Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mordecháj

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Danialves kolléga anno a pilot alapján nem sok esélyt adott a Paolo Sorrentino nevével fémjelzett Az ifjú pápának, és nem is hibáztatom érte, hiszen jómagam is csak nehézkesen néztem végig a sorozat első epizódját. Azonban ahogy egyre előrébb és előrébb haladtam az amerikai származású XIII. Piusz…..
Mordecháj 2017.02.24 23:48:34
@Werewolfrulez: A sorozat zseniális, hívő emberként mondom, félig kívülállóként, félig bennlévőként: református vagyok . De merem állítani, hogy gondolkodó katolikus testvéreimnek is tetszett. Ugyanis túl azon, hogy a film minden filmművészeti szempontból nagyon erős, minden benne van, ami ízig-vérig katolikus, annak minden szerethető és kevésbé szerethető aspektusával.
Szelíd Olajfa Nem lehet 2007.10.25 19:49:00
A magyar keresztyén társadalomnak lehet mentsége az, hogy hitét nem tartotta meg szilárdan, vallásának tanítását hagyta szívében elhalványulni, mert megcsalatkozott és évtizedes aknamunkával elhitették vele, hogy keresztyéni az az út, melynek ösvényén a nyáj jár. Mi mentsége…..
Mordecháj 2009.05.25 09:24:59
Kedves Jaakov!

Nemrégen kötelességemnek éreztem rámutatni egynémely tévedésedre, de honlapodon törölted a hozzászólásaimat, még jól meg is fenyegettél, így olyan fórumot választottam, ahol egyrészt mindenki olvashatja, másrészt nincs lehetőséged azt törölni, harmadrészt hogy lásd: nem félek a fenyegetéseidtől, és mindenki előtt felvállalom a véleményemet.
Kezdjük talán a legelején! Honlapod főoldalán ezt írod: „világszerte jelentős számban élnek és működnek messiáshívő mozgalmak, azok szövetségei, zsinagógáik, gyülekezeteik.
Van közöttük az ortodoxia külsőségeit olykor felnagyító, liberális, reform, sőt, homoszexuális messiáshívő gyülekezet….
Ezeknél még gyakoriabbak azon messiáshívő zsidók gyülekezetei, ahol még elvétve is alig találni izraelita származású embereket.
Bezsidózott, ál zsidó, deviáns keresztényekből létrejött „szellemi zsidók” gyülekezetei…” Ezzel ugyancsak leszűkíted – saját hatáskörben - azoknak az embereknek a körét, akik jogosan használhatják a „messiáshívő zsidó” önmegjelölést.
Az egy dolog, hogy ehhez senkinek nincs joga, de tudod mit? Azt várnád talán tőlem, hogy tágítsam az általad meghatározott kört, de nem: tovább szűkítem. Számomra messiáshívő zsidónak az nevezheti magát, aki körülmetélt, szombattartó, törvényt tisztelő és azt betartó zsidóként felismerte Jézus Krisztusban Izrael népének Messiását, és egyben személyes megváltóját. Mint például a bizonyára általad is ismert Lichtenstein Izsák rabbi – emlékezete legyen áldott. Ezzel a meghatározással valószínűleg egyetért a keresztyénség nagy része, és a messiáshívő zsidóság is.
De mi a helyzet veled? Hiszen a saját megvallásod szerint református keresztyén családban nőttél fel, meg lettél keresztelve, konfirmáltál, és hosszú évekig kántorként szolgáltál az egyházban. Ortodox zsidó szempontból – ha igaz az anyai ágon való zsidó származásod – múmár, mesummád, vagy mín voltál (válassz közülük), a nem ortodox zsidóság szerint pedig nem is zsidó. Krisztushitedet bizonyára még a keresztyén egyházban kaptad, így tehát felvetődik a kérdés, hogy mennyiben vagy te különb, mint az általad bezsidózottnak, ál zsidónak, deviáns keresztyénből lett szellemi zsidónak nevezett emberek. Semmiben, mivel – tekintet nélkül a származásodra – te is „deviáns keresztyén” voltál.
Hogy tisztában legyünk – és elsősorban te tisztában légy saját – helyzeteddel, az ApCsel-t és Pált kell segítségül hívnunk. Tudom, hogy nem szereted, de hát az általatok megfogalmazott hitvallásban is az áll: „hisszük, hogy a Szentírás, mind a Tenach (Ószövetség), mind a Brit Hadassa (Újszövetség) teljesen az Örökkévaló Isten által ihletett, az Ő teljes és végső kijelentése az ember számára, amíg a Messiás visszajön.”. Így tehát az általam idézetteket Isten szavaként kell elfogadnod.
Mit határozott a jeruzsálemi apostoli gyűlés a pogányokból lett krisztushívők számára? „Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; (porneia, ami nem tévesztendő össze a moicheával, előbbi a Tóra által tiltott, vérfertőző házasságokat és kapcsolatokat, utóbbi a házasságtörést jelenti) melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!” (ApCsel 15, 28-29) Ez persze nem jelenti azt, hogy a pogánykeresztyéneknek nem kellett betartaniuk a törvény erkölcsi részét, mindenesetre a kasrutból és a niddából ez volt a minimum, amit az apostoli gyűlés számukra meghatározott. Ez eddig egyértelmű.
Mit határoz az Újszövetség a zsidókból lett hívők számára? Pál elég egyértelműen fogalmaz: „Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.” (Gal 5,3). És meg is tartották, méghozzá a Szóbeli Tórával egyetemben! Erre számos utalás van az ApCselben, csak egyet hadd idézzek: „Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilenczre.” (ApCsel 3, 1), tehát a délutáni minchá ima idejére, amit az Írott Tóra nem ír elő, de a Szóbeli Tóra igen. Ez is egyértelmű.
És mit tegyen egy krisztushitre tért múmár vagy mín? Erre a kérdésre van egy érdekes adalék az ApCsel-ben: „Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala ott egy Timótheus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak, de görög atyának fia; Kiről jó bizonyságot tesznek vala a Listrában és Ikóniumban levő atyafiak. Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körülmetélé őt a zsidókért, kik azokon a helyeken valának: mert ismerték mindnyájan az ő atyját, hogy görög volt.” (ApCsel 16, 1-3). A halachikusan zsidó Timótheust tehát Pál körülmetéltte, de meg is nevezi annak okát: „zsidókért, kik azokon a helyeken valának”. Sokminden utal arra azonban, hogy ez egyszeri vagy ritka esemény volt, ugyanis Pál általános szabálya erre a dologra a következő: „Csak a mint kinek-kinek adta az Isten, a mint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképen rendelkezem. Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? ne metélkedjék körül. A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása. Kiki a mely hivatásban hívatott el, abban maradjon.” (1Kor 7, 17-20).
Összefoglalva: a pogányokból lett krisztushívők számára elő lett írva a törvény erkölcsi tartalma, és az említett négy dolog a kasrutból és a niddából, a zsidókból lett krisztushívők továbbra is kötelesek voltak az egész törvényt megtartani, egy múmár vagy mín pedig választhatott, de ha a körülmetélkedést választotta, akkor szintén köteles volt az egész törvényt betartani, a Szóbeli Tórát is beleértve. Ha nem metélkedett körül, akkor rá is a pogánykeresztyén minimum vonatkozott, és mint láttuk, Pál általános rendelkezésként ez utóbbit hozza meg.
Nos, Jaakov, megtartod-e az egész törvényt? Számos szó- és írásbeli utalásod arra enged következtetni, hogy nem. Megmaradtál abban az elhívásban, amiben Isten elhívott? A válasz megint csak nem. Tehát bárhogyan is nézzük, Isten iránti engedetlenségben élsz. És két dolog bizonyos: nem vagy sem Timótheus, sem Lichtenstein Izsák rabbi. Ugyanis nem törvénytisztelő zsidóból lettél krisztushívő, de zsidóvá váltál – bár homályos, hogy hogyan – és nem tartod be a teljes törvényt. Ezért élsz egy alapvetően illegitim és hamis elhívástudatban, ezért nem vagy sem zsidó, sem krisztusi.
Miért nem vagy sem krisztusi, sem zsidó?
Kezdjük a krisztusival. Igehirdetéseid – jobb szándékom ellenére annak nevezem őket – és írásaid központjában Jesua Hamassiah uralma áll, de ez sajnos megmarad egy külső, vagy még inkább felső kontrollként. Isten Fiáról beszélsz, és a Messiásról, de elfelejtkezel Jézusról, aki mint ember, a mi testvérünk. Testvér és barát, akihez oda lehet járulni minden bajunkkal, bánatunkkal, esendőségünkkel, és aki, ha valaki hozzá megy, semmiképpen ki nem veti, hanem átöleli. Aki a füstölgő mécsest nem oltja ki, a megtört nádszálat nem töri meg, hanem kezébe veszi és gyógyítja. Akinek az uralma nem felső kontroll felettünk, és aki nem kikényszeríti bennünk szavának, parancsainak való engedelmességet. Hanem, akinek szeretete kitöltetik szívünkbe a Szentlélek által, és onnantól a szívünk és cselekedeteink felett Úr, bennünk élve. Aki Szőlőtő, és ha valaki szőlővesszőként beleoltatik, az nem kényszerből és félelemből, hanem örömmel terem gyümölcsöt, és örömmel engedelmeskedik neki. Mert az embereknek ilyen Jézusra és ilyen Jézusi uralomra van szükségük, és ez az, aki nálad nincs meg. Hogy mennyi kárt tudsz okozni azzal, hogy Jézust nem így hirdeted, arra legyen példa a menyasszonyom, aki mint tudod, myelofibrosisban szenved, és Jézus kegyelméből megszüntek fájdalmai, megállt a folyamat a szervezetében. De mindkét alkalommal, amikor téged hallgattunk élőben, utána Contramalt kellett adnom neki, mert annyira elkezdtek fájni a csontjai, de még az sem mulasztotta el, csak az, amikor együtt ültünk a Biblia felett és imádkoztunk. Mert bizony csak ilyen Jézusról szóló bizonyságtétel a gyógyító, és ilyen Jézus Lelkével való betöltekezés tesz örömmel teljes, boldog emberré. Egyébként köszönöm szépen, én jól vagyok, mert eszerint élek, és EZT az evangéliumot kívánom közvetíteni, nem a „Jaakov írása szerint való szent evangyéliomot”.
Folytassuk a zsidósággal. Sajnos azt kell mondjam, hogy személyiséged köszönő viszonyban sincs egy tipikus, jámbor zsidó ember vonásaival. Nem részletezném, hogy mit nyilatkozott rólad személyes kérésemre hazánk egyik legismertebb ortodox rabbija, elég, ha annyit írok, hogy véleménye szerint, amit te csinálsz, az nem vezet jóra, és félrevezetés. Mondta ezt a krisztushit iránti tisztelettel.
Hadd írjak inkább arról, hogy a zsidó tanítás szerint négyféle ember érdemtelen az Isteni Jelenlét (shekina) számára: a lusta, a talpnyaló, a hazug és a rossznyelvű. Nézzük csak az utóbbit: a zsidó tanítás szerint tilos valakit, akármilyen nyelven is, káromolni. Csak hallgasd vissza egyszer a tanításaidat. Rengeteg példát szolgáltatsz a keresztyénség káromlására, megsértve azokat az embereket, akik a keresztyén egyházakban – akár karizmatikusban, akár hagyományos gyülekezetekben – őszintén gyakorolják hitüket és igazán krisztusi emberek. Egyébként konkrétan a keresztyénség káromlása – dacára annak, hogy az un. „keresztyénség”-től valóban sokat szenvedett a zsidóság – szintén nem zsidó vonás.
A zsidó tanítás szerint továbbá tilos másnak szóban ártani, őt megsérteni, neki szívfájdalmat és lelki kínt okozni. Erre csak a saját példámat tudnám hozni, de nem teszem, mert én már megbocsátottam, de sajna nem tartom valószínűnek, hogy mással ezt nem játszottad el. Sőt, tudom, hogy messiáshívő zsidó testvéred halott fiát is gyaláztad, lelki kínt okozva ezzel az édesanyjának, mindezt a Ruah Hakodesre hivatkozva. Ráadásul egy olyan embert, aki nagyra becsült, bölcs tanító volt Izraelben, külföldön, és magyarországi bibliaiskolában is tanított. Zsidó tanítás szerint, aki mást nyilvánosan megaláz, olyan, mintha vért ontott volna, valamint: „aki mást nyilvánosan szégyenbe hoz vagy nevetségessé tesz, az nem érdemelte meg, hogy a világra jöjjön” (idézi: Hayim Halevy Donin).
Zsidó tanítás szerint tilos mást sértő szándékkal csúfnevén szólítani, még ha az illető megszokta is ezt a nevet. Ezzel kapcsolatban csak gondolj arra, hogy hány embert sértettél meg a „papipari pogány”, „papipari szakmunkás”, vagy éppen a „református fegyház” általad kreált gúnynevekkel, amelyeken te olyan jókat vidulsz. És nagyon jól tudnod kellene, hogy aki embertársával nem rendezi a kapcsolatát bocsánatkéréssel, az Jóm Kippurkor sem kaphat feloldozást. Hogy az jövő évi Jóm Kippurkor feloldozást nyerj, javaslom, hogy nyilvános, neten is meghallgatható tanításban kérj bocsánatot ezekért, és azt is javaslom, hogy Jóm Kippurig nem szolgálj, és ne közelíts a Szenthez, hanem foglalkozz inkább a kisfiaddal. Jómagamat alaptalanul besoroltál jó pár „betegség” klinikai példái közé, én is mondhatnék rólad hasonlót (például ekkléziolagén neurózis, lásd Gyökössy Bandi bácsinál). Ezeket sajnos muszáj volt leírnom, mert ha hallgatok, nemcsak ajtót, hanem kaput nyitok ezeknek a szörnyű istentelenségeknek.
Talán elég is erről ennyi.
Izraelnek, Isten választott népének még kulcsszerepe van Isten üdvtervében, - mind a Messiást váró, mind (az igazi) messiáshívő részének – és a ránk váró úton a keresztyénség és a zsidóság együtt kell, hogy menjen, mert mint sziámi ikrek, össze vannak kötve, és nem mellőzhetik egymást, csak mindkettejük kárára. Te – sajnálom, hogy le kell írnom – ebben a folyamatban, ebben az állapotodban nemhogy híd nem vagy, annál inkább gát.
Mindezt a megjobbítás szándékából, megbocsátó szeretettel írtam le, életed helyreállását és Isten a továbbiakban gazdag áldását kívánva, nevét vállalva:

Molnár Csaba Bertalan
református lelkész