Regisztráció Blogot indítok
Adatok
macracanta

49 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem hittem, hogy erre sor fog kerülni, mindig tervezgettem, hogy befejezem, de úgy néz ki kiraknak a garázsból, és nincs hova tennem a gépezetet...
Ez a bejegyzés azoknak készült, akik mini lengivel akarják megoldani a rugós tagokat. A szemek belső furata kisebb mint 10 (én felfúrtam) a külső átmérő 30. A szem szélessége 24mm, ezért a végső összeszerelésnél távtartózni kell. Keskeny brekit inkább ne hajtsatok, ha lesz…..
Felerőltettük a vázra a tavaly nyáron (pff...) vásárolt műanyag elemeket. Elsősorban a szemmértéket vette igénybe a folyamat, aminek a menete az volt, hogy kicsit vágunk belőle, aztán jól megnézzük, hogy mit csináljunk a maradékkal. Az általunk ismert forrásból származó…..
Többen érdeklődtek az anyagiak felől. Akik életük autóját akarják elkészíteni elsőre, inkább ugorjanak. Azokhoz szólok, akik elfogadható kölségek mellett, egyszerű megoldásokat használva akarnak egy türhető járgányt fabrikálni. Mindenkinek magának kell tudni, hogy…..
Elkészültünk a burkolatok jelentős (a könnyebbik) részével. A belsőt 1mm-s aluból csináltuk, nem passzintottuk be, mert csak összecsesznénk. Most biztonságban pihennek a polcon és várják, hogy a festés után bekerülhessenk a helyükre. Ami a tanulság: karos lemezvágó olló…..
Hohóóóó, túlvagyunk az első csapatáson !!! A hosszú hétvége elött képesek voltunk vezethető állapotba hozni a gépezetet, így - ugyan emberi erővel - sikerült "kiautózni" a benne rejtő lehetőségeket...  A képen látható az összes darabja a kormány…..
Már szombaton a hiradót nézve észrevettem, hogy egy sárga seven (lehet, hogy Helixes) tanyázik az oldtimer expo-n a sok OT-os jármű között. Nosza körbetelefonáltam, de senki nem járt ezen a jeles eseményen. De a Belsőségen kiszurtam, hogy valaki lencsevégre kapta, igaz csak úgy…..
A nagy csönd oka, hogy új otthon csinálás közben vagyok. Nincs még kész a fűtés, nincs még glettelve a fal és nincs csempe a fűrdő nagy részén és a konyhában. és jövő hétfőn költözés. óóóóóó. Fel van adva a lecke rendesen. na mindegy mellékes...Hazafelé Martonvásár…..
Az elmúlt 3 nap délutánjain kb 12 órában újabb szakmát mekkelekeltünk, a karosszéria lakatosét. Némi lemezből és laposvasból főleg a Könyv utasításait követve csinálunk valamit nagy kínszenvedéssel, ami az utolsó tíz percben derült ki, hogy nem is annyira jó.Lelkes…..
Ha egy autókhoz kicsit is értő ember meglátja a  Mi kell egy rendes Locosthoz című listában a csemperagasztót és a hungarocelt, biztos hogy heves fejcsóválásba kezd. Újabb ékes bizonyítéka, hogy nem vagyunk normálisak. Az a terv, hogy far és oldalelemeknél a vázban levő…..
macracanta 2007.10.01 20:22:42
Ez a cucc természetesen nem marad benne. Ha leválasztottuk róla a müát, kalapáccsal nekiesünk és kuka. Ma egy barátunk patentül elsimította a felületét, ami ugye később a belseje lesz a kész darabnak, de azért nézzek ki normlisan.A megkötött csemperagacs könnyen lejön a fémről, úgyis végigsziszoljuk az egészet. látszik, hogy a doktor úr csinált már ilyet. én is aggódok a benyomódástól ecsetelés közben, de mivel elég kicsi darabok és jó passzentoson lettek beerőltetve, talán jó lesz. Az elszigetelés a nagy probléma. Csináltam pár próba darabot, azon fogok gyakorolni, mi tapad, hogyan. Most jutott eszembe a TESA szalag. Az papír alapú, le lehet áztani, ha beleragad és az elválasztó paszta is betapadhat rajta. A hátsó elem a gáz, mert az majdnem függőleges és lefolyhat róla a gyanta. egyetlen megoldás, hogy kihozzuk, orral lefelé felállítjuk a garázsfalhoz támasztva, melléállok Toycibusszal (3m magasan lesz a kérdéses rész,ugye) aztán hajrá :))) elég röhelyes látvány lesz... Sajna még mindíg nem tudom, hogy pontosan mit vegyek: milyen alapú gyanta stb. lehet hogy a boltosra fogom bízni magam.
Az alulemezzel a bajom: sérülékeny, nem lehet javítani, lefényezni sem egyszerű, ha elcseszed a hajlítást kuka, nincs hozzá hajlítóm, vágóm, nehéz home made szépen megcsinálni, nagyon nagy tábla kell, ha az egész oldalát egy darabból akarom megcsinálni.
Vaslemez is lehetne. Egyelten negatívum a súlya. Amúgy ha mást nem kéne műázni ezt választottam volna talán. A müázással a hátsó szándékom, hogy tojcikához szép elemeket gyártok a késöbbiekben, hogy rendes túrabusszá alakítsam végre.
Szatyi: a metszetek megvannak sirály. majd visszatuszkoljuk a motort, hogy megnézzük elférünk-e tutira. Az oldaláról teszek majd fel közeli képet.
FFU:a novemberemet el fogja vinni az új lakhely átalakítása, februárban pedig érkezik a csemetém. Szóval, hogy mikorra lesz belőle valami...???
macracanta 2007.10.04 15:05:45
A múlt heti segélykiálltásomra egy kedves blogolvasó a segítségemre sietett. Mini lengéscsillapító köré épített teló rajzaival örvendeztetett meg, amit a neten talált. Most közreadom, hogy az itthoni locost építő/építésen merengőknek ne kelljen feltúrni a netet érte. Elég…..
ÖÖÖÖ, már vagy 3 hete nem postoltam, de ez nem azt jelenti, hogy nem csináltunk semmit. De amit csináltunk azt is a szokásosnál is lassabban... Kedvesemmel új telephely után rohangálunk, ahol lesz hely építeni, donort bontani :D, autót tesztelni, gyermeknek kézifékes fordulókat…..
Kinkeservvel ugyan (most rövid, most meg hosszú, melegvan, esik, mostneee) de elkészültünk az első futómű egyik felével. Az alsó kar gyorsan meglett ugye, csak 1x hegesztettük újra, a felsőt 3x... sokat tanakodtunk méricskéltünk és szitkozódtunk, jól.A jelenlegi helyzet az, hogy a…..
Néhány fotó a végleges műről. Nem lett tökéletes, több hibája is van, de most már így marad. Kezdetnek jó lesz, késöbb ha jobb menettulajdonságokat akarunk csinálunk egy másikat, de azt már nem vízvezetékcsőből.....
Egy szép zöld Seven tünt fel ma Százhalombattán. Az Erőmű felől hatolt be, ekkor sassantotta meg az Öcsém, aztán néhány órával késöbb hazafele menet kocsival éppen szembe találkoztunk. Utána eredtem, de sajna a forgalom miatt nem tudtam utólérni, hogy leszorítsam és…..
A hétfői dedion felett aratott győzelem újra meghozta a munkakedvünket. A készrehegesztés hiánya miatt inkább belekezdtünk az első futóműbe. Sok tanakodás után úgy döntöttünk, hogy az első alsó lengőkarunk 420mm lesz a 340 helyett. Hozzávetőleges mérések alapján úgy…..
Már két hete nem postoltam, rengeteg szarság hátráltatta a munkánkat. Mikor pedig munkára került sor akkor meg alkotási vágy hiányom támadt, volt olyan, hogy lementem elmerengtem, hogy mi mindent kéne csinálni, aztán jól hazamentem. Az inverteres hegesztőt is visszakérték a…..
Korábban úgy gondoltam a kormányműről csak egy rövidke post lesz,de úgy tünik inkább teleregénybe fordul át a dolog.Jelenlegi ismereteink szerint a következő nálunk futó autók kormányműve (továbbiakban: kormi) jöhet szóba, vagyis elölkormányozósak:ford sierra (vsz túl…..
Mivel vasárnap igérkezett a hegesztő mester felbukkanása, aki készre varrja az összepöttyözött elemeket, gondoltam beszerkesztem a két első-oldalsó hosszmerevítőt. Nosza, de jó lenne tudni, hogy mi lesz a kipufogóval. Igy a pénteki 4 munkaórám a leömlő és kipuffcső…..
Az elmúlt 12 munkaórán igen izgalmasan telt, sok elem elnyerte végső formáját. A múlt heti halvány reménysugár végre napsütésbe csapott át, az a sok kombinálás, méricskélés meghozza gyümölcsét. A mai volt az első alkalom, hogy autószerelő tudásunkat (hahaha) elővegyük.…..
Kerestem építők képeit, ahol jól látszik mit is műveltek a sierra csonkaállvánnyal. A Könyv szerinti építőknek escort MK izét írnak elő, de abban a kiadásban amit láttam, már írja a bácsi, hogy igen megfogyatkoztak a donorjelöltek. Pl. a GTS Tuning cég a build manual-ban eleve…..
Egyre több jel utal arra, hogy valami autószerüt tákolunk a sufniban :))). A hátsó futómű egyik fele (az is csak úgy ahogy) össze lett állítva, hogy lássuk má' mi lesz az eredménye ennek a sok őrült flexelésnek. Ehun vannak a futómű fő alkatrészei: lengőkarok a hegesztő…..