Regisztráció Blogot indítok
Adatok
parandroid

0 bejegyzést írt és 305 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„A nemzeti szajhaverseny dobogós helyezettjei" kommentárral tette ki a Facebookra Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Vajna Tímea és Rogán-Gaál Cecília képeit Lovas Zoltán újságíró, a DEKA alapítója. Egyebet nem is fűzött hozzá, de hamarosan mégis törölte a kontentet – bár a…..
Vannak olyan intézkedések, ami negatív, akár plusz pénz fizetéssel is jár az emberek számára, de még is elfogadja a társadalom. Mert a kormányzat érveit helyesnek találja és belátja hogy szükséges, vagy csak pusztán tudomásul veszi, hogy ez van. Ilyen volt a csipszadó vagy a…..
Tripla kampányév ide, tripla kampányév oda, régen volt tüntetésmatekos poszt. De nincs még veszve 2014, a kormányzat internetadóztatási ötletének köszönhetően határozottan felpezsdült a demonstrációs szcéna. Meg a demonstrációszakértői is, narratívák feszülnek…..
Jobbegyenes Sárga lap 2014.10.27 12:32:38
Jöttem, láttam, tüntettem. Amit láttam, annak egy része nagyon tetszett, egy másik része meg nem. Tetszett, hogy sokan voltunk. Hogy sokfélék voltunk, mégis meg tudtunk mozdulni egy ügy érdekében. Hogy határozottak voltunk. Igazából azzal sem volt semmi gond, hogy pár monitort…..
parandroid 2014.10.28 11:31:40
@$$$=$$$: a déká takarodjon végre "kibaszott jó könyveket írni a szocializmusról" és hagyja békén az embereket, hogy megoldhassák a saját problémáikat. horn gábornak nagyon igaza volt: NEM AZT MONDTÁK, FERI!
Ahogy a cc is megírta, a ma reggel 6:30-kor kezdődő köztévés hírműsorból kimaradt Robin Williams halálhíre, pedig erről minden más magyar híradás és a teljes világsajtó is beszámolt. Most végre megvan a magyarázat, hogy miért maradt ki a reggeli adásból a színész…..
A szabál az szabál: ha nincs Kossuth-díja, akkor nem kerül be a Híradóba, ez van. A ma reggel 6:30-kor kezdődő hírműsorból kimaradt Robin Williams halálhíre, pedig ha a hír definícióját nézzük, amit egyszer már megmutattunk pedig a köztévének, ez igencsak fontosabb lett volna,…..
parandroid 2014.08.12 10:20:40
@Szentkereszti Istóczy Győző: mióta finanszírozhatatlansági okokból megszűnt a büszke államadósságmérő számláló, a számlálók gyaníthatóan többé nem comme il faut eszköz illiberáciában.
@Flúgatlan: azt, amit a cnn magyar idő szerint 01:45-kor közölt hírként közölt (tehát nem a pillanatok alatt összerántott, hosszú háttérműsort, hanem csak magát a hírt), simán lehetett volna használni.

halál, nem halál, politika vagy sem, maga a tény, hogy egy vezető világhírről épp a magyar köztévé nem igyekszik azonnal beszámolni, sokat elárul az intézmény szakmaiságáról és ambícióiról. szerintem ez szakmailag szégyen.
parandroid 2014.08.12 10:35:10
@The Welsh: főnök, lehet a cnn-t karaktergyilkolászni, de javaslom, tekintsd meg azt, amit hajnalban breaking news címén összeimprovizáltak, aztán utána gyere vissza elemezni.
ha nem értenéd, megismétlem: a cnn jól dolgozta fel (és feldolgozta) a hírt, szemben a magyar tv-vel. a hírről beszélünk, nem a cnn egészéről (de nyilván ezt te is érted, csak nem volt más érved).
parandroid 2014.08.12 10:43:03
@988b8d9f.77ca.42b9.b808.2cf00c2be889.: "fideszbérenc vagyok el sem tudnám titkolni" innen inkább úgy tűnik, hogy te csak egy kis pöts vagy, aki azt hiszi, hogy szellemes, pedig csak ostoba. de ezt legalább tényleg nem akartad eltitkolni.

legalábbis modoros, erőltetett vicceskedésedből ez jön le.
Elég meglepő, de már a Magyar Nemzet is úgy érzi, a miniszterelnök sajtófőnöke néha túlságosan testőrnek érzi magát és nem eléggé sajtósnak. Ezt írja a Tusnádfürdőn elmondott beszédről tudósító újságírójuk: A miniszterelnök körül riasztóan megnőtt a…..
Orbán Viktor minden évben elmegy az erdélyi Tusványosfürdőre, ahol mindig tart is egy előadást. Amit azonban ma mondott a szokásos előadásnál, az eddigieknél is szörnyűségesebb akarnok-hatalmat vetít előre. A liberális demokráciának Magyarországon egy ideje vége, de csak ma…..
parandroid 2014.07.27 13:12:08
@Sir Galahad: ennek fényében még nehezebb érteni a kertész ákos szavai keltette indulathullámot.

persze rossz volt a szóhasználat: a genetikai helyett szocializációs okokból lett volna a helyes kifejezés.
parandroid 2014.07.27 13:12:52
@turista a saját országában: szerintem arról lehet szó, hogy kíváncsiak vagyunk, hogyan néz ki egy történelemkönyv 3d-ben.
parandroid 2014.07.27 13:15:02
@bölcsbagoly: butaság. én spec nem őrjöngök, hanem kissé el vagyok szomorodva. többek között a hozzád hasonlók miatt. és érdeklődve szemlélem a folyamatot. (majd azért ha a bármi megtörténhet országában olyan is megtörténik, ami neked nem tetszik, de nem lesz, aki sózljon az érdekedben, akkor majd látogass meg az opniban, és beszélgetünk.)
ja, és kevesebb indulattal polgáribbnak fogsz látszani.
Pedig nagyon nem kéne annak lennie. A történet úgy kezdődött, hogy a hvg.hu feltett pár kérdést az MTVA-nak azzal kapcsolatban, hogy mégis, hogyan kerülhetett a tartalomszolgáltatási igazgatói posztra az a Pap Dániel, a Jobbik egykori méádiapolitikai kabinetfőnöke,…..
parandroid 2014.07.22 21:04:42
@libbant: nem, nem arról van szó, nem erről szól a történet. és ha te, ostoba, szerencsétlen fajankó bírnál csak egy kicsit is gondolkodni, de legalábbis olvasni, szintén értenéd. fogadd őszinte részvétemet. te is meg a hasonszőrű ostoba klubtársaid.
Nincs oka panaszra az RTL Klubtól a Tv2-höz átcsábított egykori versmondólánynak: heti hatórás munkával több mint kétmillió forintot keres majd a TV2-nél. A Blikk legalábbis így tudja. Részlet a bulvárlap oknyomozásából: A csatorna valóban első osztályú sztárként kezeli…..
Tegnap megtörtént az idei év első nagy sztárigazolása, és most nem a Gera Zoltán visszatér a Fradiba című történetre gondolok, hanem arra, hogy Ördög Nóra, az RTL Klub egyik arca pár kerülettel arrébb tette át a székhelyét, és mától a TV2-t erősíti. Kicsit megborult a…..
parandroid 2014.07.09 16:19:16
@ciconia: jaja, cipőt a cipőböltból, ugye. a lakást takaríccsa a takarítónő, a szennyest mossa a mosónő, a gyereket meg nevelje a nevelőnő. kivéve azokat a napokat, amikor az anyjának szüksége van rá, mert kell majd a nőklapja címoldalára a luivuton mellé. köpedelem.

(irgum a kötődés mint olyan nyilván új szó. persze lehet lefejni a tejet aztán plasztikból odabaszni a kölyöknek. hadd szokja a puha életet.)
Egy kedves barátommal beszélgettem a minap, és előjött nagyon sok téma, többek között a zsidók is. Meg aztán a Holokauszt is. Azt mondta a barátom, amit már nagyon sok féle embertől hallottam korábban (volt, hogy én magam is hasonlóan gondoltam), hogy már kb a csapból is a…..
parandroid 2014.07.08 14:12:44
@ephart:
"már megint ez a trianon.
minek ennyit beszélni róla?"

szeretettel várom a hasonlóan frappáns megfejtést.
parandroid 2014.07.08 14:16:37
@Nazareus: érdekelne, hogy amikor mondjuk a vízilabda-válogatott megnyerte az olimpiát, akkor vajon "győztünk!" vagy "győztek a vízben labdázó sportolók!" felkiáltással éltél. tudod mit, mégsem érdekel.
ha magyarázni kell, úgysem értenéd meg, szokták mondani.
RE:blog Mit is akartok a buziktól? 2014.07.07 15:51:25
Hetero vagyok, mióta felágaskodott az értelmem, a lányok érdekelnek, visszatekintvén legényéletemre, leginkább a helyes kis alacsony magyar lányok, kerek fenekű, barna hajú lányok, hej! Aki nálam jobban hetero, az csal. Ezt érdemes előre leszögezni, nehogy az legyen, hogy a…..
Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke kedd reggel még nagyban szidta a kereskedelmi adókat, délután viszont nem nagyon tudott mit mondani arra, amikor az RTL Klub szembesítette vele: 2011-ben ingyenjeggyel nézte végig élőben az X-Faktor döntőjét. Gulyás az M1 reggeli…..
Vélhetően maga Simon L. László sem gondolta volna, hogy amint bejelenti az új füstpénzt médiaadót, a Népszabadság és a Magyar Nemzet is nagyjából ugyanazt az álláspontot fogja képviselni, és perszehogy nem az "itt a seggünk, tessék belehelyezni mindent, amit a kamrába talált a…..
parandroid 2014.06.03 13:37:44
@Fedor: majd még ír Ő is Levelet a Zuckerberg Úrnak mint a Alekosz.
JóVáros Blog Békemenet light 2014.03.29 16:36:27
Na, becsülettel néztem addig a Békemenetet, amíg mind be nem értek a Hősök terére. Mivel közrendes múltam miatt értek némileg az amúgysem túl bonyolult "népszámláláshoz", ezért mondom: 90 ezer ember, pluszmínusz ötezer van a Hősök terén, a Fidesz nagygyűlésén. A Hősök…..
Ma jelent meg Zuschlag János "Pártházból börtönbe" című könyve, amit Szalai Vivien írt, aki a dubajozásról szóló vagy a Stohl-könyv után megint egy kellően mocskos ügyhöz adta a nevét. A könyvet a Nap Gazdaság Kiadó kft. adja ki, akinek annyira vág a profiljába a politikai…..
parandroid 2014.03.11 00:40:04
@orgoványi erdőjáró: ugyanez fordítva: zuschlág a szemét szoci bűnöző, akkor is hazudik, amikor kérdez. aztán mond valamit, ami jó a főnöknek, és zuschlág hirtelen a hiteles hírforrássá változik. és az sem szúr szemet, hogy a főnök lapjában jelenik meg interjú vele, a főnök kutatóintézetének pénzén kiadott könyv megjelenésének apropóján. zuschlág szavahihető, mert a szomszéd tehenét gyilkolja.

egyébként kende péter: a viktor című könyve is szóról szóra igaz. tudom, hát le van írva. azt mondta a péter, hogy az úgy volt.
Egy csodálatosan szürreális videót forgatott a Hír24 Németh Szilárd sajtótájékoztatójáról, ami egy újpalotai panelház egyik lakásának nappalijában tartott. A Rezsitábornok úrnak már a bejutással is meggyűlt a baja. Kis magyar valóság, avagy ilyen, amikor kilépünk egy…..
A közvéleménykutatások szinte behozhatatlan előnyt mutatnak a kormánypártoknak, ám vannak, akik megkérdőjelezik az óriási előnyt és valójában csak 4-5 százalékos vezetést adnak a Fidesz-KDNP-nek. Ha nekik van igazuk, akkor bizony vészriadót kell fújni a Fideszben, hiszen elég…..
parandroid 2014.02.03 00:19:06
@magpet: a google szerint: democrat.blog.hu/2014/01/31/egyeni_eselyek_es_az_orszagos_iq_teszt_aprilis_6_-an
mondjuk szerintem nem szennyblog. tény, hogy másként látja a világot mint károly a sajátját. ja, de igen. akkor szennyblog. a fekete-fehér, egyesek és nullák szép új világa. a nagy nemzeti együttműködés kebelén.
KÜMA Repülj 140 karakterért! 2014.02.02 17:50:46
Ugye nem felejtettétek el, hogy két brüsszeli repülőjegyet ajándékozunk jövő hétfőn induló játékunk nyertesének? A feladatot most prezentáljuk legeslegelőször, íme, eredményes spekulálást kívánunk mindenkinek! Áldás vagy átok magyarnak lenni? Kik vagyunk mi, magyarok…..
Csupán néhány napja jelent meg a Magyar Közlönyben Orbán Viktor sk. aláírásával a kormányrendelet, melynek értelmében a választási plakátok is reklámnak minősülnek, vagyis ez a szabályozás vonatkozik rájuk: "Jogellenes azon reklám célú berendezés a kihelyezés…..
parandroid 2014.01.31 18:50:31
@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: nem arra reagált, te majom. egyszer néznéd meg a beszédet, hogy legalább tényszerűen tisztában lennél azzal kapcsolatban, amiről írogatsz. te szerencsétlen ripők. te pojáca.

bassza meg, most egy ilyen idióta miatt lett trollos a kezem.
Miután az Elmű kilépett a Díjnet rendszeréből, a felhasználóknak regisztrálniuk kellene magukat az áramszolgáltatónál, hogy továbbra is neten fizethessék a számláikat. Ezt meghekkelte ugyan a Díjnet, és meg lehet(ett) őket bízni, hogy regisztráljanak az ügyfél nevében, de…..
parandroid 2014.01.29 22:43:38
@FDToth: nem maradsz. nézd csak meg a dínetes főoldaladat...

hát hol élünk bazmeg, magyarországon?