Regisztráció Blogot indítok
Adatok
raszt@

25 bejegyzést írt és 89 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Teljes fogadási lista:   Múlt heti hivatalos eredményt ITT találod. Sikeres vadászatot! Ha nem működne, akkor itt vadássz!  ..
 Egy nagy csatában sikerült a Dél-Dunántúli területekről kiszorítani a szerbeket, majd máris Budapestet vették célba csapataink, úgy hittük eljött a mi időnk, most mindenre képesek lehetünk.De a szerbek nem hitték így. Keményen küzdöttek, végül rá kellett jönnünk,…..
 Legutóbbi bejegyzésem óta sok minden történt kis hazánkkal, nézzük cimszavakban ezeket.- Szerbia hadat üzent nekünk, majd meg is támadott bennünket.- Két nap alatt már Budapestet ostromolták, és végül el is foglalták fővárosunkat- A magyar lakosság nagyrésze…..
Az eddig létrejött külügyi tárgyalások eredményeit foglalnám össze először röviden. Velünk Szövetséges államok a tárgyalások jelenlegi állása alapján Macedónia, Törökország, Indonézia, Lengyelország és emellett Spanyolország is felénk húz. Népességüket nézve a…..
Néhány napja indult el a játék, már működőképes, de még nincs elindítva a háborús modul, és mivel a fiatal játékosok nem rendelkeznek túl nagy tőkével így az üzleti élet sincs túltelítve, emellett pedig egy párt és mindössze néhány újság létezik, ezek mind az új…..
Április 13-án felkerült egy közlemény a Tankcsapda honlapjára, amiben elismerik azt a régóta terjedő pletykát, hogy a fesztivál történetében először nem lépnek fel a Hegyalján, illetve a tokaji bulin kívül sem a szegedi SZIN-en, sem a székesfehérvári Fezenen nem lesz…..
Képzeljük el, ahogyan Churchill kizárólag arról beszél, milyen jó lesz a megnyert háború után, majd a mikrofont átadja valamelyik miniszterének, hogy akkor szóljon ő néhány szót a vérről és a könnyekről. (Fotó: fidesz.hu) A legutóbbi ígéretek szerint a mai napon…..
Indafotóblog Köd 2011.01.21 10:10:00
A köd képes átalakítani a környezetünket, képes jótékonyan elfedni a csúnyát, kiemelve a szépet, vagy épp fordítva, előtérbe hozni a csúnyán. Képes félbevágni épületeket, hidakat, eltakarni városrészeket. A köd nyomasztó, ugyanakkor érdekes is. Nem is ködösítek…..
Milyen jó, hogy van egy ország, ahol így vigyáznak az emberre... :D  Ez persze még csak a kezdet... Jön még több is! ;)     ..
Nem unatkozunk sokat, következő héten Hegyalja, ahova valószínűleg stoppolunk, de az nem nagy túra. Azután viszont egy hosszabb távú utazás a cél. 1250 kilométer körutazás Magyarországon, a 4 magyar sörforgalmazó cég 5 magyar sörgyárához látogatunk el, vagyis a Dreher Pesti, a…..
Az Egyesült Államok tegnap ünnepelte függetlenségének 224. évfordulóját. A tüzijáték már kezdettől fontos kelléke volt ennek az ünnepélynek, s valószínűleg nincs olyan égi fénykavalkád, ami monumentalitásban felvehetné a versenyt 1962 július 9-ének éjszakájával, ám…..
Maradtunk volna még. Legalább a döntőig. Olvastuk a magyar sajtóban meg hallottuk az otthoniaktól a legfrissebb johannesburgi rémtörténeteket, helyiek levelezőlistájára is felkerültünk még az utazás előtt, így onnan is értesültünk a brutális rablásokról, gyilkosságokról…..
Az embernek előbb-utóbb szembe kell néznie valódi jellemvonásaival: mostanáig igyekeztem titkolni, de valójában akkor vagyok boldog, ha olyasmit főzhetek, amit nem volna szabad. Valamit, ami halványan emlékeztet a gyermekkori extatikus kotyvasztásokra, gasztronómiai…..
 Stoppal a Balatonra, avagy spóroljuk meg az utiköltséget vagy csak poénból válasszuk ezt az utazási módszert. Életünk első hosszútávú stoppolásának a célja a magyar tenger, a Balaton volt.. Július 3-án reggel kb 10 órakkor értünk ki a megfelelő helyre Eger végén…..
Túl erősek lettünk, összefogott az egész világ ellenünk, ez van. Illetve hát ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. Hogy mi is az az eRepublik, arra most különösebben sok szót nem vesztegetnénk: ez egy böngészőben játszható online stratégiai játék, ahol egymás ellen harcolnak…..
Előző posztom megihlette az egyik kommentelőt, így videó készült belőle. Nekem bejön, tehát nézzétek ti is.   Köszönöm rewion-nek a videót.Regisztrál és ismerd meg ezt, a számodra ismeretlen világot.   …..