Regisztráció Blogot indítok
Adatok
impulzusmoduláció

0 bejegyzést írt és 81 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma este az olasz labdarúgás olyan mérföldkőhöz érkezik, amit ha sikeresen túlhalad, akkor nem csak sokat nő a klubfutball ázsiója, hanem bebizonyosodik, hogy szakértelemmel és elszántsággal igenis sokat lehet elérni. Ezért is van különösen a világ szeme Special One…..
Volt tegnap egy győztes is a pályán, és ha van meccs, amikor nem arról kell beszélni, hogy ki veszítette el, az Inter-Barcelona biztosan az. Nem tudok nem örülni az Inter győzelmének, mert jelenleg az Inter jelenti az olasz futball csúcsát. Ezt a mondatot igen furcsa kimondani, és nem…..
impulzusmoduláció 2010.04.21 12:08:29
A futball egyik bűvöletes tulajdonsága, hogy ugyanazt a mérkőzést tízezer néző húszezerféleképp látja, és ennek következtében vég nélkül lehet vitatkozni felette. Az egyikük Cervantes korából veszi a hasonlatait, a másik az afganisztáni helyzet szakkifejezéseivel elemzi a…..
Busszal érkezett a Barca Milánóba. Guardiola szerint sem jó az 1000 kilométeres buszozás csapatának (Cannes-ban aludtak Messiék). Az Internek pedig mindez nem válik hátrányára, és talán az sem, hogy hétvégén az Espanyol megfogta a városi riválist. Két apróság, ami…..
Mondhat Jose amit akar, ez bizony előrehozott döntő, avagy erre vártunk egész évben: valószínűleg a világ két legjobb csapata találkozik. Idén már összefutottak egyszer, akkor a milánói döntetlen után simán nyert a Barca, és talán most is úgy vélik a szurkolók, hogy a…..
Önkormányzati és országgyűlési képviselőt, emiatt lemondott polgármestert, és indexes újságírót is megfenyegettek, lejárattak, rágalmaztak a kétes ingatlanügyletben érdekelt felek...
A legtöbbet fejlődött – pontosabban a 2008-9-es idényhez képest egészen más teljesítményt mutató –  játékosokról lenne itt szó. Így szokás mondani, pedig tudjuk jól, hogy a legtöbb esetben nem arról van szó, hogy a botláb arannyá változott, hanem inkább…..
impulzusmoduláció 2010.04.17 19:15:23
Esti Kornél: Hetekkel ezelőtt az itáliai és nemzetközi lazialék között is robbanásszerűen terjedt el az az elsőre hihetetlennek hallatszó hír, hogy az olasz labdarúgás egyik legnagyobb szurkolói csoportja, az Irriducibili felfüggesztette tevékenységét. Bár tudtuk – és…..
A Barcelonát két alaptulajdonság jellemzi: a labdabirtoklás, és a letámadás. Ez a kettő persze szorosan összefügg. Labda nélkül borzalmas csapat vagyunk, tulajdonképpen katasztrofális. Éppen ezért, nekünk mindig szükségünk van a labdára – mondta Guardiola a BL-döntő…..
w A római patkányfogó 2010.04.02 05:45:00
Oké, feladom, eddig bírtam. Direkte igyekszem kerülni már, hogy a vallás, és azon belül a kereszténység abszurditásán rugózzak. Bár nem nagyon értem, miért ne tehetném akár hetente, elvégre a templomban is sok a műsorismétlés, mégis szeretnek az emberek rendszeresen ugyanarról…..
w Multiplayer 2010.03.26 06:00:00
Eddig a két új erő mutatkozott be az MTV interjúsorozatában. A köztévé kezdeményezése egyébként megérdemli a biccentést, annál többet csak azért nem, mert ez volna a default elvileg. Kockázatos riporteri feladat, és ahhoz képest eddig egészen ügyesen teljesítették. A…..
w A kocka elgurult 2010.03.24 03:00:00
A fényes győzelem előrevetíti árnyékát. Orbán Viktor mindmáig leghitelesebb megszólalásában, a függöny mögül kiszivárgott, ám sosem cáfolt Kéri-beszédben mondott egy izgalmasat, ami nem megy ki a fejemből: hogy ő 2006-ban igazából nem is akart nyerni. Látta az ország…..
  A magyar panelfelújítási program egyre inkább kezd egy tragikomikus kabaréra hasonlítani. A lakóközösségeket eddig is nehezen lehetett rávenni a beruházásra, de a három halálos áldozatot követelő miskolci tűz óta már nemcsak a pénztárcájukat, hanem a testi épségüket…..
w Kommunista, fn. 2010.03.14 21:30:00
Kedves emberek, szükségem lenne a "kommunista" kifejezés minél pontosabb, vagy legalább minél bőségesebb definíciójára. Szótárazni, sőt Márait olvasni én is tudok, leginkább az érdekel, hogy kábé mit, kit, kiket értünk "kommunista" alatt a mai…..
Egy, csak egy legény nem keresgéli az állát a Real Madrid kiesése után. A csilliárd dollárból felpimpelt luxusverdát pirostól pirosig alázta a sufnituningolt francia roadster, ami lehet, hogy nem is csak annak volt köszönhető, hogy az előbbit vezető Gonzalo Higuain elváltotta…..
A Sávoly-ügy a közeljövő magyar demokráciájának lakmuszpapírja. Ha az állami támogatás zöld utat kap, az azt jelenti, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere valószínűleg továbbra sem fog működni a végrehajtó hatalommal szemben. A Sávoly-ügy tétje jóval nagyobb, mint az a…..
Pontot vesztett az Inter hazai pályán, az üldözők pedig nyertek, valahogy mégsem lett izgalmasabb az olasz bajnokság. Mourinho bazári majomként előadott performansza annak is kinyitotta a bicskát a zsebében, aki rajong a portugál stílusáért – állítólag sokan vannak. A…..
impulzusmoduláció 2010.02.23 16:38:39
w Viszlát, és kösz a halakat 2010.02.23 10:30:00
Érdemes akkor lelépni, amikor még maradt valaki, aki marasztalna. Bajnai Gordonnak ez sikerült, hogy belőle volna igény többre, az látszott már akkor, amikor sokadszorra és egyértelműen közölte, hogy nincs továbbmenet. Hiszen már az is azért történt, mert minden reggel vinnyogó…..
impulzusmoduláció 2010.02.23 14:05:59
Régen minden jobb volt – mostanra vitathatatlan alapigazsággá vált ez a panasz, legyen szó televíziózásról, a paradicsomról, az NST-ről vagy éppen a futballról. Az igazi angol foci igazi hívei különösen lelkesen pörgetik a panaszmalmot: az angol klubok látványos sikerei…..
... apám büszke rá, hogy ezeket ő mind látta és átélte és nem gondolta volna, hogy 2010. februárjában, amikor 80 éves lesz, születik erről az átlagos történetről egy írás, egy blog születésnapja alkalmából.1938 Azzal kezdődött, hogy apám a bátyja kinőtt cipőjében ment…..
labdabiztos Támad a Mars! 2010.02.22 11:34:00
Még hogy gyenge a magyar foci?! Hogy nem ismer egy magyar játékost sem Hollandia kapitánya?! Hogy hiába várunk az áttörésre?!Vannak, akiknek az sem elég cáfolat erre, hogy a Vasas most ünnepli jubileumi tizedik olasz befektetőjelöltjének színrelépését! Hogy nyugati bajnokságokban…..
impulzusmoduláció 2010.02.22 11:40:09
Régi kérdés - hiszen régen a kérdések is jobbak voltak - hogy az Index szabadszájú, laza, fésületlen, kamaszos, vagy egyszerűen beteges, trágár férgek gyülekezete? Kicsit meg vagyok rendülve, mert éppen most bizonyosodott be, hogy az utóbbi. A kérdés a mocskos szájú címlapos…..
impulzusmoduláció 2010.02.22 08:11:03
A világfutballban tombol a recesszió. A Real Madrid idén télen mégsem vette meg eurómilliókért Dzsudzsák Balázst, és a máskor oly' aktív Chelsea se hordta ki táskaszám bankjából Abramovic pénzét. Az egész Premier League összesítve kevesebbet költött, mint egy-egy nagy névre…..
w A sztrájktörő köszöntése 2010.01.15 07:13:00
Hülyeországban a BKV-sztrájk a kormány elleni felkelés, tehát a sztrájkolók aranyosak, szépek és hazafiasak, míg a sztrájktörők és a sztrájkot ellenzők viszont büdös kommunisták. A valóságban viszont az egyik legnagyobb sztrájktörő nem más, mint Széles Gábor, a Magyar…..
Motoszkál már a fejemben a bejelentés óta, de nem volt még érkezésem leírni, hogy miért is nem váltak valóra azok a jóslatok, miszerint a Google az okostelefon piacon soha nem látott alacsony áron, sőt, egyes vélemények szerint szinte ingyen fogja árusítani a Nexus One-t. Sokan…..