Regisztráció Blogot indítok
Adatok
abrakadara

0 bejegyzést írt és 58 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az MSZP és az LMP azzal vádolja az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, hogy az neoliberális vagy neokonzervatív lenne – ugyanazt a gazdaságpolitikát más fórumok kádáristának titulálják. Ha kizárjuk, hogy Kádár neokon volt, vagy a neokonok kádáristák, akkor valahogy fel…..
  Az úgy történt, hogy ártatlanul besétáltam a filmszemlére, mindenféle tapasztalat nélkül, jóindulatúan, megilletődve, hogy megnézzem a nagy művészeket. Ugyanis a Biszku-filmünk (Bűn és büntetlenség) is versenyzett.  Vasárnap meghívtak egy beszélgetésre, ahol a…..
  Tágas belvárosi lakásban, ódon bútorok, hatalmas festmények és könyvrakások között, a szellem emberéhez illő enyhe rendetlenségben ül és magyaráz a világ dolgairól egy idős úriember, közelében egy hatalmas papagájjal. Ez az emlékem Csicsery-Rónay Istvánról. A…..
  A jogász szerint a preambulumnak nincs különösebb jogi ereje. Pedig van.  Továbbra sem akar alábbhagyni a hatályos Alkotmány és az új Alaptörvény érvényességéről és esetleges párhuzamos hatályosságáról szóló médiahype – annak ellenére, hogy a napokban…..
  Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat tegnap Tónival és Kálmánnal a roma honfitársaink alapvető jogaiért tartott tüntetésbe, mely a kedd esti gyöngyöspatai verekedés apropóján szerveződött. Elsőként itt van az eseményről készült kis hangulatvideónk,…..
Méltatlan támadások sora éri Magyarország valószínűleg legismertebb filozófusát, Heller Ágnest. Heller soha nem rejtette véka alá Orbán Viktorral szembeni ellenérzését, ezért zúdított a kormányközeli média pergőtüzet az idős filozófusra. Sokáig nem is kellett…..
abrakadara 2011.04.25 22:24:03
@komment1:
"Mezei Balázsnak sokkal több stílusérzéke és ízlése van..."

Hogyne, ezt rendkívül jól szemlélteti nevezett alábbi kijelentése:
"Hogy konkrét példát is mondjak: van egy sorozatom, amelyet 2002 óta készítek, a Vallásbölcselet kiskönyvtára. Ennek egyes köteteiről azok is elismerőleg szóltak, akik a vitatott pályázatok résztvevői. A kiadás azonban lassan megy, kevés rá a pénz. Kérdezem: miért nem jött oda valaki a nagy pályázók közül és miért nem mondta: kaphattok mondjuk egymillió forintot arra, hogy a sorozatot gyorsabban lehessen folytatni. A sorozat egyébként esztétikusan és tartalmilag is elsőrangú. Ám ők saját céljaikat fontosabbnak tartották, mint az objektivitást.".
konzervatorium.blog.hu/2011/01/24/paradigmavaltas_elott_allunk_mezei_balazs_a_filozofusbotranyrol
abrakadara 2011.04.25 22:26:03
@komment1:
"...döntő információ, hogy még ráadásul egyáltalán nem is Heller Ágnes diszponált a pénzek a fölött, hanem rögtön a projekt elején átadta az egész vezetését Kardos Andrásnak..."

Ezt mint pozitív tényt felhozni, meglehetős nagy öngól. Valaki papíron elvállalja egy pályázat vezetését, aztán amikor nyer gyorsan átpasszolja az összes érdemi döntés jogát másvalakinek, aki addig szépen meghúzódott a háttérben. Jó buli, szép és következetes magatartás. Ordít róla hogy az eredeti projektvezető csak a nevét adta hogy nagyobb eséllyel nyerjenek.
A Fideszt támogató jobboldali médiahegemónia következményei azt jelentik, hogy a talán legkiemelkedőbb magyar zongoraművészt, Schiff Andrást, vagy a nemzetközileg elismert karmestereket Fischer Ádámot és Fischer Ivánt ugyanúgy, mint a külföldön nagyra becsült…..
„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.”   Érthetetlen a Tarr Béla komótosságát övező hype, amikor van egy olyan magyar filmünk, amely majd' három évtizede készül. Színesben.   Jankovics Marcell világán nemzedékek nőttek fel. Le…..
  „Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia és a felsőoktatási intézmények tudományos és művészeti szabadságát, az állami intézmények bevételeivel és vagyonával, valamint a közpénzből nyújtott támogatásokkal való,…..
abrakadara 2011.04.13 21:49:08
@d.z.: Jól beszélsz. Csak a szakmai teljesítmény számítson. El kell törölni az MTA privilégiumait (pl. élethosszig fizetésen/nyugdíjon felül járó tiszteletdíjak, egyetemi autonómia megsértése, pályázati források feletti uraskodás).
Brain Drain Eszter 2011.03.24 11:30:00
 Tisztelet a kevés kivételnek, de feltűnő, hogy az emberek nagy része az éppen aktuális kormányt hibáztatja mindenért, nem vállal felelősséget saját életéért, panaszkodik, de változtatni nem hajlandó, vagy nem elég bátor hozzá. Ami egyenesen szórakoztató, hogy akkor is…..
Magyar Pax Romana 2010.12.11 19:19:00
 Lehet-e?egyezségre jutni látszólagos/valóságos érdekellentétek esetén?sebeket gyógyítani (hozzájárulni sebek gyógyulásához) a magyarországi filozófia testén?„peren kívül megegyezni” a Boros contra Radnóti (vagy inkább TGM?) et alii ügyben?hinni a kooperáció…..
abrakadara 2011.02.02 17:08:32
@postcox:
Sejtettem hogy erre gondolt, ezért ki kell javítanom. Demetert nem elítélte a bíróság, hanem elutasította a keresetét. Nagyon nem mindegy. Bármennyire is ellenszenves a személye, a tényekhez ragaszkodni kell.
abrakadara 2011.02.17 13:53:22
@Bodnár István:
Bele ne fájduljon már a feje a nagy kombinálásba, Bodnár úr. Vicces, hogy elemi szinten sem ismeri a blog felhasználói profiljának opcióit (lásd. hower 2011.02.13. 19:33:29).
abrakadara 2011.02.17 16:09:07
@orulunkvincent:
A Collegium Budapest vonatkozásában ez a cikk pusztán annyit mutat, milyen messzire ér Szathmáry akadémikus kacsója. Vajon megjelent a Nature-ben hasonló aggódó írás amikor a rendszerváltás után sorra szüntették meg az ipari kutatóintézeteket? Pl. Nehézvegyipari Kutatóintézet, Műanyagipari Kutatóintézet, stb. Ezeknek a szétzüllesztése alighanem súlyosabban érintette a magyar tudományos/gazdasági életet mint a Collegium Budapest esetleges bezárása.
Mezei Balázs vallásfilozófus, az ELTE BTK oktatója, a PPKE BTK Filozófiai Intézetének igazgatója, az MTA doktora arról, hogy létezik-e „Heller-network", a továbbélő kádári struktúrákról, mammutpályázatokról, a Filozófiai Kutatóintézet körüli botrányról, a…..
abrakadara 2011.02.09 13:07:54
@orulunkvincent:
Vidám Vince jól mondja, igen zörögne a haraszt a jobbsávban is, csak most éppen nem ott fú a szél. Lehetne vastagon ott is tényfeltárni, külső megbízásoknak utánajárni, kitűzött cél-elnyert pénz viszonylatokat bogozgatni. De ott valahogy most csend van. A Dermavires céget piszkálgatják, ők is nagy NKTH-s pénzt akasztottak, jobbos kötődésük ezek szerint meg nincsen: www.mno.hu/portal/761133
Amúgy a Vajda és Borbély-féle pályázatok Bt.-s megbízásai tényleg problémásak, volt mire rárepülni. Csak a szelektivitással van baj.
abrakadara 2011.02.10 13:44:10
Szép hosszú levél.
mta.hu/mta_hirei/az-akademia-elnokenek-valasza-a-kulso-es-tiszteleti-tagok-januar-28-i-nyilt-levelere-126982/
Abban igaza van hogy a pályázati pénzek felhasználásáról a filozófusok is elszámoltathatóak és hogy "a támogatást elnyert kutatók nem kötnek alvállalkozói szerződést saját vagy családtagjaik magáncégeivel a kutatás elvégzésére. A támogatás feltételezi, hogy a kutatók a pénzt a saját intézeteikben használják fel diákok támogatására, könyvek vagy bármi más vásárlására, ami szükséges a kutatásokhoz, konferenciára utaznak stb.".
Arra viszont hogy miért csak az adott személyek pályázatait vonták ellenőrzés alá, nem tud egyebet mondani mint "Filozófus kollégáik némelyike politikai küzdelmekbe kezdett, és most sebeiket nyalogatják.".
Nagyon helyes a kutatási pénzek tiszta, szábályos és átlátható felhasználására törekedni, de akkor ez legyen mindenkire egyformán érvényes.
A blog olvasóinak lassan már ismerős lehet, hogy miből lehet felismerni egy tudományos marhaságot. Csak néhány a figyelmeztető jelek közül: mindenre jó gyógymód teljesen váratlan áttörés gyógyítja a hátfájást, fáradságot, allergiát, immunrendszer-erősítő…..
Árokásó Top100 Ungváry Rudolf 2008.07.09 11:05:00
Ahogy Elek István fogalmaz: „Ő a hazai politikai közírás egyik legnagyobb hisztérikusa.” Leginkább az állandó jobboldali veszedelem rémképe tartja rettegésben. Szerinte minden bokor mögött ott lapul egy fekete csuklyás, szittya magyar, aki bármikor előugrik…..
abrakadara 2009.10.22 23:51:47
Na, az ötvenhatos forradalmár szépen emlékezik:
nol.hu/velemeny/ajanlo/20091022-a_felreertett_forradalom

Az árokásás minősített esete.
Amúgy Ungváry Rudolf nem Ungváry Krisztián apja?
Ha igen, elég messze esett az alma a fájától (szerencsére).

"Anyám Monspart Éva újságíró, apám Ungváry Rudolf, az OSZK tudományos főmunkatársa."
www.rev.hu/portal/page/portal/rev/eletrajzok/ungvary

"Ungváry Rudolf (1936), mérnök, rendszerszervező, író. 1956-ban a miskolci egyetem hallgatója. A forradalom alatt az egyetemi Diákparlament hírszolgálatának egyik vezetője. 1957 februárjában internálták, és kizárták az egyetemről. Később levelező tagozaton mérnöki diplomát szerzett. Vasesztergályos, műfordító, majd informatikai szakember. 1980-tól az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa."