Adatok
EzVicc
16 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egy nagyon kedves barátnőm csinálta meg, tőle kaptam az anyagot. Itt is köszönöm neki!..
Ezt még Karácsonykor csináltam, két másikkal együtt. Gondoltam felteszem a képeket róla..
Nagyon összejöttek mostanában a dolgok.A nyaralás reggelén vettük észre a nagyobbik fiamon a kiütéseket. Egy hónapra karanténba kerültünk. A kicsi is elkapta, de még dúrvábban. Iszonyat mennyi pöttye volt.Most meg a szomszéd bokráról lakmároztak bogyókat, amikről…..
Pár napra elmegyünk a Balcsira, ezért nem teszek fel újabb képeket.Mindenkinek szép hetet kívánunk! ..
Azt hiszem ez a neve.Vettem egy fa táblát a kreatív boltban, erre decoupage-ni szoktak. Na ezt színes ragasztószalaggal vontam be, vettem kétféle fa mütyürkét (nem tudom ennek mi a neve, olyan, mint egy matrica csak fából van) ezekre mágnest tettem, meg a táblára is, és már…..
matekozunk is a fiúkkal, na nem kell komoly dolgokra gondolni.Minden nap veszünk egy számot. Aznap arra öszpontosítunk. pl. tegnap a 2 volt, egy házat rajzoltam, kértem rajzoljanak rá 2 ajtót, 2 ablakot, 2 fát a ház köré.Ilyen táblákat készítettem egészen 10ig:..
Még valamikor 2007körül jártunk pár alkalommal Helen Doron foglalkozásra, de akkor már 8hónapos voltam az Anrissal, ezért le is maradtunk. A csomagot viszont megvettük. Gondoltam az alapján haladunk majd a fiúkkal.Az Atti ovijában láttam, hogy minden mondóka, meséhez fejdíszeket…..
Így kezdődött :) Papírtányért festettek be pirosra :) Ez is saját ötlet :) Hiába, 7hónapos várandósan nagyon nehezemre megy az alvás, így agyalással töltöm ezt az időtNagyobbik fiam, Attika (10nap múlva lesz 4éves) Kisebbik…..
Ezt nemrég csináltuk:papírtányért sárgára festettünk, kivágtuk, majd a kis kezüket sárga kartonra rajzoltam, és több példányba azt is kivágtuk. Kétoldalasra csináltuk, mert kilógattuk az ablakba. Raktunk rá mozgószemeket. ..
Ezt én csináltam a fiúknak. Nem tudom van-e hasonló, de ez saját ötlet :) Nagyon büszke vagyok rá! Sima nagy méretű karton, amit négybe hajtva tárolunk. Vettem olyan matricákat, amiket könyv borítóra szoktak ragasztani, csak ez kör alakú, és egy csomó más, mintás…..
Ezt pedig ma csináltuk.Közben megtanultuk, hogy a pirosból és a kékből lila színt tudunk kikeverni.Ez sincs még teljesen kész, de a lényeg látszik. Ujjukkal pöttyöztékEzt az Sz hang tanulásánál használjuk majd fel..
Ezt pár nappal ezelőtt készítettük egy lufi segítségével. A fiúk felfújták, majd festékbe mártották a lufit, és nyomdáztak. Hiányzik még a szeme, és egy pár dolog, de azért szerintem hasonlít :)Majd ha tanuljuk a H hangot, ott majd újra elő fogjuk venni..
Attikának lombos fa volt az oviban a jele. Innen jött az ötlet. Ez egy "jutalomfa" Reggel felkerül egy piros alma. Vannak szabályok pl. nem verekszünk. Ha betartják estig akkor az alma piros marad, ha megszegi a szabályokat, akkor zöldre változik. A Bandusnál ugyan ez, csak…..
Mivel egész nap a fiúkkal vagyok, és említettem már, hogy Atussal a dackorszak kellős közepén járunk szükségét éreztem egy napirend tervezetnek. Mellékelek képet róla.Ébredés után a beágyazással kezdődik a nap, ha ez megvan a fiúk futnak és a fényképüket átragasztják az…..
Két fiú (Atti 4éves, Andris 2éves) és augusztustól egy kislány, Dóri anyukája vagyok, leszek :)Nagyon szeretem a gyerekeimet, és azt gondolom minden szabad percet ki kell használni, amíg együtt vagyunk. Pici koruk óta játékos foglalkozásokkal mulatjuk az időt. A főzést,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz