Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vajdapeterutca

0 bejegyzést írt és 807 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Július 21-én kilakoltatták a Jéri családot a Magdolna utca 12-ből. Végignéztük. Szerző: Laborczi Dóra | Fotó: Román Péter A ház homlokzatán nagyobb molinó és kisebb tábla hirdeti, hogy ezt az önkormányzati lakóházat a Széchényi terv és a Magdolna program keretében, EU-s forrásokból, összesen…..
vajdapeterutca 2016.07.24 02:35:22
A család két felnőtt férfi tagja dolgozik, a fiatalasszony a gyerekekkel otthon van, a nagyanya idős, munkaképtelen beteg. Öt kiskorú van, ők nem dolgoznak, nem is tehetnék, aki iskolás korú, az oda jár, a kisebbek otthon vannak.

Az önkormányzattal való megállapodás esetén az adósmentő 400 ezer Ft támogatást nyújt (vö. devizahitelesek mentése). Az aktuális díjakat és a megállapodott törlesztést fizették.

A Magyar Máltai Szeretetotthonban egy évre elhelyezett kisgyerekes család után az állam tudtommal 8 millió forint normatívát fizet. Egy évi intézményi ellátásra kb. annyit, amennyi a lakás piaci értéke. Ha a kiskorúakat kiemelik a családból, akkor az intézményi ellátásuk valószínűleg még többe kerül majd.

Igaz, mindezt nem a kerületi önkormányzat, hanem az állam fizeti. Ezért rossz a rendszer, amiért Kocsis Máté nem hibáztatható, azért viszont nagyon is, hogy a kormánypártnak nem mer javaslatot tenni a rendszer javítására, inkább hajléktalanokat gyárt államköltségre.

Az ellátásra szorulókat valahol el kell látni, gyerek, felnőtt akaratán kívül utcán nem lehet, ebben (egyelőre) megegyezés van. Remélem, azt nem akarod, hogy a családtagok ne éljenek.

Arra is utaltam, hogy amikor a hajléktalan-ellátás hasonló reformjába belevágott, pár hónap alatt elfogyott a tehetsége, szorgalma, bátorsága. Ebben az ügyben ugyanis a közigazgatási szintek érdeke ütközik, azaz egy polgármester a kollégáival kerül konfliktusba és a kormányra kellene nyomást gyakorolni, hogy a költségeket és a felelősségeket összhangba hozzák.

Azért pedig szégyelld magad, ahogyan az embertársaidról beszélsz!
vajdapeterutca 2016.07.24 03:09:13
@MR3 Béla:

gyáva kutya, messziről ugatni, eloldalog, pofázni könnyebb, mint valamit tenni : miről beszélsz?

Az önkéntes segítők hét hónap alatt elvégezték azt a szociális munkát is, amit a fizetett önkormányzati alkalmazottak évek alatt elmulasztottak. Ekkora adósságnak nem lenne szabad felhalmozódni, ahogy a lakáskezelőhöz nem folyik be a pénz, kötelessége lett volna jelezni a családsegítőnek, annak felajánlani tanácsadást és az elérhető más segítséget, ha pedig ezek nem vezetnek eredményre, felmondani a lakásbérletet.

Ezek közül nem valósult meg sem a segítség, sem a számonkérés. A polgármester és az alpolgármester kicsit elbizonytalanodott: megígérte, hogy utánanéz az ügy részleteinek, és összekapja kicsit a rendetlen intézményeit. Aztán rájöttek, hogy nem akarnak vele dolgozni, most az állam zsebére gyártanak hajléktalanokat, és nehezítik meg a gyerekeknek is, hogy az életükkel tudjanak majd kezdeni valamit.

Az önkéntes segítők ennél közelebbről nem is ismerhetik az ügyet, sokkal inkább ismerik, mint azok a munkatársak és vezetők, akik ezért kapják a fizetésüket. Az alpolgármester az iratok és a munkatársai beszámolóinak az összevetésével elfogadta az észrevételeiket, és együttműködést ígért. Túl a konkrét ügyön, ha az önkormányzat fegyelmezetten dolgozó hivatalt akar, kincsesbánya neki ezek az észrevételek.

A plusz segítség a házra költött 266 millós EU-támogatásból vállat szociális munka és a 3.8 milliárdos teljes költségű városrehabilitációs programban vállalt képzés, álláskeresési tanácsadás, szociális tanácsadás, amennyiben szükség volt rá. Arra kellettek a problémás helyzetű családok, hogy rájuk hivatkozva lehessen pénzt kérni az EU-tól, semmi információ arról, hogy a plusz segítségből bármi megvalósult volna a Jéri család esetében. Még azt sem vette észre a hivatal az állítólag minden részletre kiterjedő felmérések során, hogy a közműszerződés nem a lakó nevére szól.
Figyelemmel kísértem egy kilakoltatás folyamatát, mert Isten előtti felelősségem tudatában nem tehetek mást. Bízom abban, hogy a hatalom kontrollja lehet az is, ha tudatában van annak, hogy szemmel tartják, és napvilágra kerül az embertelensége. Végighallgattam kilakoltatással fenyegetett emberek…..
vajdapeterutca 2016.07.19 15:12:57
@eßemfaßom meg áll:

Én azt mondanám, hogy a kölcsönös szabálykövetés és a döntések indokának nyilvános vállalása érdekében lépünk fel. Időnként azért is, hogy a játszótér legyen nyitva, amikor a családok általában játszani szeretnék vinni a gyerekeket. Vagy hogy ne tiltsák meg a gyerekeknek, hogy labdázzanak a nyitva tartó helyen, és tartsák zárva, ahol lehet labdázni. Időnként azért, hogy egy elszámolást képes legyen megérteni egy átlagos iskolázottságú ember. Vagy hogy egy hivatalos beadványra adjanak választ, és ha már nyolc hónapja nem adtak, akkor mondják meg, hogy van-e szabályuk arra, hogy mennyi időn belül kell válaszolni.

A ló nem ért egyet veled. Nekem is keverednek a szempontok, hogy miért is nem volna jogszerű vagy erkölcsös, amit csinálunk.

A posztban szereplő ügyben lesznek konkrétumok, ha kiderül, hogy az önkormányzat vállalja-e, hogy mit miért csinál, nem mindegy.
vajdapeterutca 2016.07.19 15:20:44
@eßemfaßom meg áll:

Tágabb összefüggés van a két helyzet között, de a lakbértartozás vagy közműtartozás rendezése és a közterületen élés két elég különböző dolog.

A lakásból intézményekbe egyébként általában sokkal többe kerül az államnak. A gyerekek intézménybe adása elég nagy valószínűséggel vezet későbbi hajléktalansághoz és bűnözéshez. Az utcáról visszakerülés a lakásba szintén drága és nehéz. Az utcán meghalni embereket nem akarunk, legalábbis remélem.
vajdapeterutca 2016.07.19 16:55:19
@Éhes ló:

Bizonyára elkerülte a figyelmedet, hogy az önkormányzati bérlakás és a közüzemi szolgáltató nem hatóság és nem bíróság, hanem szerződéses partner.

Civil társaság jogállása, többségellenesség és egyebek: lásd a vonatkozó jogszabályok, de előtte javasolt neked egy általános iskolai szintű állampolgári ismeretek tananyag.

Összejövetel a közterületen: nincs kommentár.
A magyar focimeccs idejére összehívott, de így is nagyjából száz fő fakivágások elleni tiltakozót megmozgató (három év óta első) lakossági fórum ellenére a fakivágások tovább folytatódtak. Az építési terület kapuit becipzározták, behegesztették, sűrű fekete leplekkel burkolták a kerítéseket, majd…..
vajdapeterutca 2016.06.20 23:13:11
@snorbi: Részeredmények, fontos tanulságok. Például hogy még a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetőit is meglepi, mennyire nem érdekli az önkormányzati vezetést a kerület. Fát ültetetni szerintük nincs hová (a nagy fenét), lakossági tájékoztatást nem szerveznek (Máté szerint közmeghallgatást pont annyit lehet szervezni, amennyit muszáj is), napközis táborról nem tárgyalnak, pedig az egyetem nyitott volna (az építkezés első hírére kirakták viszont a gyerekeket a Mátyás téri kőerdőbe).

Máté, Botond, rólatok van szó! Az EU pénze, a kormány intézkedései, rendőrök az utcákon : tőlük várjátok, hogy hatalmon tartsanak titeket, szervezni nem tudtok, egyeztetni nem akartok.
Csodaszép időnk volt ma. Talán ennek örömére népszerűek lettek manapság a kerület zöldesítésével kapcsolatos hírek. Van diadalmas – ilyen, hogy az önkormi lapja például megírta, hogy újra virágba borult a Népszínház utca, jaj de jó. Kevésbé diadalmas, ahogy Staffenberger úr a fészbukon saját…..
vajdapeterutca 2016.05.23 14:06:10
Ez az MSZP-hez közelálló blog, ugye?

444.hu/2016/05/23/meg-akarta-ujitani-a-baloldalt-aztan-belefutott-a-letezo-mszp-be

Komássy Ákos még MSZP-s, ugye? Aki önmagát a "polgármester legveszélyesebb kihívójának" nevezte, és már a 2014-es kampányban is kerülte, hogy Kocsis Máténak igazán kellemetlen témával foglalkozzon? Akit 2013 eleje óta kis megszakítással Kocsis Máté és az önkormányzati többség akaratából tanácsadóként foglalkoztatnak? Aki 2014 óta lényegében visszavonult a közügyektől, a havi-kéthavi testületi üléseken mutatkozik csak, ahol lagymatag tevékenységet fejt ki, Kocsis Máténak a nyilvános dicséretét is kiváltva ezzel?

A zuglói eset látványosabb, de a lényegét tekintve miben különbözik a kormánypárt és az MSZP együttműködése ott és Józsefvárosban?

Olvastam, hogy Komássy Ákos már "csak" elnökségi tag és képviselő, de vajon mi haszna az itt működő(?) országos(?) "csikócsapatból" a kerületnek?
vajdapeterutca 2016.06.02 21:30:37
@Holsteinszelet:

Naná, hogy nem. De az egyetlen szoci képviselőtől nem tudod meg, mi a probléma, mert már a választások előtt leállt az aktivitással. Pedig egy ellenzéki pártnak az lenne a feladata, hogy aktív és kritikus legyen, nem?

Aztán ez a passzív ember mégis megszólal a kampányban, és elmondja, hogy magát érzi a polgármester legveszélyesebb kihívójának. Csoda, hogy Kocsis Máté boldogan indítványoz fizetett tanácsadói és bizottsági helyeket egy ilyen "versenytársnak"?

Mondom máshogy, a szocipártnak 2 (ennek a blognak a szerkesztőivel együtt 4) tagja látszik valamennyire. Közülük a képviselő úr (sokáig elnök, nemrég óta már csak elnökségi tag) messze a legkevésbé aktív. És a tagság akaratából (pártlista) éppen ő a képviselő, az önkormányzat által fizetett tanácsadó és bizottsági tag.

Igazam van-e, hogy egy ellenzéki pártnak aktívnak és kritikusnak kellene lenni? Hol tegye szóvá az ember, hogy a párt helyi arca sem aktív, sem kritikus, ha nem a párthoz közel álló egyetlen felületen?
A 2015-ös költségvetési zárszámadás melléklete egy lista, hogy mely követeléseket írták le veszteségként, mint behajthatatlant. Ebben a listában egy régi ismerős került elő, egy régebben a Szentkirályi utcai Vaskapu nevű "nagykoalíciós kocsmát" üzemeltető Alnair kft csaknem kétmilliós tartozásától…..
vajdapeterutca 2016.05.20 07:11:25
@Gábor Szabó Tuareg: @jt:

Lenne itt mit tényfeltárni bőven...

A Csécsei-pénz története sem lett befejezve a Tuholep-regényben.

A Vaskapu-cég összetételénél jobban kevés dolog utalhat jobban a kerületi politikusok "együtt sírunk, együtt nevetünk" logikájára.

A "Smart" bizottságban pedig nem csak az az érdekes, hogy Tamás nem vesz fel pénzt, hanem több más: Hogy hogyan jelennek meg a kerület lakóinak különböző csoportjai a talán mégis csak létező elképzelésekben. Hogy hogyan használja a kerületi elit újabb pénzszerzésre. Hogy mit gondolnak egymásról, például Tamás mit gondol róluk, a partnereiről-konkurenseiről: a politizálni és Mátéval ütközni nem akaró Simon Györgyről, a némasági fogadalmat tett és a közéletben évek óta családi cukiságokkal részt vevő "legveszélyesebb kihívóról", Komássy Ákosról.
A mai napon nyilvánosságra került, hogy a Nemzeti Közszolgálati Kisgömböc további 145 fa kivágására kapott engedélyt az Orczy parkban, a Ludovika Campuson. Igen, nem csal a szemük, száznegyvenöt darab fa, egy valóságos erdő. Mindezt az eddigi általam ismert 131 darab már kivágott fa mellé. Ez…..
vajdapeterutca 2016.04.13 20:25:06
@Veridicus76: A rendészeti képzés színvonalát növelni, mint tudjuk, csak a lakossági rálátás és a lakossággal való kommunikáció nélkül kivágott fák helyén lehet. Lásd például a már elpusztított fákat, amely a főépület sugárút felőli látványa miatt volt útban. A nemzetbiztonság és a rendészet lényegéről van szó!
Szép napot, jó szurkolást! Ma végre szombat van és elméletileg tavasz. Tegnapelőtt meg csütörtök volt és gyakorlatilag is testületi ülés. A napirenden többek között olyan témák szerepeltek, mint a Corvin Sétány program, a Baross utca 111/C alatti épület társasházzá alakítása, vagy az alapítványi…..
Fontos, hogy mindenkihez eljusson a józsefvárosi kilakoltatásokkal kapcsolatos hír: ha a bérlők együttműködnek, az eljárást felfüggesztik, és újra lehet gondolni a tartozás rendezését. A Közöd Civil Társaság készített egy kétoldalas szórólapot az alábbi tartalommal (a másik oldalon az…..
vajdapeterutca 2016.03.15 03:19:38
A tavaly februári Kesztyűgyáras és az idén januári Aurórás fórumról.

A tavaly februári fórum szerkezete nem volt világos, főleg a meghirdető önkormányzat akaratából. Gusztáv nem tette világossá előzetesen, mit akar ott elérni. Ha jól értettem, arra számított, hogy az önkormányzat a komplex elképzeléseinek megvitatására szánja a fórumot, talán mert az egyeztetései során elhangzott ilyen ígéret, és megdöbbent, hogy másra szánja.

Természetes, hogy egy fórumon minden releváns téma és megközelítés szót kapjon. Ha Gusztáv úgy tudta, hogy a megbeszélés fókusza az ő elképzelései lesznek, ezt konkretizálni kellett volna, és a résztvevők tudomására hozni. Nem elég mondjuk Alföldi Györggyel megegyezni erről, több okból, azért sem, mert egy népes találkozó dinamikája sokkal gazdagabb, mint hogy pár szereplő elképzelése szerint legyen. Nem beszélve arról az ellentmondásról, hogy a fórumon egy személy, Alföldi György volt az önkormányzat vezető képviselője és a moderátor.

A nem tisztázott témájú, sok szereplős fórumhoz képest Gusztáv sokat és kevéssé strukturáltan beszélt. Úgy emlékszem, Judit azt kérte számon, hogy engedje kifejteni azt a témát, amely az Alföldi György értelmezésében volt a találkozó témája ("bérlői kisokos"). Igaz, hogy AGy a hatalom, Gusztáv a kirekesztettek pozíciójából beszélt, de a résztvevők sokkal többen és többféle mondanivalóval voltak ott, hogy egy Budaházy-Alföldi párbaj tanúi legyenek.

Azt hiszem, hogy a helyi hatalom egyszerre béna (a közmeghallgatás és több fórum primitív koreográfiája látványosan összeomlott már) és körmönfont (nem akarja, hogy a fórumokon konstruktív vita legyen). Lakossági akaratból túllépni ezen ügyességgel és - a spontaneitás mellett - néhány dolog előre megbeszélésével lehet, tavaly februárban ez elmaradt.

A januári Aurórás eseményeket csak videón és részben láttam. Nem volt korrekt, hogy nem adtak szót Gusztávnak. Az idővel nagyon megcsúsztak. Az alpolgármester jelenlétét (amit majdnem az utolsó pillanatig az esemény negligálása előzött meg) a szervezők és résztvevők egymással lazán együttműködő csoportjai ki tudták használni arra, hogy konkrét eljárások kapcsán állításokat és ígérteteket tegyen. Az ígéreteket ugyan nem tartotta be, de ezt a további eljárásban az aktivisták nyomásgyakorlásra tudták használni.

Az a benyomásom támadt (hangsúlyozom, benyomásom, senkivel nem beszéltem róla), hogy az együttműködők kiszorították a nem együttműködőt, hogy kihasználják az időt, és haladhassanak. Nem szép. Az sem szép, hogy Gusztáv hozzá nem értéssel, önző politikai számítással, károkozással vádolja a mögé nem felsorakozó aktivistákat, amit akár Kocsis Máté is mondhatna.
Jóestét. Mint arról előző posztunkban CBFM már beszámolt, csütörtökön (március 3-án) megint ült egyet a képviselő-testület, az ülésen a polgi sza- vazásra bocsátotta a Szigony utca nevének levédéséről szóló előterjesztést. Aztán az lett az eredmény, ami a képen is látható. A napirenden többek között…..
vajdapeterutca 2016.03.06 11:16:57
Kiugrott szocialista tisztviselőre szerintem már nincs kereslet a kerületi Fideszben. Máté szemében akkor van értéke, ha ellenzéki vezetőként passzív vagy egyetért a többséggel.

Komássy Ákos a kampányban magát a polgármester legveszélyesebb kihívójának nevezte, miközben alig kezdeményezett, az éles témákat kerülte, a hagyományos baloldali témákban a polgármester kezére játszott, az ilyen szavazókat nem kereste.

Szociális, lakhatási, oktatási ügyekben alig kritizált, miközben az önkormányzat hanyagul tervezett és végrehajtott EU-s pénzszerző programját dicsérte. Konkrétan, miközben a kampányban Máté a lakástulajdonosoknak a bérlők visszaéléseiről és a kilakoltatási terveiről beszélt, Ákos nem mobilizálta a bérlőket, nem beszélt az önhibán kívüli eladósodásról, és arról, hogy a rossz vagyonkezelés és szociális szolgáltatások is hozzájárulnak az eladósodáshoz.

(A Fidesz nem más pártbelieket, hanem párton kívülieket keresett az elmúlt években. Így lett fideszes képviselő Gondos Judit, akinek a "civil egyesülete" a Kék Pont elleni demonstráción kívül sem előtte, sem azóta nem hallatott magáról, rajta kívül más tagról sem tudni, a demonstrációt is Kaiser József képviselő és a polgárőrök segítségével szervezte. A Teleki téri egyesület is a Fidesz hatalmon maradását segítette a pártkampánnyá alakított átadási ceremóniával, és azzal, hogy visszaigazolta a szegények kihagyását a tér megtervezéséből és működtetéséből.)
Felfüggesztették a józsefvárosi kilakoltatásokat!Tegnap ismét csütörtök és ismét testületi ülés volt. Kocsis Máté az ülés elején azt mondta az MSZP és a PM képviselőinek ügyrendi hozzászólására adott válaszában, hogy a folyamatban lévő kilakoltatásoknál…..
vajdapeterutca 2015.10.24 02:32:03
Világos, hogy képmutatás Kocsis Máté részéről, akinek a hátralékosok önhibássá minősítése választási ígérete volt a célcsoportjának. Ő a fő felelőse az EU-s városrehabilitáció legújabb hullámának is, ahol a legnagyobb felújítást és az azt követő 20-30 százalékos lakbéremelést azokban a házakban tervezték, amelyek bérlői a leginkább eladósodottak, de rájuk irányuló szociális programokat nem terveztek, így már két éve prognosztizálható volt, hogy el fogják veszíteni a lakásukat.

A probléma az, hogy ezt az MSZP vezetősége pontosan látta, és a Kocsis Máté fenti politikája jelentős részben azért tudott szinte ellenállás nélkül kibontakozni, mert a magukat fő ellenzékinek kinevező szocialisták a hallgatásukkal támogatták, sőt néhány fórumon aktívan támogatták ezt a politikát.

Hogy miért tették, természetesen nem tudom, hiszen nem látok a fejükbe, de két feltételezés azért adódik. Az egyik, hogy a célcsoportjuk nagyrészt átfed a Fideszével (és emiatt egyébként sikertelenségre vannak ítélve, ami, úgy látszik, megfelel nekik). A másik az, hogy Komássy Ákos hosszú ideje a legjobban fizetett ellenzéki képviselő, az önkormányzati többségtől (és személyesen Kocsis Mátétól, mivel vele az önkormányzati többség vele nemigen szokott vitatkozni) függő kiegészítő személyes jövedelemmel. A szocialista vezető két és fél éve egyszerűen anyagilag ellenérdekelt abban, hogy a helyi fideszesek nemtetszését váltsa ki.

Ennyi ideje tartó függés után elképzelhetetlennek tartom, hogy Komássy Ákos vezetése alatt el tudnátok hitetni magatokról, hogy érdemi vitában álltok a szocikkal.
vajdapeterutca 2015.10.25 10:24:29
Itt egy röplap, amelyet a hétvégén találtak egy kerületi postaládában: www.dropbox.com/s/6l11ro4yu4tu3yt/feketekassza-postalada-151025.pdf?dl=0 Ha korábban nem, ettől elgondolkodnék, érdemes-e egy ellenzéki pártnak egy követ fújni a többséggel. Ha Komássy Ákos személyes jövedelmének növelése a cél fizetett tanácsadói és bizottsági megbízásokkal, és nem probléma, hogy cserében porig alázzák, akkor érdemes lehet, más okot nem látok.

Kritikát kaptam, miszerint ha az MSZP tényleg nem létezik többé a kerületben (az országban sem, de ez más tészta), akkor mi a csodáért írok erre a névleg a párt által fenntartott oldalra. Megfogadom a kritikát. Ha egyszer lesz olyan csapat, amelyiknek nem tetszik, és tesz is érte, hogy az elnök-képviselő szinte semmit nem csinál a Fidesz hallgatólagos vagy kimondott támogatásán kívül, akkor esetleg érdemes lesz ide írni, addig nem. Önmagában természetesen nem probléma, ha egy párt szövetségese egy másiknak, hanem hogy egy ellenzéki párt dolga nem az, hogy a többségi pártot támogassa vagy ne csináljon semmit.
Évek óta épülnek állami beruházásban a Ludovika campuson a Nemzeti Közszolgálati Egyetem különböző épületei. Orbán Viktor rendszeres vendége az évnyitóknak, azaz az egyetem fontossága legalább is közelíti a foci vagy az ulti fontosságát. Így erre Kocsis Máté polgármester…..
vajdapeterutca 2015.10.17 21:21:37
@jt: Mi történt a posztod óta? Kitettük a határozatot a 8ker megosztás alá, megírod, mi történt azóta?
vajdapeterutca 2015.10.17 21:25:28
@jt: Ugyanez az V. kerületi építési hatóság nyelte le a bejelentést arról, hogy a Magdolna 12. függőfolyosóinak felújításánál a lakók életét veszélyeztetésével takarékoskodott az önkormányzat. Egyszerűen nem voltak hajlandók a Máté ügyében állást foglalni, nem érdekelte őket, hogy törvényt sértenek.
A Város Mindenkié és Magyar Szegénységellenes Hálózat a múlt héten hirdette meg az ‎5. Üres Lakások Menete és TÜNTETÉS a méltó megélhetésért. Merthogy „Csak Budapesten több ezer ember kényszerül az utcán vagy saját maga építette kunyhóban élni. Ráadásul Budapest…..
vajdapeterutca 2015.10.15 15:28:14
@koszorumagdolna:

Amíg voltak itt többen, voltak árnyalt viták, akkor természetesen Kocsis Mátéról és az önkormányzati többségről írtam, mint akik a kritizált döntések fő felelősei.

Egy ideje, nagyjából tavaly év eleje óta nagyot fordult a kocka: a szocialisták fórumairól eltűntek a szocialisták politikusai, már huzamosabb ideje nem látszott nyoma aktivistának, párttagoknak, szimpatizánsoknak. A helyi pártelnök mintegy kiszervezte a kritikát Szili Balázs képviselőnek, aki kiesett az önkormányzatból, mert a szocialisták gyenge eredményt értek el, és az elnök magát tette a befutó helyre. Azóta az önkormányzatnál és a pártban jelentéktelen pozícióban tartott CBFM és a blogot szerkesztő házaspár a kritikai felelős, és jóformán ők azok, akik a pártból látszanak. A hozzászólók és egyre gyakrabban a tartalom-előállítók is néhány civil lakos, akinek semmi köze a párthoz.

Maga az elnök szinte bocsánatot kér, ha Kocsis Máté színe előtt nyilvánosan megszólal. A ritka önkormányzati hozzászólásait gyakran a többségi döntések dicséretével kezdni, és nem egyszer meg is marad ennél. Ezzel párhuzamosan, majdnem három éve majdnem szünet nélkül kiemelkedő fizetést kap az önkormányzati többség jóvoltából.

Ilyen körülmények között szerintem ez a fórum NEM alkalmas a problémák megtárgyalására. Hiszen a lakosok nem helyettesíthetik az ellenzéki párt politikusait és szimpatizánsaikat. Az ellenzéki pártnak nem az a feladata, hogy a helyi elnöknek tanácsadói és bizottsági tisztségeket alkudjon ki a polgármestertől. Ha hiányzik a többségi döntések kritikája a pártvezetéstől, akkor itt ezt érdemes kifogásolni. Máshol meg természetesen azokat a kérdéseket, amik az embereknek fontosak.
Borús, esősnapi utózönge A mi kráterünk poszthoz: ilyen jelenleg a Karácsony Sándor utcánál a Teleki téri buszmegálló. Pedig most nem volt vihar, se árvíz, se monszun, ez csak a szürke hétköznapok kerületi valósága. A minden sarokra kihelyezett Józsefváros újjá-…..
Csak most nem a HVG-n, hanem megszokott helyén a 8ker fb-oldalán. És most nem az augusztus huszadikai józsefvárosi erősfiúk ketrecharcáról írt, hanem – ahogy elsősorban megszokhattuk – a testületi ülésről, Azaz: Virág Tamás csütörtökön újfent „élő” közvetített a…..
Nos. Itt az ideje, hogy a Szent István napi, bensőséges pofozkodásig fajuló Golgota téri ünnepélyes megemlékezés (és a körülötte zajló összevissza hazudozás) után visszatérjünk ifjú polgármesterünk korrepetálásához*. Mert a monszun ugyan elmosta a szemét egy részét, a…..
vajdapeterutca 2015.08.26 06:59:48
@koszorumagdolna: @Komássy Ákos:

Arra gondoltam szintén, hogy a történetnek azok a vonatkozásai, amikről Komássy Ákos ír, érdektelenek. Kocsis Máté és Szabó Gábor személye önmagában szintén érdektelen.

Az egyik, amiről azt gondolom, hogy fontos, hogy a magyar állam tisztviselői átadják a rendfenntartást azonosítatlan és nehezen számonkérhető civileknek, akik fenyegetően és erőszakosan lépnek fel. A rendőrség és a közterület-felügyelet a helyszínen díszlettárgyként nézi a törvénysértést. A jelenlévő szocialista politikus a fideszesekkel és a törvénytelenséget elkövetőkkel együtt tortázik, majd lelép. Az öt nap után, több felszólításra előbújó kerületi pártelnök pedig, aki magát az ellenzék vezetőjének tekinti, azt bizonygatja, hogy az állam szétesése a szocialistáknak nem téma?

A másik, amit fontosnak gondolok koszorumagdolna-hoz hasonlóan, az önkormányzat által adott megbízások elvégzésének minősége, ennek szakmai és politikai ellenőrzése. Felhozható, hogy az itt leírt probléma nehezen vizsgálható, mivel az érdekeltek gondosan ügyeltek, hogy a kifogásolható részek ne legyenek megfelelően dokumentáltak és ez alapján számonkérhetők. De a probléma megismétlődött tavaly és idén, jelenleg is zajlanak a rosszul tervezett és kivitelezett MNP3 konfliktusai. Ezekben a magát az ellenzék vezető erejének tartó szocialisták semmi látható segítséget nem adnak a lakosságnak. Komássy Ákos 2013 eleje óta folyamatosan jelzi a fideszeseknek, hogy érdemi kritikára tőle nem kell számítani.

Egymás után bukkannak fel információk a sorfalban álló emberek egzisztenciális függéséről az önkormányzattól. Amely ezek szerint a szocialista pártelnöknek szintén nem téma, pedig az információk összegyűjtése és az ügy kivizsgálása döntően függnek az ellenzék aktivitásától. Sajnos maga a szocialista pártelnök is 2013 eleje óta, tehát az újabb nagyszabású önkormányzati pénzköltés indítása óta, illetve azóta, hogy pártot szerveznie és kampányolnia kellett volna, egzisztenciálisan függ a fideszes képviselők döntésétől. Fizetett tanácsadói, bizottsági tagsági tisztségeket kapott ugyanis, amikben a tevékenységéről alig lehet tudni valamit, a megbízás ideje alatt pedig mint ellenzéki politikus, a legkevésbé aktívak között muzsikál.

Ami Körmendi Gábor Attilát illeti, az általam tapasztalt egyetlen közéleti tevékenysége a kampány óta az volt, hogy részt vett az ünnepségen, amelyről nincs mondanivalója. A torta valószínűleg ízlett neki, láttam, hogy ment ráadásért.

Nem gondoljátok, hogy a helyi fideszesek megvetnek titeket, szocialista politikusok, miközben megszavazzák Komássy Ákos szerződéseit, és hogy a ti vacakságaitokért nem a fideszesek, hanem ti feleltek? Arra számítotok, hogy ezzel a hozzáállással Komássy Ákos három év múlva újra bejut, vagy mindegy már ez is?
vajdapeterutca 2015.08.26 07:12:14
@Komássy Ákos:

"Mind eljátsszák, hogy semmi közük az egészhez. Miközben a mikro méretű kerületi közélet minden szereplője nagyjából tudja, hogy kiknek a zsoldosai alakítottak az ad hoc színpadon."

Ugye magatokról beszélsz, te szocialista? Pártként és ellenzékiként nem az volna a feladatotok, hogy a "mikro méretű kerületi közéletet" szorgalmas munkával szélesítsétek? Valóban, úgy gondolod, hogy nagyjából tudod, kiknek a zsoldosai, és hallgatsz a többi politikusaitokkal együtt öt napja? A lakosoknak szerinted nincs köze ahhoz, amit Komássy Ákos, Kocsis Máté, Szabó Gábor tudnak arról, hogy ki, miért "zsoldos"?
vajdapeterutca 2015.08.30 11:40:56
@koszorumagdolna:

Az általam ismert lakosok nem mondanak le arról, hogy beszélgessenek egymással, részleteiben megismerjék a legrosszabb helyzetben lévők problémáit, tudással és közös fellépéssel hozzájáruljanak az érdekvédelemhez. Több formája lehet ennek, szerintem nem dönthető el egyértelműen, melyik hatásosabb, próbálkozik mindenki, akinek igénye van a szolidaritásra és a közös fellépésre.

A helyi szocialista párt már a választások előtt szétesett, a kerület életére a legfontosabb hatása, hogy az elnök-képviselőjük egymás után kap fizetett megbízásokat a Fidesz-többségtől. Ez a blog sokkal inkább a szerkesztő produktuma, mint a párté, annak ellenére, hogy most megtudtuk, hogy a párt támogatja. Szocialista politikusok a legritkább esetben szólalnak meg itt, tavaly tapasztaltam, hogy a szocialista képviselő a megbízására vonatkozó kérdés és kritika elől Kocsis Máté és Sára Botond mögé bújik, mint bármely fideszes képviselő.

Igaz, hogy a kerületi civilek között én lettem (más témák mellett) a "Komássy-specialista". Szerintem nem felesleges ezen a téren sem a nyílt beszéd. A Komássy Ákos működése a Kocsis Máté működésének is olyan oldalait világítja meg, amelyek a fideszes képviselők működése alapján kevésbé láthatók. Azt is közhaszonnak gondolom, ha Kocsis Máté a jövőben úgy gondolná, hogy kevésbé éri meg Komássy Ákost fizetett megbízásokkal ellátni, mint korábban.
"Szép Magyarország, édes hazánk." - István, a király (az idézet dr. Kocsis Máté fb-oldalán virít tegnap este óta) Az önkormányzat a tavaly felújított Golgota térre várta a kerületieket ma 10 órától. Csak épp közleményükben elfelejtették megemlíteni, hogy azért ez nem…..
vajdapeterutca 2015.08.21 18:14:15
@koszorumagdolna: Jó, hogy leírtad, és remélhetőleg többet is fogunk tudni erről az emberről.

A környéken lakóként megnéztem az ünnepélyt, de csak a kerítésen kívülről tudtam. Csak a végén engedtek be az egyik, addig zárva tartott kapun, amikor másokat már kiengedtek. A főbejáratot elállták az azonosítatlan őrző-védők, és kedvem sem volt az agresszív, kiabáló társaság közé keveredni.

A kerítésen kívülről is láttam az MSZP politikusai közül Körmendi Gábor Attilát: országtortát evett a vendégekkel, ráadásért is ment. Úgy tudom, tavaly óta ez volt az első nyilvános részvétele (leszámítva egy télen, önkormányzati bérház ügyben kezdett levelezést, amelynek folytatásáról és eredményéről nem tudok), legalábbis a véleményét az önkormányzati kampány óta történt sűrű ügyekben nem olvastam.

Érdeklődöm, mi volt a véleménye az ünnepélyen történtekről?

Egyben kihasználom az alkalmat, hogy megkérdezzem, érdekelt-e Komássy pártelnök-képviselő újabb fizetett önkormányzati plusz vállalásában, a társasházi pályázatokat ösztönzését, megírását, elbírálását egyszerre végző bizottságban? Mi a véleménye ennek feltételeiről, elfogulatlanságáról?

Mi a véleménye az önkormányzati bérházak időközben befejezett pályázati felújításának megszervezéséről és minőségéről? Mi a véleménye az önkormányzati lakásgazdálkodásról és a választások után újra kezdett kilakoltatásokról? Mit tehet egy baloldali politikus ellenzéki szerepben a szegények lakhatási körülményeinek javításáért, ha a többségi politizálásra szánt programjukat nem fogadták el a választók?

S mi a véleménye arról, hogy a helyi MSZP szervezet lényegében nem bírálja a Fideszt, a vezetője hónapokra eltűnik a közéletből, miközben évek óta a többségi döntéshozótól függő fizetett tisztségeket vállal?
vajdapeterutca 2015.08.21 20:13:46
@koszorumagdolna: Fontos, kösz!
Virág Tamás írása az Átlátszón a tegnapi "ünnepi megemlékezésről", ahol bármiféle igazolvány és felhatalmazás nélküli kopaszok állták útját a Kocsis Máté ellen tüntetőknek. A verőlegények vezetőjét – aki később a helyszínen boldog tortaevésbe feledkezett – a…..
vajdapeterutca 2015.08.21 19:22:47
@Irbisz: Nem tudni, hogy mi közük a polgárőrséghez. A fotón középen álló, ősz ember a polgárőrség vezetője, fideszes képviselő, ő végig a csapat közelében volt, figyelte az eseményeket. Ő vitte be Szabó Gábort is a színpadhoz az önjelölt őrző-védők sorfalán át.

A sorfalat állók és a polgárőrség úgy függ még össze, ami nem jelent tagságot, problémát viszont igen, hogy a sorfalban legalább ketten (harmadik szereplő is esélyes, de benne nem vagyunk biztosak) részt vettek a Kék Pont elleni demonstráción. Melyet a polgárőrség, mondjuk úgy, társszervezett egy ismeretlen egyesülettel, és a Fidesz-kampány egyik fő témájának bevezető eseménye volt, és az egyesület vezetője pár hónap múlva fideszes jelölt lett.

Ami mindenképpen probléma, hogy a politikai hatalom a "piszkos munkát" civilekkel végezteti el (számára kényes, a hatóságokon jobban számon kérhető a törvények betartása, mint az ismeretlen civileken, hivatkoznak akarnak civilekre stb.). A mindkét rendezvényen résztvevők lehet véletlen (Fidesz-párti lakosok értesülnek a párt- és állami vezetőknek fontos és kényes eseményekről, és spontán módon szervezőnek a politikusok melletti kiállás érdekében), kérdés, hogy ki hiszi el, hogy ez nem szervezett esemény, és hogy véletlen a polgárőrség vezetőjének érintettsége mindkét esetben.
A kapkodással kevert kormánypárti pánik megérkezett Józsefvárosba is. Érthetetlen (?) oknál fogva – nem is igazán szabályosan, de bizonyosan az esemény rendeltetésével szemben – a polgármester átpakolta a csütörtöki közmeghallgatást este 6 óráról reggel nyolcra. Tegnap,…..
"Konstruktív egyeztetés folyik" - nyilatkozta új polgármesterünk. És lőn kiegyezés, azaz nagykoalíció. Az egyeztetések eredményeképpen sikerült 63 bizottsági posztot létrehozni, és Magyarország legmagasabb képviselői honoráriumait megszavazni. Nem túlzok, érdemes összevetni…..
vajdapeterutca 2014.11.19 23:40:21
Én Józsefvárosból beszélek: az itteni képviselők valószínűleg jobban keresnek, nem téma az átláthatóság, és nem is fárasztják magukat.

Talán két ellenzéki képviselőről az ötből néz ki hajlandónak szaktudásigényesebb, utánajárósabb, konfliktusosabb ügyekkel foglalkozni.

Érdekes volt látni, hogy a többségtől, végső soron Kocsis Máté polgármestertől függő, 200-250 ezres tanácsadói szerződések, amelyet a ciklus végére minden képviselő kapott, hogyan málasztotta szét az ellenzéki szerepet, beleértve a kampányt. A LMP-s képviselő most visszaadta a megbízást, két új ellenzéki és két kormánypárti nem kap (egyelőre?) így az ő fizetésük fele vagy még kevesebb a testület nagy részének. Kicsit bővebben erről:
www.facebook.com/8ker.blog/posts/784034951642378

A zuglói átláthatósági minimum szerintem okos dolog, egyszerre fegyelmezi a többséget és az ellenzéket, és esélyt ad a civileknek, az új pártoknak.

Szerintem csoda volna, ha a Tóth Csaba-féle MSZP-ben megférne okés politikus, de hátha. A Fidesz innen távolabbról nézve érdekesen tagolt volt, talán ellenzékben lesz belőle valami. És főleg, tessék, CivilZugló, PM, LMP, vagy bárki más, kihasználni az ígéret szerint könnyen hozzáférhető adatokat, kérdezni, kritizálni, akciózni! A ciklus végére ebből bármi lehet, sajnos idő kell az ilyesmihez.
A vs.hu írta meg, hogy lezárult a "Lucifer-ügy" harmadik bírósági tárgyalása. A Kúria nem okozott meglepetést, helybenhagyta az első és másodfokú bíróságok döntését, hogy az önkormányzatnak ki kell fizetnie 6,4 millió Ft kártérítést egy Kocsi Máté SMS-ei miatt kirúgott…..
vajdapeterutca 2014.11.12 06:59:19
@jt:

Tamás, megint a választási gulyás. Eltelt egy hónap, semmi hír további intézkedésedről. Az érveimet, bizonyítékaimat világosan eléd tártam, de meglepne, ha magadtól nem tudnád ugyanezt. Az ügy elmaszatolása Kaiser József és Kocsis Máté részéről is, és sajnos a te részedről is látszik. Nekem ez a tesztje annak, hogy a tanácsadói megbízásodat követően, a többség egyes embereit_egzisztenciálisan_érintő ügyekben - mert ez a nyilvánvaló hazugság az - meddig mész el.

A másik, kevésbé megfogható kritikám a munkád elbürokratizálódása az előző ciklus második felében. Megszűnt az interaktivitás, megszűntek a kísérletek, hogy bevonjátok a kerületieket az ügyekbe. Lényegében két bürokratából állt a helyi párt, akik a testületnek és a bizottságoknak játszottak. A jegyzőkönyvek és az elmondások szerint (mivel ugye a bizottságokban történteknek még kevesebb a nyilvánossága) színvonalasan, de a hivatal világán kívül hatástalanul. Végső soron a bürokratává válásod is érdeke a többségi döntéshozónak, mivel így kevésbé van nyomás alatt, hogy a kritikádat megfogadja-e, házon belül marad.

Nem mentség, de magyarázat, hogy az MSZP, mint összetöpörödőben és kihalóban lévő egykori mammut, és a kerületben szervezetileg ellentmondásos jelenségeket produkáló Jobbik ugyanígy bürokratizálódik. Ami aztán csökkenti annak jelentőségét is, hogy a három vezető-képviselő képességeiben és szorgalmában különbségek vannak. "Öreg, bevált, kiismerhető ellenzékiek" lettetek mindhárman, jó érzés?

Ide másolok egy részletet a Vágó Gábor érdekes interjújából:

"- Mik voltak a hibák?
- Mindenkinél más és más, de kezdeném az LMP-vel, mert az is a civil mozgalmakból nőtt ki. Rendszerkonformmá vált a parlamenten belül, a szakadás sem tett jót neki, de nem ez volt vele a legnagyobb baj.
- Hogy érti, hogy rendszerkonform? Hiszen igyekezett távolságot tartani a baloldaltól is, ráadásul kormányon sem voltak még.
- Úgy értem, hogy az LMP beleült a politikai rendszerbe, és nem tudott kijönni abból a minipárti státuszból, amibe került. Nem hozott új nyelvezetet, nem újította meg a politikát, bár vannak eredményei. Például az, hogy a korrupciós tematika bekerült a közbeszédbe."
index.hu/belfold/2014/11/11/vago_gabor_interju/
vajdapeterutca 2014.11.18 01:57:36
@jt:

Köszönöm!

1.

Szerintem ez nem a választási eredmény miatt érdekes egyáltalán, hanem a kultúra miatt. Konkrétabban, hogy a polgármester, a polgárőr, a köztisztviselő féljen a pártra költeni az állami pénzt, és féljen hazudni.

Nagyon meg lennék lepve, ha nem lenne arra jogszabály, hogy az állami vagyont nem lehet pártcélra használni. És nem csak azért nem jön elő, mert teljesen fásultak vagyunk, hanem mert van a felelősöknek van annyi eszük, hogy azt mondják, ez nem pártcél, hanem állami cél. Kivéve a józsefvárosi Fidesz-szervezetet, amely kitette a honlapjára, hogy a közösségi kertben etette a kampányát.

Ráadásul nem is csak a képernyőmentésből látszik ez, tévedtem, nem vették le, itt van:
www.facebook.com/fidesz8/posts/811771662183832
A nyitólapon a magyarázat, ami szerintem önfeljelentés, album nyílik, ott lesznek a képek.

A kampánystábból Boroznaki Árpádot ismerem fel, ő most lett bizottsági tag. Talán az alacsony, középen álló asszony is azonos a Gondos Judit nyári kampányának több képén látható aktivistával. Persze Kaiser József és Gondos Judit, ők akkor csak mint polgárőrök. (Illetve Gondos Juditról akkor még azt sem árulták el, hogy polgárőr, közel volt a Kék Pont tüntetés, ahol Gondos Juditot igyekeztek úgy beállítani, mint akinek senkihez semmi köze, persze aki ott volt, látta, hogy ez nem igaz.)

Kaiser József pedig volt olyan kedves, nyár végén, mikor bevitted a kérdést újra, mikrofonba-jegyzőkönyvbe hazudni, miszerint kerületi polgárokat etettek. Kocsis Máté pedig, aki bizonyára tud az ügyről - vagy ha nem, az a baj - másodszor is próbált lekeverni téged.

Szóval én nézném azt a törvénysértést.

Révész Márta is talált egyet, képviselői neveket viselő dobozhegyeket a Kesztyűgyárban, le is fényképezte kívülről, közzétették a blogjukon. Csak aztán megriadt a saját merészségétől, és nem kért közös, hivatalos jegyzőkönyvezést és megtekintést. Ő onnantól tűnt el a nyilvánosságból, Komássy Ákos pedig elmaszatolta az ügyet. Ha végigviszik, jogos igény lett volna a Kovács Barbara menesztését követelni, vagy azét, aki rákényszerítette, hogy a Kesztyűgyárban tartson vélhetően kampányanyagokat. Amit könnyű lett volna bizonyítani, ha Révész Márta jegyzőt, sajtót hív. Csak hát Kovács Barbara a Komássy Ákos és a Révész Márta főnöke a kesztyűgyári TT-ben. Csak hagyták, hogy célozgassanak a fb-on kampányanyagokra.

2.

Egyáltalán nem vagy nyugdíjas ellenzék, csak be vagy zárva a hivatalba. Jelezheted a többségnek a hibákat, amivel ők azt kezdenek, amit akarnak. Ez intellektuálisan teljesítmény, hasznos is, ha jónak látják használni, de lehet, hogy nem túl inspiráló. Pláne ha a pénz sem túl sok... Szerintem az a kérdés, mitől lenne a pártod helyben mondjuk kétszer olyan népszerű, mint most. Nem beszélve arról, hogy együtt vagy másokkal mutatkozna-e kormányképesnek. Hogy van-e olyan három téma és mondás, amit csak neked/nektek hisznek el. Ez tulajdonképpen fontosabb is volna, minthogy észrevedd a hibákat a költségvetésben.

3.

Erre nem gondoltam, én a normatív béremelés híve vagyok. De többen mondták, hogy ez káros, mert nem javítja a szelekciót és a szorgalmat. Vagyis hogy akkor "okoznak a legkisebb kárt" a képviselők, ha minél olcsóbban szavazzák meg a polgármester előterjesztéseit.

Nem tudom. Mindenesetre az embereket szerintem érdekli, hogy egy helyi politikus 230, 430, 480 ezer Ft-ért mit csinál. És lehet az a három mondás egyike, hogy te/ti erről mit gondolsz/-tok.

Ráadásul most ugye érdekes helyzet van, a Kesztyűgyár TT-ben két obsitos (RévészM, DénesM), alapdíjat kap GondosJ, az öt ellenzékiből két tanácsadó van, PintérA +200, KomássyÁ +250 fizetéssel. A nem kesztyűgyáriak fizetésére nem emlékszem, de kb. ennyi lehet, talán te derítetted ki. Ezek érdekes helyzetek arra, hogy a szereplők pozicionálják magukat a témában, és egymáshoz képest is.
Ma, az ENSZ kábítószereellenes világnapján mutatták be a Müsziben a "A szoba a nyolcban" című filmet, illetve a TASZ és a KÉK Pont közös kezdeményezését, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a nemzetközi tapasztalatokra, amelyek más országokban segítettek…..
vajdapeterutca 2014.11.16 16:21:03
Kedves Tamás!

Bocsánat, most látom, hogy szeptember végén megszűnt a tanácsadói megbízásod, és nem kívántál tagja lenni a Közösségi Házak már 10 fősre növelt Tanácsadó Testületének:

jozsefvaros.hu/tu_dokumentumok/3948_20140827_javaslat_a_jozsefvaros_kozossegeiert.pdf

jozsefvaros.hu/tu_dokumentumok/3962_20140827_jegyzokonyv.pdf

Így átkerültél a rendszerhiba túloldalára: az önkormányzattól származó jövedelmed feleannyi, vagy még kevesebb, mint a képviselő-testület tagjai jelentős részének. Holott ugyanazt a mandátumot kaptad, és a testület legaktívabb tagjai közé számítasz.

A kérdés lényege változatlan: van-e erőd kifogásolni ezt a rendszerhibát?

Az a kérdés is változatlan, hogy a választási gulyásos ügyben mire jutottál, látsz-e törvénysértést abban, hogy a Fidesz által elismerten az önkormányzati közösségi kertben etették a választás napján kampányoló pártaktivistákat?
Kiosztották a "Józsefváros Rendje" kitüntetéseket – írja a hivatali oldal. Sára Botond alpolgármester három meghatározó intézkedést emelt ki: A Négy Tigris piac bezárását, a Kék Pont bezárását, és a térfigyelő kamera-rendszer fejlesztését. No, akkor – a teljesség…..
vajdapeterutca 2014.11.15 22:47:47
@Amijo:

Ha magatokra húzzátok a pártot, akkor nagyjából megmutatjátok, kikből áll. Nyilván nem teljesen pontos az ebből alkotható kép, de elég ideje van már ez a kirakat, hogy a tévedés se legyen nagy.

Az látszik, hogy a kerületi MSZP-nek 5 vagy 6 tagja van:

- a szerkesztő (ők talán ketten vannak), aki szerkeszt és ír,

- CBFM, az egyetlen önkormányzati tisztséget viselő szocialista, akiről lehet látni, hogy kapcsolatot tart a lakókkal, és az egyetlen, akitől tart a polgármester,

- Komássy elnök, aki a fogadóóráját nem látogatja, a kesztyűgyári információs ügyeletről elfeledkezett, ezek helyett a polgármesterrel szeret egyeztetni, a polgármester egyáltalán nem tart tőle, kérdésekre itt általában nem válaszol, ha mégis előfordul, és számonkérik az ellentmondásait, elmenekül,

- Szili Balázs, aki a másik önkormányzati tisztséget viselő szocialista volt, akitől tartott a polgármester, a képviselősége idején a legszínvonalasabb munkát végezte, ám a párton belül háttérbe szorult,

- Körmendi Attila, aki jó képességű és elképzelésekkel rendelkező embernek tűnik, de még nem világos, fog-e csinálni valamit.

Van még Jóvér Béláné és Pomázi Dániel, akikről onnan tudni, hogy valódi és élő személyek, hogy szerepelnek a teljesítésigazolásokban, amelyekkel szakértői pénzeket vesznek fel.

Tudok nemrég kilépett tagról, aki önkormányzati tisztséget viselt, szeret és tud írni, de a pártban soha nem merült fel, hogy nyilvánosan politizáljon, erről a blogról tőlem hall először, azt mondta.

Több józsefvárosi szocialista vagy nincs, vagy nem érdekli őket a közélet, vagy úgy gondolják, mint Komássy Ákos, hogy a polgármesterrel érdemes a háttérben tárgyalni, és nem szükséges nyilvánosság. A fényképekről látszik, hogy évente egyszer-kétszer meghívnak pártvezetőket, és hogy szeretnek kártyázni a párthelyiségben.

(A helyzet attól nem jobb, hogy más pártoknak szerkesztőjük és CBFM-suk sincs, a helyi vezetőik pedig szintén nem szeretik a nyilvánosságot.)
vajdapeterutca 2014.11.17 00:17:07
@Amijo:

Na, tényleg megtudtam, ami érdekelt a Szocialista Pártról, és bőven elmondtam, amit akartam. Köszönöm a tanulságokat, hivatkozom rá máshol. Ha lehet, ne töröljétek, és ne hagyjátok töröltetni se, mint a másikat, ami elnyelte a kerület sokéves közéleti történetét.

Biztosan vannak egyenként rendes emberek a pártszervezetben - mindenütt vannak -, és ez a blog is sokszor jó. Közös célt és közös akciót én egy ideje lámpással sem találtam ebben a szervezetben. A Komássy Ákos megélhetésének előmozdítása, az közügyként eladott magánügy, máshol lesz róla mondanivalóm, itt már nincs kinek.

Lelépek, szóljon rám bárki megrovólag, ha netán visszajönnék, szégyen volna.