Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kincsőrző

0 bejegyzést írt és 104 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt egy év közlekedéspolitikai zűrzavarának épp felfelé emelkedő hullámában előkerült témaként új távolsági vonatok beszerzésének igénye. Kevés ennél legitimebb és érthetőbb cél van ma, hiszen ami a magyar IC-hálózaton mostanra járműállomány terén kialakult, arra a vállalhatatlan szó még az…..
Kezdjük azzal, hogy rögzítjük: mindig a hatalmi kérdés (ki nyeri a választást?) a legfontosabb politikai kérdés. Minden más ebből következik vagy ezt követi. Tudom, hogy mennyivel szebb azt mondani: nem, nem ez a fontos, hanem az, hogy miben lenne más, hogyan működne, mit tenne egy, a maitól eltérő…..
Az első részben azt tekintettük át, hogy annak idején mi dönthetett a Galvani híd mellett, milyen érdekkörök megsegítése áll a Gavani hidat preferáló „városstratégiai” döntés mögött. Noha a fenntarthatóság alapszabálya, hogy mindig a legjobb fejlesztést hajtsuk végre, és azt is legkisebb horderejű…..
kincsőrző 2021.01.20 09:49:16
@bozon: nekem az nem tiszta, hogy hol szeretnél forgalmat csillapítani, Csepelen vagy a belvárosban?
Amennyiben a belvárposban, akkor a célban is egyet is értünk. Ugyanakkor a hirtelen drasztikus beavatkozások ellen vagyok... néhány saroknyi sétálóutca itt, majd kicsivel később néhány saroknyi sétálóutca ott, sorozatban.... Lassan, módszeresen és kitartóan.
Lehetőleg átvezető kerékpárúttal, és lehetőleg a fontos tömegközlekedési vonalak megtartásával.
kincsőrző 2021.01.20 11:18:53
@bozon: mikor lesz ebből átadott híd...

Szerintem elsősorban inkább következetesnek kellene lenni, és szép lassan módszeresen és kitartóan folytatni a Város szíve programot apránként. A híd átadása után fel tervezetten lehetne pörgetni a dolgot, de itt is a drasztikusság ellen vagyok. Mondjuk az alapból kb negyedévente apró lépés helyett a híd átadása után jópárat kb. kéthetente meg lehetne csinálni. Jobb, ha a forgalomnak legalább a pár hét alkalmazkodás megvan, a belakás jellemzően évekbe telik.
Nagyra becsült kollégám, Fleischer Tamás decemberben foglalta össze a Népszava hasábjain, hogy milyen városszerkezeti érvek szóltak amellett, hogy most pont ne a Galvani híd épüljön meg Budapest déli régiójában (először az alberfalvait kellene megépíteni, ami viszont így a beláthatatlan jövőbe…..
kincsőrző 2021.01.15 12:42:03
@bozon: épp emiatt az első rész lóg a levegőben, állít valamit, és a lényeges indoklás meg majd...

Hozzáteszem, nem csak csepeli forgalom miatt kívánatos a híd, hanem egy halom viszonylatot fog csokorba, első példának ott van pl. Budafok-Kispest.

Ha az egyéni közlekedést nézzük, a Lágymányosi hídról vehet le jelentős terhelést, ami lehetővé tesz átrendeződést a Petőfi hídról a Lágymányosi híd felé is.
Közeledik a karácsony, a bevásárlóközpontok és hipermarketek környékén ilyenkor az autósok többségének pattanásig vannak feszülve az idegei már alapjáraton is. Ha ehhez hozzáadjuk az egyik legjellemzőbb elsőbbségadási fogalomzavart, mégpedig, hogy a parkoló szélén futó…..
kincsőrző 2017.05.02 22:25:27
@fghjk: Tévedsz. Közforgalom számára megnyitott magánúton -- konkrét jelzés hiányában, ami a KRESz-től eltérő szabályokat jelzi -- a KRESZ alkalmazandó.
Láttam már magánutat (erdészeti magánút volt konkrétan) ahol szép nagy tábla volt kint, felsorolva az eltéréseket.
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog! Év eleje óta munkanélküli vagyok, 57 évesen, külkeres diplomával, három nyelvvizsgával. Interjúra is csak ritkán hívnak be. Két hete volt egy interjúm egy asszisztensi állásra, egy újonnan alakult cégnél, amely mint később kiderült MLM cég. Másnapi kezdéssel, egy…..
Az Európai Parlament pontokba szedte állásfoglalását a bérszakadékról, valamint kifejtette, hogy a nők hátrányos megkülönböztetése milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járnak az EU számára. Az alábbi blogposztban az EP vonatkozó állásfoglalásának főbb megállapításait ismertetjük, illetve…..
kincsőrző 2020.02.27 12:52:19
@Medgar: ezzel lényegében az EP fő állítását is sikerült megcáfolni.
Kórházi kezeléssel végződött egy átlagos hétköznap a blogunknak nyilatkozó Dunakeszin élő lány hozzátartozója számára. Riportalanyunk névtelenséget kért, de röviden elmesélte, hogy közeli családtagját elgázolták egy olyan helyen, amiről évek óta lehet tudni, hogy zebráért kiált. Mégsem történik…..
kincsőrző 2020.01.23 11:22:24
@CharlieBrown: ?!?! Az önkormányzati agymenés nem ismeri sem a KRESZt, sem a Bécsi Jelzési Egyezményt. Ez az ökörség remélhetően megbukuk a Magyar Közúton... de az MK remélhetően lép a biztonság garantálására, a járókelős panaszra adott válasszal ellentétben.
kincsőrző 2020.01.24 08:57:17
@okleveles naiv: a kijelölt gyalogos átkelőhely jelentős különbséget hozna.
Ugyanis annak hiányában a járműé az elsőbbség (hacsak nem a gyalogos ott megy át, ahova a jármű bekanyarodik), és a balesetért is elsősorban a gyalogost vonják felelősségre.
A járművezető csak sértetti közrehatás, megtévesztő sebesség témakörben kerülhet a képbe.

Ehhez képest a kijelölt gyalogos átkelőhelyen a gyalogosnak van elsőbbsége, és külön szabály van annak megközelítéséről. Az zek elmulasztása kapcsán közúti baleset okozása büntetési tételek a gyíkembereket is elgondolkodtatják, van visszatartó erejük.
(Még ha abba előre nem is gondolnak bele, hogy fognak majd a tükörbe nézni egy esetleges tragédia után.)
kincsőrző 2020.01.24 10:57:39
@jonatanxx: Alaposan olvastad a cikket? Akkor gondolom ide is eljutottál?
jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/17174/kossuth-lajos-utca-szechenyi-utca-keresztezodes
Enek figyelembevételével mára a területileg illetékes útügyi hatóságnál érdemes kopogtatni a balesetveszéllyel. Ők kötelezhetik a közút kezelőjét a forgalmi rend felülvizsgálatára.
Nemrég jelent meg egy cikk, melyben az oltásellenes megnyilvánulások és a szólásszabadság (véleménynyilvánítás szabadsága) kapcsolatát boncolgatta a szerző. A cikk konklúziója az volt, hogy az oltásellenes megnyilvánulásokat nem szabad korlátozni. Én nem így gondolom...
kincsőrző 2019.03.25 22:02:39
@Kovacs Nocraft Jozsefne: azért nem feltétlen lesz hír elsőre azonnal... volt amikor a sokadik esetből lett hír majd azt követően jelentkezett még 1-2 tucat család...

Továbbra sem vagyok oltásellenes, csupán a fent vitatott kérdésekben (mellékhatások mérlegelése, alternatív oltóanyagok mérlegelése stb.) ragaszkodom a véleménynyilvánítási szabadsághoz, épp az egészséges élethez való jog védelme érdekében is. Szükség van a kultúrált tudományos vitára, majd a tudományos eredmények korrekt ismertetését követően újra és újra a közéleti vitára is.
kincsőrző 2019.03.25 22:15:05
@fordulo_bogyo:
Sajnos az influenza vakcinák is kb. hasonló mutatókat tudnak a különösen indikált csoportoknál (pl. idősek, legyengült immunrendszerűek)...
ld pl.

'gyan az influenza elleni vakcina nem tartozik a legtökéletesebb oltóanyagok közé, az oltás révén az egészséges oltott felnőttek 60-80 és az idősek – akiknek az immunrendszere már eleve gyengébb – 40-60 százaléka elkerüli az influenzát.' Ócsai Lajostól idéz a 24.hu ld. 24.hu/belfold/2018/11/05/influenza-elleni-vedooltas-oltas/
' Getting the flu vaccine will cut a person’s risk of getting the flu by at least half, Frieden said, which is “far better than anything else you can do.” '
time.com/4513013/flu-vaccine-influenza-shot/?iid=sr-link1 -- 2016!

time.com/4672626/vitamin-d-cold-flu/#

' The researchers found that people who took daily or weekly vitamin D supplements were less likely to report acute respiratory infections, like influenza or the common cold, than those who did not. Those who had low vitamin D levels before they started supplementation got the biggest benefit: For people with the most significant vitamin D deficiencies (blood levels below 10 mg/dl), taking a supplement cut their risk of respiratory infection in half.

People with higher vitamin D levels also saw a small reduction in risk: about 10%, which is about equal to the protective effect of the injectable flu vaccine, the researchers say. No significant benefits were associated with high doses of vitamin D spaced out over larger periods of time. '
time.com/4672626/vitamin-d-cold-flu/# -- 2017
kincsőrző 2019.03.26 07:11:59
@fordulo_bogyo: persze hogy nem meglepő az alacsonyabb védettség legyengült immunrendszer esetében. Nem feltétlen az oltás hatásossága csökken, a legyengültek oltás nélkül is gyakrabban elkapják a betegséget (sőt).

Én nem látok semmi ellentmondást, hacsak nem az oltás hatékonysága körül: 2017-ben 10% körüli oltási hatékonyságot vártak a szokásos 40-60 százalékkal szemben (a vírus új mutációi miatt) a D-vitamonos idézet is erre reflektált!

Az egyetlen meglepő dolog az az, hogy Európában a népesség zöme D-vitamin hiányos!
Régi, jónevű cipőmárka a Birkenstock, a német megbízhatóság és minőség lábon hordott attribútuma, amely valami elképesztő csoda folytán az utóbbi évek egyik divatikonjává is avanzsált. Ehhez biztosan kevés volt a kényelem és tartósság, ugyanis a kissé bumpszli, parafatalpú lábbeli pár évvel…..
Nincs nagy változás abban, amit Géza tökéletesen kifejtett a választás után: az értelmes és gerinces emberek kénytelenek beletörődni abba, hogy szétcseszik az országukat és igazából semmit sem tehetnek ellene. Most viszont egy rövid gondolat erejéig érdemes megállni a nyóckeriben született eredmény…..
Pár hét alatt sok minden történhet még, de mai tudásunkkal nem lehet kérdéses, hogy a pártok versenyében a Fidesz fogja a legtöbb listás szavazatot szerezni április 8-án. Általában ezt szokták leegyszerűsítve úgy megfogalmazni, hogy biztosra vehető a kormánypárt győzelme. E győzelem mértéke - és így…..
kincsőrző 2018.03.01 11:26:50
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A téma nem csak 4 éve volt releváns.
Ha az LMP enged a belső csábítás és külső nyomás kombinációnak az MSZP/DK/Együtt irányába, a saját identitását tagadja meg, és innentől deklarálják: nem lehet más a politika, legalábbis velük nem.

A Párbeszéd meg annyira elkötelezte magát az MSZP irányába, hogy velük való együttműködés sem tűnik lenyomhatónak a szavazók torkán.

A párttagság egy másik kérdés, az még lehet hogy részben beveszi a kanyart, aztán szavazók híján törpepárt lesz az LMP-ből, ha nem olvad össze egy nagy "demokratikus" olvasztótégelybe. Mindenesetre az elmúlt fél év kilépései meg az ősz óta érezhető irányváltás megszólaltatta nálam a csengőket. Egyedül az LMP tudja elérni, hogy ne rájuk szavazzak, de sajnos a legjobb úton haladnak arrafelé. Schiffer meg lehet hogy jól teszi, ha 2022-re készül, lehet hogy nulláról kell valamit összeépíteni 2022-re :/
kincsőrző 2018.05.07 10:34:43
Feminizmus és női egyenjogúság ide vagy oda, még mindig a férfiak uralják a társadalom gyakorlatilag minden szektorát egy új beszámoló szerint. Vannak azonban kivételek, még ha nem is sok...
A nyugdíjrendszer lassan egy szétpukkanó lufivá válik napjainkban. Az okokat egyrészt a demográfiai mélyrepülésben találhatjuk meg. Ezért is olyannyira fontos kormányzatunknak, hogy fogy a magyar (és persze a fejlett világ) lakossága. Valamiért a fránya emberek nem akarnak kellő számban szaporodni.…..
Libertarian Felelősség nélkül 2018.04.11 06:00:00
Először a Cambridge Analytica botrány kapcsán tűnt fel a jelenség, nevezetesen, hogy az amerikai választókat, szegényeket, megvezették. Nem azért győzött a cirkuszi orángután, mert ami hülyeséget mondott, az tetszett a népnek, neadjisten ráérzett az ún. néplélekre, mint a mi…..
kincsőrző 2018.04.12 10:24:50
@EU zászlót mindenhova!: nekem ennél még haladóbb ötletem van.
Ki kell menni vidékre, és beszélgetni a zemberekkel...
Tisztelt Őszinte Ingatlanos! Zuglóban vásároltam 2016-ban új építésű lakást egy passzív házban, még tervezőasztalról. Nagyon jó vételnek tűnt, az építtető haladt a munkával, gyakran jártunk oda ellenőrizni, minden ment a maga útján, fizettem a részleteket, a Földhivatalban tulajdonjog fenntartással…..
A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb fölénnyel nyerte meg a 2018-as választást, mint amire akár maga is számított. Ha megnézzük a választás…..
kincsőrző 2018.04.09 11:10:39
@miert?: információs hálózat ide vagy oda, a baloldal már régóta nem beszél egy nyelvet sem a vidékkel. Ez most szépen nyilvánosságra is került a választási eredményekben.
A levél 2 napja érkezett, írója láthatóan feldúltan jegyezte le a vele történteket. Dehát ki ne ragadtatná magát mondatokon átívelő caps lockra, ha kiderülne, hogy 3x vonták le tőle a bevásárlás árát? Az ügy kapcsán elég helyes döntésnek tűnik, hogy olvasónk nem szándékozik többet többet ebbe a…..
Az ingatlanközvetítés alapvetően egy sikerdíjas, jutalék alapú tevékenység, vagyis az ingatlanunkat áruló/közvetítő értékesítő csak akkor kap pénzt, ha sikeres volt az értékesítés. A hazánkban működő több száz független ingatlanközvetítő iroda és a hálózatok mind különböző díjakkal (százalékkal)…..
kincsőrző 2017.11.01 13:52:31
@alien: stimmel.
Eddig úgy vásároltam csak lakóingatlant, hogy amikor minden más klappolt, akkor szóltam, hogy visszamennék építésszel.
Amúgy volt, hogy az építész érdemi dolgot talált (kb negyed óra módszeres megvizsgálás után), úgy hogy épp a legjobb ingatlanossal voltunk, akivel összehozott a sors. Ott volt az eladó is. Kifejezetten korrekt beszélgetés alakult ki, amiből teljesen kiderült számunkra, hogy mit lehet tervezni az ingatlannal és mit nem. Amit ki lehetett volna hozni, ahhoz mi nem találtuk magunkat elég tőkeerősnek, így elbúcsúztunk az eladótól.
A sztori legnagyobb kérdése azért az, hogy a szolgáltató miért módosít automatikusan, és pláne miért nem értesíti egy ekkora változásról a vadiúj fogyasztóját?  T. Homár! A Főgáz felbecsüli, nem megbecsüli új ügyfeleit Dél-Alföldi kis városunkat is elérte az összes gázszolgáltató…..