Regisztráció Blogot indítok
Adatok
inframazsola

0 bejegyzést írt és 203 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kistamás János neve ismerős lehet azoknak, akik látták a Vakondok 4-et, hiszen ott is megszólalt. Ott volt a Digital Reality elődjének megalakulásánál, részt vett a csapat első játékának fejlesztésében, majd több vargabetűvel megjárta az Appaloosát meg a Stormregion is, miközben kétszer is…..
inframazsola 2019.12.17 05:59:07
@.DnP.: nem, határozottan semmi alapja. végighallgattam, fülessel, hangosan, semmi nem tűnt fel.

nem kétségbe vonva a jogodat a vélemenyed kifejtésére, én az ilyen hozzászólásoktól borulok ki. visz ez előre valamit a világon? még ha így is lenne, újrafelvennék az adást? nem. esetleg lemaradunk egy érdekes beszélgetőpartnerről, mert nincs kedve ilyeneket olvasni az adás alatt? esélyes.

a fejlesztős adások alatt rendre van legalább egy az illető beszédmódját, személyiségét boncolgató hsz.
ne érts félre, én sem gondolom, hogy a kritika gonosz dolog lenne, de ez nagyon messze van attól, ahogy szerintem érdemes gyakorolni.
ismétlődő vendég esetén például máris lenne értelme (bár a grafikus részletek akkor is feleslegesek lennének), hiszen ott a következő adásokra kiküszöbölheti az illető a dolgot.
a mondanivaló tartalmát vitatni szintén van értelme; közelebb juthatunk az igazsághoz.

ez most csak részben a te hozzászólásodnak szól, régóta zavar ez a jelenség.

szénné fogom hallgatni, nagyon érdekes volt.
Mivel az adásban öngyilkosságról is szó esik, fontosnak tartjuk jelezni a következőket: Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, illetve olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért…..
inframazsola 2019.08.26 12:10:08
@midnight coder: Pontosan mit javasolsz és mi lenne annak a haszna?
Lehet, hogy jól esne betegnek hívni őket.
De ha nem illik rájuk egyik ismert betegség leírása sem, akkor miért?
És ha előre nem tudjuk róluk, hogy mit fognak csinálni, akkor mi a gyakorlati haszna utólag betegnek hívni őket?
IDDQD Checkpoint 5x07: Stormregion 2019.04.21 21:42:23
A Checkpoint szívügye régi magyar játékfejlesztő stúdiók sztorijainak előásása. Volt már itt a Digital Reality egykori vezetője, de beszéltünk a Philos egyik volt igazgatójával, volt Black Hole-osokkal vagy legutóbb a Zen Studios két tagjával, és akkor még régi novotrade-eseket nem is említettünk. A…..
inframazsola 2019.04.24 22:22:15
@Hecky86: A 10tacle-t pénzelték egy másik cég adójának a fél százalékából. Lehet, hogy ha egy cégre ráöntünk egy csomó pénzt attól még nem lesz versenyképes?
  Puzsér nyilván süket, ezért harsog a tévében. Végh Alpár Sándor közíró (Heti Válasz, 2017. november 16.)   Puzsér nem főpolgármester akar lenni, hanem főpolgármester-jelölt. Föld S. Péter újságíró (Facebook.com, 2018. október 11.)   A saját idegeit sem képes uralni, nemhogy…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
inframazsola 2019.04.17 13:07:01
@-Szűcs Gyula-: Mivel én vagyok az olvasó, ezért minden más nézőpont ennek alárendelendő.
Így ha valaki velem akar meghallgattatni valamit, akkor evidens, hogy ő próbál meg hozzam eljutni, lehetőleg vonzó ajánlatokkal. Én, mint olvasó vagyok az egész podcast szíve-lelke.
A világ általam van, mert meg én láttam. S régen nincs, mert már régen nem látom.
IDDQD Checkpoint 5x06: Zen Studios 2019.03.29 22:19:37
Tök véletlenül jött ki így, hogy az Operencia: The Stolen Sun megjelenésének napján jelenik meg podcastadásunk is a fejlesztőkkel. Amikor a felvétel készült, még nem volt publikus a premier dátuma (csak az, hogy már nagyon közel van), aztán valahogy pont így jött ki a vágás. Ja, igen, mert a játék…..
inframazsola 2019.04.07 13:39:34
@TinmanHU: Ebből a bétáztatás szóból árad az áldozati póz bűze. Indíts rá egy meetoo kampányt.

Egy fizetett tesztelőt lehet bétáztatni.
A játékos egy önálló akarattal rendelkező beszámítható emberi lény. Őt nem bétáztatják, ő úgy dönt, hogy beszáll a bétatesztbe.
inframazsola 2019.04.07 14:42:24
@TinmanHU: "Hogy kellett volna csinálniuk? Egyszerű:"

Ezt most gondold végig. Kijelentetted, hogy a világ egyik legnagyobb kreatív és tech iparágába egy új szereplő belépése egyszerű, majd egy mondatban leírtad hogy kell csinálni.

Hópihém, ennyire még te sem vagy különleges.
Különösebb csinnadratta nélkül érkezett el a századik nem Mini adásunk, amit külön nem terveztünk megünnepelni, mert ezt a száz adást vegyesen adták össze mindenféle retrós és kurrens témák, de még besztofok is, szóval csak annyiban emlékeztünk meg a jubileumról, hogy újra meghívtuk legelső…..
inframazsola 2019.02.05 23:42:52
@Void Bunkoid: Te troll vagy, vagy hülye?
Minden második poszthoz van cikk, a retro.land oldalon csak cikkek vannak.
inframazsola 2019.02.06 00:56:50
@Void Bunkoid: "meg-megállítgatott, majd a holapicsábaistartottunk, na jó kezdjük elölről-végül soha a büdös életben nem hallgatom végig podcasthallgatás."

Szóval ha jól értem, amit mondasz, azért melózzon más pluszban, mert te nem tudod kezelni a Podcast Addict appot.
inframazsola 2019.02.06 02:05:41
@Void Bunkoid:
"ám nem kezdek el személyeskedni és lehülyézni érte senkit. "
- "funkcionális analfabetizmus"
- Fornite-generáció, aki nem tud olvasni
"Itt a kapitány. Készüljenek fel becsapódásra!" (“This is the captain. Brace for impact”) Ennél veszélyesebb üzenete nem lehet a kapitánynak a személyzet felé; nem az utasok felé, hanem a személyzet felé, mert az ő dolguk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt meggyőződjenek arról, hogy az utasok…..
inframazsola 2019.01.23 19:38:29
@haXXXor: Kicsit off, de szerintem a poszt védelmére kelés baszott gáz dolog. Tényleg odáig jutott a haXXXor féle kommentelés, hogy milyen szarok a kommentek? Vagy csak nekem nincs idegzetem végigolvasni ebből még 2 mondatot sem? Kár, mert anno jól fikázta a posztokat...
Igen, mostanában sűrűbben voltak/vannak adások, és ezt köszönjétek I. Gyula pápának, aki időszámításunk szerint 350-ben be akart tartani az év végi pogány ünnepeknek, ezért elrendelte, hogy a Megváltó születésnapja december 25. legyen, hogy aztán az erről való megemlékezés összefonódjon ajándékozós…..
inframazsola 2018.12.26 20:26:00
@FF: @Macropus Rufus: @paráznabillegető: @GrenAbla: @enpera: @Viszlát és kösz a halakat:
A felületes embereké a jövő, tájékozódni fárasztó.

Ezek friss, magyar retro cikkek az IDDQD szerzőitől:
iddqd.blog.hu/tags/checkpoint_mini
Ezek is friss, magyar retro cikkek az IDDQD szerzőjétől:
retro.land

Akkor mostantól jöhetnek az értelmes hozzászólások...
inframazsola 2018.12.26 20:28:57
@A nép fia: @.DnP.:
Én mindenkinek köszönöm a támogatást, bármikor szívesen végiggörgetem a nevüket.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
inframazsola 2018.12.05 08:04:55
@AarPoe: okafogyott?
okafogyott, mint felesleges?
mert a hazai játékosok száma alapján nem ez jött volna?
felesleges az adás, mert a egy általad véletlenszerűen kiválasztott szempont szerint nem ez következett volna?

nem önkényes ez egy kicsit?
neked megígérte valaki, hogy minden a te gondolatmenetedet fogja követni?

legközelebb, ha a safe space-eden kívülre célzol egy üzenetet, rakd a betűket abc sorrendbe, több értelme lesz.
Régóta levelezünk mostani vendégünkkel, aki nagyon kedvesen válaszolgatott nekünk, de a személyes találkozót folyton halogattuk, ugyanis ő nem Magyarországon él. Végül úgy döntöttünk, távinterjút csinálunk, úgyhogy köszöntsétek szeretettel Nagymáthé Dénest, egyenesen Londonból (illetve…..
inframazsola 2018.08.13 11:57:26
@thief: Milyen lelkület kell ahhoz, hogy egy tehetséges, sikeres ember szemében lévő szálkát hetekig piszkáld?
inframazsola 2018.08.14 09:18:31
@thief: Köszönöm, ezzel választ is kaptam. ^^
A 100. és 150. adásunkat is hangosító Runyai Stúdió vezetője, Runyai Gábor podcastot is készít, és a legutóbbi adásba bennünket hívott meg vendégnek. Szó esett arról, hogyan vesszük fel a Checkpointot és milyen tanulságokat szűrtünk le így a negyedik évadot taposva, hogyan készülnek a cikkek a…..
IDDQD Checkpoint Mini #72: SOS 2018.05.16 22:01:30
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
inframazsola 2018.05.31 22:56:33
@sirarcheer: legkésőbb az évad elején mindenki számára kiderült, hogy a változó, kiszámíthatatlan jutalom könnyebben alakít ki függőséget. úgy tűnik, addiktológust vontak be, hogy a checkpointra jobban rákattanjunk.
majd amikor a híd alatt használt pendrive-ról lőjük be a checkpointot, talán megszólal a lelkiismeretük.
Folytatjuk gémersajtós lappiaci körképünket a Checkpointban: ugye korábban volt szó már a PC ZED-ről és a Gamestarról is, most kikerekítjük ezt a sztorit a PC-X-szel, hiszen ugye a Gamestar itthon a PC ZED és a PC-X fúziójából jött létre sajátosan magyaros módon. Nekem a három adásból ez volt a…..
inframazsola 2018.05.07 15:37:16
@kalbász: a karistolt logó nagyon állat. :)
inframazsola 2018.05.09 20:52:18
@kemi242: A 10 legjobb 1999 előtt megjelent, nem Tatooine-on játszódó S betűvel kezdődő játék listája?:)
IDDQD Checkpoint Mini #70: Wizball 2018.04.19 16:11:44
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Volt egy golyóm, amin Nicole Horne neve állt. Sőt, tízezer skulóm, annak a boszorkánynak a nevével. Neki csúcstechnikás biztonsági rendszere volt, zsoldoshadserege és annyi fegyvere, amennyivel el lehetett volna indítani a harmadik világháborút. Nem féltem. Ó, Max, senki nem tud olyan romantikus…..
inframazsola 2018.04.16 14:35:44
@VikMorroHun:
Nyelvrokonságot genetikai vizsgálattal bizonyítani vagy cáfolni pont akkora baromság mintha testsúlyt mérni IQ teszten. Természetesen semmi közük egymáshoz.

Nem vagyok nyelvész, nem foglalkoztam a témával aktívan, de ha téves is a finnugor nyelvrokonság elmélet, nem azért amit írsz.
Ugyanis nem hasonló szavak alapján állították fel az elméletet.

Az első 2 mondatodban 2-szer értelmezted félre azt amit a nyelvészek állítanak.

Ez felületesség vagy szándékos manipuláció?
inframazsola 2018.04.16 23:16:00
@AarPoe: mindenkinem ajánlom, hogy nézzen utána annak amit terjeszt. :)

nyest.hu/renhirek/jon-a-vonat

egy kis alaposság igazán fáj...
inframazsola 2018.04.17 14:36:11
@Bobby Newmark: tegnap még jó volt, ma már nem. de a Google Translator is megmondja: a vonat így van, a jön nem így van.
IDDQD Checkpoint Mini #64: Unreal 2018.02.04 23:37:10
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
inframazsola 2018.02.15 20:11:20
@taffer: az értelmező szótár szerint a zseni jelent lángelmét, Tim Sweeney lángelméjéről beszélni értelmes. Az értelmező szótár is hoz fel ilyen példamondatot.

Te nem ismered a szó egyik jelentését, tehát a szónak nem lehet ilyen jelentése?
Áruld már el, miért oktatsz ki másokat mielőtt meggyőződnél róla, hogy igazad van?
inframazsola 2018.04.16 16:11:40
@taffer:
Nem figyelsz. :P

Mondhatjuk, hogy ő volt volt a csapat zsenije (lángelméje).

Azt is mondhatjuk, hogy az ő lángelméjének sokat köszönhet a csapat.
Mivel a zseni és a lángelme szinonima, azt is mondhatjuk, hogy a zsenijének köszönthet sokat a a csapat.

Szerinted ez nem helyes, mert a zseni az mindenképpen egy személy.

Javaslom, szólj az Értelmező Kéziszótár szerkesztőinek, hogy írják át a definíciót és szedjék ki ezt a példamondatot:
"Zsenijét az egész világ elismeri."
IDDQD Checkpoint 4x07: A Dreamcast 2018.03.29 22:55:10
A Checkpoint nem titkolt célja, hogy a mindenki által ismert retróságok mellett bemutassa a hazai gémerkultúrába kevésbé beágyazott retróságokat is. Ennek szellemében nagyon érett már egy Dreamcast-adás, és mivel idén lesz 20 éves a Sega legendás utolsó konzolja, megragadtuk az alkalmat és HP-t,…..
Régen volt olyan adásunk, amiben egy fejlesztőcsapat történetét veséztük ki. Márciusban kettő ilyen is lesz, és a mostani adás az egyik: a Rare korszakait és évtizedeit beszéltük át, illetve az Ultimate Play The Game-ét. Hiszen a Spectrum-korszak egyik legsikeresebb fejlesztőcége, az Ultimate tagjai…..
inframazsola 2018.03.20 21:46:42
@deepest:
utólag primitívebb =/= primitív

majd drukkolok érettségin.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
inframazsola 2018.03.14 08:40:12
@thief: lakatlan szigeten biztos jó. vagy ha nem jön a checkpoint. vagy ha lakatlan szigeten nem jön a checkpoint.
IDDQD Checkpont 4x05: A Gamestar 2018.03.04 22:38:51
A PC ZED-adás után volt egy olyan felelőtlen ígéretünk, hogy lesznek még a magyar játéksajtó régi lapjaival foglalkozó adások. Nem is kellett sokáig várni a következőre, gyakorlatilag a múltkori sztorit folytatjuk, vagyis  a Gamestarról beszéltünk, ami ugye a PC ZED és a PC-X összeolvadásából…..
inframazsola 2018.03.05 18:12:17
@Bobby Newmark: "Hm, azért az eladhatatlanságban van valami. Én még hülye PC gíkként sem olvastam az újságot. Próbáltam beleolvasgatni, amikor nagy ritkán kezembe került, de valahogy nem érdekelt. "
Gondolom azt azért belátod, hogy sok ezer potenciális vevő között személyed nem kiemelt. Ha el tudták adni, eladható volt, ha nem, nem.

a.te.ervelesi.hibad.hu/anekdotikus-bizonyitas
inframazsola 2018.03.06 07:30:20
@GépBalta: @Kádas Péter: Bizony, bizony, a PC-X adásban muszáj lesz belemenni a Gamestar kezdeti történetébe is, hogy meglegyen a kb. teljes és folytonos történet.
Sokszor beszélünk a videojáték-ipar üzleti oldaláról, de fennállásunk három éve alatt egyetlen dedikált adást sem szenteltünk ennek. Na majd most, ugyanis egyik előző évados vendégünk, Vigh Attila bejelentkezett, hogy szívesen beszélne erről, mi pedig örömmel az arcába toltuk a mikrofont...
inframazsola 2018.02.21 20:18:44
@manson karcsi:
Ezen az adáson egész jól működött:
"Hello Attila Sziasztok Víg Attila előző év adunk első vendége volt és most újra meghívtuk nagy szeretettel miután bejelentkezett hogy mennyi hülyeséget beszélünk a wot közben meg a sasa is sok hülyeséget beszél persze vagy ő is bejelentkezett nem ő is dolgozott a magyar videójáték piacon azért van rálátása Milyen volt az hogy dolgozott az"

Itt megállt, nem tudom tud-e folyamatosan órákig működni. A warcraftos epizód viszont egész vicces lett:

"használtautó de lehet hogy na jól van méghozzá az 1 2 vol 2 mert valamikor egy külön De az is lehet hogy még nem mert én végigjátszom így nem inkább egy két évente újra játszol úgy értem hogy hogy az nekem egy még mindig az újra játszós listámon van azt nem érzem annyira lett volna ki a ba bele trójában 14 éves de komolyan meg amíg Vince Warcraft 4 Basszus addig a három"
inframazsola 2018.02.22 14:06:56
@defaultXEX: Youtube-on van az Otherside, ahol egy online újságíró és egy AAA-ból indie szférába nyergelt játékfejlesztő beszélgetnek.

Amikor éppen szól valamiről, akkor elsőrangú. Sajnos néha az újságró srácnak az az alapállása, hogy minden szar, mindenki hülye, és mindent úgy értelmez, hogy ezt támassza alá.
De amikor éppen nem, akkor nagyon informatív!
inframazsola 2018.02.23 19:36:58
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
A Commodore 64 végnapjai itthon elég mozgalmasak voltak, sok játékfejlesztő tette oda magát a kilencvenes évek elején pár emlékezetes játékkal - leginkább kalandjátékokkal. Bár ezek között gyakran említik A Gályát is, alkotója, Olessák Róbert kevésbé ismert itthon, mint mondjuk Rátkai István, pedig…..
inframazsola 2018.02.11 03:24:10
@alien: talán valaki tartozik neked valamivel? a többi ember létezésének célja hogy te kevésbé und az életed?
inframazsola 2018.02.12 19:11:21
@MongooseHUN: én azt bírnám, ha a fájlnévben lenne valami utalás a témára, néha összegyűlnek a részek a telómon és akkor nem tudom, hogy melyik melyik.