Regisztráció Blogot indítok
Adatok
foobared

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Minden évben június 26-án rendezik a drogmentes világnapot. Ezért tegnap a TASZ egy filmvetítést és egy beszélgetést szervezett a témáról a Gödörbe. A taszosok ígérete szerint az egész beszélgetés felvétele nemsokára felkerül a netre, ezt majd akkor posztoljuk. Annyi biztosan…..
Nem szeretnénk kimaradni a Homeopátia Nemzetközi Figyelemfelkeltő Hetéről való megemlékezésből (bár mintha múlt évben is egyedül emlékeztünk volna), amely pénteken fejeződött be. Ebből az alkalomból egy különleges csemegére szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. Egy 2006-ban megjelent cikk szerint…..
A gyógykendershopok robbanásszerű burjánzását végre a South Park is feldolgozta. Cartman teljesen kiakad, hogy a környék egyetlen KFC-je helyén már csak füvet árulnak. Randynek azonban csak receptre akarnak eladni, így kénytelen valami gyorsan kialakuló betegség után nézni. Az…..
Subba Fankának tanúi vannak!! 2010.02.25 07:45:00
Régi kedvencünk, Fanka újra hallat magáról, ezúttal Kovács Ákosnak üzen. A rappernek két tanúja is van arra, hogy Ákos egy kávézóban mondott valamit a politikai foglyokról, és mint egyik nemzeti érzelmű, számos rajongóval rendelkező, rájuk nagy hatással lévő zenész kéri a…..
foobared 2010.02.25 11:52:24
A Szkeptikus Klub következő összejövetele: 2010. január 26. kedd, 18.00 óra, BME Fizika Tanszék (1111 Budapest, Budafoki út 8. F épület III. lépcsőház II. em. 13. terem) Kételkedem, tehát vagyok! Filmvetítés és beszélgetés Az elmúlt évben a Cinemart Kft. filmet készített a Szkeptikus Társaság…..
A dél-texasi Corpus Christi város bírósága többrendbeli rongálásért és marihuána birtoklásáért nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a 18 éves Sebastian Perez-t. A fiúra huszonöt festékszóróval elkövetett esetet bizonyítottak rá, amivel a rendőrség szerint…..
BuheraBlog BKV - rájátszás 2009.12.16 03:20:00
Egyik kedves régi olvasóm a múltkori BKV-s poszton felbuzdulva elkezdte nézegetni az elméletileg mostanában élesedő új BKV weboldal háza táját. Már többször megállapíthattuk (és ezt jól jegyezze meg mindenki!), kár túlkombinálni a dolgokat - ezesetben pl. ott figyelt egy ostoba…..
foobared 2009.12.20 17:24:11
haha most lattam a passwd-s screenshotot gondolkodtam is miert screenshot aztan rajottem hogy tuti mert phpn keresztul mentek be, de arra nem gondoltam, hogy egy sima cat, vagy valami local include. hat bocs de erted nem veletlen van shadow, szal most ne mondjuk mar azt h ez annyira gaz. jo mondjuk az h nem chrootolva van a cucc az egy masik dolog, meg igazabol azt is mondhatnank hogy tenyleg gaz, hogy local be tudta includolni az attacker. de akkor is na :D szal nem illik igy raszallni egyik sitera se sztem mert ahol keresel ott talalsz.

amugy epp valameik nap az irodaban bohockodott az egyik munkatarsam hogy mi lenne ha az egyik haverja konkurens cuccait szet kellene zuzni /nos rajonni hogy ki milyen modifizett phps motort futtat, es abban milyen tavolrol kihasznalhato hibak vannak nem tartott tovabb 10-15 percnel/

a hashelt passzokrol meg annyit, hogy kinek mi, ha hashelve vannak a jelszavak a spammer attacker meg igy is szerez email cimeket, most az, hogy meg mindenkinek ugyan az a jelszava a freemailjen mint xzyz.hu -n az meg ne mar az uzemeltetok gondjai legyenek (tenyleg email vagod, cleartext, meg a freemailnel is ott van az adminisztratorok tuti tudjak olvasni az mboxokat) (te kocsog miert nem https-en loginolok a nonametranszfer.hu-ra)

tenyleg a legtobb csetszolgaltato is sql-ben tolja

szal erted, ket oldala van a dolognak.a masik meg, hogy az a cucc ahol a haveroda default phpmyadmin-t talalta meg teszt., ami adunak meg meg mindig jo :)

de tenyleg, szoval ha valaki nem figyel oda a dolgaira tobbszori figyelmeztetes utan azt meg szokas buntetni.
Csatlakozz a Munkahelyi Terror blog közösségéhez!     Nevezzük egyszerűen Joe-nak. Egy sok botrányt megélt fővárosi cég alkalmazottja volt egykor, csak aztán új szelek kezdtek fújni, amik – megfelelő mennyiségű fájdalomdíj fejében – őt is kimozdították…..
Minden idők legtrágárabb fordulata, legkételkedőbb káromkodója és leghidegvérűbb viszontválasza egyetlen levélben! Ritka önfeledt szórakozást ígérhetek annak, aki hátradől, és kényelmesen, sietség nélkül elkezdi olvasni L. Zsolt kételyektől gyötört, mélyen emberi…..
A District 9 egyik gegjére, miszerint az űrlények kedvelik a földi macskakaját, épül az egyik népszerű eledel-márka, a Lucky Pet promója. A The Jupiter Drawing Room stúdió által kitalált akció során a moziból kilépők kezébe egy-egy doboz, alkalomhoz illően átcimkézett…..
Az Internet Hungaryn Mihók Attila, a Ringier ügyvezető igazgatója hidegfejjel elemezte a helyzetet: a nyomtatott sajtót nem valószínű, hogy éppen az internet mentené meg. Az utóbbi években lassan, de egyre határozottabb léptekkel fordultak el a fogyasztók a napilapoktól és a…..
foobared 2009.10.14 19:15:28
jo ez tenyleg vicces :D ez az amikor valaki labon lovi magat :D

keves latogatoja van a weblapomnak, keves a hirdetes bevetel, megoldas; megzsarolom majd az internetszolgaltatot, hogy o majd ugyfeleket veszt ha nem fizet nekem kamuadot, mert amugy a weblapomon a kovetkezo uzenet fog csak allni:

sajnaljuk, de az on internetszolgaltatoja utalja ont!

eredmeny, aki akarja olvasni fog egy proxy-t, nyugi mindenki tudni fogja hogy kell, es nyugi senki sem akarja majd olvasni, mert egyszeruen nincsenek olyan szinvonalon azon a magazinok, hogy igazabol erdekeljek az embereket, kenyszerbol vasarol az ember napilapot. fontos, kenyszerbol, utazashoz, varakozashoz, wc-n olvasashoz :) de inkabb az, hogy a latogatottsagot kvazi lenegyedeli, a hirdetesi penze meg tobbet esik, aztan majd nez a levegobe :)

az az igazsag, hogy az emberek kezdenek raszokni a fuggetlen mediara, es az olyan tirpak hulyegyerekek akik abbol elnek, hogy emberek milliora kenyszeritenek egy kamuertekrendet, szivnak.

mit szolna az arc, ha az internetszolgaltatok mondjuk csak az otlet felvetese miatt /vagy amig mondjuk targyalasok folynanak/ technikai hibak miatt mondjuk elerhetetlenne tennek par hozza kapcsolatos weblapot. jelen esetben o panaszkodna, majd fordulna birosaghoz.

egyszeruen azt kellene felfogni, hogy az emberek mar nem annyira vevok a hulyesegre. illetve, hogy talan olyan dolgokat kellene hirdetni ami az embereket is erdekli. ja es nem utolso sorban, ha nincs vasarlo ero a hirdetes is tok felesleges.
Múlt péntektől kezdve a Pirate Baynek nincs a Google-ből származó forgalma, írja a Wired: a keresőcég ugyanis minden hivatkozást eltüntetett adatbázisából, amely a svéd kalózoknál landolt. Nem magától tették ezt persze - állítólag előzetesen kaptak egy notice-and-takedown…..
MedIQ Placebo vs gyógyszerek 2009.09.22 08:03:00
A Wired magazinban nagyon érdekes cikk jelent meg, mely a placebo érdekes, sokszor nem várt hatásával foglalkozik. Számos gyógyszerkísérletet kellett visszafújni, mivel a placebo hatékonynak bizonyult a kipróbálandó gyógyszerrel való összehasonlításban. Először is, mi az a…..
A Tv2-nél tényleg tudják, hogy a rossz hír is hír. A lényeg, hogy forogjon a termék neve. Hogy mindenki tudja: Joshi Bharat stúdiója még mindig egy vértől sikamló aréna, ahol a lelki tanácsadás szünetében mindenki rúghat, fejelhet, és lekeverhet pár jól irányzott sallert. A…..
Az Index történetének legviccesebb felszólítását kaptuk meg néhány napja. A levélből - amelyet egy fordítógép hozott át hevenyészett magyarra - nagy nehezen azt bogoztuk ki, hogy egy felhasználónk jogsértő videót töltött fel az Indavideóra. A fordítógép (és egyeneságú…..
Dóra kapta ezt a üvegvisszaváltónak álcázot számlát, ami bizonyára kellemes perceket szerezhetett a taxisnak is: Egy külföldi kollégánk a tegnapi napon számolt el taxi számláival a pénzügyön, és a kupacban erre a gyöngyszemre bukkantuk. Nem is sejtette szegény, hogy milyen…..
Filmdroid Halo 3: ODST előzetes 2009.09.05 12:45:00
Hiába várunk a Halo filmre, úgy tűnik az előkészületeknél leragadtak, Peter Jackson és Neill Blomkamp nem tudta összehozni a stúdió miatt, aztán pedig hiába érdeklődött Steven Spielberg is a produkció iránt, nem mozdultak előre egy centit sem a dolgok. No de sebaj, ha még kijön…..
foobared 2009.09.05 18:21:26
Biztonsági kutatók nemrég egy olyan weboldalt fedeztek fel, amelyen úgy kereskedtek a bűnözők a különféle kategóriákban lopott adatokkal, botnet kapacitással, akár egy kereskedelmi E-bay portálon. A hackerek közti piactéren vásárolható vagy bérelhető kártékony kódok…..
foobared 2009.06.17 16:27:24