Adatok
indawood
0 bejegyzést írt és 83 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Az alábbi levelet elolvasva én személy szerint nem kicsit ledöbbentem és csak pislogtam ki a fejemből, hogy akkor ez most komoly-e, vagy keressem a rejtett kamerákat a karnis mögött. Mindenesetre én remélem, hogy a nevén nem nevezett levélíró a kivétel és nem én, akinek az általa…..

Markolom a súlyfeleslegem, aztán kihúzom magam, és még úgy is látszik. Talán nem tévézni kéne ma, hanem csinálni pár felülést. Vagy inkább este kilenctől a Nagy Fogyás a Tv2-n. Ha unalmas, akkor legfeljebb tizenöt perccel később átkapcsolok a Vészhelyzetre (RTL Klub), és…..

Hogy miért kellett a zseniálisan mogorva Doktor House helyett a New York-i ingatlanügynöknek öltözött Frei Tamást bámulnunk szerda este? Talán, csak nem kirúgták a Tv2-től a nagy létszámleépítésben Gregory House-t is?
Nem erről szó sincs, megkérdeztük, jövő héten már…..

Kezdjük az m1 nagyszabású sóműsorával, a Miss World Hungary 2007 című esztrádműsorral, ami ma este döntőzik, királynőt választ, és csak muszájból mosolygó udvarhölgyeket. 20:10, a fürdőruhás felvonulás 20:40-kor várható, ha jól tippelünk. Ezzel közel egyidőben zajlik…..

A Tv2 válaszolt az egyik internetes hírportálon megjelent vádakra. Vagyis inkább az egyik kereskedelmi csatorna sajtóközleményben reagált egy Indexen megjelent cikkre. Az újságoknak elküldött levelet nem kommentálnánk, döntse el mindenki, hogy igazunk volt, vagy sem.A TV2…..

Sírás, könnyek és mondvacsinált dráma, az. Mi másra lehetne számítani az USA első számú női sorozatától? Az ugrás után spoilerezünk egy kicsit, csak a naprakész (harmadik évaddal tisztában levő) rajongüók klikkoljanak!George Meredith medikusaként ismétli meg az évet.…..

Gondolta volna, hogy a táskarádiózás valaha ugyanolyan problémának számított, mint ma a graffittizés, a kutyaszar, vagy az autós-biciklis háború? Ha belegondolunk persze manapság is idegesítő egy-egy tahó, akinek csutkára tekert Mp3 lejátszójából erősen szivárog a zaj. Régen…..

A minisorozatokat azért lehet jobban szeretni a "normál" szériáknál, mert tudjuk, hogy vége lesz mondjuk hat rész alatt, kapunk egy kerek történetet, lehet örülni, nem fenyegeti az embert a cancel veszélye, stb. A minisorozatokat azért lehet utálni, mert mire megszeretjük a…..

Re: Háromnapos tüntetés Záhonynál
Gyors egymásutánban rákérdezett az autóbiztosító és az OEP is, nem vagyok-e véletlenül őstermelő. Mert akkor jobb lenne nekem.
Elidőztem a rubrika fölött; egy butykos hang odabent rávágta azonnal: dehonnem. Őstermelek én a végtelen…..

A vasárnapi kínálat pont a fotelben heveréshez elég, de arra már nem, hogy több tonna csipszet is letoljunk tévézés közben. Kezdhetünk mondjuk retróval és közszolgálattal. A Szilveszter anno című műsorban régi szilveszteri felvételeken derülhetünk, vagy csodálkozhatunk, hogy…..

A kirendelt védői rendszer átalakításra szorul - véli a Magyar Helsinki Bizottság és a Magyar Ügyvédi Kamara a Népszabadság cikke szerint. Az lenne a járható út, ha az adott ügyben eljáró hatóságtól független hivatal rendelné ki a védőket. Bánáti János elmondta, hogy az…..
indawood
2007.07.22 10:03:02

Itthon is nagy népszerűségnek örvend a Kés/alatt című plasztikai sebészes sorozat, a Viasat rendületlenül lenyomta ez eddigi évadokat, és DVD-n is megjelent a cucc tonnányi extrával, szóval egy szót sem szólhatnak a rajongók. Amerikában szeptemberben kerül képernyőre a soron…..

A hét utolsó napja a punnyadásé, egész nap a kertben szöszmötöl az ember, estére valami agyzsibbasztót akar, hogy minél hamarabb elaludhasson, mert jön a rohadt hétfő, és lehet menni melózni. A prosztó zsibbasztáshoz a legjobb programot az a TV2 biztosítja, mely az…..

Amikor Lorenzo de Tonti 1653-ban megalkotta az első befektetési alapját, amibe bárki beszállhatott, és a többiek halála esetén egyre nagyobb lóvét húzhatott belőle (bővebben itt lehet róla olvasni), nem gondolhatta, hogy 2007-ben jön majd egy "Boston" Rob Mariano nevű…..

Megkésve, de törve nem. Direkt az adás napjára időzítve, hogy amúgy viszatekintőleg. A maival nem fogunk késni, ígérjük. Ez az egyik olyan rész, ami azzal kezdődik, hogy House még nem cinikus, mogorva pöcs, hanem csak egy ember alsógatyában, akinek nagyon reggel van, és nagyon…..

Az Entertaiment Weekly villanyújságja szedte össze egy jó kis cikkben az amerikai tévétörténelem eddig látott legszerencsétlenebb apafuguráit, mi pedig úgy gondoltuk, hogy jó móka lenne leközölni azokat, akikkel mi is tudunk azonosulni, illetve láttunk valamelyik hazai adón.…..

A Friderikusz Most című napi műsor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, márpedig az ATV "alig több mint egy évvel ezelőtt feltehetően zászlóshajójának szánta Friderikusz új produkcióját, amelyet a riporter tapasztalataira, kapcsolataira és korábbi sikereire…..

Ez az a rész, amiben House megkínoz egy kómást, egy égési sérültet, meg saját magát, tönkreteszi egy ember karrierjét, lsd-zik és a végén kurvát hívat. De kezdjük az elején.Exhippi szülők és a tökéletes gyerek, akinek apu és anyu barát, sőt haver. Apuka haver és tinifiú…..

Új hét, új remények, hátha estére nem lesz annyira dögmeleg, és lehet anélkül tévézni, hogy ráizzadnánk a piros műbőr kanapéra. Három régi sorozat indul útjára ismét a királyi tévé két csatornájának köszönhetően, az egyik egy magyar vígjáték Koltai Róbert…..
indawood
2007.06.05 13:21:07

Five Budapest policemen, all of them members of the Police Security Service (REBISZ), were taken into custody on Thursday after a young woman identified them as her rapists, Hungarian media reported on Friday morning. FULL STORY at Caboodle.hu Note: "Kneel and suck" was the order. Yes,…..

Elég volt a port.hu címoldalát kinyitni, és megvan a napicsaj, a retró, a jó film és a mai napra javallott kiröhöghető műsor is. Napicsajunk Leonor Valera, a Hallmark 1999-es Kleopátra feldolgozásának címszereplője. Szandál, homok, vér, és stilizált dugás - mi kell még egy jó…..
indawood
2007.05.10 20:59:46
indawood
2007.05.10 21:02:06

A cím eredetiben is majdnem ilyen szar, szóval emiatt most nem háborgunk, de a rész színvonala miatt megint lehet, hiszen három rövid jelenettől eltekintve megint semmi érdekes nem történik benne, Izzie szerelmes Dannybe, Danny szerelmes Izzie-be, George nem tudja, hogy szerelmes-e…..

Igen, eljött ez is, a magyar nézők is megismerkedhetnek Aaron Sorkin dialógus-isten legújabb gyermekével, ami egy szórakoztató műsor kulisszái mögé viszi el a nézőt, és okoz kellemes perceket heti rendszerességgel. A sorozat a gyászos nézettség ellenére igenis jó, kiváló…..

Nem túl érdekes a mai tévéprogram sem, a sorozatfüggőknek azért akad bőben betevő, a szerződését frissen meghosszabbított, fess Mark Harmonos NCIS (tv2 21:00), vagy a szürreális képekkel operáló Kés/alatt (Viasat3 23:05) és a csajos sorozatok trónjáról a Grace klinikát…..

Nem mi találtuk, hanem a Parazsurnál, tehát az okfejtést ott tessék elolvasni. A lényeg, hogy Tamás Gáspár Miklós most már biztos, hogy robot, talán egyszer megküzd egy multinacionális cég fémgodzillájával is, autókat és sikoltozó nőket vágnak majd egymáshoz, egy rúgással…..
indawood
2007.05.05 15:38:48
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Persze azért vannak akik megállnak vagy lassítanak, és akkor már le is merészkedek lépni, - ilyenkor többnyire annyira meglepődöm, hogy széles mosollyal az arcomon, udvariasan megköszönöm, mintha hatalmas szívességet tettek volna, ezen meg ők rökönyödnek meg rendre - nahh, hát én így tüntetek jelenleg;))