Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Disznóvári

0 bejegyzést írt és 2197 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyar hadifoglyok hazatérése Kelet-Szibériából – A Scharnhorst-sztori – 7/3. rész Bár a harcoknak 1918 novemberében végett vetettek az osztrák–magyar és a német haderőre érvényes fegyverszünetek, a hazájuktól irdatlanul messze, Kelet-Szibériában raboskodó osztrák–magyar hadifoglyok nagy részének…..
Disznóvári 2024.04.23 12:00:41
Strém egy szélhámos volt.
"(...) Ezek a gondolatok és feltevések akkor vetődtek fel bennünk, amikor megjártuk mi is a száműzöttek nagy szibériai útját és sínylődtünk a Bajkál-tó mögött, ahol — ha nem tévedek — a múlt század derekán az orosz település vége volt. Az elfogott negyvennyolcas hősöket is valószínűleg ott telepítették le. Kerestük a nyomaikat. S amikor találkoztunk egy faluval, amelynek az volt a neve: Magyaron, megdobbant szívünkben a semmi mással sem igazolt bizonyosság, hogy az 1848-as honvédek egyik településén haladtunk keresztül.

De nemsokára kézzelfoghatóbb bizonyítékot kaptunk. Szavahihető barátaim Csitán beszéltek egy Balogh nevű orosz tiszttel, aki ugyan magyarul már nem tudott, azt azonban határozottan tudta, hogy nagyapja magyar honvéd volt, akit 1849-ben fogtak el a kozákok Magyarországon. Balogh praporcsik volt, azaz zászlós, és valószínűleg csak a mozgósítás alatt vonult be mint tartalékos, mert nős volt és ebben a legalsó tiszti rangban a ténylegesek fiatalságuk miatt, többnyire nőtlenek szoktak lenni. Balogh maga kereste fel az átutazó magyar hadifogolytiszteket, és míg a vonat állt — órákig, néha napokig — boldogan és lelkesen vitte lakására »honfitársait«. Felesége rögtön beállította a szamovárt s minden jó falatot az asztalra rakott, amennyire tellett az ottani egyre sivárabb viszonyok között, mialatt férje igyekezett minél többet megtudni arról, hogy micsoda ország is az a Vengrija (Magyarország) és miféle emberek azok a vengrik. Mindenesetre megható találkozás volt, de sajnos, a legfontosabbat — azt, hogy beszélt-e neki az apja vagy a nagyapja valamit Petőfiről — elfelejtették tőle megkérdezni. Azt azonban említette, hogy nagyapját Erdélyben fogták el és onnan sokadmagával hozták Szibériába, ott megtelepedett, orosz nőt vett feleségül, de mindig magyarnak tartotta magát és ennek emléke élénken él benne, az unoka szívében is. "
adt.arcanum.com/hu/view/Ujsag_1939-07/?pg=471&layout=s&query=str%C3%A9m
magyar-magyar szótár Thor 2021.06.30 06:30:00
Az kéne, még, a természetözeli- a ~tel abban a bizonyos harmóniában élő népek. Amishok meg más, magukat nem csak a kommunikáció szintjén antzimarketingbe elzárós népségek. Gondolj bele, hogy az natívamerikai nőknek (csakúgy, mint az afro -afrikaiaknak volt egy mensisátra vagy gunyhója, s ami…..
Disznóvári 2021.10.10 03:42:58
@Picsaember: @Serény Vélemény: @Steinmann Coco: @ripők: @Wildhunt: @heki: @PesszimPista: @Alfőmérnök: @don Fefinho: @A Hannibal Lektűr-attitűd: Amúgy nektek még nem fordult meg a fejetekben, hogy mi van, ha nem is halt meg? Hogy csak szórakázik?
Disznóvári 2021.10.14 23:08:54
@A Hannibal Lektűr-attitűd: Előfordul, hogy valakinek a fontosságára a hiánya révén eszmél rá az ember.
WARNING LABEL!Természetesen szivesen fogadok ötleteket a kommentek között,azonban vigyázat, CAUTION!4!! ha jó,be ismásoloma táblázatba!CAUTION!4!44!   kapitalista netokrata televízió gyártja; gyerekei elöl zárja nem nézi…..
Disznóvári 2020.09.22 01:02:01
Disznóvári 2020.09.22 05:01:28
@Frick László Intézet: Pedig a kommentszekciónál kezdődik a lényeg. Kemény meccs vót. :D
Disznóvári 2020.09.22 11:45:30
@Serény Vélemény: Nekem se tetszik, nem azért linkeltem. Itt lehet olvasni róla:
archivum.fokk.hu/
magyar-magyar szótár politika 2019.11.06 08:52:11
HORN GYULA: Tárgyalni kell.Az ellenzékkel folyamatosan tárgyalni kell! HORN BARÁTAI: Bazmeg Gyuszi! -  hülyéskedsz? A zsidókkal meg a takony vidéki kis cigány mitugrásszal megállapodni akarsz? HORN GYULA: Nem azt mondtam, hogy meg is egyezni! Csak azt:TÁRGYALNI, tárgyalni...
Disznóvári 2019.11.06 23:11:38
Part One: [2017.november 13-án érkezett szpem a műűvésznőtől egyenesen] Part Two [slight return]..
Van itt a blogban valahol egy mese: Alfőmérnöknek, búcsúzóul Az öreg,a fia,meg a Lada Samará-jok..
Disznóvári 2019.11.04 06:04:13
"Ugorjunk vissza a rendszerváltás nagyjelenetére. Végvári háromperhármas őrnagy hirtelen ellenállhatatlan késztetést érez, hogy leleplezze kenyéradó szervezetét, és bátor újságírókkal és ellenállókkal behatol a Belügy páncéltermébe, és kihoz egy csomó dokumentumot. Ezt átadja a még pártállami Országgyűlés frissen megválasztott képviselőjének, az akkor gödöllői Roszik evangélikus lelkésznek, aki nem a saját pártjának, hanem előbb a Fidesznek, illetve az SZDSZ-nek adja át, és a sajtótájékoztatót már ez a társaság tartja. Rövidesen lemond a belügyminiszter, az SZDSZ pedig megkapja a rendszerváltás glóriáját a feje fölé.
Akkor, a rendszerváltás lendületében és zűrzavarában legfeljebb a gyanú fogalmazódhatott meg az emberben, hogy ezt az ügyet az SZDSZ nem egyedül csinálta, pontosabban lehetnek a dologban háttérerők. Akkor a szálak az Aczél-társulathoz vezettek. De bizonyíték semmire nem volt. Ma már a felhalmozódott rengeteg tapasztalat segítségével megállapítható, hogy az SZDSZ-nél és az akkor már elgyengült pártközpontnál sokkal nagyobb erőnek kellett itt megnyilvánulnia, szerveznie.
Ezeket az SZDSZ-es kutatókat a rendszerváltás előtt valakinek helyzetbe kellett hozni. Tájékoztatni kellett őket bel- és külpolitikai fejleményekről, belső adatokhoz kellett őket hozzájuttatni.
Kimondani azt, hogy „Kádárnak mennie kell”, csak védett állapotban lehet. Maga a kapcsolatrendszer, az apák kapcsolatai nem elégségesek. Valakiknek a Belügyet kényszerítenie kellett, hogy ne csapjon le rájuk. Valamilyen nagyon erős szervezetnek, profinak meg kellett szerveznie az egész Dunagate-et, és el kellett terjesztenie a legendát.
Végváriban felébredt a lelkiismeret. Rendben. Roszik jobbnak látja nem a saját pártjának adni, hanem az első arra járó Fidesz-SZDSZ-esnek. Rendben. Senki nem leltározza, mi került ki, mi maradt bent, lemond a belügyminiszter, rendben. De miért adta elő egyöntetű hőssé nyilvánítással az ügyet az egész sajtó, miért nem tett fel senki keresztkérdéseket? Ki szervezte meg egyidejűleg a sajtót, a Belügyminisztérium egy részét?
S ki miatt mondott le a belügyminiszter, ki rendelkezett az iratokról, ki mert ezek után iratmegsemmisítésbe fogni, és egyáltalán ki és mi állt a háttérben?
Ma már, New York, szeptember 11-e után jobban látjuk ezeket a történéseket. Ez a mi rendszerváltásunk egységes egészként, egyetlen szervezet által irányítva működött.
Ma, 2001. szeptember 11-e tanulságai, borzalmai és óriási szervezettsége után, valamint az itthoni kicsi, piszkos kiemelések után bátrabban nyilatkozhatunk.
A Dunagate-botrányt nem az SZDSZ csinálta, szervezte, hanem egy nagy titkosszolgálat, amelyik előtte már alapos, évek óta folyó kutatómunkát végzett az országban, s amelyik valamiért éppen az SZDSZ-ben találta meg a maga fedőszervét. Ez a titkosszolgálat építette fel az álrendszerváltásra az SZDSZ-t, annak kemény magját, a demokratikus ellenzéket, abból is a neki tetsző részt, ez tette rá a kezét pénzügyi hatalomra, a bankokra, a bankárokra, és a politikai sakkban tartáshoz szükséges terhelő anyagra, illetve a terheltségből való kiemelésre. Ha az SZDSZ most, a választások előtt néhány nappal nem értesült volna arról, hogy megmenekült, bejut, majd hogy öt és fél százalékával négy minisztériumot egyenesben, másik hármat áttételesen kap meg, és ezek a legfontosabbak, akkor mindezt nem vethetném papírra.
Ki és mi tartja és tolja a tenyerén az SZDSZ-t? Ugyanaz az erő, amelyik négyévenként makacsul belelöki a választók agyába a „Rózsadombi Paktumot”. Ez a legendaképző irat arra kell, hogy elfödje azt a tényt, hogy rendszerváltásunkat a fejünk felett megegyezett titkosszolgálatok vezényelték le. A három közül az egyik mindenképpen fővállalkozó volt, ez az első időkben az SZDSZ-t választotta ügyintézőjének, majd fokozatosan engedte át a főszerepet az MSZP-nek, amelyben időközben megalakult az Izraelhez kötődő szárny, vezérkar, és ugyanakkor a népi vonal eljelentéktelenedett. Majd ki is múlhatott.
Ma pedig azt látjuk, hogy idejön újra kampányfőnöknek Ron Werber, az MSZP fizeti, de ő a korábban általa miniszterelnökké emelt Medgyessyvel és a pártfőnök Kovács Lászlóval együtt nem az MSZP kampányát csinálja, hanem éppenséggel le akarja mondatni az MSZP jelöltjét – Gy. Németh Erzsébetet – a főpolgármesteri jelöltségről.
A Rózsadombi Paktumra és a terjesztésére tehát ugyanennek az erőnek van szüksége, amelyik most is vezényli a dolgokat. A Rózsadombi a felelősségmegosztás, az –elhárítás és a ködösítés dokumentuma.
A nemzeti érzésű és a rendszerváltás elmaradása miatt kesergő ember Antallékra, Hornékra és szegény Paskaira hárítja a felelősséget.
Képesek voltak leülni a KGB és a MOSZAD ügynökeivel. Akik olyanok, amilyenek."
magyarforum.hu/cikk/1747/A-felfeslett-bunteny/
Az állam, ez az örök Leviathán többször is lecsapott saját védtelen áldozataira Európa innenső fertályában a huszadik században, annak középső évtizedeiben. A történelemkönyvek lapjairól, regényekből, fényképekről és tévéfelvételekről ismert sötét korszakról nem…..
civil..
Disznóvári 2018.07.26 21:22:52
@Frick László Intézet: Ottlik azt mondta, hogy Medve a másik énje volt.
Ugyanakkor tudni kell, hogy Örley képe ott lógott a szobája falán.

Tandori, Esterházy szerintem irodalmároknak való csemegék. Igazándiból kevesen olvassák, és még kevesebben értik. Azok értik csak Esterházyt, akik Tandorit is értik és olvassák (Esterházyt többen olvassák, mint Tandorit). Én nem vagyok irodalmár, de azt hiszem, értem Esterházyt, mert nagyjából azt gondolom róla, amit a kritikákban/elemzésekben írnak, jól leírják az olvasmányélményemet. De nem szeretem különösebben. A Javított kiadás meg durva jellemtelenség volt.
Mandiner blog Kimoderálva 2009.07.12 08:01:00
  Az EP-választásról keresgéltem valamit, így vetődtem el újra a Politika 2.0 blog Mind a nyolc párt fenn van a Youtube-on! bejegyzéséhez. Emlékeztem, hogy annak idején írtam egy középhosszú hozzászólást a poszthoz: többek között arról, hogy miből lett a Fidesz…..
 Rakjuk el Magyar Bálint ütős mondatait az utókornak, a mai, "Ennek az SZDSZ-nek vége" című interjújából.  "Az SZDSZ volt az a párt, amely mindvégig követelte a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra kerülését, miközben a bal- és jobboldal ezt együtt…..
Disznóvári 2018.01.25 23:38:00
@jotunder: "Soros már rég kivonult a CEU-ból"

Hooogynee. Nagggyon okos és tájékozott ember lehetsz.
Mandiner blog Civil War 2017.01.18 10:51:00
Van erős érv amellett, hogy „eltakarítsa az útból” (copyright by Németh Szilárd) a külföldről pénzelt civilszervezeteket a kormány! S hogy mi az? Egyértelmű: hogy Gulyás Márton ne jusson többé egy fillér forráshoz sem!  Ez a gonosz gondolat futott át az agyamon, amint meghallottam a civilbeszántós…..
Disznóvári 2017.01.18 22:26:01
@Herr Schnapsidee Lieferant: Ja, ez a tipikus első reakció, hogy Orbán is Soros-fióka.
A '80-as években, de talán még a '90-es évek elején is őszintén lehetett hinni Soros "filantropizmuában". Ma már csak a hülye nem látja, hogy egy ócska gazember. Változtak az idők, ennyi.
Nem győzünk álmélkodni az egyetemi élet újabb és újabb progresszív fejleményein. Amíg a Pázmányon holokausztot oktatnak, addig a CEU-n az igazán fontos dolgoknak is jut idő. Most például a menstruációnak szenteltek egy rövid kiállítást, amiből kiderülnek olyan szörnyű tabuk, mint hogy az elmaradott…..
Disznóvári 2017.06.09 17:46:13
Nyilván paranoiás, aki azt képzeli, a feminácik nyumolnak a háttérben:
"A Patent jogvédő egyesület (amely a Patriarchátust Ellenzők Társaságából kapta becses nevét) bíróságfigyelő programot indított útnak 2013-ban a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásából. Aki nem ismerné az egyesületet, annak tudnia kell, hogy egyik fő profiljuk képzések tartása szexuális és reprodukciós jogok és egészség témájában, beleértve az LMBTQ fiatalokat.
A bíróságfigyelő projekt lényege, hogy az amerikai „court watch” mozgalom mintájára laikus állampolgárok megfigyelik, mi zajlik a bíróságok egyébként nyilvános tárgyalásain. Némi utánajárás után „hivatalos amerikai” court watch mozgalmat nem találtunk, ugyanakkor a Nyílt Társadalom Alapítvány működtet egy rendszerében hasonló “Case Watch” megnevezésű programot, amelyben például az Emberi Jogok Európai Bíróságának migránsügyekben tapasztalható „vegyes” ítélkezési gyakorlatát ostorozzák.

A programba Patenték – minő meglepetés – elsősorban fiatal joghallgatókat vettek fel, akik számára ingyenes agymosást képzést biztosítottak. Az egyesületet egyébként repítette a lendület (és a norvég civil pénzek), 2015 és 2016 tavasza között immár 14 hónapon át járták önkéntesek a magyarországi bíróságokat olyan ügyeket keresve, amelyekben családon belüli erőszakról van szó. Arra voltak kíváncsiak, hogyan kezelik ezt a témát a bírák.

A program befejezését konferenciával ünnepelték a NANE egyesület társszervezésében. (A NANE támogatói sorában első helyen a Nyílt Társadalom Intézetet találjuk) Az előadók között ott volt Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, és Arild Moberg Sande képviseletvezető-helyettes, a Norvég Királyi Nagykövetségről. De a szónokok között találjuk főérzékenyítő Dr. Kiss Valériát, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar képviseletében.

Az már nyílván csak véletlen, hogy a bíróságfigyelő program összefoglalást az érzékenyítő tréningeken szintén résztvevő Stummer Vera, a Patent munkatársa mutatta be a nyilvánosság számára.

Van persze olyan helyzet is, amikor egy bíró nem hagy a nyomásnak, nem elég érzékeny vagy éppen nem akar az „önkéntesekkel „hatékonyan kooperálni. Nos ilyenkor következik a retorzió, a nyílt megszégyenítés a Patent egyesület Facebook oldalának tanúsága szerint.

A fentiek kapcsán számos kérdést megfogalmazhatnánk a meglehetősen szokatlan felhívás és adatkezeléssel kapcsolatos aggályaink tekintetében, de talán a legfontosabb, hogy mit követhetett el szegény dr. Oláh Gaszton büntetőbíró, hogy így kihúzta a gyufát Patentéknél?

III. Vannak persze nagyon érzékeny bírók

A Patent Egyesület szoros kapcsolatot ápol a Magyar Bírónők Egyesületével, rendszeresen egyeztetnek, többek között a bíróságok attitűdjéről, illetve az igazságszolgáltatás mibenlétéről a párkapcsolati erőszak áldozatainak esetében.

A Magyar Bírónők Egyesületének elnöke dr. Galajda Ágnes, korábban a Legfelsőbb Bíróság beosztott bírája, jelenleg a Fővárosi Törvényszék egyik büntető tanácsának elnöke, aki 2007. május 4. napján a Transparency Internationalnek, az Igazságszolgáltatás korrupciója című konferenciáján eszközök a korrupciómentes igazságszolgáltatás megvalósításához címmel tartott előadást. A bírónő befejező gondolata a bírák „célirányos oktatásának” fontosságát hangsúlyozza. Ugye ismerős?

Galajda egyébként az alábbi véleményével is kiérdemelhette a Transparency figyelmét és támogatását: az Élet és Irodalomban 2007. május 18 napján publikálta a bíróságok és a civilek című meglehetősen rendhagyó írását. Ebben hangsúlyozta, hogy a civil jogvédő szervezetek egyre határozottabban jelennek meg a szakmai és a társadalmi közéletben, s el kell ismerni azt a tényt, miszerint egy-egy adott kérdést illetően hatalmas szakmai kompetenciával, gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, amelyek a jogalkalmazók számára is értékes információkat adhatnak. Ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy a civil jogvédők 90 %-a bíróságokon eljáró ügyvéd, akkor is meglehetősen elgondolkodtató ez az eszmefuttatás."

tuzfalcsoport.blogstar.hu/2017/05/04/hogyan-szovi-be-soros-haloja-a-magyar-igazsagszolgaltatast-2-resz-/37866/
Disznóvári 2017.06.14 00:49:35
@Jean Sol Partre: Te húgyagyú fasz, szerinted jó, ha radikális feminista, szélsőséges, nyíltan férfigyűlölő, uszító, adathamisító szélhámos szervezetek "felügyelik" a magyar igazságszolgáltatást???
Disznóvári 2017.06.15 00:31:06
@Jean Sol Partre: Fasz tudja.
Te egy tipikusan megvezetett szellemi éhenkórász vagy, aki azt hiszi, a NANE és a PATENT-féle szervezetek az emberiség erkölcsi/morális előrehaladását szolgálják.
A valóság ezzel szemben az, hogy ezek a szervezetek kurvára nincsenek képben a " valóság" vonatkozásában, a "valóságot"ideologikus szemmel látják, látattják.
Vannak, akik ebből a látásból, láttatásból megélnek, nekik nyilván fáj, ha szembesítik őket a valósággal, de a(z össz) társadalom érdeke az, hogy a valóságot ismerje meg, nem az, hogy néhány hamis tudatot közvetítő "társadalomtudóst" eltartson.
Szemtanúi vagyunk már egy ideje az Orbán vs. Európai Unió (és IMF) meccs újabb és újabb epizódjainak. Mindkét oldalnak vannak drukkerei: ki Orbán gazdasági szabadságharcát és Moszkva Brüsszel-ellenes machinációit támogatja, a kétharmados parlamenti többségben megtalálva ennek…..
Disznóvári 2017.05.21 20:48:33
Kurva anyátokat, hazug és/vagy ostoba művészek.
www.peticiok.com/nyilt_level_a_civilekert#sign
" Aggodalommal tölt el minket, hogy a törvényjavaslat orosz mintára készült, ahol a 4 évvel ezelőtt elfogadott törvény óta 27 szervezet szűnt meg. "
USA-ban is van ilyen törvény, parasztok, csak szigorúbb.
És mi van, ha megszűnnek az olyan "civil" szervezetek, mint a férfigyűlölő NANE és PATENT, vagy a magyarellenes TASZ?
Páriák és önkéntesek. Iratok és megsemmisítések. Miért olyan aktuális az ügynöktéma több mint két évtizeddel a rendszerváltást követően is? Január 16-án tartották a Centrál Kávéházban a Kommentár folyóirat új lapszámának bemutatóját, ahol Gyarmati György, az…..
Disznóvári 2017.05.09 22:22:56
Facebookról gyűjtött komment (gloár, mit gondolsz?):
"Pleva Eszter egy tök periférián lévő baromi kis halacska, amin lehet most marcingolni, és azt hinni hogy igen-igen ő tehető felelőssé az underground szisztematikus szétverésében. Tényleg nem tűnt fel senkinek sem, hogy Bada Dada miért lett öngyilkos? a Bahia mért szűnt meg hirtelen, akárcsak a Zöldpardon ami egy kicsit zavarta a Bahia utórengéseit az A38 hajón, avagy gondoljunk bele a legfőbb gémer munkáiba: Mesterházi Ernő és Bognár kalandozásait és az ő szembenállásukat a Sziget Kft-vel, ahol a Müller Péter volt az egyik "alaptégla" akiről ne felejtsük el: ha például a Köztársaság Elnöki Hivatal bármit akart a Gödörben, akkor Mülerrel tárgyaltak, és ő irányította a megfelelő érdek szerint Filep Ákost (és itt már a 2010-es évek előtről beszélünk és 2010 utánról) HAlkan megjegyzem: Müller Péter-nek ha valaki nem tetszett, az kurvaélet, hogy nem léphetett fel a Gödör-ben, és ha úgy adódott akkor a SZIGET-en se!

Olyan erős a Müller Péter alaptéglára felépült Sziget csoport, hogy még a Fidesz is letérdelt, lásd Gödört kik üzemeltetik most (Sziget nyúlvány) ahol halkan megjegyzem kulcsszereplők az INKAL ZRt.-nél azok a "jelentéseket" olvasók (nem írók, hanem maguk az olvasók) akik pontosan tudták, hogy milyen művésztömeggel, mikor mit lehet kezdeni, és azzal hogyan lehet szép pénzt termelni.

Kapjatok már észhez: bahia.hu akkoriban az index.hu-val volt egy nézettségi szinten, de a Bahia-t gyakorlatilag a Sziget Kft érdekeltségébe tartozó (Kacsaláék) a Metha net lekpcsolta a picsába, mert hát az nem járja, hogy a Müller Péter nem szerepel napi szinten a Bahia.hu-n, és még a nézettsége is magasabb a Bahia-nak a Szegt.hu-hoz képest.

Kapjunk már észbe, lessük meg, hogy az akkori underground első csomópontjával (bahia.hu) mi történt? Bahián a fő hangadó Dr. Máriás volt, aki szépen átállt a CIA feliratú kivilágított lavorba:
index.hu/.../andre_goodfriend_megnezte_drmarias.../

Mellesleg megjegyzem: az A.E. Bizottság soha a kurvaéletbe nem lett volna sztár, ha ezek a derék III/III-as picsa nem áll be vokálozni a zenekarba, és nem baszatja magát hülyére, a korabeli "sztárokkal" mert itt a baszás az alap szintű dolog volt a műveletek végrehajtásában.

A Sziget Kft. alaptéglája Müller Péter, és az egyáltalán nem véletlen hogy a Sziget ki tudott nőni a betonból (nem gondolod, hogy súgtak folyton a gerendainak, de ez még tart most is) A kérdés az, hogy Müller Péter például mit tudott a nevelőtisztekről (nem mondhatja azt, hogy semmit, hiszen velük üzletelt, ebből lett a Sziget, ahol az lett "sztár" aki kapott fellépési lehetőséget) Nem az a lényeg, hogy ki mit jelentett, hanem az, hogy ki tudott a nevelőtisztekről, és ezekkel a tisztekkel a "hálózatban" végül (napjainkra) milyen üzletek kötettek. Az hogy az Undergroundot szétverték (bahia.hu lenullázása) tök járulékos, a belharcok által létrejött veszteség. Müller Péterre senki sem mer kezet emelni, pedig ő volt az "alaptégla" (Müller kurvasokat tud) csak eljátsza a naív kisnyugdíjast. Müller Péter politikai (főleg MSZP) kapcsolathálója szép baleset lenne, ha azt valaki felrajzolná egyszer atlatszo.hu -nál, de hát ez nem fog megtörténni, mert a Sziget-ben már régóta meghatározó az In-Kall Zrt érdekeltsége, és ott nem sík hülyék ücsörögnek. (fesztiválokra az emberek tömeges megmozgatás tulajdonképpen, egy civil polgárokon végrehajtott szisztematikusan felépített hadgyakorlat, aminek a háttér adatai aranyat érnek a "tömegmanipuláció" műfajban)"
Disznóvári 2017.05.11 01:26:36
@Jean Sol Partre: Anno gloire valami hasonló elméletet vázolt fel ezen a blogon Müller Péter Sz.-ról. (Nincs kedvem sem energiám kikeresni.) Akkor úgy vélte, Dönci emlékirataiban majd lelepleződik minden. Aztóta megjelentek Dönci emlékiratai, nem tudom, mit szerkesztettek ki belőle, nem is olvastam, de úgy tudom, nagy durranás nem lett belőle.
Az biztos. hogy az undorgrund tele volt beépített személyekkel és nem tartom kizártnak, hogy M.P.Sz. volt a jéghegy egyik csúcsa. (Ex-feleségéről, B.-D. Ágnesről is vannak vélelmeim.)
A kommentelő mindazonáltal (nem csak a nyelvhelyességi hibák miatt) nekem úgy tűnik, improvizál és van néhány tárgyi tévedése is, pl. a Bizottsággal kapcsolatban. De lényegi állításait én sem tartom abszurdumnak.
@Doomhammer: Ugyanazon kommentelő, akit fenntebb idéztem, azt állítja, hogy ifjú Sebőt az USA-ban képezték ki(értsd: CIA-ügynök) és ezt nem is nagyon tagadja.
Disznóvári 2017.05.11 01:44:39
"Index.hu 24 órája a Nanga Parbat Zrt. tulajdona. Nanga Parbat jelentése "EMBEREVŐ" ami igen találó név az Index.hu-ra nézve, ja és a nem gyűlölünk senkit retorikája az MKKP-nek ezennel megbukott, mert olyan gyönyörű "gyűlöljük Oroszországot" propagandát hozott létre az MKKP, hogy az valami ihaj-csuhaj. Bayer Zsolt is megirigyelné ezt az Oroszellenes gyűlölködést, ami nyilvánvalóan jót tesz társadalomnak (mármint az Oroszország gyűlölködése) Milyen különös, hogy Kovács Gergő mögött ifjabb Sebő Ferenc "Holokauszt hakni gyártó" áll a pódiumon ma is az Oktogonon. Sebőt az USA-ban képeztek ki propaganda szakembernek, és Airdnb-n keresztül támogatják tevékenységét. Sebő Feri frankó kis kiképző központ hozott létre a Klub Béla-ban, ahol régebben véletlenül pont migránsokat szállásoltak el és tele van matracokkal is a pince. Ez egy tényleg földalatti klub, amiben az a leg izgalmasabb, hogy az MSZP és MSZMP bútorainak széria száma található a Klub Béla földalatti helyiségének bútorainak alján, ami nyilvánvalóan egy véletlen. Nyilvánvaló, hogy aki eddig a Klub Bélában járt, nem nézte meg a bútorokat amire ráült, és az nyilvánvaló hogy nem kiképzés folyik a Klub Bélá-ban hanem "személyiség fejlesztés" ahol a foglalkozások úgy indulnak: teljes bezárkózás, még a redőnyt is lehúzzák a bejáraton. (részt vettem Sebő Feri több kiképző tréningjén, tanulságos volt) Mindenesetre ha bárki Orosz ellenes propagandát szeretne létrehozni, vagy az USA "ember manipulációs" dráma pedagógiai módszertanára kíváncsi akkor elég lemennie a Klub Bélába egy jó kis Sebő Feri foglalkozásra, ahol egyáltalán nincs titkolva: USA módszertan alapján a résztvevők "személyiség fejlesztése" zajlik, méghozzá olyan bútorok társaságában, amin az MSZP és MSZMP pártok kataszteri nyilvántartási sorszáma megtalálható. Nyilvánvaló, hogy mindez csupán véletlenek összjátéka. Oké, nyáron a dög melegben menj fel a földszinti gangra, az ablakok nyitva vannak, még lehallgatni sem kell a helyiségeket, a gang zeng a telefonon zajló dialógoktól. Alapítványok dolgoznak az emeleten, de azt hogy pontosan mit megtudod, ha fél órát ücsörögsz és figyelsz a Klub Béla fölötti gang aljában. Nyilvánvalóan az is egy véletlen, hogy Bajnai Gordon szakjogászának kézjegye áll az MKKP alapító okiratának szignóján, és az is egy véletlen, hogy az MKKP alapító okiratát maga Sztálin vagy Hitler is megirigyelné, hiszen az áll benne: Kovács Gergő a legfőbb és soha le nem váltható diktátor. (klassz vicc)"
"nyilván csupán véletlen, hogy a háttérben látható ifjabb Sebő Ferit az USA-ban képezték ki (és ezt ő nem is tagadja)
index.hu/video/2017/04/22/ketfarku_kutya_part_demonstracio_kormany_bekemenet/ (00:58-nál)"
Pénteken tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés a római-parti mobilgát tervét. Mint már korábban is írtam, messzemenően nem értek egyet a tervezett gáttal: miért védenénk több milliárd forintnyi közpénz elköltésével és a természetes Duna-part rombolásával a szabályokat…..
Kölcsönös kiborulás az eredménye annak, hogy az ELTE-n gender-szak indul. A képzés szakigazgatója az Indexen bizonygatja a szak létjogosultságát, Antoni Rita marxista doktorandusz a polgári Magyar Nemzetben akad ki Puzsér Róbert kiakadásán, Puzsér pedig válaszol neki; a Kettős…..
Disznóvári 2017.03.30 22:10:02
@maroz: Elolvastam az alapokat.
Ettől még áltudománynak tartom.
Ezt egy norvég humorista néhány szakértő segítségével egy filmsorozatban is bebizonyította, hogy az egész gender studies egy baromság:
www.youtube.com/watch?v=cVaTc15plVs
(A film hatására Norvégiában elvették tőlük a támogatást, a feminizmus fellegvárába, Svédországba költöztek a "szakértők".)
  Kezdődik. Elfogták Bándy Kata (egyik?) gyilkosát, aki beismerte tettét. A különösen megrázó és nagy port kavaró bűncselekmények után szinte mindig akad valaki, aki előáll a Btk. szigorításával, vagy egyenesen az adu ásszal: a halálbüntetés visszaállításával. Nem…..
Disznóvári 2017.03.30 17:29:34
@Jean Sol Partre: És ha nem hazudnál, hanem igazad lenne, az változtatna valamit? Ha valaki mást idézek, az nem tükrözheti a saját véleményemet. Na ugye hogy de.
Ennyire ostba vagy.
Disznóvári 2017.03.30 21:53:15
@Jean Sol Partre: Világosan leírtam a véleményemet. A nők patriarchális elnyomásának elmélete - amiben minden feminista egyetért - egy mítosz. Valóságalapja volt kb. a XX. század első harmada előtt, a muzulmán világban meg ma is van, de a mai nyugati világban egy téveszme. A téves alapfeltevésekre épített elméleteket én meg egészében elvetem.
A mai feministák a gombhoz varrják a kabátot, ezért "kénytelenek" össze-vissza hazudozni statisztikákat hamisítani, megtévesztve a közvéleményt (pl. a családon belüli erőszakkal, vagy a nők állítólagos bérkülönbségével kapcsolatban). Meggyőződésem , hogy néhány "nőjogi" szervezet a pánikkeltés, a közösség elleni uszítás bűncselekményét is megvalósítja.
Más kérdés, hogy a feminizmusnak vannak kevésbé kártékony (pl. mikor kékharisnyák arról értekeznek, hogy a női írók ki vanak rekesztve a kánonból) és kártékonyabb formái (ezek nyomulnak az ensz-ben, az unicefben és egyéb nemzetközi szervezetekben, ami ellen fel kell venni a harcot).
Disznóvári 2017.03.31 11:35:20
@Jean Sol Partre: De, egyetért.
Pofátlan ember vagy, mert bár alig tudsz valamit a feminizmusól, rajtam kéred számon az ismerethiányt.
ignore on
Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása   A kevésbé izgalmas kérdés, hogy vajon miért vállalkozott a tekintélyes Medián a Greenpeace legutóbbi, a szakmai minimumot is nélkülöző közvélemény-kutatásának lefuttatására. A válasz valószínűleg az, hogy pénzért. Az igazi…..
Disznóvári 2017.03.27 22:09:36
@pitcairn2: Doomiék ezekkel a nyomikkal árulnak egy gyékényen:
www.litera.hu/hirek/hely-hol-felolvashatol

Amúgy veled nagyjából egyetértek, bár továbbra sem értem, h a nagy költségvetésen túl mi ördögi dolog van a liget projectben. Akik meg azt állítják, hogy nem korszerűek a tervek muzeulógiailag stb. valszleg nem sokat tudnak a tervekről. Nemrég láttam egy prezentációt a Néprajzi Múzeumról, elég kritikus szemmel figyeltem, de nem sok ellenvetésem volt a tervvel kapcsolatban.
Disznóvári 2017.03.27 22:12:38
Disznóvári 2017.03.27 23:15:58
@pitcairn2: Ez tök jogos meg jó ötlet, a magam részről abszulút támogatom, mind a pusztuló műemlékek felújítását, mind kiállítótérként való használatát, ami esetleg a Budapest-centrikusságot csökkentené.

Amúgy kb 100 ötletem van, hogy mit hogyan kéne másként csinálni, mint a mostani kormány és biztos vagyok benne, hogy az ötleteim jobbak, mint amikkel ők előállnak.

De hát most ez van, van egy gigaproject, amit meggyőződésem, hogy nem dilettánsok csinálnak és ha megvalósul, nem értéktelen gagyi lesz, sőt.

Engem emlékeztet az ügy arra, mikor fény derült az MMKA hűtlen kezelési ügyeire, és kinevezték endi vajnát. Hú, bazmeg, mekkora hiszti volt a baloldalon, az egész nemzetközi sajtót telekürtölték, hogy itt most diktatúra van és vége a magyar filmnek. Én akkor több fórumon is beszóltam a faszfejeknek. Tudniillik endiék nem csináltak mást, mint az Európában működő szisztémát Magyarországra adaptálták. És mi van most? Oscar-díj, berlini nagydíj, soha nem látott közönségsikerek, szal a magyar filmgyártás aranykorát éli. De akik akkor tiltakoztak, egy árva szóval nem említik, hogy (mondjuk így eufemizmussal) tévedtek.
Nagy összegben mernék fogadni, hogy ha megvalósul, mutatis mutandis ugyanez lesz a liget-projecttel kapcsolatban is.
Ellenforradalmárunk Párizs utcáit járja. Arcán alig titkolt döbbenet. Szereti a bort, de állapotán nem segít már néhány pohár Corton-Charlemagne. Letagadhatatlan civilizációs átrendeződés tanúja. Tudja, a történelem tovább halad a megszokott útján. Úgy néz ki, egyszer majd franciák nélkül.…..
Disznóvári 2017.03.26 21:58:27
@Hepci: Eperjes, ahogy Pajor, drogot váltott. "Kerás" helyett bigott vallásos lett. Persze mindkettő jobban járt (Eperjes talán valamivel jobban, hogy nem a hitgyülihez szegődött).
Régóta foglalkoztat, hogy hazánk tanulhatna-e valamit az ázsiai „kistigrisektől”. Joe Studwell How Asia Works című könyve nyújtja a téma egyik legérthetőbb összefoglalását. Adva voltak szegény, elmaradott, alapvetően paraszti országok, ahol a falusi gazdálkodók, zsellérek mindig is az éhínség szélé…..
Disznóvári 2017.03.25 07:09:13
@annamanna: Bazmeg, de ostoba vagy, ribanc!
A mandiner.blog.hu első posztja, Turul kollégától   Emlékeznek még 2006 nyárelőjére? Még az őszödi beszéd kiszivárgása előtt, de a második szocialista-eszdéeszes parlamenti választási győzelem után voltunk. Gyurcsány épp a topon, a jobboldal épp heveny fejvakarásban. Nem tegnap volt. Tizenegy éve…..
Disznóvári 2017.03.24 13:36:14
@doggfather: @Tranquillius: A jelenséget az értheti igazán, aki régóta követi a blogot.
Egy időben (nevezzük ezt "aranykornak") az aktuállis posztok mellett futott egy "kommentfolyam". Ez egyfajta csevegés-vitatkozás volt aktuális témákról, kötöttségek nélkül, külföldi lapszemlével, stb. többnyire értelmes emberek között. Ha jól tudom, a szerkesztőség is követte. Mivel a blogmotor kb. 3000 komment után felmondta a szolgálatot, újabb "régi" poszthoz költözött a társaság. Ez is egy ilyen poszt volt:
mandiner.blog.hu/2006/06/09/mindennek_az_arviz_az_oka?full_commentlist=1#comments

Valamiért nálam nem írja ki az elejétől a kommenteket, így nem tudom, honnan lett belőle "kommentfolyam", de az eredeti poszthoz max. néhány száz komment tartozhatott.
Disznóvári 2017.03.24 13:38:54
„Sírásó, milyen szépek is a városromok; de még szebbek az emberek romjai!”(Maldoror énekei, Bognár Róbert ford.) Ha Lautréamont grófja gátlástalan, kokaintól elkockásodott fejű tévés programigazgatóként születne újra, pont olyan műsort csinálna, mint a The Learning…..
Disznóvári 2017.03.18 17:26:16
@zsebatya: A TLC-ről lehet mondani, hogy valami marginális izé (sztem nem az, de mindegy), Abramovićról nem.
Amúgy nem minden baj okozója Soros, de kétségkívül ő az egyik legnagyobb szarkavaró ma a világban. De szépen lassan le fog hullani róla a lepel (ahogy a feministákról is...).
Sayfo Omar írása   Pont egy éve volt, hogy írtam a Mandineren egy publicisztikát, melyben azt állítottam, hogy Európában nincsenek no-go zónák. Ma már nem tennék ilyen kijelentést. Az egy évvel korábbi publicisztika az akkor rendelkezésre álló szakirodalom és személyes…..
Disznóvári 2017.03.14 23:09:16
Disznóvári 2017.03.14 23:13:10
@maroz: @Disznóvári: Nem ezt akartam, bocs, hanem ezt:
www.youtube.com/watch?v=CCuOdsmXFgc
  hllndr írása   „A társas környezet elvárásai, reakciói, pozitív és negatív visszajelzései pedig észrevétlenül benne tartanak a valamiben, amit nem én választottam, ami nem rólam szól, amit készen kaptam. Pedig soha nem kértem. Soha nem tettem érte vagy ellene semmit. Az egész készen adatott."…..
Disznóvári 2017.03.12 16:32:56
@maroz: Ostboba szarházi.
Disznóvári 2017.03.12 16:33:43
A száj mosolyra ritkán ragadtatja magát, mélabúsan konyul a bajusz is, gondterhelt homlokredők gyűrődnek a szigorú szemöldök felett. Bizonyos szögből nézve ez az arc − Áder Jánosé − mégis szép. Azaz: jó. A pártpolitika szemszögéből. Áder János ugyanis nem más: ő a Fidesz jobbik arca.  A rosszabbik…..
Disznóvári 2017.03.14 03:09:42
@Holger Hartland: Hogy a faszba világosodtál meg, hogy újabban ilyen tisztán látsz?