Regisztráció Blogot indítok
Adatok
weekthor

74 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt pár hét sajnos nagyon kemény időszakot hozott. A hétvégéken rendre nem maradt időm kimozdulni, nemhogy hétközben. A december 2-i kínai nyelvvizsgára készültem nagyon sokat, és remélem tegnap sikerült teljesíteni a kitűzött célt. A megelőző próbavizsgák legalábbis…..
Az utolsó császár, Puyi emlékirataiból képet kaphatunk arról a hihetetlennek tetsző auráról, amely a császárokat körülvette évszázadokon keresztül. Miután Puyit lemondatták a trónról, életmódja mit sem változott, tényleges hatalma megszűnt létezni, azonban mindaz, ami a…..
Budapest KáVé Lisztet kilóra 2011.06.09 16:17:01
Mivel a híres Wagner nem kevésbé híres apósa kettőszáz évvel ezelőtt bukkant fel e világon, többen gondolták úgy, hogy ha eddig nem is sikerült teljes erőből meghatódni, na majd idén! A Zeneakadémia ugyebár hivatalból örül, míg a magyar kormány csak úgy önszorgalomból.…..
… már örökre elválaszthatatlanok leszünk. Persze, hányszor mondja az ember azt, hogy örökre, vagy éppenséggel azt, hogy soha, végül pedig nem lesz belőle semmi! Vagy legalábbis egyáltalán nem az, amit egykoron, bohón és ifjan elképzelt. Úgy gondolja, hogy az élet egy…..
Lefelé zötykölődtem a hegyről a gyámoltalanul prüszkölő Ikarus-szal, közben figyeltem az út mentén elsuhanó villákat, illetve később odarondított kockára álmodott panelházakat. Feltűnt, hogy milyen sokan vannak – férfiak -, akik sietősen, kezükben virággal igyekeznek…..
A minap egyszer csak úgy álltak a csillagok az égen, hogy elérkezettnek láttuk az időt az egyik kedvenc filmünk „amerikaibb” fajtájának megtekintésére. A lassan kettő darab éves I love you, New Yorkról beszélek, amely – szégyen, nem szégyen – még csak most…..
Széles vigyorral és viszonylagos izgatottsággal vártam az égen-földön, s általam is csillagokig magasztalt Katona József Színház egyik legújabb bemutatóját, amely darabnak írója egyébként nem kisebb kaliberű figura, mint Nádas Péter személyesen. Ezen várakozásoknak megfelelő…..
Van egy régi sztorim. Évekkel ezelőtt kedves barátaimmal a dög meleg nyárban éppen a Balaton partján bringáztunk. Az üdülőövezet sűrű nyaralói között, egy kanyar után, az út szélén megpillantottunk egy idős nénit, aki egy egyszerű kopott ponyva alatt álldogált. Az előtte…..
weekthor 2011.02.14 15:23:45
@9b29w4: Köszönet az észrevételért! Bele is karmoltunk azon nyomban! :)
Különösen kedves kávézókat ajánlgattak valamelyik portál valamelyik cikkében valamikor mostanság. Volt közöttük mindenféle, ám csak az egyikről fogalmazódott meg olyan vélemény, amely aztán elültette a bogarat a fülemben. Nem is olyan régen úgy alakult, hogy a BéPéKáVé…..
Az úgy volt, hogy készült egy interjú a minap Kiss Tibivel, amely pedig baromi hosszú lett. Meg ráadásul egymásba sem nagyon passzoló világok kavarodtak a másfél órásra nyúlt világmegváltós beszélgetés során, úgyhogy a T. Olvasók kegyeinek vad hajhászása odáig vezetett,…..
weekthor 2011.01.05 11:51:13
A minap sűrű módon pelyhedzni kezdett az ég, úgyhogy ennek örömére inkább archiváltuk az otthoni forrócsokoládé-fogyasztásra költött ötletünket, s egy kövér séta mellett döntöttünk. Volt persze úticél is: tudtuk, hogy nemrég nyitott egy új hely a belvárosi Egyetem tér…..
"Hat órakor ébredtem és lementem az utcára. A folyó felől szél fútt. Apró és éles szilánkokban havazni kezdett: mereven kinyújtottam karom és libegve ütköztek tenyerembe a pihék, egymásra rakódtak, görcsösen összefagytak és akkor halvány, fehér réteg borult csuklóm…..
A cím nem véletlen. Nem kívánok polgárpukkasztani, valóban ennyire elsötétült előttem a világ. Pedig semmi egyebet nem próbáltam tenni, mindössze elérni valakit az egyik minisztériumnál. Előre elárulom: több mint húsz percnyi mellékek közötti kapcsolgatás után inkább…..
Lakásból kialakított iroda a 8. kerület körúton túli részén. 10-12 nő, 1 férfi. Ötletelés, szervezés, egyetértés? NANE gyűlésen jártam. Nem megyek többet.Kezdem az elején. Van ugye nekem az az utópisztikus álmom, hogy a szakmámat használva olyan nőkön segítek, akik…..
Néhány nappal ezelőtt jó sorsunk Szolnokra vetett bennünket, pontosan egy hétvége erejéig. Szolnok elbűvölő város, bár évtizedekig nem tudtam erről, mivel viszonylag gyakori utazóként mindössze vasútállomáson átsuhanóként ismerkedhettem a településsel. Legyen elég annyi,…..
Csak egy vidám ötletnek indult a két francia producer számára az, hogy a régi new wave és post-punk kedvenceiket bossa nova köntösbe ültetik át. Aztán úgy alakult, hogy jóval több mint félmilliót adtak el az első két albumból. Ma pedig már koncertekre hívják őket szerte a…..
Ezúttal Pécsett ért utol a néhol édeskésnek, néhol inkább kesernyésnek tűnő nosztalgia. Hja... Pécs. Sőt, Pécs! Te jó ég mennyi időt eltöltöttem abban a városban télen-nyáron, bormámoros éjszakákon és tompa délelőttökön át.  Miért fontos számomra Pécs?…..
Bár nem vetjük meg a nagy és impozáns kávéházakat, a szívünkhöz mégis inkább a kedves kis apróságok állnak a legközelebb. Melengető félhomály, kellemesen halk muzsikaszó, szelíden vidámkodó enteriőr, forrón illatozó kávék. Egy ilyen apró gyöngyszem kucorodik össze…..
Pedig néhány - mondjuk úgy 4-5 - évvel ezelőtt kifejezetten humbug handabandának gondoltam azt, amit a lélek gondozása, belsőnk megismerése jelenthet - ahogy oly sokan. Aztán szépen lassan kiviláglott, hogy másként nem megy az élet ebben a világban, csak ha szembenézünk a kínos…..
Mint, amikor rendesen orcán vágják az embert. De úgy igaziból. Belezsibbad a fejed, egy kicsit kusza lesz a látásod, nehezebben veszed a levegőt, könnyűvé válsz, tested elhagyod, irányítani nem tudod lépéseidet, csak homályosan dereng valami a körülötted lévő világból, majd…..
A minap letelepültünk (pontosan egy hétvégére) egy kedves, álmos illetve kedvesen álmos alföldi kisvárosba, szerkesztőségünk felének szülővárosába, Békéscsabára. Mit is lehet elmondani erről az édes-bájos településről, amely a szenzációra éhes, csillogó szemeknek…..
Napvilágot látott egy régi színes videó a fővárosról, azonnal oda akarok költözni. Oké, hogy fekete-fehér képeken lehetett már látni a város régi arcát, de ez az amerikai videó mindent felülmúl. Kiderül, hogy Budapest szuper hely lehetett a harmincas évek végén, rendezett…..
weekthor 2010.08.10 15:54:59