Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kettős Mérce vendégszerző

854 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új kormányt Andrej Babiš fogja vezetni az ANO (Igen) párt élén. Ezt sokan a térség utolsó populizmus mentes…..
A szaúdi társadalom szokásai és politikai, illetve vallási vezetése hosszú évtizedeken keresztül jelentősen korlátozta a nők jogait. Az ország a Világgazdasági Fórum által kiadott 2016-os nemek közti egyenlőséget felmérő Global Gender Gap (GGG) jelentése alapján a 141-ik helyen áll a listán szereplő…..
Úgy hírlik, a magyar kormány már megint valami jónak az elrontója, amikor az Európa Tanácsban az EU szociális pillére ellen dolgozik...
„na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen…..
Az Auróra ellen végrehajtott ellehetetlenítési kísérlet, és a Művelődési Szint (Müszi) költözésének híre kapcsán dzsentrifikációról és politikai támadássorozatról olvashattunk, a cikkek a szórakozóhelyek tehetetlenségét és a kulturális szereplők bátortalanságát hangsúlyozták. Miután azonban leültem…..
Te hol fogsz lakni 5 év múlva, 10 év múlva? Ha azt gondoljuk, hogy reálisan sosem lesz saját tulajdonú lakásunk, mert nem örököltünk, vagy nem vagyunk hitelképesek, vagy csak nem akarunk eladósodni – akkor mi marad? Ma Magyarországon szinte nincs olyan lakhatási forma, ami hosszú távon stabil,…..
Önök semmittevők, cinikusok vagy szélsőségesek? Csak azért kérdezzük, mert Emmanuel Macron, a liberális csodagyerek, a francia burzsoázia legjobb terméke, és persze Európa-megmentője ezzel a három jelzővel írta le a munka új törvénykönyve ellen tiltakozó tömegeket. Hát igen, a diszkrét báj. Egyik…..
200 ezer gyermek nő fel fürdőszoba nélkül Magyarországon, a gyerekek egyharmada penészes lakásban él, 100 ezer embernek nincs lakcíme, és másfél millió embernek okoz gondot a rezsi rendszeres fizetése. Megfizethetetlen albérletárak Budapesten, a gyermekvállalás és családalapítás kitolódása,…..
Kedden este szokatlanul kemény és egyoldalú szónoklatban marasztalta el a spanyol államfő, VI. Fülöp a katalán autonómia vezetését, amit sokan a spanyol állam intervenciójának beharangozójaként értékeltek. A függetlenség kikiáltása kapott néhány nap haladékot, miközben pártok, szakmai testületek és…..
Magánemberek, civil szervezetek és a III. kerületi önkormányzat adakozásának köszönhetően ma délután avatják néhai nagyapám szobrát nem messze attól az óbudai bérháztól, ahol negyven évig élt családjával. Ezúton is szeretném mindenkinek melegen megköszönni azt a szeretetet és pénzbeli támogatást,…..
Az átlag, Mianmartól távol élő ember nem sokat tud az ott most is zajló véres etnikai tisztogatás körülményeiről. Mianmar népességének közel 88%-a buddhista vallású, és kb. 4-5%-a muszlim. A rohingyák többségében muszlimok, felmenőik kutatások alapján már a IX. századtól az országban éltek, az…..
Láttunk már nagyobb viharokat! – nyilatkozta Donald Trump miután az Irma hurrikán által sújtott térségbe utazott, hogy felmérje az elmúlt időszak egyik legpusztítóbb hurrikánja által okozott károkat. Érdemes megjegyezni, hogy az ötös erősségű hurrikán a legintenzívebb időszakában 185 mérföld/óra…..
Pontosan egy hete, szűk egy hónappal szeptember elsejei rajtja után, elérte első jelentősebb sikerét a Gulyás Márton által életre hívott Közös Ország Mozgalom. A cél, azaz a választási rendszer reformja ugyan még messze van, viszont megérkezett az első kézzelfogható eredmény: a választási…..
A katalán önkormányzat, a Generalitat továbbra is elszántan készül monumentális engedetlenségi akciójára, az október 1-re kiírt függetlenségi népszavazásra, bár ma délelőtt elismerték, hogy nem lehet majd minden szavazókörben voksolni. A madridi kormány szerint megengedhetetlen referendum ellen…..
„Csak rajtad áll! Ha igazán akarod, ha mindent megteszel érte, akkor meg tudod csinálni!” – hallani sokszor. Igaz ez? Tényleg minden csak az egyénen múlik? Ha mégsem sikerül, azért csak ő a hibás? Csak magát okolhatja? És ha így van, hogy jön létre az, akit okolhat, vagyis, akit úgy hív, „én”?..
A Fővárosi Közgyűlés a jövő héten dönthet a Római-part sorsáról. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megakadályozzuk egy olyan parti mobilgát megépülését, amely tönkretenné Budapest egyik utolsó természetközeli partszakaszát. A jelenleg engedélyeztetés alatt álló parti védmű ráadásul árvízvédelmi…..
A magyar közvélemény ritkán szokott olyasfajta szoros egyetértést mutatni, mint a kárpátaljai magyarság anyanyelvi oktatáshoz való jogát csorbító ukrán törvény hatására. Ezzel egyidejűleg azonban olyan hangok is megjelentek a színen, amelyek az általános vélekedésnél jóval elfogadóbbak a törvénnyel,…..
Lengyelországban szeptember elsején életbe lépett egy, a lengyel lakosság többsége által elutasított oktatási reform. A reform többek közt szétzúzza az 1999 óta létező lengyel iskolai rendszert, ami miatt majdnem 10 ezer tanár veszítette el az állását. Az iskolarendszer átalakítása mellett a nemzeti…..
Humanitárius szuperhős? Konzervatív bőrbe bújt liberális? A felvilágosult értékek őrzője? Vagy csak egy hatalmas blöff? Mégis mit gondoljunk a hamarosan – nagy eséllyel – negyedik ciklusát kezdő német kancellárról?..
A multicégek által teremtett munkahelyek Magyarország és a régió gazdaságának meghatározó részét képezik. Azonban világos, hogy az olcsó munkaerő és a kormány által biztosított ösztönzők rendszere árán versenyképességüket növelő multik céljai és a munkavállalók érdekei számos ponton eltérnek. Az…..
„Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,vergődik benn’ a mult sikos hala.A munkabér, a munkaerő ára,cincog zsebünkben, úgy megyünk haza.Ujságpapír az asztalon kenyérrels az ujságban, hogy szabadok vagyunk -poloskát űzünk lámpával s a kéjjels két deci fröccsel becsüljük magunk’.”– József Attila: Munkások…..
Aligha lehet vitatkozni azzal, hogy Magyarországon az utóbbi években óriási problémák vannak a lakhatással, aminek számos és összetett oka van. Az tény, hogy jelenleg mintegy 840 ezer ember kerül szembe súlyos megfizethetőségi problémákkal, már ami az egyik legalapvetőbb emberi szükségletet, a…..
Munkavállalóként számtalanszor hallhatjuk, hogy ne engedjük, hogy jogainktól megfosszon minket munkáltatónk, álljunk ki magunkért, és érvényesítsük jogainkat. „Könnyű ezt mondani” gondoljuk ilyenkor, hiszen a mai munkapiaci körülmények között sok esetben már annak is örül az ember, ha egyáltalán van…..
Meghalt egy szomszédunk, a csöndes, kék szemű, nagy szakállú, mosolygós Zátrok László. Kétszobás lakása volt a Bástya utcán, a hosszú padkán: a hálója az óvodakert melletti, a nappalija a parkoló felőli végen...
1998-ban néhány szerb fiatal felrajzolt egy fekete öklöt egy papírcetlire, majd Otpor! (Ellenállás!) nevű erőszakmentes mozgalmukkal megdöntötték Szlobodan Milosevics rezsimjét. A mozgalom egykori vezetője azóta a világot járja és tanítja az embereket a békés megmozdulások szervezésének módszereire,…..