Regisztráció Blogot indítok
Adatok
panza

0 bejegyzést írt és 118 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
[FIGYELEM! Az alábbi írás irodalmi alkotásként olvasandó, valóságtartalma töredékes, a benne szereplő információk szándékosan el lettek ferdítve! Nem bátorít semmire, legfeljebb csak ironizál.] Magyarországon részben a szabályozás kiskapui miatt van annyi kamu 50-es, meg hát a kiskapus foci nálunk…..
Nehéz megmagyarázni az alábbi videóban látható teherautós viselkedését. Emberünk az út mellett parkolva egyszer csak gondolt egy merészet, és úgy döntött, megfordul a kétszer kétsávos úton. Azt azonban egy pillanatra sem észlelte, hogy mögötte, a belső sávban érkezik egy…..
panza 2014.09.20 20:59:04
  Szánalmas, hogy ezt a cikket már meg akartam írni, és most már konkrét apropója is lett a baráti körömből. A motorosokkal szemben sok dolog jobb, mint régen, de mindig akad egy-két súlyos homályökör és nagyon bajt tudnak csinálni. Sajnos az utóbbi időben divat lett a "ez…..
Brad O’Neal tizenkét éves korában kezdett arról álmodozni, hogy motorral visz véghez egy bázisugrást. Tisztában volt vele, hogy nem ő lenne az első motoros, aki ejtőernyővel a hátán ugrat bele egy szakadékba, ezért vitt egy csavart a történetbe: sík területen, mindössze egy…..
Mióta vannak videó rögzítésére képes mobiltelefonok, bámulatosan megszaporodtak a "fail videók", vagyis azok az anyagok, amelyeken mások hülyeségén döbbenhetünk meg, eshetünk kétségbe, vagy röhöghetünk egy nagyot. A youtube végtelen mennyiségben ontja ezeket, mindegyiken…..
A rosszfiúk is lehetnek jó fejek: talán így lehetne megfogalmazni a The 59 Club filozófiáját, amelynek okán a hatvanas években rendkívül népszerűvé és példaértékűvé vált a máig több mint 30 ezer taggal büszkélkedő angol klub. A társaságot egy anglikán ifjúsági klub…..
A régi reklámok kultusza sokakat érint. Egykor kevésbé voltak provokálóak a vizuális elemek, nem a végleteket próbálták megmutatni, hanem örömöt és humort sugalltak, mai szemmel kicsit esetlenül. Talán pont ettől az esetlenségtől ilyen jó nézni őket – a hetvenes évek…..
Igen, egy kelet-európai, semmire sem tartott, lenézett motor is lehet csodálatos: a rút kiskacsaság mindenben benne van. Oké, a szovjet borzalomban, a fehérorosz rettenetben, a Minskben elég sok az effajta hápogás, viszont megjött végre a bizonyíték - ez igazán szépségés hattyúvá…..
A főnökön, Bende nagyon kedves ember. Néha hozzám cammog, és megkérdi, gyűlölöm-e. Előzményektől függően igenlő és nemleges választ is elfogad. A kérdés számít csak, az interakció, hogy elkezdje a beszélgetést, aminek a végén úgyis azzal zár: „egy szánalmas pozőr…..
Senki nem gondolta egykor a Hondánál, hogy harminc évvel később a CX500 feltámadhat. Pontosabban sosem halt meg, hisz ez egy elpusztíthatatlan konstrukció, de az, hogy hirtelen beleszerettek a motorépítők, mindenkinek meglepő volt. Oké, pár chopper idehaza is készült belőle,…..
Paulovits Imre jókor volt jó helyen, sőt, a diktafonját is bekapcsolta. Amikor Lorenzo először lett világbajnok, spontán elénekelték csapatfőnökével, Wilco Zeelenberggel a We are the Championst. Néhány hete, amikor ismét világbajnok lett, a nótakör nem maradhatott el. Az…..
Udvariasan szeretnék szólni, hogy vége a nyárnak. Ugyan napközben még meleg van, de este már kell a macialsó és a macifelső. A derék szúró fájdalommal kiált vesekötő után, a naplemente végén ezeréves merevséggel tiltakoznak a bütykök is. Az Iron and Resin pompás…..
Kacsa, liba, négy gyerek, smafu. Na de egy borjút szállítani a motoron? Vietnamban mindent lehet, de ez akkor is beteg, nagyon beteg... ..
panza 2012.08.31 08:53:48
Aki az árokból vesz motort, ne csodálkozzon, ha felül a szopórollerre. Az viszont kicsit így is meglepett, hogy a felújított blokkal, egy hónapnyi állás után képtelen vagyok beindítani a Simsont. Másnap mégis felvitt Bánkútra. Bár a blokk rendbetételével már júniusban…..
Nem érdekel a klubélet, falkában motorozni sem szeretek. Nem vagyok tipikus BMW-tulajdonos, jobban kedvelem a rigásokat. Soha nem ragasztanék mindenféle hágókon kapható matricákat a csomagtartóra. Nem kell, hogy tudják, pontosan milyen tapasztalt motoros vagyok. Nem érdekel, milyen…..
Bevallom, meglepődtem. Annak ellenére, hogy kifejezetten kedvelem a Sportstereket és szívesen nézek belőlük készült átépítéseket, még sosem találkoztam olyannal, ahol a cél a supermoto külső volt. Endurót, dirtbike-ot és choppert láttam sokat, de az ügyesen átfaragott V2-esen…..
panza 2012.07.16 19:26:32
A Horexnél nem nagyon értenek a marketinghez. Ha mégis, akkor mi a magyarázat arra, hogy a legalább öt éve farigcsált, szük hengerszögű V6-os motorral épített VR6 Roadsternek ilyen ostoba reklámfilmet forgattak?  Most, hogy az 1218 köbcentis naked bike tényleg elkészült, igazán…..
Nagyon nehéz őket megfogni, mondja a szakértő és mi értjük. Aki ma ötven köbcentis motorral vagy robogóval szabálytalanul közlekedik, nem kell tartania az utólagos bírságtól, ha nagy a forgalom, még a rendőrök elöl is megléphet. Az Országos Rendőr-főkapitányság,…..
Múltkor már tettünk egy kitérőt a divat felé, bár az akkori képsorozat sokak tetszését nem nyerte el: volt aki a csajt tartotta gizdának, volt aki a motort. Mai videónk sokkal jobb adottságokkal bír, hisz kerekebb a maca, és a gép sem japán, hanem becsületes cseh CZ 380; ennek a…..
panza 2012.06.14 20:53:41
Pontosan nem tudom, hány kilométert motoroztam eddig életemben. A VMaxba beletekertem bő harmincezret, de volt, hogy egy évig nem ment a kilométeróra-spirálja. Az XJR most áll 30 ezernél, a Vino alattam 3000 kilométer körül mehetett. Plusz ott voltak még a tesztmotorok, az…..
Menthetetlen vagyok, Csikós szerint menthetetlenül csehszlovák. Ez normális: ahogy öregszem, nő bennem a nosztalgia, és mi másra gondoljak vissza, mint a gyerekkoromra? Azokban az években olyan izgalmasan színes volt minden – mifelénk más volt a barna, furcsább a zöld és…..
Talán még emlékeznek múltkori posztunkra a magyar kilométer-milliomosról. Borsay Imre és gépe megosztotta az olvasókat – sokan kifogásolták a motor kopott állapotát, Neoluxot emlegettek, míg mások felhívták a kritizálók figyelmét arra, hogy ez egy egymillió kilométer…..