Regisztráció Blogot indítok
Adatok
A kacagó ember

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Újabb videó landolt a postaládámban, de hogy ne csak ezt mutassam be, előkerestem néhány hirhedten rossz példát is. A sokat repülők közül többen emlékeznek egy-egy keményebb landolásra, amikor úgy érezték, hogy a repülő kenguruként ugrált landolás után. Ma kaptam egy…..
     Ahogyan azt sejteni lehetett, az autó tervezés klasszikus értékeit képviselő olasz autógyártás remekműve, az Alfa Romeo Giulietta kapta a legtöbb szavazatot a 2011-es Év Autója díj szavazásán! Az Év Autója (angolul Car of the Year, COTY) egy európai díj,…..
Nem is olyan régen, ez év májusában vettem részt Hosszú barátommal első, 1/100-as ralimon. Először persze húztuk az orrunkat, mert milyen rali már az, ahol nem lehet rendesen csapatni és a helyezést javarészt a hülye fotocellák és a századmásodpercek döntik el? Aztán…..
Heikki Kovalainen Lotusa a Szingapúri GP utolsó előtti körében gyulladt ki, sokat ment égő autóval, szándékosan nem hajtott a depóba, inkább a pályán állt meg. Autója az után kapott lángra, hogy összekoccant Sebastien Buemival, és meghibásodott a gép üzemanyag-ellátó…..
Alapvető terv a fővárosban, hogy kiszorítsák az autókat a belvárosból. Ben ezt most fokozottan megtapasztalta, meg valószínűleg még sokan mások is, akik a városon belül megpróbáltak A-ból B-be eljutni. Szerintetek kellenek az országnak és Budapestnek az ilyen rendezvények? Ma 2…..
Még egy ilyen pici országban is, mint a miénk, csodálatos dolog az emberek sokszínűsége, érdekes dolgok sülnek ki belőle, ha két különböző kultúra találkozik. Ez történt Jó estét esetében is, aki valami előemberrel futott össze két áruház parkolójának…..
LangyiRandi Elfogyasztva 2010.03.03 19:31:00
Mostanában eltűntem kicsit, aminek megvannak az okai.Ezt a bejegyzést is csupán azért kívántam eszközölni, hogy tájékoztassam lelkes és hűséges olvasótáboromat a puding elfogyasztásáról.Megfelelő partner hiányában be kellett érnem az ilyesmire bármikor kapható,…..
2010 Genf.    A világ egyik -ha nem a legjelentősebb- nemzetközi autókiállítása. A gyárak szeretik a genfi autószalonra időzíteni új modelljeik bemutatását, hiszen az új év eleje  nagyon jó alkalomnak ígérkezik a frissített modellév vagy a teljesen új modellek…..
Jó szokásunkhoz híven idén ismételten közretesszük egy remek rendezvény promóvideóját. Remélhetőleg ezúttal már tényleg eljutunk Komáromba, hiszen az Alfa Romeo idén tényleg száz éves és nem csak Csikós szájában fut össze a nyál egy-egy csodás Giulia láttán. Ezzel…..
LangyiRandi Puding 2010.02.01 17:13:00
A PUDING egy hónap múlva lejár... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!..
A kacagó ember 2010.02.10 23:01:11
-Így emlékszik vissza olvasónk a 23E buszon történtekre. Erika hétfőn reggel a munkahelyére utazott az említett busszal, aminek kereke a szétdurrant. „Megbillent a busz, de nem állt meg, halad tovább, azt sem tudtuk mi történt. A Lágymányosi hídnál le kellett szállni, akkor…..
A kacagó ember 2010.01.27 10:39:07
@banpepe: Nem vagyok BKV-s érdekvédő, sőt! De azért a bolhából nem kéne elefántot csinálni. Te magad is írtad, mindennapos az ilyen. Akkor meg mire fel ez a hype? Tény, hogy nem akkor cserélik le a gumikat, amikor kéne és sok busz asse tudom hogy a 'csába tud egyenesen menni hóban/esőben. De ettől még nem kéne túlreagálni a dolgokat.
A vicces gyerek dologra pedig: ha a nagyanyámnak golyói lennének, ő lenne a nagyapám. Felesleges feltételezéseket gyártani.

Lalikirály: na ez szerintem is valódi probléma. Bár a kérdés költői, úgyis tudjuk rá a választ...sajnos.
LangyiRandi Kép nélkül soha! 2009.04.15 23:30:00
Elméleti fejtegetések után következzen ismét egy személyes jellegű történet, mely ékes bizonyítéka annak, hogy nem szabad úgy találkozni valakivel, hogy előtte nem láttuk volna két-dimenzióban.   Pedig sokáig – ismerkedő korszakom kezdetén – még nem…..
LangyiRandi Az első 2009.03.14 15:46:00
„Mindegy hány randi van a hátad mögött, az elsőt soha nem felejted el”   Ez az amin mindekinek túl kell esnie előbb vagy utóbb, van aki csak a harmadik ikszen túl kerít rá sort, bár az új kor tendenciája a fiatalabbak irányába javítja az átlagot. Legyen…..
Belsőség Túl a csúcson 2009.08.24 19:07:00
Az autós társadalom piramisának csúcsán üldögélő szupergazdag gyűjtők egyik legnagyobb, leghíresebb és leghangosabb médiafelhajtással kísért rendezvénye a Pebble Beach Concours d’Elegance. Már a francia név is mutatja, hogy sznobériáért nem kell a szomszédba menniük…..
Autófília Az igazi repülő finn 2009.08.05 08:24:00
Pontosan tudom, hogy egy tíz perces videót nem sokan néznek végig. Nem nézik, mert a legjobb zenére összevágott klipekben is vannak unalmas jelenetek. Az alábbi videóban ilyesmi nincs. Csak Ari Vatanen van az 1981-es 1983-as Manx Rally egyik gyorsaságiján. Igen, mások is pokoli gyorsak…..
Budapest Grand Prix, 1936 Az Auto Union hazai történetének egyik fontos mozzanata az Auto Union „Ezüst Nyíl” becenévre hallgató nagyszerű versenyautóinak budapesti szereplése, amelyre 1936. júniusában került sor. A mai Forma-1 versenyek elődjének tekinthető Grand Prix…..
Autófília Napirajz ajánló 2009.07.23 13:00:00
Rendhagyó ajánló következik most, ugyanis rögtön két művet is ajánlanék.Az első autós témájú:A második csak a szívszorítóan gyönyörűen megrajzolt Piaggio Ape miatt kerül ide:..
A kacagó ember 2009.07.23 14:06:07
Kimeríthetetlen poénforrás a mások vérkomoly projektjein röhögni. Még Pulai bácsi autóján is mosolyogtam magamban, pedig póbáltam védeni. :) Itt van például egy eredetileg szerény, ártatlan kinézetű Lada Oka, amire tisztelt gazda felaggatott néhány megawattnyi fényt.…..
A leállósávban haladni hatalmas bunkóság, ennél csak az a nagyobb szemtelenség, ha valaki onnan erőszakosan elkezdi belefelé dugni az autója orrát, követelve, hogy beengedjék. Ilyenkor persze a szabályosan haladók mosolya nem őszinte, nem is arat osztatlan sikert egy-egy  ilyen…..
Balázs Viktor küldte át az alábbi prospektust, termékismertetőt. Nem is lenne ebben semmi érdekes, ha nem a talán legsikeresebb hazai raliautóról lenne szó. Úgy bizony, a Vilnius Fabrik Tuning Sport gyártmánya, na és persze az azóta (nem csak) idehaza született VFTS-ek mind a mai…..
Megszűnik a MÁV Start önálló sajtórészlege is. A Kötött pálya információi szerint közös megegyezéssel távozik a MÁV sajtófőnöke. Kavalecz Imre másfél éve tölti be ezt a posztot, de előtte már évekig összeforrott a neve a cég kommunikációjával, magánál a vasútnál…..
A kacagó ember 2009.06.05 12:19:25
@ursus: Ne keverjük össze a szóvivőt és a sajtófőnököt. A szóvivőt Sigulinszki Tibornak hívják (Tényleg, vele mi lesz? Megy? Marad?), Kavalecz pedig a sajtófőnök (volt). Sághi ugye Máv Startos volt, ezek szerint akkor vele együtt kerül lapátra Balogh-Fazekas Anita is, mint szóvivő.
A kacagó ember 2009.06.05 12:43:20
@erminavet: :) Monnyuk soha nem értettem, hogy miért kell külön sajtóiroda a Startnak, amikor a Sigulinszki és a Kavalecz közölték általában a legtöbb infót...
Valami van a XI. kerületben. Csak még azt nem tudom, hogy a parasztvakítás megy-e, vagy Molnár elvtárs tényleg ennyire aggódik-e a kerületért. A kerületben lakó ismerőseim szerint az előbbi. A polgármester vagy az EP választásra kampányol, vagy a következő választására…..