Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Klaci55

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vajon igaz, hogy Magyarországon még mindig nagy kultusza van Kádár Jánosnak? Valós, hogy ma is megválasztanák politikai vezetőnek akár olyanok, akik nem is éltek az általa fémjelzett rendszerben? Lázár János az ügynöklisták kapcsán ezekre a kérdésekre tulajdonképpen igent mondott. Ha a dolgok…..
Sokadszorra bizonyosodik be, hogy a FIDESZ csak a szlogenek szintjén törődik a nemzeti érzelmekkel, a valóságban viszont csak cinikus hivatkozási alap a lopáshoz. Örökre emlékezetes marad például, hogy mit is sóztak ránk 2000 augusztusában: a McDonald's elfekvő petárdáit vásárolták fel, és azon…..
Október 23. alkalmából Kövér Lászlóval készített portréinterjút az Echo TV. A házelnök ebben többek közt a Tavares-jelentésről, Brüsszelről és az Európai Unió jövőjéről is véleményt mondott: „Tehát ők azt gondolják, hogy ezeket a magatartási szabályokat ők…..
Ahogy a cc is megírta, a ma reggel 6:30-kor kezdődő köztévés hírműsorból kimaradt Robin Williams halálhíre, pedig erről minden más magyar híradás és a teljes világsajtó is beszámolt. Most végre megvan a magyarázat, hogy miért maradt ki a reggeli adásból a színész…..
Kiengedik a történelmi gyilkosság egyik elkövetőjét. A nő azt mondja, csak azt akarta, hogy szeressék.   Pontosan 45 évvel ezelőtt 1969. augusztus 8-án két nő és egy férfi, Susan Atkins, Patricia Krenwinkel és Charles „Tex” Watson hatolt be Los Angelesben a…..
Nem poénkodunk, sőt kegyeletet sem sértünk, inkább csak dühösek vagyunk, de meglehetősen: a köztévé M1 nevű kormányszócsövén csatornáján ma este 19:30-kor leadott Híradójába volt idő a kormány tankönyvprogramjának dicsérgetésére, az ellenzék baszogatására két…..
János hosszú bűnlajstromán a hazaárulástól a gyilkosságra való felbujtáson át a finomabban kidolgozott megoldásokig sok minden szerepelt. Nem hiszem, hogy a szociálpolitika akut kérdései különösebben foglalkoztatták volna, túl azon, hogy mindenkinek jusson épp annyi, amennyiért…..
Klaci55 2014.07.15 15:39:06
Én úgy látom, hogy mindig a jelen problémái okán hivatkoznak a múltra, jelen esetben az 'átkos' múltra, igazolást keresve arra, ami most éppen körül vesz minket. Csak ne felejtsük el: az emberek nem hülyék! Eltudják dönteni: ami szar, az szar! Hiába akarjuk vajnak eladni. Kenni ugyan már tudjuk, de még büdös.
Akik már akkor is éltek és dolgoztak pontosan tudják miben volt az a rendszer élhető, élhetőbb, mint a jelenlegi. Óriási akaraterővel és elszántsággal épült újjá az ország a háború után. A 60-70-es évekre olyan gazdasági eredmények születtek, amiről ma csak álmodunk. Városok, kerületek nőttek ki a földből. Az éves gazdasági növekedés nagyon sokszor magasabb volt, mint a kapitalista országokban. Közben ők Marshall-segélyben részesültek, mi meg jóvátételt fizettünk a Szovjetuniónak.
Alapjog volt a lakhatás és a lakáshoz jutás, és hazugság az, hogy kölcsönökből. Mindig a szűkebb környezetem, Pécs példáját hozom fel, mert itt éltem, ide születtem az 50-es évek közepétől, közepén. Három teljes lakótelep épült fel azokban az évtizedekben: a meszesi, az uránvárosi és a kertvárosi. Több ezer otthon! Egyszerű és hétköznapi embereknek!

Az ország kifosztása a rendszerváltozással kezdődött, véleményem szerint. Az eltelt 25 év jószerével csak a csibészségről szólt. Privatizáció, olajszőkítés, mutyi mutyi hátán. És a kisember itta meg a levét! Leamortizálták és kisemmizték...

Az előző rendszer ikonikus vezetője - aki sajnos bűnöket is elkövetett - halálakor néhány váltás ruhát, öreg bútorokat, puritán egyszerűséget hagyott maga után. Milliókról sem volt szó, nemhogy milliárdokról! Mert jól-rosszul, de szolgált. Egy hidegháborús világban próbált kicsit élhetőbb környezetet teremteni ennek a népnek.
Vietnám és a "narancssárga hatóanyag": A vietnami háborúban 1962. és 1971. között az amerikai haderők 77 millió liter lombirtó vegyületet permeteztek Dél-Vietnamra. A permetezés fő célja a sűrű dzsungellombozat ritkítása volt, hogy az ellenséges, kommunista erők ott ne…..
Milliók búcsúztak tegnap Hugo Rafael Chávez Frías venezuelai elnöktől hazájában. Balra: Hugo Chávez (1954-2013). Kép: Paulino Moran Hugo Chávez egy volt azon kevés baloldaliak közül, aki demokratikus választásokon jutott hatalomra, és akit – számtalan amerikai…..
"Az ember mindig addig ment, ameddig képes volt elmenni. Ez ilyen egyszerű." Neil Armstrong augusztus 25-én meghalt. Emlékére felidézzük Michael Collins Kongresszus előtt elmondott beszédét, ami közös holdutazásuk után hangzott el az Egyesült Államok Elnökének jelenlétében. 43…..
Mi lehetne kellemetlenebb szombat délben annál, hogy az ember egyetért Selmeczi Gabriellával? Olyasvalamire gondolok, ami nem involvál szögbelövőt, vagy egy viagrás dobozban turkáló hímgorillát.A Demokratikus Koalíció felszólította Orbán Viktort, hogy azonnal mutassa be a…..
Az egykoron kifejezetten szocialista/balliberális barátnak tekinthető RTL Klub az elmúlt időszakban újrapozicionálta magát, ezzel együtt felületet biztosít a jobboldalhoz, azon belül is a Fideszhez köthető médiaszemélyiségek számára. Most - bár picit másként - a legnézettebb…..
Az 1980-ban, Moszkvában rendezett olimpiai játékok az első volt, melyet kelet-európai, szocialista állam rendezhetett   A moszkvai olimpiát a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt (1979. december 26.) a nyugati államok és sportolóik bojkottálták. Csupán 81 ország…..
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette az öregségi nyugdíjasok ellátásainak összegét születési idő szerinti bontásban (pdf). Az öregségi nyugdíj a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben meghatározott életkor elérése és…..
Klaci55 2010.04.23 19:50:52
@Mityu: Az érdekes,ha mind a nyóckerbe szolgált.Aki pl.20-30 éven át 'csak' kocsit vezetett,mondjuk hivatásosan az mennyivel volt kevesebb életveszélyes szituációban,kevesebb stresszes helyzetben és kevésbé feszültebb miliőben:).Nem a kell a púder!
Sorra csinálják az őrző-védő cégeket a 'megfáradt' koravének.Van is gond velük rendesen-tisztelet a kivételnek.Náluk van a legtöbb munkaügyi probléma...
Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme. Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak,…..
Klaci55 2010.02.13 10:45:38
Ezt a hitel dolgot nem értem egészen.Sosem voltam jó matekos...:)20 milliárd dollár volt az állam adóssága 1990-ben,mikor 'azok' átadták a bulit 'ezek'-nek.Most -20 év után- 100 milliárdnál is több van.
nyilván vettek fel hiteleket és sokat.Viszont ,hogy minden hitelből volt ,azért azt nem hiszem el.
Én pécsi voltam világéletemben.Az ötvenes években épült ki a Meszes-i városrész./Erre még én sem emlékszem az épülése idejéből/
A volt Hadapród iskolánál -a mai POTE egyik fő épülete-volt a villamos végállomása.Onnan,amíg a szem ellátott 1964-ben pl. csak kukoricás volt nyugat felé is -itt épült ki Uránváros-és dél felé is,itt meg a Kertvárosi városrész a hetvenes-nyolcvanas években.A többi megyeszékhelyen és nagyvárosban hasonló volt a helyzet...Na most ha ez mind hitelből épült-amit azért nem hiszek-akkor meg jól használták fel.Mert családok tízezrei jutottak lakáshoz,emberi otthonhoz.Visszakaptunk valamit a munkánkért cserébe!Igaz kevesebb volt a Szupermarket,vagy nem is volt.És banán sem volt annyi,amennyit szerettünk volna.Sorba kellett állni éveket autóért,meg úgy általában mindenért.De tervezhettél akkor is-a kisember szintjén előre,nem volt létbizonytalanság ,nem volt nem csak exisztenciálisan,hanem mentálisan is tönretevő és lealázó munkanélküliség.Nem azt sírom vissza,hanem attól sírok,amit ma látok és ami ma körölvesz.Én is azt mondtam és gondoltam,hogy ideje 'azokat' leváltani a rendszerrel együtt.De nem arra gondoltam,hogy a szart cseréljük le fosra!
 Fidesz –párti beszédet tartott a köztársasági elnök újévkor.Ha az hangsúlyozza, változásra van szükség, s a szocik a béka segge alatt vannak, s a választás a változás eszköze, akkor nem lehet másra gondolni, mint a nyerésre álló jobboldali koalíció…..
Előző bejegyzésemben már felvetettem az üggyel kapcsolatban néhány megválaszolatlan kérdést. Vajon hozhat-e ennyi idő után fordulatot Táncos Gábor ügye? Vannak erre példák. Előfordult már a kriminalisztika történetében, hogy akár húsz év elteltével bebukott az igazi…..
Klaci55 2009.12.25 12:13:57
@Gyurma73: Azért az sem igaz,hogy vége van...
A bíró,aki a telefonok mást bizonyító cellainformációs adatait kivetette az ügy anyagából,ma a Legfelsőbb Bíróság bírája...
Megkezdődik Az emberek hülyék téli dömpingje! December hattól január hatig mindennap jön egy poszt, ami a téli hülyeségekre koncentrál!   Újra itt van december hatodika, Miklós-nap és mellette az ünnep, mely galádul kihasználja a Szent Miklós-történetkört és minden…..
Szerintem nem jár könyörület a líbiai terroristának, aki a hülye ügye miatt felrobbantott egy Pan Am gépet húsz éve, ezzel 270 ártatlan ember halálát okozva.Most az egyetlen elítélt elkövető, Al Megrahi kegyelmet kért, tekintettel arra, hogy rákos és az utolsó stádiumban…..
Tegnap Federico Semeraro, aki doktor és fejlesztő is, megosztotta velem legújabb alkalmazását, az iCPR Lite-ot, amit iPhone-ra terveztek. A cél az, hogy ha valakinek valahol újraélesztést kell végrehajtania, de nem igazán képezték ki erre, a mégis hatásos segítség életeket menthet,…..
Klaci55 2009.06.13 09:16:40