Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csepregijbotond

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó, eddig is sejtettük, meg ha józan ésszel belegondolunk, érthető is, hogy amikor a VV lakóit kieresztik a ketrecből oda, ahol nincsen minden nyilvános vécé bekamerázval, azaz a nagyvilágba, akkor az események nem feltétlenül úgy kerülnek rögzítésre, ahogy spontán történtek…..
Az ember hölgyismerősei aggódva posztolják fácsén, hogy az egészségügyi tárca nem ad pénzt abortuszra, eközben az alkotmány tervezet - amely valamilyen KDNP-s házifeladat lehetett - alaptörvényi szinten rögzíti, hogy az emberi életet fogantatásától védjük. Melegházasság,…..
csepregijbotond 2010.12.15 23:25:59
@tőkehalmáj: nyilván valamennyit támogatni kell ebből is a TB-nek, hiszen ha annak az anyukának is van TB-je, akkor kapjon valamit a pénzéért. pont ugyanannyit, mint a kórházban szülő
csepregijbotond 2010.12.15 23:26:43
@Vitéz Kőbányai Világos: abból pl. hogy egyház alatt láthatóan kizárólag a katolikusokat érti
Kedves olvasók!  Ezen az oldalon szinte kizárólag a kihasznált, megalázott, ellehetetlenített munkavállalók történeteit lehet megtalálni. Nincs is ezzel semmi gond, szerintem nagyon hasznos a blog, de én szeretném elmesélni saját történetemet, amely talán egy más…..
csepregijbotond 2010.12.14 11:39:31
@vegteleneskeptelen: mentség nincs a lopásra. De azzal, hogy valaki ennyi pénzért dolgoztat valakit, be fogja vonzani az ilyen embereket. A másik meg az az ellentmondás, amire felhívták itt a figyelmet: most akkor a kedves ismerős ajánlotta vagy nem ajánlotta a hölgyet?
Matolcsy György 1955-ben született. Tegnapi tv-interjújában (M1-en AZ ESTE c. műsorban) úgy nyilatkozott, ő is magán-nyugdíjpénztári tag.Ezzel kapcsolatosan vetődött fel bennünk a gondolat: korára való tekintettel csak és kizárólag önként belépőként csatlakozhatott a…..
Maga Tamás is - hadd lőjük el a legrosszabb tréfát már hétfőn - erősen tamáskodott, hogy kínpadra vonja-e az érdi Tescót, amiért központi helyre raktak egy olyan távirányítós autót, ami egyértelműen Kolontár környékéről érkezett az áruházba. Ízléstelen bunkóság vagy…..
Novák Előd belecsúszott egy parasztlengőbe… Szerintem nem először verik meg, aki ismeri, vagy találkozott már vele, jogosan vélheti, hogy ő volt az a loser a suliban, akit megköpőcsöveztek, elvették az uzsiját és focipályán nekiállt okoskodni, majd jól felrúgták.…..
A kerületi MSZP első emberének, polgármester-jelöltjének kellemetlen emlék marad hétfői ATV-s szereplése. A szerkesztő elsőként helytörténeti kérdéseket tett fel, amire a baloldali politikus csak kevés sikerrel tudott válaszolni. Így lett többek között a Kőbánya Mozi volt…..
csepregijbotond 2010.09.03 00:45:41
@- Rendi -: pont ezt akartam írni. mennyire gáz volt már, h egy közepesen teljesen ismeretlen lap (nem vagyok kőbányai) plakátjával volt tele a kerület. az még furább volt, hogy a faszi feje mellett gyakorlatilag nem látszott az újságból semmi. aztán amikor pontosan ugyanaz a fej megjelent az mszp-s plakáton, már mindent értettem