Regisztráció Blogot indítok
Adatok
el333t

0 bejegyzést írt és 163 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Ha már annyira nem tisztel, hogy kiokoskodjon egy rendes hazugságot, akkor mire számítsak?” - ha a titokzatos XO hívja a pasid, még nem kell rosszra gondolni, de akkor már mindenképpen, ha olyan ajándékra bukkansz a lakásban, amit nem neked szántak. A pasi egyre meredekebb…..
el333t 2012.02.08 08:30:36
Az egész poszt egy szarkavarás története, semmi értelme.

Csupa olyan baromságot hoz fel a posztoló, ami simán kétértelmű, és esélyt sem hagy a pasasnak arra, hogy beszéljen.

Hosszú séták egyedül: én is szoktam, pedig itt tényleg kibeba sötét és hideg van. De itt az üzenet egyértelmű: levegőt!

XO keres telefonon, és kirohanok érte a kádból: inkább hozza be a nő. Az én telefonomban mindenkinek a teljes neve van benne, tehát pl. Szabó Béla, de akkoris, XO? Ez mióta rózsika?

Az ajándék meg miért ne mehetne egy kollégának? Mondjuk én ugyan nem vennék semmilyen rózsaszínlila papírt, de egyik kolleginámnak vittem pl. virágot. Úristen. Neki talán

Önző, beképzelt, egoista és megcsömörlött ember ez a posztoló, aki mellett nem csodálom, hogy a pali titkos hétvégét kell szervezzen, simán kinézem, hogy az anyját látogatta meg, csak abból is hiszti lett volna otthon.

Nagy beismerés ez a "ne ízetlenkedj". Ennél szebben mondani sem lehetett volna, hogy egy ocsmány féreg vagy.

Aztán persze a nő behisztizik, hogy Én. ÉN, ÉN, ÉN. Ettől üvölt a poszt. Hogy ő mit kap. Hogy ő mit érdemel. Hogy őt méltóságában alázták meg. Hogy ővele most mi lesz. Hogy őneki nincs kiútja.

Féreg az ilyen. A pali mindig mindent megtett, hogy normálisan válaszoljon a dolgokra, és most komolyan, ha félre is ment, szerintem normálisan kezelte a dolgot, míg a nő meg tele van gyűlölettel, aljassággal.

Rosszul vagyok.
el333t 2012.02.08 08:52:36
@mütyür: Már elegem van ebből a stílusból, mikor vki csak arról képes ugatni, hogy NEKI mi jár. A pofája, az.

Az egész poszt egy fröcsögés a képzelt előjogairól és úrihölgyi érzéseiről, felépít egy rosszindulatú koncepciót (ami ha igaz is, már egy olyan szar helyzetet feltételez, hogy abban ő is súlyosan sáros, de nem ez a lényeg), amiben egy árva szó nincs a fickó szempontjairól, és a jóisten nem baszott még olyan dolgot a világra, ami nem arra bizonyíték, hogy neki több, szebb, jobb kell jusson.

Én ha elhagyna egy számomra fontos ember, arra gondolnék, hogy a másik vajon miért döntött így? Elhíztam? Seggfej lettem? Lecsúsztam? Figyelmetlen lettem? Rátestáltam minden házimunkát? Elromlott a szex? Eltávolodtunk lelkileg?

De biztosan nem azon túráztatnám az agyam, hogy aha, NEKEM aztán baszott violát venni, biztos az új csajának ment. Biztosan nem VELEM ment sétálni, tehát valaki mással. Mi a jó anyját képzel egy ilyen ember, mit fog kapni?

Nem értjük a magánéletünk alakulását, mert le sem szarjuk a másik ember szempontjait. Nem azt, amivel egyetértünk, nem azt, amit mi gondolunk, hanem a másik valódi szempontjait. Egy itteni átlagos posztban legalább 1-2 ilyen szempont felmerül.

Most a nagybüdös semmi!
el333t 2012.02.08 09:22:05
@cyd: Valami olyasmi, és tényleg lehet kicsit túllőttem a célon, 30 órája nem aludtam :)

@Kytia: Hát lehet lenne mesélnivalóm egy kolléga magyarázta nekem 4 órán keresztül, hogy mit várna el a feleségétől, meg ezt sem, azt sem teljesíti, bezzeg a barátnőit keresi, blabla, és erre itt is ezt olvasom, hogy bizti nem nekem lesz a bonbon meg a kádbólkiugrás, és hát lehozott agyilag. Most arról nem akartam írni, hogy csúnya dolog a megcsalás meg a hazugság, mert azt majd megteszik mások, csak ez a hozzáállás a posztolótól (NEM a megcsaláshoz), ami feltossza az agyam. A másik nem egy tárgy, amit a birtoklási vágyunk kiteljesedésének mértékében tudunk szeretni, mert akkor azt vesszük észre, hogy bejönnek az ilyen IgazFather-féle egyenletek... és fölösleges moralizálni meg érzésekkel dobálózni

De látom szükségem van alvásra. Jóéjt mindenkinek!
„Visszakerült a képbe a kolléga, aki fiatalabb ugyan a nejemnél, de soha nincs senkije, és elkaptam már néhány rajongó pillantását, amit a nejem felé vetett” – a féltékenység tárgya a feleség gyanúsan figyelmes főnöke, aki egyik alkalommal hazakíséri az…..
el333t 2012.02.02 09:23:05
@gernika: De itt már többről van szó, mint féltékenykedési hiszti. Én abszolúte nem vagyok féltékeny alkat, de te mit szólnál, ha a párod egy számára közel álló kolleginájával érkezne haza, aki a fürdőszobatükröd előtt állva sminkel, miközben a gyereketeket cirógatja? Közben a palid nem dumál vele vagy valami, hanem alszik? Tán... nem is vendégségbe jött!

Ok, elismerem, hogy valszeg nem lennél kiakadva, ha ismernéd eléggé a barátod ahhoz, hogy tudd nem kell tartanod semmitől, ez rendben van, de ilyet azért már mégse, na.
el333t 2012.02.02 09:31:39
@gernika: Szerintem a posztoló is pont így gondolta, amíg haza nem ért. :)
„Drága hölgyek! Miért reagáltok lassan, miért szopattok 1 órákat, miért nem ismeritek azt az eszközt, amit órának hívunk?” – érdekes kifakadás jön, melyben egy pasi saját példáin át elemzi a nők és az idő kapcsolatát. Az egyik hölgy e-mailje 4 hetet ugrik a…..
el333t 2012.01.31 08:45:14
@mütyür: van egy kolléganő aki rendszerint a 8-as kezdésre ráhúzott fél óra késést, hogy az összes buzgómócsing beteg (aki már korán ott van) hozzám jöjjön és ő 10-ig kávézhasson, mikor ezt szóvá tettem neki csak annyit mondott, hogy inkább értékeljem, hogy jobban szeretnek a kedves páciensek, na azóta van kinn tábla, hogy csak beutalóval lehet jönni hozzám 10 előtt, azóta mintha látnék némi munkakedvet a szomszéd szobában
el333t 2012.01.31 08:54:43
@JOKKA21: mit csinálnál, ha valaki belédszeretne így ahogy vagy? komolyan érdekel nem cinkelni akarlak
„Aztán jött a terror: a pasija párszor megcsinálta azt, hogy este 8-tól 11-ig leparkolt a csaj lakása előtt és csak várakozott” - Levélírónk azt kifogásolja, hogy a szárnyai alá vett lány nem elég hálás neki. Megszabadítja egy zűrös alaktól, elbújtatja a…..
el333t 2012.01.30 09:08:25
@mütyür: Komoly károkat okozhatott a tulipán, mondjuk ha rózsa volt, igazad van :)
el333t 2012.01.30 10:05:11
@JOKKA21: Szerintem ezt ne erőltesd, rántottára alig futotta, mikor megismertem a páromat. @HankyMoody: nak is annyiban van mindenképp igaza, hogy valamiért én is úgy ülök neki itt kommentelni, mintha egy premissza lenne az, hogy tudatosan éljük az érzelmi életünket.

Ami nem igaz.

Véletlenek, félreértések és érzelmi sakkjátszmák határozzák meg általában a másik nem felé való viszonyunkat. Közben itt meg a mindig öntudatos, érdekelvű személyiségképek modelljét próbáljuk ráerőltetni a sztorira.

Különben mindenki azért foglalkozik ennyit a bloggal és a témával, mert ez az érdeklődésének megfelelő nagyságú problémát jelent a számára.

Szóval mielőtt elnézőek lennénk a poszterrel, legyünk azok magunkkal szemben is.
el333t 2012.01.30 14:46:11
@JOKKA21: Most nem tagadom, tényleg jól nézek ki.
Egy három napos eltűnést követő szerelmi vallomás-roham gyanakvást ébreszt mai posztolónkban. A pasija Németországban él, és havonta egyszer látogatja meg őt. De hiába van belógatva non-stop az msn, ha nincs rajta hűségradar. A távkapcsolatok egy két és fél éves időtartamú…..
el333t 2012.01.27 14:21:04
Különben meg mondják itt páran, hogy Magyarországon is meg lehet élni.

LOL.

Bizonyos szakmákban egyszerűen nem lehet.

Általában véve, Budapesten és néhány nagyvárosban igen, de egyébként? Elköltözni ezekre a helyekre falusi vagy kisvárosi emberként nem sokkal jobb, mint elköltözni egy normálisan szervezett európai országba.

Az is hülyeség, hogy Magyarországon ugyanazt kapod a (nemlétező) középosztálybeli státuszodért, amit pl. Berlinben.

Magyarországon Budapesten kívül 1-2 nagy egyetemi városban lehet elmenni szórakozni - tanévközben. Ezekben a városokban is max. 3-5 szórakozóhely van, a fő különbség a belépő és nem a zenei vagy italválaszték.

Az emberek meló után hazamennek és ledöglenek. A terek, utcák gyakran üresek - ez akkor is így van, amikor magyar szemmel nézve normális forgalom van.

Színház szerencsére elég jól van, de komolyzene, normális festménykiállítások, impozáns szobrok alig. A múzeumok többsége teljesen érdektelen vagy gagyi. Egy műveltebb ember simán végigmegy Magyarország múzeumainak 95%-án úgy, hogy "ezt már tudtam" - nem véletlenül nem is számít menő dolognak múzeumba járni. A váraink állapota meg kihasználtsága tragikus. Nem tudom, ki járt pl. az egri várban a nyáron. A természeti szépségek nem látszanak, el vannak dugva, vagy egyszerűen életveszélyes megközelíteni őket (Borsod, Ormánság, stb.). Vidéken kis túlzással csak barokk van. A múzeumokhoz hasonlóan a templomok 95%-át sem érdemes megnézni. A sportesemények közül talán kézit, pólót és hokit lehetne nézni, de ez csak néhány városban van. Horgászni egész jól lehet, de mivel sehol nincsen tipikusan horgászok igényeit kielégítő hálózat, ezért néha parás. Mindig arról álmodtam, hogy ha lesz pénzem, körbehorgászom az országot. Gyakorlatilag nem lehet, bizonyos helyeken ez is veszélyes a közbiztonság miatt.

A hazai minőségi élelmiszerre vadászni kell. Italokban már nem annyira, de akinek nem ízlik a kegyetlenül savas, "minőségi" magyar bor vagy az émelyítően édes aszú, annak marad a pálinka, amiből meg nem lehet annyit inni. A magyar éttermek 95%-a is a betérő vendégek jóllakatására koncentrál, nem a helyi specialitásokra (ennek is persze az az oka, hogy az emberek jóllakni mennek étterembe, nem azért, mert kíváncsiak új ízekre).

Ha Magyarországon keresném az itteni fizetésemet, nem tudnám elkölteni. Nem lenne mire. Vegyek belőle +1 lakást? Egy jobb autót? Több élelmiszert?

Röviden mondva, egy magyarországi tuti középosztálybeli élet sem versenyképes egy normális európai ország átlag bevándorlói lehetőségeivel.
el333t 2012.01.27 18:09:31
@gyvy: Nem, egyszerűen ilyen életre volt lehetőségem 3 éve.

@cyd: Én nem mondom, hogy nincs jó magyar bor. Sok összehasonlításban szerintem elég jók vagyunk. Tény viszont, hogy a "minőségi"nek árult boraink nagy része vagy savas vagy émelyítően édes. Persze biztos ez is ízlik valakinek. Különben meg arról, hogy milyen bor ízlik nekem és milyen nem, had döntsek én.

@Rebelde:
Ja, nagyon jó koncertek vannak vidéken :)

30Y

40W

50 cent (nemsokára fellép Kazincbarcikán)

De most komolyan, vidéki építészetben az egész Magyarország-térképen hány nem barokk templomot látsz? (Vidék alatt most nem Debrecent és Győrt értem, hanem a falvakat és kisvárosokat.) Ják, Nagyvázsony, Tata, és? Nem sokkal több. Amúgy az ország nagy része érthetően a török kiűzése meg II. József türelmi rendelete után lett tele a mai falusi templomokkal, java részük népi barokk, ahol meg pl. a reformátusok alkottak volna egyedit, nem szívesen megy turista, lásd Ormánság.

A természeti szépségek kiaknázására meg sztem az egyetlen jó példa a balatoni bringakörút. De befejezem, mert kezdek tényleg úgy tűnni, mintha csak fikázni tudnám szeretett kis hazánkat, pedig nem erről van szó :)

Csak mondom, hogy egész mást jelent 500 euró vidéken mint Berlinben.
Egy kapcsolat lehet laza és lehet fojtogató. De a kettő együtt nem megy. Mai főszereplőnk alig kap már levegőt a pasija levakarhatatlan szerelmétől, ami mindenhova üldözi. Ha a lány bejelenti, hogy egyedül menne szórakozni, a Rómeó elszontyolodik... mégse tágít. A féltékeny…..
el333t 2012.01.25 08:52:46
@HankyMoody: Ja.

Különben meg @Father Justice: jól mondja, nem lesz ebből semmi, csak egy adag görcs. Nincs purdé, lízingopel meg frankhitel, szóval mit akar a csóka? Sajnos alighanem a szintjénél jobb sunát, mert az ember többnyire a pénzéért és a punciért hajlandó ennyire belemászni valakinek a szájába.

@gernika: Én nem mondom, hogy nincsenek érzelmek, de egy szintednél lejjebb lévővel egy állandó jó közérzetet produkál a kapcsolat, amiben nagy érzelmi kiugrásokat a szintednél feljebb lévő és megkapható egyedek produkálnak majd, ezekből aztán vagy lesz megcsalás vagy nem, de szar érzés, az biztos. Én anno kissé leértékeltem magam meg korlátolt kisvárosiként úgy láttam, hogy egy közepeske hálás lesz, amiért járok vele, ezért összejöttem olyanokkal, akikkel nem kellett volna, de nagyjából 2-3 hónap után emberileg tök érthetően nem akarták elfoglalni a kapcsolatban nekik szánt pozíciót, ez mindig mindkettőnknek rosszul esett, és mivel hűséges fajta vagyok ezért legalább mindig voltam olyan korrekt hogy a jobb lehetőséggel való élés után egyből véget vetettem a dolognak.

(Érdekes, a jobb lehetőségekre mégsem emlékszem jól, csak azokra, akikre nemet mondtam, mert otthon a közepeske.)
el333t 2012.01.25 10:17:09
@gernika: Tizenéves voltam súlyosbítva a származásommal. Ma már én sem csinálnék ilyet. Nálunk a családi modell is kb. úgy nézett ki, hogy fater volt az úr, anyám meg meg sem szólalhatott előtte. Ha mentünk valahova, először mindig faterom beszélt hangosan és tisztán, aztán anyám utána esetleg halkan mondott valamit. Ha nem ízlett neki az ebéd, lehúzta a vécén vagy kibaszta a kukába. Azt az ebédet, amit minden nap megkövetelt az asztalra, ezért anyám 5-kor kelt, hogy el tudja készíteni. Szarozás nélkül beosztotta anyám idejét, és képes elbaszni egy vasárnapot azzal, hogy nem találja az egyik zokniját. Egyszer felhúzta magát, és széttörte a picsába a családi porcelánt. Asszem arról volt szó, hogy nem akartam neki elmesélni valami sztorit a suliból, de engem már nem mert megütni. Ezek után anyám könyörgött neki, hogy bocsásson meg - nagyon tudta a helyét. Szóval volt egy karaktere az öregnek.

Ennek ellenére anyám kapott agyvérzést. De az egy másik történet.

Gondoltam a jó családok így működnek, mivel: A. nem váltak el, B. mindenki azt mondta ránk, hogy jó család vagyunk, C. apám nem ivott, nem ütötte anyámat, stb.

Kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogy a válásnál van rosszabb házasság, mások véleménye nagyjából szart sem ér és jobb lett volna, ha néha iszik kicsit, hátha akkor nem ilyen ideges minden kibaszott nap.

Ehhez képest elég szép teljesítmény sztem, hogy kb. 20 évesen már egyenrangú félként tekintettem a nőkre különösebb problémák nélkül...!
„Lehet, hogy túl normálisak vagyunk mindketten és nem vettük fel a keresztbecsalás divatját” - nem féltékenykedni kell, hanem együtt mozogni a pároddal. Ha ő nekiindul és a nyakába veszi a várost, csatlakozz hozzá! A képlet működésére mai Levélírónk a pozitív…..
el333t 2012.01.20 11:10:59
"Enyém (!!!) a város legjobb lemezlovasa". Meg ügyvédje. Meg bankára. Meg gyárigazgatója. És utána mint boldog, független felek kapcsolatáról ír. Első gondolatom az volt, hogy nevetséges és hozzá sem szólok. De ha valaki ilyen szinten nem tudja értelmezni az életet, az segítségre szorul.

Az ember nem hibáztatható módon csak az (érzései + a másik vonzereje)/2 alapján vállal kockázatokat és kötelezettségeket a párjáért, ahol a vonzerő =(szociális státusza+külalakja)/2.

A poszter erre leír egy kapcsolatot, ahol a párja vonzerejéből tesz következtetést az érzéseire, anélkül, hogy a pasas bármi kötelezettséget és kockázatot vállalna érte.

De akkor borult el az agya igazán, amikor harmóniának állítja be azt, hogy minden a pasas tervei szerint alakul. A poszter túláradó érzései alapján könnyen kiszámítható a vonzereje.

És néhányan még csodálkoznak azon, hogy nem nagy jövőt jósol senki ennek a viszonynak.

Azzal semmi baj, hogy 4 év alapján osztja az észt a kapcsolatokról, ugyanis sokaknak még ez sem jött össze, nekem sem, és valszeg az emiatt panaszkodóknak már igen, és ők most a 15-20 év receptjére kíváncsiak. Hát igen :)

Ismerek néhány olyan embert, aki közepesen néz ki, ámde egy délután megkeresi azt a pénzt, amelyért - látatlanban is lefogadom - a blog bármely olvasója egy egész évben dolgozik. Ezek az emberek minimális erőfeszítésekkel is megkapnak igen jó nőket vagy férfiakat, érthető módon. A buta poszter meg azt hiszi, hogy övé a legjobb lemezlovas, közben ezt igazából csak szeretné.
„Volt egy nagy veszekedésünk, és ő felvázolta, mi mindenről kell majd lemondanunk, ha jön a gyerek” – Levélírónkban lassan kialudt a gyerek iránti vágy, amit a férje képtelen volt elfogadni. Sajnos válással végződött az ügy, de végül szerencsésen sikerül…..
el333t 2012.01.18 09:34:12
@hetykusz: Hát nemtom, mindenki folyton erről osztja, hogy jajj de szar a magyaroknak meg egyebek nos ez nem így van és erről főleg a párom interjúja jut eszembe, amikor a diplomaosztó előtti héten egy fapados repülőjegyet kaptunk ajándékba a szüleitől svédországba. Sajnos nem voltam jelen az esetnél ámde mindkét fél elmeséléséből kihámozható, hogy a dolog a következőképp zajlott: - Nos mit szólna egy 3000 eurós fizetéshez? - Hátööö... - Rendben, legyen 3500. Azóta nem értik a szomszédok, miért parkol egy saab a sikló utcai ház előtt, holott a fatert nemrég kirúgták a királyi tévétől.

Vagy említhetném a fannit is, aki közepes külalakkal pultozik egy III. kategóriás bárban franciában, és a legutóbb közölte mikor odarepültünk, hogy nagyjából jó döntésnek bizonyult otthagyni a posztszoci kisvárosi teszkót, mert ennyi pénzt ott akkor sem keresne, ha munkaidő után kamatoztatná legendás nyelvtudását, amiből bár itt is a franciát kell villantania, de szerencsére csak munkaidő alatt és csak felöltözve. Mondjuk azt az arcot be lehetett volna küldeni a world pressre, amit az anyja vágott, mikor először látta meg az ótépé számlán a kislánya által abban a hónapban el-nem-herdált 300 eurót, ami az ország felelős pénzügyi politikájának köszönhetően a 75.000 helyett már 95.000-et ér forintban, és asszem az volt a pont, ahol az 52 éves terike néni úgy döntött, hogy feláll a félműszakos szalagtól és másnak hagyja az dvd-lejátszó gyártás termelői munkáját.
Amikor a pasi magát ajándékozza meg karácsonykor a barátnőjén keresztül, egészen addig ártalmatlan művelet, amíg más nézőt nem ránt bele. Ugyanis előzőleg megbeszélték, hogy nem követik ezt az őrületet, nem költenek, és nem vesznek egymásnak semmit. Levélírónk parányit…..
el333t 2011.12.27 16:48:48
A posztban egy irracionális dolog történik. Két ember, aki elvileg szereti egymást, megállapodnak egy dologról, majd az egyik nem tartja be.

Jobban belegondolva semmi érdeke nem fűződik hozzá.

Így,
@Aphelion:, nem azok viselkednek, akik nem szeretnek.

Nem is azok, akik megbízhatatlanok. Megbízhatatlan az, aki a kölcsönösen hasznos megállapodást a saját érdekükben szegik meg.

Az ilyen ember hülye mint a segg. Azért kell otthagyni. Persze ha jópasi, akkor nem kell csodálkozni, miért vannak még együtt.
„Ilyen lánnyal még nem találkoztam,… érdekelt a dolog. Miért ne adnék esélyt neki, végül is nem prostituált volt” - mit csinálnál, ha a pornós múltú csajod körül a legjobb haverod legyeskedne? Van, amikor a lány múltja másodlagos problémává válik a kanos…..
el333t 2011.12.22 09:04:27
@Kiszlanyocka: Megdugni egy jó nőt és nem elmondani senkinek olyan, mint titokban átúszni az Atlanti-óceánt. Ha volt is valami, nem büszke rá.

A posztot meg nem értem, csak jól jöhet ki a dologból, legrosszabb esetben két hozzá közel álló emberről is kiderül, hogy nem lehet bennük megbízni.

Mondják itt páran, hogy csöngessen fel a haverjához, stb. ez nagyon alja lenne, ugyanis semmit nem tehet az ellen, ha két független felnőtt ember dugni akar egymással.

Nem kell itt semmit sem csinálni.
el333t 2011.12.22 09:06:54
el333t 2011.12.22 09:24:48
„Nem akarom húzni a barátnőm idejét. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy olcsó hazugságokkal szédítsem” – 9 év után a pasi hajlandó lenne elhagyni a barátnőjét, mivel ő képtelen teljesíteni a nő gyerektervezéssel kapcsolatos vágyait. Döntését még egy dühös…..
el333t 2011.12.21 10:57:11
@Picicsibe a szexistennő: Peter North szerint meg azért van annyi gecije, mert cinkdús étrendet tol. Nem hiszem... :)

Én fűszeresen étkezem borral/sörrel, és hétköznaponta 5 kávét iszom legalább, mégsem volt panasz. Szerintem ami nagyon érződik - a puncin is - az a hagyma. Amit szerencsére szeretek, de 2-3 nappal a hagymás kaja után mennyei illatok vannak a combok közén...
el333t 2011.12.21 11:05:29
@m.gray: Igen, én a szexről beszéltem, nem a gyerekekről. Abban inkább @Feles Elek: véleményét osztom, de talán csak azért, mert sikerült hozzá partnert találnom. A legtöbb mai ember 25 évesen még sehol sem tart, nincs sem felelősségtudata sem minimális komolysága. Amikor 35 éves emberek azt írják, hogy "én fiú, ő lány", akkor kiráz a hideg és hálás vagyok, hogy nekem ebben a játékban nem kell részt vennem.
el333t 2011.12.21 11:17:18
@( o_o ): Hát nem tudom, szerintem a gyerekvállalásról a szar dolgok - amik természetes velejárói a gyereknek -, nemigen jutnak eszünkbe, amikor álmodunk. Mondjuk megkérdezzem, hogy felnevelnél-e velem egy fogyatékost, beteget vagy nyomorékot? Mert az még rendben van, ha kicsit furán viselkedik, de ha mondjuk autista? Ezekre a kérdésekre az ember a választ ott kapja meg, ahol az élet nekiszegezi a kérdést. Igen, nagy vonalakban le lehet tisztázni a kérdést, hogy tetszik-e neki a gondolat, de a valós kockázatokról persze fogalmunk sincs.

Nagyjából 20 gyerek jár hozzám rendszeresen, némelyiknek az anyja olyan, mint egy igazi anyatigris, akkora szeretettel, olyan odaadással vannak a lurkók iránt, hogy még engem is megindít, másokon meg leginkább azt látom, hogy legszívesebben kibasznák a kukába a gyereket a leukémiával együtt, de volt aki megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor közölték vele a gyereke halálhírét (?!). Ki tudja, melyik nőből melyik anya lesz?
Ha a pasid bejelenti, hogy tartsatok szünetet, még a legszebb hegyikristály fülbevaló is szörnyű emlék lesz. Mai posztolónk nem érti, mit jelent ez a szünet-dolog, és irigyeli azokat a típusú kalandorokat, akik villámgyorsan képesek változtatni az érzelmeiken, és karcolás…..
„A lány rendszeresen homlokon csókolja a kutyát és egyszer úgy tűnt, mintha szájon is csókolná, de nem néztem oda. És most smárolj a csajjal!” – a pasi hamarosan válaszút elé állítja a kedves barátnőjét, mert vagy ő, vagy a kutya, de a kettő együtt nem fér…..
el333t 2011.12.15 10:50:59
@Kytia: Milyen lett helyette?

@Esztétikus Kritikus: TORCH teszt volt-e?
el333t 2011.12.15 10:52:44
@JOKKA21: Nem fogunk összeveszni!
el333t 2011.12.15 10:58:22
@Esztétikus Kritikus: Ha nincs bajotok, akkor nincs sok. TOxoplasma, Rubeola, Cytomegalovírus és Herpesz szűrésére használják, el szokták végezni a veszélyeztetettebb páciensekkel.
„Bírósági végzés nem kötött, simán odamehettem volna bármikor, felpofozom és eljövök a gyerekkel” – Levélírónkat ködös magyarázatokkal dobta ki a barátnője, de legalább a közös gyereküket láthatja néha. Ha akarja. Mivel nem házasok, a férfi csak…..
el333t 2011.12.14 10:08:50
@JOKKA21: Csak elképzeltem, hogy sok sok hal úszik a vízben, tudva, hogy néhányan meg fognak dögleni, főleg a szélen a gyengék, mikor a cápa széttépi cafatokra, és elevenen megemészti őket a gyomrában. Te meg megállsz, és azt mondod: a fasznak úszni előre, a fasznak furakodjak középre a jóba az életképesebbek közé, úgyis megzabál a cápa, ezért megállsz.

Persze te magadtól döglesz meg, mert egyedül nem mégy semmire, igaz, kevésbé fájdalmasan, mint akiket széttépnek, ám mégis értelmetlenül. Néhányan középről úgy gondolhatjuk, hogy nem feltétlenül neked volt igazad. Ja és a bent lévőknek lesznek utódaik, ez fontos különbség.

Ezért mondom, hogy a pozitív gondolkodás - hogy nem téged zabál meg a cápa - életösztön.
el333t 2011.12.14 10:18:16
@( o_o ): Mondom, ha mondjuk közveszélyes vagy önveszélyes dolgokat csinál, akkor rendőrség elviheti pszichiátriára, ahol leszedálják, de olyan nincs, hogy egyszer csak csönget a rendőrség, mert a Mari néni kitalálta, hogy bolond vagy. Még valóban beszámíthatatlan öregeknél, alkoholistáknál is nehéz ez, tömegesen vannak belőle problémák, hogy a mama még nem akar meghalni, de már nincs magánál, ilyenkor az önkormányzat gyámság alá helyezheti. Egyszerű gondolatmenet, hogy így sincs elég kapacitás, a zavart elméjűeket túl gyakran engedik ki, olykor be sem viszik. És persze a legtöbb család tagad, ha mondjuk a mama demens lesz, mert "ő a mama", aki sütit süt, és akkor ő nem lehet "elmebeteg", pedig de. No mindegy.

@Nathan D'Xantine: Az, hogy pozitívan gondolkodsz, nem jelenti azt, hogy hülyeségeket hiszel el.

@helio: Nemtom, van, aki ki nem állhatja a laboros/műtős/formalinos/kórházi szagot, és akkor is érzi, ha te már nem. Én a halszagot utálom pl., és itt mindenki kurva sok halat eszik, broáááf...
el333t 2011.12.14 10:54:26
@Aphelion: Ki számít még sikeres embernek?

Aki mondjuk szarból házat tudott építeni, vagy aki házból palotát, vagy aki palotából palotát, vagy aki villából kést?
Azt mondják, hogy a tévés személyiségekhez kapcsolt álmaink eleve bukásra vannak ítélve, mert túl sokan csapják nekik a szelet, nekünk meg elérhetetlenek. Most viszont egy kellemes ellenpéldát kaptunk. Az első randihoz néha egy autogramos fotón keresztül vezet az út.…..
Hepi sztorival zárjuk a hetet: a rövid távú e-mailezést követően a lány csak vonakodva küld magáról fotót, azon sem látszik semmi. Végül a fiú találkozik vele, és örömmel veszi, hogy a randira nem egy meglepetés rém állít be. Levélírónk azon filozofál, vajon a reklámok…..
„Kerülni kezdtem és ezt észrevette. Ő közben elkezdett randizni egy másik sráccal. Még csak 1 találkozójuk volt” - sanyarú a szárazbarátok sorsa. Mai levélírónk beleszeret az addig csak barátként funkcionáló lányba. Sőt, még a randiját is végigdrukkolja egy…..
el333t 2011.11.30 09:38:54
@Dövan: Nekem öreganyámmal összejött, mikor sütni-főzni tanultam.
+
@gernika: Igaz!

=

Kedves posztoló, ha a lány fejében valaha is megfordult, hogy dugjon veled, arra a zöld lámpát a főzéssel adta meg. Barátból nehezen lesz barátnő, nekem egy haveromból lett, egyik hétfőn vittem neki virágot meg mozijegyet, aztán suli után átjött nálam aludni a hétre.

Szerintem valami hasonlóval lehet próbálkozni. Virág, édesség, hogy lássa, hogy úr vagy, aztán fogd meg a seggét. Nem szabad túlzottan kedveskedni, mert félre fogja érteni.
Egy induló kapcsolatnál a legnagyobb hülyeség előre eltervezni, hogy márpedig ez alkalmi lesz. Mert ha megjelenik a felek között a szerelemnek nevezett cucc, akkor az irányítás könnyen kicsúszhat az ellenőrzés alól. A csaj összejön egy nős pasival, aki még a házasságát is…..
el333t 2011.11.29 10:14:53
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Kikérem magamnak. Egy magyar barnát tartok otthon. Német nővel csak kétszer, ráadásul az egyik egy fekete hajú osztrák volt.
Hugh Laurie, a House címszereplője úgy döntött, nyolc évadnyi sántikálás egy életre elég minden normális embernek, ráadásul a sorozat sem annyira izgalmas és sikeres már, mint az első évadokban volt, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Laurie angol és rohadtul…..
el333t 2011.11.29 10:03:34
@TrueY: Tény. A könyvet én is olvastam, ha jól emlékszem, valami olyannal konferálja fel, hogy a színészet neki csak másodlagos, mindigis írni szeretett. A könyv végére biztos lettem benne, hogy csak a forgatókönyvesek miatt sikerült neki jól a háuz. Amiből az első három évadot láttam, aztán 1-2 részbe még belekukkantottam random az évadokban, de a negyedik után 90% érzelmi picsogás megy, miközben odaröffentenek egy-két orvosi szakszót, és a résznek vége mert meleg teát ivott, biceg vagy pislog a kedves beteg.
„Bepasizott megint. Tudom, ki a csávó, nem is rossz fej, nálam azért gyengébb eresztés. Egyáltalán nem fájna, ha néha jól érezné magát vele” - a nyitott házasság néha egész jól működik, tehát nem minden félrelépés robbant szét egy kapcsolatot. De mi van akkor,…..
el333t 2011.11.28 17:41:00
@Col77: @A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ha megnyugtat ez szerintem is szánalom kategória, de az omegahím kifejezés azért illik rád objektíve is, mivel így lényegesen csökkennek az esélyeid, hogy maradjon belőled valami emlék az élővilágban 100 év múlva. Persze ez nem baj, ebben a játékban sem nyerhet mindenki.

Csak annyit tudnék hozzátenni, hogy azoknak vagyunk az utódai, akik törődtek az utódaikkal. Az a szőrös ősnő, amelyik terhesen nem tudott kaját szerezni, mert az őspali otthagyta öt perc után, az meghalt. Az őskölökkel együtt. Aztán egy szép nap az őspali is. (Tehát látjuk, hogy az erkölcs a túlélés szempontjából lószart sem ér, és talán ez a legrégebbi törvény.)

Ám nem halt ki e viselkedés, ennek oka, hogy kitalálták a kakukk-kölyköt. A meghalni nem akaró - tehát értelmes - ősnő kitalálta, hogy amíg a kölökkel foglalkozik, valaki vadászhatna rájuk. Ez persze csak a kevésbé szőröseknek jött össze. Akik vadászathoz bénák voltak, azok mondjuk bogyót gyűjtögettettek a bepalizott őspalikkal. Hogy ez a hülye, ámde közösség szempontjából hasznos viselkedés még létezik, az az okos ősnőkön túl a hálából-dugásnak és a fogamzásgátlók fejletlenségének köszönhető.

Te is.

@phaszfej: Sanszosan igazad van, de két dolog azért ettől függetlenül még tény, 1. az adott sztori igazságtartalma a beszélgetés kilencven százaléka szempontjából nem releváns (egyébként a következtetések szempontjából is hasonló az arány), 2. igenis léteznek ilyen emberek, akik megírják ide a történetüket és tőlünk várnak feloldozást (nem hinném, ha nem ismernék ilyet).
„Én éppen egy másik sráccal való próbálkozásomat zártam, ő pedig lelkesen újságolta, hogy 1-2 hete van egy nő, Judit, akivel találkozgat„ – mai Levélírónk egy olyan lány, aki többet szeretne a kiszemelt pasitól a rendszeres kávézásnál. A másik fél is így…..
el333t 2011.11.25 09:16:09
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: n1 :)

A poszt is jó hangulatban telt, megtudtuk, hogy nőként nehéz beállni a sorba, mikor egy szakítás után egy fickó a melóhelyen húzogatja a kolleginákat.

Egyetlen dolog ami hülyén hatott, az a szokásos szöveg hogy neki "nem elég a szex". Mintha azért feküdne le vele, hogy később megvalósíthassa rózsaszín plüssben pátyolgatott álmait a Tökéletes Kapcsolatról, meg lebabázhasson meg minden.

Nem kell úgy tenni, mintha nem lenne egy kiéhezett nőstényállat, aki szétkarmolja, és vad karmozdulatokkal a krémszín combja közti alvilági trónusra invitálja!