Regisztráció Blogot indítok
Adatok
falfirka

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai napra öregmerci szerelgetést terveztem. Aztán öcsém hívott reggel, hogy tudok-e róla, hogy a hétvégi Mercedes-csillagtúra rajtja ma délelőtt van a Roosevelt Széchenyi téren (nem is tudom, átnevezték már?), mert éppen most voltak bent náluk a reggeli műsorban a szervezők.…..
Kezdeményezésünk - úgy látszik - mgmozgatta az országot, autóst, motorost egyaránt. Innentől kezdve nincs megállás, ezt végig kell és végig is fogjuk csinálni. Ha kell vért szívunk, ha kell intézünk, de nem adjuk fel. Most, hogy az X-edik nagyhatalom, a média is felkapta az…..
A tradicionális és törvényen kívüli motorosklubokról kevés fotót találunk. Bill Ray képei máig szekrényben porosodtak: az 1965-ben készült sorozat nem jelenhetett meg a megrendelő Life magazinban, csak egy-egy kép volt ismert. Az amerikai fotóriporter egy hónapot töltött…..
Miért rugdossák vajon az új Passat hátsó lökhárítóját a hoszteszcsajok? - kérdezte tőlem Papptibi. Ennyire megutálták volna már a második napon? Igaz, hogy a formájától én sem jövök lázba, na de ilyen érzelemkinyilvánítás bizonyára nem örvendezteti meg a gyáriakat.…..
Marcsi csúnyán megjárta az MBT cipőboltban, amely cipőről kötelességünk kijelenteni, hogy nem szép! Lehet hogy baromi egészséges, de csinos sose lesz, hiába erőlködnek a kedves marketingesek azzal, hogy az. Szóval Marcsi megvette a szokásos 55.000.- Ft-os áron a cipőjét, majd…..
falfirka 2010.03.28 22:19:49
@zzke: te tényleg zizike vagy..úgy agyilag
majd egyszer ha felnősz,oszt fájni fog a hátad,mega derekad - márha fogsz esetleg dógozni - akkor te is ráutalózol egy ilyen cipőre ! Namármost mbt-cipőt tényleg ne vegyél,mert esetleg a garidő másnapján megy tönkre a szenzorizé,oszt pénzér javitják. Vegyél RYN cipőt,az is arra való,csak kicsit csúnyább,de hogy jobb,az hótziher..persze neked ez is lehúzás lesz,meg koppincs,meg stb...de azér viszik mint a cukrot..tudod,sok hüje,ötvenér..
A Tehénnel nincs semmi. Na jó, a rohadt Toyotája csak elromlott egyszer: tolatáskor hátrafelé néztem, ne akadjak össze valakivel, közben az autó orra beleakadt egy betonoszlopba.Hogy valami tudományos publikációt mégis fel tudjak mutatni az autómmal kapcsolatban, elkezdtem keményen…..
1993-at írtunk, 23 éves voltam. Dolgoztam már ekkor pár éve. Egy örökségből és félretett pénzemből sikerült vennem egy Suzuki Swift 1.3 GC típusú autót. Azért döntöttem emellett mert mindenki dicsérte, olcsó volt, fürge modern. 880.000 Ft-ot fizettem érte. Fess fiatalember…..
falfirka 2009.08.28 07:17:24
@Elektro: Azé veszel használtat 1 milkáért, mert fogtechnikus vagy.
Inkább punnyadsz egy elavult ,komfort vagy bizt.technikától mentes verdában, csakhogy fijaljon a lóvéd a köcsög bankosoknál.
Vannak akik szeretnek álmodozni ( új autó,biztonság,stb) és bevállalnak egy hitelt-mert az akkori számítás szerint belefért a költségvetésbe. Ha motort veszek én sem egy ótvaros régi szrt vállasztok,mert arra fussa, hanem amire vágyom. Hitellel? Igen !