Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bbandi

0 bejegyzést írt és 702 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Drága hallgatóink, Nagy nap a mai, kis podcastünk, a Checkpoint elérte a kerek egymillió lejátszást. Délelőtt még 999,800 körül állt a számláló, aztán ebédeltem egyet, elmentem megnézni az új Tarantino-filmet, és mire visszaértem, Emilio Estevez beköszönt: Vagyis indulásunk óta több mint…..
Nem igazán szoktunk 9 évvel ezelőtti sorozatok hazai bemutatójáról írni, de akadnak kivételek, teszem azt akkor, ha egy gyerekeknek szóló kontentről van szó, a Horrible Histories, azaz Történelem másképp meg speciel ilyen. A brit sorozat a történelem eddig nem ismert…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Legalábbis a Loveantiques.com szerint, ami egy régiségekkel foglalkozó oldal, és elvileg szakértők állítják össze a listáit. Teljesnek semmiképpen nem mondanám a gyűjtésüket, mert bár több platformon is csináltak tízes listát, kizárólag régi konzolokkal foglalkoztak. Az összesített tízes lista így…..
Fekete csütörtök, mondják a tegnapi napról a sorozatvilágban, és valahol joggal, hiszen abban az évben, amiben soha nem látott mennyiségű új tartalom került/kerül képernyőre (350 felett), egy délután alatt a network tévék 14 sorozatot adtak át az örökkévalóságnak, ami azért elég kemény. Az ABC-nél…..
IDDQD Checkpoint 2x09: FPS-sek 2016.05.09 22:36:09
Próbálom utolérni magam, de nem nagyon megy; megint késtem egy napot a múlt heti podcastadással, de a héten már tényleg visszatér a Checkpoint a rendes kerékvágásba. Ami azt jelenti, hogy hét végén is lesz egy adás, hiszen a most élesített az még a múlt heti. Reméljük, úgy gondoljátok majd, hogy…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, eltelt két hét, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Általában olyan játékot választunk, amit ti javasoltatok, de ezúttal magunk ástunk elő egy olyan obskúrus arcade mókát, amiről egészen biztosan…..
bbandi 2016.05.02 15:28:33
@Stöki: De az RSS feedből nem. Régebbi adások se jönnek le.
Beteg voltam majdnem két hétig, ami a blogon is meglátszott (posztot írni se nagyon volt erőm a takonytól), illetve a legfrissebb podcastadásunkban elhangzó távoli köhögésekre is ez a magyarázat. De nem akartam elhalasztani a felvételt, már csak a téma miatt sem.....
bbandi 2016.03.01 20:20:26
Akiket a commodore Tramiel utáni története érdekel, ajánlom figylmébe a Bil Herddel készített interjúkat (youtube-on van egy pár, de talán ez a legjobb: www.theamphour.com/222-an-interview-with-bil-herd-zany-z80-zygology/ - mondjuk ez nagyon villamosmérnöki szemléletű a podcast miatt).
Kiderül belőlük pl, hogy:
-Nagyjából a 100$-os beszámítás miatt bukott a Sinclair az USA-ban. Talán 80-ért adták a Spectrumot vagy a ZX81-et, a commodore annyit kapott belőle, hogy szó szerint ajtótámasznak használták.
-A 264-es családot (plus4, c16, c116) a marketing tette tönkre. Tramiel egy 100$-os irodai gépnek szánta, ami egy igencsak versenyképes ajánlat volt.
-Volt tervben egy LCD-s C64, de az új CEO elkaszálta, mert a Tandy főnöke meggyőzte, hogy abban nincs pénz - aztán egy évvel később a Tandy Model 100-zal, ami egy LCD-s TRS80 volt, rengeteget keressenek
-A C128 leginkább csak egy CP/M képes commodore volt, aztán sorra rakták bele az új képességeket. @Isten Nyila: A Z80 a CP/M miatt volt benne, azon futott. Gyakorlatilag a C64-es CP/M cartridge-ból indultak ki. Bootolásnál azért indul a Z80 előbb, mert valamelyik chip nagyon furán viselkedik reset előtt/közben, és ez volt a legegyszerűbb megoldás.
bbandi 2016.03.03 09:38:08
@Celtic: Amerikában bármilyen gépet beszámoltak 100$-ért ha vettél egy C64-et (ez azt hiszem még az elején volt, tehát 600 helyett 500 volt így a gép). Viszont volt a piacon néhány gép 100 alatt, ha jól emlékszem főleg Sinclair és TI gépek, így aztán sok helyen egyszerre vették a ZX81-et meg a C64-et, azán a C64-et vitték haza, a ZX81-et meg elküldte a bolt a Commodore-nak.
Podcastünk második évadját úgy indítottuk, hogy ráfeküdtünk a magyar játékfejlesztés kezdeteire. Két hete Képes Gábor mesélt baromi érdekes dolgokat az ötvenes-hatvanas évek kibernetikai játékairól, most pedig a nyolcvanas-kilencvenes éveket vettük elő Matusik Szilárd segítéségével...
bbandi 2016.02.01 14:01:46
Azt hiszem említettétek ezt a gépet, de ezek szerint nem sokat tudtok róla, pedig érdemes:
atariage.com/forums/topic/242970-fpga-based-videogame-system/
Nem semmi cucc (lesz ha egyszer elkészül), ugyanis hardveres emulációt csinál, akár cartridge-ről is tudja futtatni a játékokat, és állítólag nulla input laggal jeleníti meg hdmi-n. Ugyan ez a fickó csinálta a NES-HDMI konvertert is. Youtube-on lehet még találni rengeteg infót a dolgairól:
www.youtube.com/user/kevtris/videos
Az első évad világraszóló sikere után óriási elvárások voltak a True Detective második szezonjával pláne azok után, hogy a fontosabb szerepekre olyan neveket sikerült szerződtetni, mint Rachel McAdams, Colin Farrell, Vince Vaughn vagy Taylor Kitsch. Aztán hamar kiderült, hogy a második évad kész…..
bbandi 2016.01.06 22:07:07
@vakablak: Bár a második évadot nem láttam, de én is ezen gondolkoztam, az első évad sikerében nem volt túl sok szerepe a forgatókönyvnek, inkább a két színésznek. Mondjuk azt meg lehet adni az írónak, hogy a karakterek jól ki voltak dolgozva. Mármint a két főszereplő.
Boldog új pixeleket mindenkinek! 2016-ban is itt vagyunk, és szokás szerint az év eleji listapornóval kezdünk, vagyis a következő napokban jönnek a múlt év legjobb keresőkifejezései, a podcast kimaradt jelenetei, előbb azonban az év játékai. A blogban már hagyomány, hogy…..
bbandi 2016.01.03 21:39:43
@Grath: IMHO a Bethesda utoljára a Morrowindben írt jó storyt. Az Oblivion elképesztően jól nézett ki a maga idejében, a Fallout 3-mat vitte a franchise, a Skyrim meg tökéletesre csiszolta az open world jelleget (a Fallout NV meg ugye Obsidian). Viszont közben a Bioware csaknem beérte a Skyrim-et ebben a DA:I-vel, a Witcher 3 meg hozta azt, és előbbinek a lore-ja zseniális, utóbbinak meg a sidequest-jei (és nem csak a bloody baron).
Viszont azt hozzá kell tenni, hogy az F4-el csak 1-2 órát játszottam eddig.

Az amúgy érdekes, hogy az F4-et már több ilyen listában láttam a legjobbak és a legnagyobb csalódások között is.

Meg az is, hogy az Undertale itt csak egyszer szerepel, ráadásul wtf kategóriában.
Az achievementeknek nem sok értelmük van, kivéve akkor, mikor azt mutatják meg, hogy milyen fura világban élünk. A steames Fallout 4-ben van például egy olyan, amit akkor kap meg a játékos, ha kilép a 111-es Vaultból (vagyis nagyjából 5 perccel a karaktergenerálás után). Na, az…..
Tessék, ha az kellett, hogy annyit beszéljenek a The Walking Dead legutóbbi, produkciós sorszám szerint 603-as, Thank You című epizódjáról mint a Trónok harca Vörös nászáról, akkor gratula, a küldetés teljesítve, vasárnap óta nem lehet úgy kinyitni a böngészőt, hogy ne egy…..
A Day of the Tentacle a világ egyik legjobb kalandjátéka, ezen nem nagyon szokott vita lenni - azon már inkább, hogy van-e értelme felújítani úgy, ahogy a Double Fine (az eredeti alkotó, Tim Schafer cége) csinálja. A Grim Fandango (a világ másik legjobb kalandjátéka) ugyebár tavaly…..
Pár hete írtunk arról, hogy lelkes olasz fejlesztőket Bud Spencer és Terence Hill filmjei ihlettek arra, hogy verekedős játékot készítsenek. Úgy tűnik, a derék taljánok nem lazsálnak, máris kiadtak egy játszható demót, innen letölthető. A játék végleges címe úgy tűnik,…..
A jelenleg legnépszerűbb sitcom szereplőgárdája, ha jól számolom, epizódonként négymillió dollárjába kerül a gyártónak (Parsons, Cuoco és Galecki 1-1 milliót, a többiek fejenként 250 000 dollárt kapnak részenként idén), és akkor a többi költségről még nem is…..
A számos jubileumi, megajubileumi és millecentenáriumi adás után elérkeztünk a tizedikhez, amit úgy ünnepeltünk meg, hogy ezúttal egész jól sikerült a hang, mindenki olyan közel ült a mikrofonhoz, amennyire kellett, öröm volt vágni az anyagot. Vendégünk Horváth Norbert…..
bbandi 2015.07.27 21:35:05
@K0vasz: A Witchernek én se bírtam ellenállni, magyarul játszottam végig, de megbántam. Mondjuk sok szinkronszínész nagyon jó volt, pl Geralt maga, de Csöre Gábor valahogy nagyon idegesített Dandelionként. Vagy a legtöbb kislány magyarhangja, aki legalább 30 évesnek hangzott. Meg volt hogy a szinkron teljesen más volt mint a felirat, sok teljesen értelmetlen mondat volt. A kedvencem meg az volt, mikor egy őrségparancsnok elkiáltja magát, hogy TÍZ KUNYHÚ! (ten hut, attention eltorzult alakja). Viszont a W3 szuper magyarul.
De a kedvenc fordításom a Settlers2 valami házibarkács verziója volt, ahol főrendezgetőnek fordították a main menu-t, és tele volt ilyen banális hibával.
Már kilencedszer jelentkezünk videojátékos podcastünkkel, amit az E3-ról frissen hazaérkezett Grath-tel vettük fel (megvágni aztán kicsit tovább tartott egy családi nyaralás miatt, bele is csúsztam a hétvégébe, de azért tartjuk a kétheti ütemet). Az adást nyitó hírblokkban…..
bbandi 2015.07.12 14:13:36
A legelső cutscene ami megmaradt, az a Test Drive 2 ablaklehúzós intrója. És nagyon büszke voltam, hogy megnézhettem az outro cutscenet is: www.youtube.com/watch?v=DRIs38Odpjg&feature=youtu.be&t=1250
Aztán később a Heroes 3 intrója volt, amin leesett az állam.
De úgy tűnik én jó alany vagyok erre, az AC Relevations akasztós jelentéről konkrétan eddig azt hittem, hogy egy rommá effektezett élőszereplős film.
Hogy kiről van szó, azt majd csak az ugrás után áruljuk el, előtte egy kép a Comic Conon pózoló szereplőkről. Na és akkor most a hír: David Nutter rendező azt mondta Obama elnöknek, amikor panaszkodott, hogy mi az istenért kell mindenkit kinyírni a kedvenc sorozatában, hogy…..
A Comedy Central megegyezett Trey Parkerrel és Matt Stone-nal, a South Park két alkotójával, így az 1997 óta képernyőn levő animációs sorozat még 3 évadon át tuti látható lesz. És mivel a megállpodás 2019-ig, 30 epizódra szól, a szeptember 16-án érkező 19. évaddal együtt…..
Ha valaki lemaradt volna róla, Checkpoint nevű podcastünk mellett elindult egy spinoff, a Checkpoint Mini, amiben csak egy konkrét régi játékot vesézünk ki, illetve próbálunk ki újra, és nézzük meg, mennyire állta ki az idő próbáját. Ennek a vadhajtásnak rögtön a második…..