willany 2011.05.02 21:26:42

@skarlát betű: Ha szeretsz valakit, akkor nincs szükséged másra, s eközben észre sem veszed, hogy közben monogám vagy. Ha pedig nem vagy az, akkor nem szeretsz eléggé, akkor meg minek? Egy kapcsolat hullámvölgyeit is meg lehet érteni, csak az alantas kis hazugságokat nem. Viszont abban igazad van, hogy a gyanakvás megeszi az ember lelkét. Szétrágja, mint szú a fát. Ha valaki bemutatkozik, az első gondolatom az, hogy talán nem is így hívják... Ne érts félre, nem vagyok prűd, vagy álszent, nem a szexualitással van a baj, hanem a hazugságokkal. Lehet, hogy más ezt elviseli, én viszont képtelen vagyok. Elvárásaim? Szerintem maradnak! :-)

willany 2011.05.05 06:20:11

Dehogy

willany 2011.05.02 18:24:35

@skarlát betű: Figyelemre méltó megközelítés, a hosszú évek egyedülléte alatt az ember hozzászokik a gondolathoz, hogy mindent a megcsalt fél nyakába varrnak és ő a hibás. Aztán jön a tépelődés, hogy mit, hol és mikor rontott el az ember. És az önvád, amiért nem figyelt oda bizonyos jelekre. És az örökös önmarcangolás, amitől a saját önbecsülésed is romjaiban hever. Azt hiszem, mégiscsak a bizalomvesztés a legrosszabb. Ez fáj a megcsalásban legjobban. Senkiben sem tud az ember többé megbízni, nemhogy egy újban, hanem senkiben. A tényen mindez már semmit nem változtat. Lényegtelen, hogy hány szereplős a megcsalás. Nem a részletek érdekeltek akkor sem, hanem az okok. Az ember ilyenkor őszinteséget vár el ugyanis, hogy ne érezze magát kifosztva. Nem kerestem utána senkit, mert ha az az ember zúdítja ránk a hazugságokat, akivel fél életünket már leéltük, akkor mit várhatunk el mástól?

Egyébként pedig véletlenül bukott le egy apróságon és én vontam kérdőre. Pár év elteltével tudott az okairól beszélni, de akkor már késő volt. Megmaradt az örökös bizalmatlanság.

willany 2011.03.20 11:00:40

Ismerek olyat, aki 40 évesen is a szüleivel él... Nem, nem normális dolog, ha 30-on felül egy pasi még a szülei nyakán lóg. Nem hinném, hogycsak a kényelmi szempontok miatt teszi ezt, szerintem sokkal inkább a szabadság érzése motiválja és inkább nem vállalja fel az elköteleződést. Mintha várnának valamire, de fogalmam sincs, hogy mire. Talán a mindent elsöprő nagy szerelemre, ami miatt a híd alá is összeköltöznének életük nagy szerelmével? Akkor mik vagyunk mi, aki évek, évtizedek óta kitartunk mellettünk? Ugróeszkák? Olyan világot élünk ma, amelyben felbomlottak az erkölcsi normák, a hűség, kitartás, gondoskodás, felelősség fogalmai kihaltak. Nézzetek körül: tele van a facebook ágyon elterülő, ruhahiányos, felkínálkozó, csöcsöket kidüllesztő, csücsörítő, segget pucsító fiatal lányokkal, akik életük fő művére: a házasságra és a gyereknek gyúrnak, s ahol minden 20 éves bolti eladó lányka termékmenedzsernek titulálja magát és amelyeknek legmagasabb iskolai végzettsége az Élet. A hapsik pedig sajnos erre kattannak. Egészen addig, amíg ezek a sunák meg nem kínálják őket egy nem várt gyerekkel, vagy egy tripperrel. Mi pedig a biztos egzisztenciánkkal, egyetemi végzettségünkkel, főzési tudományunkkal, lakásunkkal azért vagyunk szerintük, hogy létezzen számukra egy menekülési útvonal. A mának ének. Amíg nem élünk velük, addig szabadon garázdálkodhatnak. Nem, nem akarnak saját lakást, mert akkor rezsit kéne fizetniük. És öngondoskodniuk kellene. Vagy jön nekik egy 20 éves suna, aki kérés nélkül is a nyakára telepszik. Az én barátomról is hosszú évek óta lepereg az összeköltözés gondolata, hiába van saját lakásom. Ha látja rajtam, hogy kezdem feladni, kitalál valami határidőt, egy újabb évet, amelyből annyi van már, hogy a két kezem ujjai kevesek lennének hozzá összeszámolni... Idén tölti a 40-et. Nem, az ilyen hapsik nem akarnak elköteleződni senkivel. Őket szokta a legjobban pofán rúgni az Élet. Ha ez vígasztal...

willany 2011.03.20 11:13:55

@gyvy: Nálad a pont!