Adatok
kurgan
28 bejegyzést írt és 420 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Egy problémát nem gyorsan, hanem jól kell megoldani. Amikor a jó mérnök találkozik egy problémával, és megtalálja a megoldást, nem áll meg, hanem tovább folytatja, amíg feltérképezi az összes lehetséges megoldást, és utána kiválasztja a legmegfelelőbbet.
A gyors és egyszerű megoldásokkal az a baj,…..

Pedig szeretem, mert jó hely. Mert van rajta hely mindenféle embernek: a játszótérre menőnek, a turistának, a deszkásnak, kutyásnak, az ebédidőben ejtőzőnek, az este sörözőnek. Szeretem, mert akadálymentes. Szeretem, mert a város közepén van, és arra használjuk, amiért…..

A Nemzeti Hírtévé elindulásának egyik sarokköve az időjárás-jelentés, amiről olyan büszkén számoltak be az első másfél órában vagy hatszor, mintha az lenne a világ egyik legnagyobb truvája. Pedig nem az, úgy, ahogy a köztévé csinálja, meg pláne nem az, hiszen a…..

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható. Március 4: Új parkok, sok virág Budapesten. A Fővárosi Kertészeti Vállalat dolgozói, Budapest kertészei már szerelik a játszóterek hintáit, nyesik, ápolják a…..
kurgan
2015.03.11 08:36:59
@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: igen, és ilyenkor az egyetlen megoldás a robbantás ugye, csak a hülye népek szokták inkább felújítani a vacak ódon épületeket. Ilyen logikával temessük be a hármas metrót, mert évtizedek óta nem költöttek a felújítására...
kurgan
2015.03.11 08:56:40
@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: aha, és ezért építettek helyette inkább egy metrót, minek a népnek nemzeti színház, ha egyszer metrózhat is helyette? jó hogy a népstadiont nem a vár helyére húzták fel. ilyen alapon azért a fél várost le lehetett volna bontani. Láttam én már olyan rekonstrukciót, ahol csak a külső falak maradtak meg, belül mindent lecseréltek - ha akarják ezt itt is megtehették volna. de hát nem akarták, mert kommunisták voltak, ezt kár kimagyarázni álszakmai érvekkel.

Helric Fredou múlt hét csütörtök hajnalban vetett véget életének szolgálati fegyverével, miután beszélt az egyik áldozat családjával. A jelentését már nem tudta leadni.
A Charlie Hebdo elleni merénylet a sajtószabadság 9/11-e – olvashatjuk a nyugati médiában. Hogy az…..
kurgan
2015.01.12 23:14:53
@csan2: ezt úgy hívják, hogy internet, és nyomtató, fejlettebb országokban visznylag nagy sűrűségben előfordul.
kurgan
2015.01.13 21:20:49
@csan2: ez egy elég erőltetett elmélet. Azért 1 órán belül nem történt meg, napok kellettek hozzá, ne csúsztassunk. Pontosan ennyi idő kell ahhoz, hogy a neten valami szétterjedjen, egy vacak mémnek is sikerülni szokott, ekkora felhajtás mellett pedig, amikor minden ugyanarról szól, törvényszerű.
kurgan
2015.01.15 23:14:10
@csan2: ennyit az üres fantazmagóriáidról: index.hu/kulfold/2015/01/15/tombol_a_je_suis_charlie-biznisz/

Egy hét. Ennyit bírt ki az X-Faktor sztájlisztja, hogy ne olyan ruhát adjon Tóth Gabira, amiből bármelyik percben kibuggyanhat a másodlagos nemi jelleg, márpedig a tegnap este megint hiperaktív énjét hozó, az összes fellépő után lelkendezve ugráló és sikongató énekesnő minden…..

A műsor megint egy Istenes Bence felszopással kezdődik, és nem, nem elég a kisfilm, ma már önálló táncos produkciót is kap, amiben az összes említésre méltó táncoslányt szárazbaszhatja a színpadon, élő adásban. Ez előrevetíti, hogy ma a bulizás köré épül a tematika. A…..

Nem poénkodunk, sőt kegyeletet sem sértünk, inkább csak dühösek vagyunk, de meglehetősen: a köztévé M1 nevű kormányszócsövén csatornáján ma este 19:30-kor leadott Híradójába volt idő a kormány tankönyvprogramjának dicsérgetésére, az ellenzék baszogatására két…..
kurgan
2014.08.07 08:35:47
@yabed: mondjuk ahhoz képest az egész ország ismeri. bezzeg ha "megpatkol" egy második vonalbeli fideszes politikus vagy akárki, biztosan hír lenne belőle. sajnos itt egy ember halálából is ideológiát csinálnak.

Nemzeti mezekben feszítő szurkolók, a nemzeti himnuszok éneklése és annak értékelése, egy-egy elvesztett mérkőzés oka kapcsán a nemzeti jelleg firtatása, vagy a különböző csapatokban a fehér és a fekete játékosok számának megszámlálása mindennapos élményünkké vált a…..

A blog láthatjátok alapvetően pozitív oldalról közelíti meg a dolgokat, de mostanában annyi barátnőmmel, ismerősömmel beszélgettem, aki azon siránkozik, hogy „csak neki nincs normális kapcsolata”, hogy ezt muszáj megosztanom veletek.
Kezdjük az elején adott egy fiatal, csinos…..

Nem mondanám, hogy összefutott a nyál a számban a miniszterelnök úr "Boldog Húsvétot" feliratot viselő, Facebook-fotón közzétett sonkája láttán, de tény, hogy visszás érzések kerülgetnek ezzel az ünnepi, fanatikusoknak minden bizonnyal szívet-lelket melengető, az alkalomhoz…..
kurgan
2014.04.21 15:56:37

Schiffer-jelenség: a velünk élő szocializmus. Megkezdődött a társadalom demokratikus maradékának felszámolása.
Megnéztük múlt vasárnap a választási eredmények kihirdetését a tévében, majd elmentünk aludni. Másnap jött a hétfő, a szerencsésebbek munkába indultak.…..

Már többeknek feltűnt, hogy Orbán Viktor és vezetőtársai jártukban-keltükben jobb esetben csak politikai, rosszabb esetben végzetes szerencsétlenségeket hoznak a velük találkozó politikusokra. Az Orbán-átok legújabb áldozata Robert Fico, aki csütörtökön még gyanútlanul átadott Orbánnal egy el sem…..

Inkább legyen egy amerikai siló a spájzomban, mint egy orosz laktanya a kertem alatt - mondta nekem Barak László, felvidéki magyar költő Dunaszerdahelyen, amikor jó sorsom összehozott vele. Jobb, ha mutatom, mire gondolt, tessék.
Limonádé, seggbe
Tilos szánkózni az…..

Igyekszem félreérthetetlen lenni: NEM támogatom semmiféle alanyi jogon járó alapjövedelem bevezetését. Megítélésem szerint egy alacsony hatékonyságú, korrupt, államelvű politikai kultúrában, mint a magyar, ez még egy lépést jelentene a szakadék felé. De ez csak a hab a…..

Egy hónapja tüntetnek folyamatosan Kijev főterén az európai integrációért. A jólét és jogbiztonság távoli reménye, úgy tűnik, erősebb a hidegnél. Ami néhány száz diák dacos kiállásának indult, az mára egy jól szervezett, a nemzetközi média fókuszába kerülő,…..
comment:com
Az RTL Krasznai mellé állt, nem énekelnek X-Faktorosok a Parlamentben
2013.12.18 16:00:00

Az Origo úgy tudja, hogy Krasznai Tünde pornós múltja miatt nemkívánatos személy lett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat parlamenti karácsonyi ünnepségén.
Az ünnepséget hátrányos helyzetű gyerekek javára rendezik meg évek óta a Parlamentben, ahol rendszeresen felléptek…..
Fent és lent - gátlástalan patriotizmus
Akik miatt nem lesz kormányváltás 2014-ben
2013.12.03 07:00:00

Rendszerkritikus nézeteket vallóként számtalanszor kapom meg, hogy pont az olyanok miatt nem lesz kormányváltás 2014-ben, mint én, mert „győzni csak összefogással lehet”, „Bajnaiék mégiscsak kevésbé rosszak, mint Orbán”, vagy éppen „most nincs idő egyénieskedésekre,…..

Bejelentette a 2014-es európai turnédátumait a Nine Inch Nails, amik között megtalálható Budapest is. Trent Reznorék június 19-én lépnek fel a Budapest Arénában az öt év kihagyás után elkészült Hesitation Marks című albumukkal. A jegyvásárlás november 26-án kezdődik, de a…..

Szombaton önkormányzati választásokat tartottak Szlovákiában, itt a hétvége legnagyobb megleptésének gyorsértékelése: beköszönt a Jobbik besztercebányai alapszervezete, ahojtye.
Hol van már a Csurka-féle Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) vagy a Slota-féle Szlovák…..
kurgan
2013.11.10 20:06:45
@Csehszlovák Kém: ó igenis mr. főnáciszakértő. Szerintem meg neked nincs igazad, úgyhogy döntetlen. Vagyis mivel te Prágából aztán kurvára nem tudhatod, mi a fasz van Szlovákiában, mégsem döntetlen, hanem neked nincs igazad. Ügyesen általánosítasz, ennyi a trükköd, kár, hogy az Index szerkesztői ezt beszopják.

Számháború alakult ki a Nagy Nemzeti Kígyózás, avagy az október 27-i Székely Menet részvételi aránya körül. A dotoho segít eldönteni, melyik szám a reálisabb.
200 ezer embert vártak eredetileg a szervezők
120 ezer ember vett részt az eseményen, a rendezők szerint
15 ezer…..
kurgan
2013.11.02 09:46:39
@Csehszlovák Kém: tanulás nem egyenlő a majmolással, koppintással. te ez utóbbit csinálod, az a helyzet.

A Jobbik pénteki, meglehetősen SZDSZ-esre vagy Benetton-reklámosra sikerült kampányvideója után szombaton máris jött az új imidzsük következő sokkoló összetevője, aminek láttán először majdnem lefordultam a székről a röhögéstől, aztán meg háromszor megnéztem, hogy…..

Székely deszkások, szevasztok, felvidéki zsiványok szevasztok! Hazaért mindenki? Hogy tetszett a legújabb Kész Átverés Show az Orbán-medencében? Regionalizmus az új pina!
Pozsony, Diákhálózat (MKP-s civilek): 3 fő.
Pozsony, Via-Nova (MKP), Fidelitas (Fidesz), Jobb Komáromért…..

A bennem lakozó Török Gábor azt mondja, hogy akkor tegnap el is dőlt minden. Bár amúgy is tökmindegy mi lesz tavasszal, mert vagy Dumb vagy Dumber nyer, hát nem hótt mindegy?Titokban azért reménykedtem, hogy sikerül legalább egy picit ünnepelniük is, elvégre valami piros betűs…..
kurgan
2013.10.24 12:38:56
@dr. Aullah: pedig teljesen logikus, hogy egy forradalom emléknapján tüntet az ellenállás. inkább a pátosz az, ami nem illik ide. a másik tökéletes nap ilyesmire március 15. augusztus 20 a közös pátosznap, akkor nem is tüntet senki.

Tisztelt Rendőrség!
Hozsánna, hurrá, és ismételten hurrá! Törvénytisztelő állampolgárként (és egyébként évtizedek óta Kispest-drukkerként) alig találok szavakat fokozhatatlan elégedettségem kifejezésére, midőn felajánlom lelkes segítségem buzgó bűnüldöző munkájuk…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Aha. Pl. azóta nem cigizek. És azóta nem kell kötelezően szívnia a dohányosok füstjét a nemcigiző többségnek.
"mindez elkerülhető lett volna, ha a központi kormányzat nem akar az állampolgárok helyett dönteni, és az emberekre bízzák, hogy füstös vagy füstmentes kocsmában akarják meginni a sörüket."
Rájuk volt bízva, úgy is nézett ki: az összes kocsmában lehetett cigizni, így mindenki kénytelen volt szívni azt a szar füstöt, ha cigizett ha nem.
És szegény bulizók, vajon hova mennek majd éjfél után? Micsoda probléma! Szerintem megoldják.
Az van hogy épeszű ember szerintem hétvégén már most sem teszi be a lábát a bulinegyedbe, mert már bulizásra is teljesen elviselhetetlen. Inkább célszerű valami nyugis kis budai kocsmát keresni, ami éjfélkor úgyis bezár, és mindenki szépen hazamegy.