Regisztráció Blogot indítok
Adatok
részleges részeges

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A 2004-es Degenfeld Szamorodni óta Rakaczki Gábor az én szememben Tokaj Mourinhója. És meggyőződésem, hogy leigazolása az Árvay János önkéntelen távozása után átszerveződött Sauska Tokaj élére nyerő húzás volt. De azért én is megszeppentem, amikor kiderült, hogy az első…..
A méltányosan árazott alapboroknál különösen feltűnő, hogy a 2009-esek mintegy varázsütésre eltűntek a polcokról, és a helyüket a halmozottan hátrányos 2010-es év aggasztóan fiatal kármentő kísérletei foglalták el. A térdmagasságba eresztett léchez képest láttunk már…..
Nem olyan régen, decemberben kezdtem kalandozni az almaborok világában. Cseppet pontosabban fogalmazva: brit típusú, szénsavas almaborokat, azaz cidereket kóstolgattam. Már akkor rájöhettünk, hogy készítés módja tekintetében a cider inkább bor, viszont csomagolás, marketing és…..
Bréking: Mint azt az MTI nyomán Index anyánk is írja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság jogszabálysértés hiányában jogerősen elutasította a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának a szerencsi szalmatüzelésű erőmű engedélyezési eljárásával kapcsolatos…..
A Művelt Alkoholista Versenybor 2010.01.26 06:00:00
A borászok sem mind szentek. A borversenyek szabályai kijátszhatóak. A bizonytalan fogyasztó bölcs tanácsadóra vágyik. És máris kész a baj. A fair play szelleme azt kívánná, hogy borversenyen csak kereskedelmi forgalomból beszerzett borokat bíráljanak. De többnyire nem így…..
részleges részeges 2010.01.26 23:15:42
@fiatalborivo:
"a smiley vajon mííííiii?!..." :-P

az avatar kép meg, úgy látom, elég találó
Aktuális cikkében Matt Kramer egy tipikusnak mondható helyzetet ír le: a beszerzésre kész fogyasztó körülnéz az üzletben, de amit ismer, az nem elég érdekes, amit nem ismer, arról nem kap megfelelő tájékoztatást, így aztán fogódzó nélkül nem vállalja a kockázatot, és üres…..
Kommentár nélkül és a folytatásban reménykedve következzék Viplex összeállítása. Csudálatos témakör: a gourmet/gourmand (igen, tudjuk, mi a különbség) és a viszkis után itt egy újabb alkoholos, ismét sommelier-poszt! Borászat, eme nemes hagyomány és tradíció, mint…..
részleges részeges 2009.09.20 21:03:44
Szeptember elejével - úgy tűnik - visszavonhatatlanul beköszönt a borisszák szokásos évi aranykora. Borfesztivál borfesztivál hátán, szüreti mulatságok, leárazások és akciók, borbarátokban ázó éjjelek, összekoccanó kristálypoharak amerre csak a szem ellát. Borban fürdik a…..
részleges részeges 2009.09.20 17:31:17
@Briós: köszönöm a tippeket!

mi is vettünk már párat, de egy jó részüket csak próbának, mert még nem kóstoltuk - ezért is érdeklődtem

eddig mi ezeket vettük:

Bujdosó sz Merlot 2006
Bujdosó fé Muskotály 2005
Weninger Soproni sz Merlot-Syrah cv 2007
Ikon sz Merlot 2007
Heimann sz Bikavér 2006
Kiss Gábor sz Kissvörös 2007
Monarchia sz CS-KF rosé (1,5l) 2008 (volt 2007-es is uabban a sorban keverten, de inkább a frissebbet hoztuk el rosé lévén)
St.Andrea Akutyafáját sz vörös 2007
(Don) Simon Egri Bikavér sz 2005
(Don) Simon Egri Leányka sz 2006
Árvay Vulcanus cv sz 2004
Árvay 6p aszú 2001
Tokajicum Kedves é cv 2003
Tokajicum Kedves é cv 2006 (ez is keverten volt, de kissé elszórtan: itt olyan, ott amolyan)
Béres Magita é cv 2006
Bodvin fsz Furmint 2007
Bodvin é Hárslevelű 2008
Andrássy é Furmint 2006
DemeterVin é cv 2007

ezek közül az alábbiakat kóstoltam már korábban úgy, hogy még emlékszem is rá (:-P):

Ikon sz Merlot 2007 - ezt tuti ivós vörösnek vettük, mert ebben még nem csalódtunk, ha ilyen kellett - persze nem egy hatalmas bor, de a mindennapok vörösének több, mint jó

Heimann sz Bikavér 2006 (?) - ennek az évjáratára sajnos nem emlékszem, lehet, hogy nem is a hatos volt, de kellemes emléket hagyott, és ennyiért bőven megéri

St.Andrea Akutyafáját sz vörös 2007 - ezt most a Borfesztiválon kóstoltam, és nagyon tetszett (főleg, hogy én még inkább a könnyebb vörösöket kedvelem)

Árvay Vulcanus cv sz 2004 - ebben sem vagyok biztos, hogy ezt az évjáratot kóstoltam, de amit ittam, az klassz volt anno, úh ennyiért nem tűnt nagy kockázatnak tőlük :-)

Árvay 6p aszú 2001 - ennyiért ez szuperbesztbáj... :-)

Béres Magita é cv 2006 - ennek az évjáratára sem emlékszem, de még nem kellett csalódnom benne eddig...

Bodvin fsz Furmint 2007 - ezt ismerem jól, kedvelem is szintén, és most hihetetlenül jó árban van

Bodvin é Hárslevelű 2008 - ezt is jól ismerem, és még jobban szeretem, ráadásul ennyiért botrányosan jó vétel!!!
(fel is tankolunk belőle jól)

DemeterVin é cv 2007 - ez is igen kellemes élményem, bár nem volt benne az újságban vmiért, de szintén akciós, ráadásul nagyon kedvező áron van