Regisztráció Blogot indítok
Adatok
egy hang a hátsó sorból

0 bejegyzést írt és 281 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan nagy reményekkel várták a fonódó villamos elindulását, az első hétvégén tele volt lelkes és kíváncsi utazgatókkal az összes járat. Aztán jött a hétfő, az első arcra esés, majd a kedd és a további szivattyúk. Három hét után szinte mindenkinek tele van vele a töke,…..
Kit Harrington nem egészen egy hete kotyogta el egy interjúban, hogy a harmadik ikszben bőven benne lesz, mire végez a Trónok harcával, azaz hiába tűnt úgy az ötödik évad utolsó jelenetében, hogy csendesen elvérzett a Fal tövében, fel fog támadni. A hogyan is megvan már,…..
egy hang a hátsó sorból 2015.09.27 12:29:11
Hogyan magyaráznád el a pénz jelentőségét egy földönkívülinek? Belegondoltál valaha abba, hogy számodra mit jelent a pénz? A pénz van érted vagy pedig te vagy a pénzért? A pénz megkönnyíti vagy megnehezíti az életed? Felszabadít vagy függővé tesz? Rengeteg megválaszolatlan…..
Az most teljesen másodlagos hogy, Balázs Péter érvényes vagy érvénytelen pályázattal ugrott rá a Vígszínház igazgatói székére. Fogalmazhatnék úgy is, hogy nem érdekel. Amit ugyanis a színházakkal művel a kormányzat, az már olyan bohózatba illő, hogy egy másodosztályú…..
Olvasgatjuk a kommenteket a blog.hu-n, a Facebookon, és persze hatalmas az ellenzékiek túlreprezentáltsága - de ez ne tévesszen meg minket. Az agresszív kommentelők lámpavasat, elszámoltatást ígérgetnek, ám valójában annak örülhetnének, hogy az ő pártjaik úszták meg…..
A gazdasági növekedés rendszeres "várása" az elmúlt évek során fokozatosan a magyar folklór részévé vált, a néplélek testébe ivódott. Egyes kormánytisztviselők esetében komoly hitéleti feltöltődéssel jár a folyamatos reménykedés, míg az ellenzék végletekig fetisizálva,…..
Először is kezdjük azzal: reméljük mindenkinek Heti Válasz előfizetést hozott a Jézuska. Ez biztosítja ugyanis, hogy a következő évben is első kézből értesülhessünk kedvenc gazdasági miniszterünk gondolatairól.  Blogot írni Matolcsy Györgyről mindig hálás feladat,…..
egy hang a hátsó sorból 2012.12.27 16:12:03
"A középiskolások véleményére összpontosítottam elsősorban (amikor megoldottam a fölsőoktatás problémáját, kiegészítés tőlem, Poldi), az egyetemistákat ugyanis nem érintik az átalakulások. Értem én, hogy mit mondanak, mit szeretnének, ezt majd a miniszter megfelelő szakmai…..
egy hang a hátsó sorból 2012.12.20 23:00:16
@1055: Rendben, akkor a hasonlat valoban nem allja meg a helyet, de azert azt tovabbra is fenntartom, hogy egy gimnazista nem biztos, hogy teljesen atlatja azokat a kerdeseket, amikrol most szo van. Arrol nem is beszelve, hogy oket egy Orban kaliberu targyalopartner mennyivel konnyebben szoritja sarokba egy egyeztetesen.
Random Emlékeztek még Gikára? 2012.12.05 13:47:36
Pár hete láthattuk azt a hatalmas molinót a Madách téren, amin bocsánat és egyben lánykérés is volt. Úgy tűnika lengyel fickó nem adja fel könnyen, még mindig üzen. Ezeket nem messze a molinótól ragasztotta ki. Na erre vajon mit lép Gika? ..
Alaphangon semmi problémám a bankokkal. Majdnem ugyanolyan szereplői a piacgazdaságnak, mint például a fogkrémgyártó cégek. Céljuk a lehető legnagyobb profit elérése, az pedig, hogy mennyire kurvulnak el, a szabályozók felelőssége. Van persze egy különlegességük: jól működő…..
egy hang a hátsó sorból 2012.11.02 23:07:14
Megis mire gondoltal, mit tudnanak csinalni a bankok es a Bankszovetseg? Erosebb kutya baszik, ahogy mondani szokas. Ebben a jatekban egyertelmuen az allam az erosebb, mivel o a jogalkoto, es a jogi kornyezetet ugy csuri-csavarja, ahogy az neki tetszik. Az eljarasmodot es az uj jogszabalyokat persze meg lehet tamadni mindenfele nemzetkozi forumokon, amik nehany ev mulva talan igazat is adnak a bankoknak, de ez rovid tavon az egvilagon semmit nem valtoztat. Az ervenyes jogszabalyokat be kell tartani, tehat a bankok rovid tavon ugy tancolnak, ahogy a kormany futyul.

Kivonulni persze ki lehet, de egy 10-20 eve Magyarorszagon tevekenykedo bank nem fog sertodotten hazarohanni azert, mert momentan idiotak kormanyoznak nalunk. Ennek a kormanynak is le fog jarni a mandatuma 4 ev elteltevel, es lehet remenykedni, hogy utana normalizalodik a helyzet. A bankok is ebben remenykednek. Persze ettol meg Magyarorszag rovid- es kozeptavon is borzasztoan eljatszotta a hitelesseget, mert ha 2 ev mulva nem a Fidesz nyer, akkor sincs semmi garancia arra, hogy 6 ev mulva nem jonnek vissza, es kezdik az egeszet elolrol.

Ez a bizonytalansag pedig nagyon ijeszto a befektetoknek, es ezt azzal sem lehet semmisse tenni, ha jovo hetfon reggel nyolckor Orban es Matolcsy konnyek kozott ker bocsanatot a bankoktol. Az utobbi ket evet soha nem mossuk le magunkrol, mert mi meg nagyon sokaig az az orszag leszunk, ahol ezeket egyaltalan meg lehetett tenni, es semmi garancia nincs arra, hogy a jovoben ne lehetne megtenni. Ez a legnagyobb gond.
RAM Colosseum.Trója.A híres film lenyúlása egy budapesti színpadra.2012 szeptember 23. vasárnap délután.A nézőtér tele gyerekkel.(Az előadás nem rossz, bár kissé giccses, a férfi szereplők jók és nagyon jók, a nők inkább gyengécskék.) A színpadon harcosnak öltözött…..
egy hang a hátsó sorból 2012.09.24 21:27:47
Kettős Mérce A magyar Pussy Riot 2012.08.18 08:36:00
Tegnap 2 év börtönre ítélte az orosz igazságszolgáltatás a Pussy Riot nevű punk zenekart, mivel azok rendszerellenes szövegeket énekeltek egy templomban. Nekünk se kell messzire mennünk, hogy hasonló ügyet találjunk, csupán 30 évet vissza az időben, amikor is a kádár kor egyik…..
Nevetséges ez az egész. Végre lett volna egy épkézláb ötlet, de a megvalósítás elégtelen, ezt is sikerült profin elkúrnunk. Igen, vonjuk be a Dunát a közösségi közlekedés vérkeringésébe, hiszen a folyami szállítmányozás az egyik legolcsóbb megoldás - aki valaha tanult…..
egy hang a hátsó sorból 2012.07.08 01:38:07
@levente49: Vajon Modor Tibi elegánsabbnak gondolja magát, ha idegen szavakkal fűszerezi mondanivalóját? "Túl van hájpolva", "no offens"-

Ezen a kommenten beszartam. :D Ekes bizonyiteka annak, hogy jol sikerult a cikk.
juharizsuzsanna Fejek alatt testek 2012.05.27 18:51:00
A Húsvét-sziget hatalmas kőfejeinek mélyen a földbe rejtve testük is van. Ezt sokan vitatták, a kutatók most bizonyítottak. A kétkedők meggyőzésére – és főként a szobrokat emelő nép történetének alaposabb megismerésére – a több mint 800 szobor közül kettőt…..
egy hang a hátsó sorból 2012.05.28 08:07:17
@wmiki: azert, hogy ne legyen mindenkibol akkora idiota felnott korara, mint te lettel
Az Erzsébet kártya várható sikere kapcsán újabb támogatott utalványok, kártyák bevezetését tervezi a kormány, amik főleg a felnőttek közérzetjavításra fókuszálnak.„Mindig csak gyerekek, elesettek, szegények, kóbor kutyák, rászorulók?! Mi lesz a termelést folytató…..
egy hang a hátsó sorból 2012.01.09 21:19:06
Hatalmas méreteket ölt a hisztéria, talán sokan nem vártunk ennyi óbégatást. Pedig előre lehetett tudni, hogy a külföldet szolgaként, hazánk stabilitását bármikor feladó MSZP-SZDSZ hátország mindig lesben fog állni, hogy mikor árulkodhat és fordíthatja ellenünk a nemzetközi…..
DopeManTV Nagy a baj...:D 2011.12.17 17:01:00
 A következő levelet ettől az embertől kaptam: https://www.facebook.com/magyargyerek2. Azért teszem közzé, hogy lássátok kik állnak a másik oldalon illetve milyen fazonok lehetnek (fényképeit ajánlom megtekintésre), akik följelentettek az ügyészségen. Egy biztos, a…..
Az énekesnő 70 éves korában, egy zöld-foki-szigeteki kórházban halt meg. A "mezítlábas díva" - aki az elmúlt évtizedben Magyarországon is többször fellépett - idén szeptemberben jelentette be visszavonulását, miután lemezkiadója szerint olyannyira kimerülten és…..
A hiányt nem sikerült kinőni, és a fogyasztás sem lendült fel az egykulcsos adó hatására. A régi mítoszt a Fidesz tűzőn-vízen át megvalósította, de nem ért vele el mást, mint a gazdagabb középosztályt. Az idén százmilliárdos lyukat kénytelen foltozni a kormány, a jövő…..
egy hang a hátsó sorból 2011.10.03 00:14:45
@bubbarro: "Több százezren dolgoznak az államnak, ami mellesleg pazarlóan működik, tessék, először kezdje magán a megszorítást. Küldje el az állami alkalmazottak harmadát, zárja be az önkorik felét, javítsa a saját hatékonyságát."

Nem mintha nem ertenek egyet, de azt ugye tudod, hogy ezeknek az embereknek majd mi fogjuk fizetni a munkanelkuli segelyet? Mert hogy a versenyszferaban nem fognak tudni egy csapasra elhelyezkedni, az egeszen biztos.

Szoval annyira azert nem pofonegyszeru dolog egy doglott gazdasagban tonnaszamra kirugdosni a kozalkalmazottakat.
A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet 2008. január 1. óta minden nemzetközi járatra előírja, hogy a gépek személyzetének és a légi irányítóknak megfelelő angol nyelvtudással kell rendelkezniük, s nem elegendő - a korábbi gyakorlattól eltérően - ha az ICAO által…..