Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tnts

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ákos - A katona imája (FalconMedia / Szerzői kiadás) Azt hiszem, én nagyon nem szeretnék Kovács Ákos lenni. 2010-ben már több mint húsz éve lennék a pályán, vitathatatlanul - láthatóan és hallhatóan - sokat dolgoznék egy-egy produkciómon, a munkámról viszont tömegesen csak…..
A rendkívüli adók miatt kevesebb lesz a külföldi tőke és beruházás, a magánnyugdíjrendszer lebontása miatt pedig a hazai is. Hogy lesz így gyors gazdasági növekedés, egymillió új munkahely? (Fotó: fidesz.hu) A miniszterelnök tegnapi bejelentései kiválóan rámutattak arra,…..
Orbán anno az őszödi beszéd után közölte, hogy "már holnap" készen áll a kormányzásra a Fidesz. Most kedden azonban a költségvetési bizottság támogatta azt a kormánypárti javaslatot, amely szerint a választási évben kitolnák a büdzsé készítésére vonatkozó…..
Szeretett pártunknak és kormányunknak nincs humorérzéke. Hogy mennyire nincs, az tegnap a Hoffmann titkárság Hírcsárda hisztijéből világosan kiderült. Estére viszont sikerült ezt is túldobni izomból a Hogyan Avassuk Boldoggá Orbán Viktort Egyesületnek.Szeretett Vezérünk…..
Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök a devizahitelek forintra váltását tanácsolja a lakosságnak. Rosszul teszi. Az intelmeit megfogadó polgárok ugyanis komoly veszteséget fognak zsebre tenni. Először is, ha az átváltás mellett döntenek, a 150-160 forintos árfolyamon felvett svájci…..
Kire hallgasson a hazai és a külföldi befektető, ha meg szeretné magát nyugtatni, hogy a kormány érti az ő aggodalmait is? Amikor a hullámok kezdenek magasra csapni, mindenki a biztos kezet keresi. (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) Miközben az Európai Unió történetének legnagyobb…..
     Ahogy már jeleztük, alaposan felkészültünk a délután 4-kor kezdődő Magyar Demokratikus Charta-összejövetelre, ahol rutinos felszívó emberek után maga Gyurcsány Ferenc fog gondoskodni a jó hangulatról. Hazaloptuk a munkahelyekről a laptopot, feltöltöttük…..
A négy évvel ezelőtti sláger sikerén felbuzdulva idén is előrukkolt az MSZP egy csodálatos kampánydallal. Őszintébbnek érezném a címben vázolt verziót, a "Többen vagyunk, mint bárki gondolná" kissé talányos. Többen vagyunk, mint bárki gondolná   Mindig kell,…..
Mandiner blog Fosni naplementében 2009.10.01 08:01:00
  Két halálsápadt férfi áll a sírgödör szélén és egymást kényezteti. Kőkeményen, ellentmondást nem tűrő módon, férfiasan. Bizony ez történt kedden este: Juszt László a Klubrádió Kontra című adásában Orosz Józseffel kéz a kézben búcsúztatta a Napkeltét.…..