Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ab ovo

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Történetének talán legabszurdabb napján van túl a modern magyar demokrácia. Annyi hajmeresztő dolog fért bele a magyar közélet egyetlen napjába, mint máskor egész decemberébe sem. Az igazság az, hogy nem gondoltuk volna, hogy az LMP új ellenállásából a…..
Az ügyvezető igazgató [Molnár József, a BTSZK] beszámolt még egy nagy ívű attrakció (amely egyelőre a Várkabin munkanevet viseli) tervéről is: eszerint a Vigadó tér és a Budai Vár között (később pedig a Vár és a Citadella között) kötélpályával teremtenének…..
Amikor elindítottam a bukaresti kettős mércével foglalkozó, néha egymást keresztező sorozataimat, az előző évek tapasztalata alapján tudtam, hogy számos és könnyen érthető példát tudok majd erre bemutatni. Ezen várakozásomban, sajnos, nem kellett csalódnom. Többször is írtam…..
Ab ovo 2011.05.29 01:37:03
@bikmakk:
Kisjenő-Kisinyovtól nem messze van Orhei nevű település is, ami szintén nem tűnik echte román/szláv/török névnek, viszont esélyesen származhat a magyar "őrhely", vagy "udvarhely" főnévből, egy Moldova délkeleti csücskében fekvő helyiséget Palancának (palánk) hívnak, Gagauzföldön meg találunk egy bizonyos Tomai-t, amely kun-besenyő névnek tűnik és hazánkban pl. Badacsonytomaj nevében jelenik meg.
Énvezettem? Az e-book nem könyv 2011.05.22 14:30:00
Dvorak egyik legutóbbi bejegyzése sarkallt megint írásra. Az Amazon sajtóközleménye szerint ezen évtől több e-book-ot adnak el majd, mint tényleges, papír alapú könyvet. Ez az új elektronikus könyvolvasóknak (e-reader-ekenek) köszönhető, s a fejlődés, vagyis a papíralapú…..
2012. január 1-től tilos lesz 40 éves kor előtt meghalni, aki a szabályt megszegi, annak élő hozzátartozóinak helyette is kell dolgozniuk. „Sokak valószínűleg az özvegyi nyugdíj miatt tettetik magukat halottnak, vagy az árvaellátásra játszanak.” – vállalta…..
Lyken nemzetközi jegyet szeretett volna venni a Keletiben, szerintem nem mondok el újdonságot, hogy rá is faragott erre. Végül is ő a hibás, hiszen tudvalevőleg aki jegyet akar, az menjen ki napokkal korábban, nemzetközi jegypénztárnál esetleg már hetekkel korábban - de itt most nem…..
Megkezdődött a per, Képiró Sándor pere. A vád ellene háborús bűn, civilek kivégzésében játszott szerep, zsidók, cigányok és szerbek meggyilkolása. Megkezdődött a per egy 92 éves bácsi ellen, aki anno írásba kérte a parancsot, amikor civilek meggyilkolására utasították,…..
"Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, A ház is a miénk, mert mi viseljük el..." (Nagyobb képhez kattints a képre!) Jobboldali vitázók arra hivatkoznak, hogy az átnevezés alatt álló Moszkva tér eredeti neve Széll Kálmán volt. Miért baj tehát, ha visszanevezik?!…..
  Eltelt néhány év, s Budapesten, Magyarország és a változatlanság fővárosában valami végleg megváltozott. „Mostanában feltűnt, hogy egyre több a biciklista” - mondják családomban azok, akik évente néhányszor járnak a fővárosban. Emlékeik szerint…..
  Van ugye a Szeretem Budapestet Mozgalomnak ez a Szexi Budapest elképzeléscsomagja, amelyiknek egyik sarkalatos pontja a budai borkultúra feltámasztása, vagy legalábbis megidézése. Ennek egyik eleme, a Vár keleti lejtőjére telepített kis szőlőültetvény már meg is valósult.…..
Új politikai közösség született, ahogyan a pénteki civil tüntetésen az alkotmányozás ellen Istvánffy András, a 4K! szónoka (és blogunk szerzője) fogalmazott. Olyan politikai közösség, amely elutasítja a Fidesz zavaros és felhatalmazás nélküli alkotmányozását. Ez…..
A hétvégén egymásba érnek a kormányellenes megmozdulások. Én ma úgy gondoltam, a Hősök terén vidám mozdulj-t játszó rendvédelmiseket lesz érdemes megnézni közelről. A térre kiérve nem csalódtam, illetve mégis, de pozitívan. A vártnál is több ember, és ennél is több…..
Ab ovo 2011.04.16 18:21:03
@Fabius: Ilyen huncutság, hogy korfa, a tüzkárosultaknál is van. A 62 éves tüzoltó legfeljebb nem téged, hanem a nagymamit, vagy a gyereket cibálná le a hetedikröl. Nagy dolog. Egyébként én személy szerint még nem hallottam olyan rendörröl, aki 40 éves friss nyugdíjasként ne ment volna el valahova dolgozni, méghozzá jellemzöen biztonsági örként. Határozottan úgy gondolom, hogy egy tüzoltó vagy rendör nyugodtan eldolgozhatna kábé 55-58 éves koráig, anélkül, hogy ezzel méltánytalanság érné.
Mindig akadnak nagy számban olyanok, akik kedvenc pártjuknak még a legvállalhatatlanabb lépéseit is elnézik, sőt a védelmükre kelnek. Most nem. Heti szavazásaink. (Fotó: MTI/hirado.hu) Hétvégi szavazás-összesítőnkben most a Véleményvezér történetének legegyértelműbb…..
Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért ítélte el a Fővárosi Bíróság két évre. A letöltendő fogházbüntetés mellett a szülésznőt öt évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától. Geréb Ágnes a bíróság előtt 2010 decemberében…..
Sárdobáló Győztek a zsarolók 2011.03.24 15:30:00
Nem állítom, hogy szakértője volnék a témának. Azt sem, hogy átfogó információim lennének a magyarországi helyzetről. Azonban két dolgot állítok. Az egyik: a hálapénz zsarolás. A másik: a hálapénz természetéből adódóan ez a legaljasabb orvosi hozzáállás nem mérhető…..
Magyar Hírlap: A személycseréken kívül szimbolikus jelentőségű dolgokon, például a heraldikán, egyes utcaneveken is változtatna. Mikor lesz ez esedékes? Tarlós István: A szobámban már csak nemzetiszínű zászlót talál. A főváros korábbi zászlaja nekem sem tetszett, meg fogjuk…..
Varánusz Tahó Világ 2011.02.13 08:00:00
Soha nem hittem, hogy ezt egyszer le fogom írni egy hazai gyártású valóságsó miatt, de szent nézettség és egyéb közhelyek, eljött a pillanat: az RTL tegnap este médiatörténelmet írt a ValóVilággal. Nem a szerkesztés volt forradalmian új, a műsorvezetők sem tündököltek a…..
 A november 22-én indult Való Világ miatt már harminckilenc panasz érkezett a médiahatósághoz, de az Ifjúsági Kereszténydemokraták Szövetsége panaszbejelentő formanyomtatványának segítségével elképzelhető, hogy ez a szám a sokszorosára fog emelkedni. Stágel Bence, az…..
Először én is elismerően csettintettem Mong Attila ma reggeli akciójára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának felvételét hallgatva, de jobban megrágva a dolgot, már nem ilyen egyértelműen pozitív a véleményem az egyperces csönddel kapcsolatban. A vélt retorzió okozta…..
Azt hiszem fogunk még hallani a ZTE Blade-ről: a nagyon olcsó androidos telefon nagyon kényelmesen használható. Mi is kipróbáltuk a mobilt és ajánljuk azoknak, akik jó okostelefont szeretnének olcsón vásárolni.  Kezdjük a külsővel: Blade, vagyis Penge a mobil neve, ezt…..
Múlt héten írtam arról, hogy milyen pofás parkot alakítottak ki a lakásom közelében, a Kinizsi és a Köztelek utca között. A helyzet változatlan, a padok megvannak, a mesterséges rét pompás, a fa térelemekből sem csinált még senki lángoló pogány oltárt.Mivel egyelőre őrzik…..
Varánusz GPS-en ülve 2010.10.29 08:30:00
A BKV előremenekül a buktában, utasbarát tájékoztató rendszer vesz, potom 7 milliárdért.Értem én, hogy a beruházás oroszlánrészét uniós forrásokból fedezik, ostoroztuk elegeta kormányokat, hogy permanens impotencia okán számolatlanul hevernek a…..