Adatok
Aruna
0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
- Miért is legyünk toleráns, nyitott ország, amikor az itt nem szokás? – teszi fel a kérdést a kedves olvasó, és nem is egy, hanem sok. Arra a tök szimpla felvetésre válaszul érdeklődik, miszerint esetleg nem volna muszáj innen elüldözni – egyebek mellett,…..
Robert Fico nem őrült. Csupán egy hatalomvágyó politikus, aki ha kell, beengedi maga mellé az őrültek pártját is. Így aztán maga is olyanná válik, mint ők, és az egész folyamatban az a legborzasztóbb, hogy a hisztéria gerjeszti önmagát, még csak nem is lehet sejteni, hol lesz a…..
„Nem azért jöttem Magyarországra, hogy a Turullal dolgozzak. Véletlenül vettem észre a szobrot, amikor busszal a Budai hegyekbe tartottunk. Egyébként a Szoborpark szobraival foglalkoztam, ott kinn töltöttem minden időmet” – mondta az Indexnek Liane Lang brit…..
Aruna
2009.06.19 13:55:51
@Unbiased: egyetértek, ízléstelen és felháborító. S mivel mindkét szobor halottaknak állít emléket meggyalázza a holtak emlékét, nem jobb, mintha vörös festékkel öntötték volna le bármelyik szobrot.
1. Mert segget mosok szarás után.2. Mert voltam már külföldön.3. Mert tudok írni-olvasni.4. Beszélek idegen nyelveket.5. Késsel és villával eszem.6. A nyálamat nem kifelé, hanem a nyelőcsövön át vezetem el.7. Nem szoktam megenni az orrváladékomat.8. Két lábon, felegyenesedve…..
Aruna
2009.06.02 20:30:54
@Tyrannosaurus Text: igazad van, a Kádár-rendszerben erről teljes kuss volt. Az SZDSZ hozta ezt be a közbeszédbe. S lám: most meg vannak lepődve? Egyenes következménye a működésüknek, hogy a Jobbik itt tart... Róluk általánosan elterjedt egy átlagember számára: a drogosokat támogatják és a homokosokat... Ja, és nem utolsósorban a cigányokat, s évek óta olyan álságos dumát nyomnak hozzá, hogy látszik: egy db szdsz-s sem él a cigányokat által fenyegetett elöregedő falvakban...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
és egyáltalán: a liberális demokrácia beteljesíti a jézusi eszmét? Ezt most komolyan gondolod, vagy csak vicceskedsz?
De most őszintén: mi a francot szeressen egy átlaghetero a provokáló melegfelvonuláson? Mondja már meg valaki, hogy ez mitől "érték"???