javaslatával nem éltem, mert hát azért címben mégsem trágárkodunk és sajnos még örülhet is, hogy csak ennyivel megúszta a dolgot. Le a kalappal, bátor ember.Helló! Ha kirakod a blogba akkor talán lehetne a címe:…..
beszélő
2010.03.16 16:35:32
@pfekete101: Azt gondolom, a rendőr nem törvényen kívüli, és reá ugyan úgy vonatkoznak a szabályok mint más halandóra.
Igaz, hogy vágott anyag, de akkor is elszomorító.....
Szerencsére nem vagyunk közéleti blog, ezért csak az aktuálpolitikai hírérték lecsengése után írunk pár sort az otthoni pálinkafőzés esetleges legalizálásról. A választási küzdelem témái több más ponton is elérték az alkoholbarátok mindennapjait: fiatal hölgyek…..
beszélő
2010.03.13 12:00:29
@Nűnű: Az iskolában a szülőknek tartottak tájékoztatást a a kábítószerekről.
Ott hallottam, hogy idős drogos nincs, mert ha időben elkezdi, 10-15-év alatt itt hagyja az árnyékvilágot.
Ezzel szemben egyszer megkérdeztem a barátomat idős kilencven feletti nagyanyjával kapcsolatosan: mi a hosszú élet titka.
Azt mondta a nagyi minden nap beveszi a felest.
Kicsit elkeseredtem, mert én két év alatt fogyasztok el egy deci rövidet.

A Köztársasági Elnök aláírta a holokauszt nyilvános tagadásáról szóló törvényt. Ez alapján bárki, aki nyilvánosan tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel a holokausztot, és ezzel a holokauszt áldozatának emberi méltóságát megsérti, akár három év börtönbüntetéssel is…..
beszélő
2010.03.13 11:28:49
beszélő
2010.03.13 11:38:05
@azember: Teljesen egyetértek.
Ezek a maffiózók alávaló módon próbálták csőbehúzni a köztársasági elnök urat.
Nem jött össze.
Sokkal nagyobbat veszítenek ezzel mint nyernek.
Antiszemita zsidó ellenességük a motorja az ilyen és ehhez hasonló húzásoknak, amik leginkább a nemzet megosztását és néhány kelekótya fejének megzavarására szolgál.
Az biztos, hogy a zsidóság érdekét nem szolgálja az ilyen választási praktika.

2010.03.13 11:42:33
@AnnaKarenina: Teljesen egyet értek Veled, mert ráadásul a törökök még ma is tagadják amit tettek a 20. század elején, ugyanakkor nincs ma Európában kultúr ember akinek eszébe jutna, megkérdőjelezni a náci ideológia szellemében fogant zsidó népirtás tényét.
A söpredék meg nem számít.
A söpredék meg nem számít.
A gigamelltartós és óriási rúzsos street art után újabb nagy és színes szobrok jelentek meg Budapest utcáin: Lego-szerű lovak nyergébe ültetett nem éppen nyalka huszárok vigyázzák a forgalmas tereket.
Március idusa felé közeledve kétségünk sincs arról, hogy ki rendelte el a…..
Aktuális fotók helyett inkább megint fejest ugrottam a virtuális ládikába, hogy előtúrjak pár nyári képet. Amúgy is olyan régen volt már budapestes téma :)
Emlékeztető: Nem szándékom elvenni a "Csak a szépre" blog kenyerét, de korábbi elhatározásomnak megfelelően…..
A róla elérhető nyilvános információk alapján Szijjártó Péter a Közgázon végzett, közgazdász diplomája van. Ettől még persze lehet olyan sötét, hogy az eső is mellé esik, de inkább arra tippelünk, hogy elvesztett valami hülye fogadást, ezért kénytelen egész estés,…..
Pár éve könyvet fordítottam egy Nápolyban letartóztatott székely ezredesről, és akkor a témáról, vagyis a 48-asok itáliai létéről többet hallottam, olvasgattam. (ez felvezető és reklám egyben:).
48-asok sokasságának nem volt maradása Magyarországon: joggal…..
beszélő
2010.03.11 21:01:54
@baraonda: És Nápolyban is van szobra, mert egy ideig Nápoly kormányzója volt Türr István, a Korinthoszi csatorna tervezője - magyar mérnök.(Az építésvezető Gerstler Béla volt.)
Csak csodálkozom, mikor egyik magyar párt vezetője, olasz vendéget hívott a március 15-i ünnepi nagy gyűlésre, elmulasztotta megemlíteni, a szabadság harc közös olasz-magyar vonatkozásait.
Csak csodálkozom, mikor egyik magyar párt vezetője, olasz vendéget hívott a március 15-i ünnepi nagy gyűlésre, elmulasztotta megemlíteni, a szabadság harc közös olasz-magyar vonatkozásait.
A magyar büntetőügyek nem a bíróság előtt dőlnek el, hanem már a nyomozás során. Ez pedig a rendőrök és az ügyészek felségterülete. (Fotó: blikk.hu) Hétfő óta biztos: rendőri erőszak esetén normális ember nem tesz feljelentést Magyarországon, hiszen semmi értelme. A…..
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves egybegyűltek!Szeretettel köszöntök mindenkit, a fiatalokat, és öregecskedő tagságunk maradékát is. Külön köszöntöm Terka nénit, özv. Bakó Rezsőnét, a pápai textilgyár nyugdíjasát, első és őszinte rajongómat. Rögtön a bevezetőben…..
beszélő
2010.03.10 13:33:49
Wilson volt az USA első fasiszta elnöke, fasiszta volt Roosevelt New Deal-je, fasiszták voltak a hatvanas évek diákmozgalmai és fasiszta mítosz lett Kennedyből. Ezt és még sok mást állít Jonah Goldberg Liberal Fascism című könyve (Liberális fasizmus; magyar fordítása még nincs,…..
Változnak az idők a kerületi szocialisták háza táján. Az utóbbi nyolc évben számtalan dolgot megígértek, Origo City-t, S1 projektet, élelmiszer piacot, kulturális központot az Újhegyi lakótelepre, városrehabilitációs programot, óvodásoknak ingyenes péksütemény és…..
"Szeretném már magam utálni,De, istenem, ők is utálnak:Nem szabad, nem lehet megállni."Baj, ha egy kormánypárt miniszterelnök-jelöltjének programismertető rendezvénye leginkább egy operettre hasonlít? Nekem bizony Kálmán Imre Csárdáskirálynője jutott róla eszembe: az…..
beszélő
2010.02.22 13:04:21
@Blackrock: Pihenjél egy kcsit, mert az erőlködéstől elhomályosodik a látásod, és már a fától nem látod az erdőt.
A rossz gazdasági helyzetet nem világválság okozta, csak az elmúlt 6-7-év után feltette az i-re a pontot.
A hozzá nem értés, a felelőtlen pénz osztogatás, és haverok zsebének tömködése okozta ezt az állapotot.
Egy részük előzetesben van, egy részük ellen eljárás folyik, egy részük, most szivattyúzza ki a lét az országból.
Számtalan példát tudnék hozni az elcseszett támogatások, a rossz rendeletek, jogi szabályozások közül.
Sajnos ma Magyarországon akinek a parlamentben eggyel több szavazója van, olyan törvényeket hoz amilyet akar, és az lehet hogy alkotmányos - de attól rossz lehet.
A törvény olyan, hogy Nagy Imrét is törvényesen végezték ki.
Ha volna két kamarás parlament, akkor sokkal életszerűbb és konszolidáltabb lenne mindennapos jogi környezetünk.
De sajnos a FIDESZ sem akar felsőházat.

Kicsoda valójában Kovács Bence János, a spanyol milliárdos, Magyarország 10. leggazdagabb embere? Újságíróként, filmesként zűrös ügyek állnak mögötte. Csalásért és okirathamisításért másfél évre ítélték Kovács Bence Jánost 1995-ben. A sávolyi motorpályát…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Évszázadokon keresztül nyomasztotta a társadalmakat az alkohol, még sem volt ez nemzetközi probléma.
Talán arra kellene fókuszálni, miért veszélyesebb a drog az alkoholnál.
Milyen életkort ér el az alkoholos és a drogozó?
Milyen alvilági kapcsolatokkal rendelkezik a kábítószer terjesztés ?
Képes-e a rendőrség kiszűrni a közlekedésből a kábítószerező gépjárművezetőket, úgy mint ahogyan az alkoholosokat?
Meg lehet-e állapítani a munkahelyen a közéletben ha valaki kábítószer befolyásoltság alatt van ?