Adatok
türkiz
0 bejegyzést írt és 1071 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jezsuita bloggerek
Szolgálati közlemény: a blogolás és kommentelés hatása a lelki életre
2022.01.11 11:13:12
Pax et bonum!
Azoknak, akik újak itt, és akiket még érdekel, hadd mondjak valamit, amire a blogolással kapcsolatban jutottam.
Fura műfaj ez. Elsősorban talán azért, mert akkor kezd érdekessé válni, ha te magad is beszállsz a beszélgetésbe; viszont ebben áll a különös veszélye is: hogy tudniillik…..
Jezsuita bloggerek
A szeretet gyengesége, avagy a hitre való reflexió három szintje
2020.07.23 08:10:51
Nemrégiben néhány barátommal egy elhagyott remeteséget látogattunk meg Olaszországban. A szerzetesek ezen ősi lakhelye Abruzzóban, egy festői szépségű völgyben, egy hatalmas sziklafal tövében húzódott meg, amely egyszerre nyújtott védelmet az időjárás viszontagságai ellen és emlékeztetett arra, hogy…..
türkiz
2020.09.12 01:44:05
@cédrusliget: Elsőre mindig megigéz, amit és ahogyan írsz! Mióta találkoztam és találkozom a hozzászólásaiddal, azóta töröm azon a fejem, miért mégis, hogy mindig mosollyal zárom a gyönyörű soraidat. Nem tudom. Bizonyára egyszer majd rájövök. Addigis!
"Isten előbb mindig megerősít, mielőtt "gyógyítani, felismertetni" akar velem valamit, és ez kötelez arra, hogy másokkal is így tegyek."
Tényleg hajlamosak vagyunk ilyen nagy megállapításokra. Én is! A magunk szűk keresztmetszetéből egy-egy élmény, egy-egy tapasztalat hatására pillanatok alatt képessé leszünk akár a végtelent is leképezni. Mert, lássuk be! Hogy Isten mit tesz és milyen sorrendben épp kinél, abba aligha lehet betekintésünk, pláne nem hihetjük, hogy ez az Isten ilyen könnyen kiismerhető. Az ilyen jellegű, Istenre vonatkozó, általános kijelentéseink igazából rólunk szólnak, mint az is, hogy vajon "kötelez-e" bennünket bármire is vagy inkább meghív... valamiért jobban szeretem, ha Isten Isten marad.
Azaz, ha szabad bármit meghallani és nem meghallani, akkor miért is a hangokkal van a baj?
Megismétlem: "Isten előbb mindig megerősít, mielőtt "gyógyítani, felismertetni" akar velem valamit, és ez kötelez arra, hogy másokkal is így tegyek."
Az én tapasztalataimban olyan (is) van, hogy ugyanez az Isten épp gyengévé tesz, akár össze is tör, s csak utána gyógyít, meg olyan is, hogy évekig ismétli önmagát, mintha nem nagyon érdekelné, hogy én belül kész vagyok-e meghallani, befogadni vagy sem... :-)))
"Az "elakadás" a szemlélődésben az én értelmezésemben azt jelenti, hogy valami tudatosulásra vár, olyan rendezetlenség van a háttérben, amelynek felismerésére, meghaladására a Másik még nem képes." - Lehet, hogy én értek valamit félre! Nem tudom elképzelni, hogy időről időre ilyen (rendezetlenség) épp az Ő fényében ne legyen! De azt se, hogy ezeket a rendezetlenségeket idővel nem legyen képes bárki felismerni és tudatosítani. (Márha Istent nem zárja csak az imádság színterére, de beengedi az életébe is, a szürke mindennapjaiba, a találkozásaiba... ) Tévedek?
"Lehet ugyanis valaki nagyon közel az Istenhez, de a figyelme még önmagára irányul, így végzi a szolgálatát, a szemlélődését is." - Lehet???
Ezt egyáltalán nem tudtam értelmezni, de meglehet, hogy azért, mert valójában nem is tudom, mi az "szemlélődni". Az én felfogásomban, aki mind a szolgálatában, mind a szemlélődésben még csak önmagát képes látni és csodálni, az nem, hogy Isten szorosabb közelségét nem élvezi, de talán épp ezáltal kerül Tőle távolabb. Én nem tudom, hogy így van-e, de eddig így hittem.
"Isten előbb mindig megerősít, mielőtt "gyógyítani, felismertetni" akar velem valamit, és ez kötelez arra, hogy másokkal is így tegyek."
Tényleg hajlamosak vagyunk ilyen nagy megállapításokra. Én is! A magunk szűk keresztmetszetéből egy-egy élmény, egy-egy tapasztalat hatására pillanatok alatt képessé leszünk akár a végtelent is leképezni. Mert, lássuk be! Hogy Isten mit tesz és milyen sorrendben épp kinél, abba aligha lehet betekintésünk, pláne nem hihetjük, hogy ez az Isten ilyen könnyen kiismerhető. Az ilyen jellegű, Istenre vonatkozó, általános kijelentéseink igazából rólunk szólnak, mint az is, hogy vajon "kötelez-e" bennünket bármire is vagy inkább meghív... valamiért jobban szeretem, ha Isten Isten marad.
Azaz, ha szabad bármit meghallani és nem meghallani, akkor miért is a hangokkal van a baj?
Megismétlem: "Isten előbb mindig megerősít, mielőtt "gyógyítani, felismertetni" akar velem valamit, és ez kötelez arra, hogy másokkal is így tegyek."
Az én tapasztalataimban olyan (is) van, hogy ugyanez az Isten épp gyengévé tesz, akár össze is tör, s csak utána gyógyít, meg olyan is, hogy évekig ismétli önmagát, mintha nem nagyon érdekelné, hogy én belül kész vagyok-e meghallani, befogadni vagy sem... :-)))
"Az "elakadás" a szemlélődésben az én értelmezésemben azt jelenti, hogy valami tudatosulásra vár, olyan rendezetlenség van a háttérben, amelynek felismerésére, meghaladására a Másik még nem képes." - Lehet, hogy én értek valamit félre! Nem tudom elképzelni, hogy időről időre ilyen (rendezetlenség) épp az Ő fényében ne legyen! De azt se, hogy ezeket a rendezetlenségeket idővel nem legyen képes bárki felismerni és tudatosítani. (Márha Istent nem zárja csak az imádság színterére, de beengedi az életébe is, a szürke mindennapjaiba, a találkozásaiba... ) Tévedek?
"Lehet ugyanis valaki nagyon közel az Istenhez, de a figyelme még önmagára irányul, így végzi a szolgálatát, a szemlélődését is." - Lehet???
Ezt egyáltalán nem tudtam értelmezni, de meglehet, hogy azért, mert valójában nem is tudom, mi az "szemlélődni". Az én felfogásomban, aki mind a szolgálatában, mind a szemlélődésben még csak önmagát képes látni és csodálni, az nem, hogy Isten szorosabb közelségét nem élvezi, de talán épp ezáltal kerül Tőle távolabb. Én nem tudom, hogy így van-e, de eddig így hittem.
türkiz
2020.09.12 21:16:16
@cédrusliget: ;) Vettem! Minden nekem szóló részt és választ is! Köszönöm!
Töredelmesen bevallhatom, nagyon jól értettelek elsőre is (kértem is @Felicitasz: -t, késleltesse a válaszát, mert engem kivételesen most nem egy félreértés tisztázása ültetett ide tegnap éjjel, hanem a kíváncsiság).
Persze! Szinte minden kijelentésünk megcincálható, akár meg is kérdőjelezhető, igen, ebben a hozzászólásodban is találhatnék több olyanra, ami akár kérdéseket is vethetne fel bennem, de a legfőbb kérdés, miért, amikor sok olyanra is találok, amivel nem nehéz mélyen(!) azonosulnom.
A jelenlétedet kerestem itt az éjszaka csöndjében, mert néha jó volna valami békítő hang erre. Engem mindig megvisel Pacsy kiborulása, hisz őt is és Jabbokot is nagyon mélyen tisztelem. Két, remek ember!
Nem tudom, miben bíztam, amikor épp (még) nem tudok bízni a hangodban. :-) Sajnos, sok olyan tapasztalatom van, amikor ezeknek a tanításoknak, tézismondatoknak az okán/magyarázatán/felmentésén valaki kicsúszik a valóságból, elindul egy olyan úton, ami zsákutca (csak látszatra olyan, mint amire jószándékúan rálépett). Nem a mondataid igazságával van a baj! DE, ahogy írod is, ebben a körben (ahol az Isten és az Ego bezárul/összefonódik/...), ha tényleg mindannyian csak "kívülállók" lehetünk, hol vagy kinél lehet a felelősség, ha baj van? Tanítunk valamiről, meghívunk valakiket és ha valamit félreértelmeznek, ha közben rossz irány felé fordulnak, nem szólunk, mert nincs jogunk beavatkozni mások legbelső, legintimebb valóságába? Ez keresztényi? Ez felelős? Miért?
Mert Isten garancia! Jelen esetben a másik fél (az Én) teszi ki az egészet, vagyis Isten aligha lehet garancia, és az a "figyelem", ami "a valóság létrehozásának eszköze", hát, hogy is mondjam, több mint átírhatja velem azt a bizonyos valóságot. Mert ha valamit kizárok, attól az még nagyon is létezik! Hú, hogy megint mit indíthat el egy egyszerű, szépen hangzó mondat, bele sem akarok most gondolni... (…)
Azzal is egyet tudok érteni, hogy "belső-szellemi valónk" állapota a perdöntő", de ha kilépve a világba nem nyújtom oda ezt az állapotomat UGYANANNAK AZ ISTENNEK, hogy formálja, alakítsa, akkor önmagammal élem és nem a Szentháromsággal a magam belső-szellemi valóságát, és tényleg csak önmagunkhoz fogunk napunk végén újra és újra visszatérni. (A fejlődésünket legföljebb mi irányítjuk, de aligha az Isten.) (…)
Bocsánatot kérek, ha netalán úgy érezted, hogy "kiértékelem egy (transzcendens/?) tapasztalatodat", ilyentől a hideg is kiráz. De elismerem, lehet, hogy így tűnt, igazából a nagy tanítások ellen emeltem volna fel a hangomat. Egy pillanatig sem vontam kétségbe a helyét és hitelét, annak a megtapasztalásodnak, felismerésednek, amivel találkoztál, amivel sokszor én is (bár én -ahogy írtam is- nem "mindig" csak ezzel).
Ezek szerint Te szoktad kiértékelni mások ezen megtapasztalásait? Meg szabad kérdezni, miért?
Töredelmesen bevallhatom, nagyon jól értettelek elsőre is (kértem is @Felicitasz: -t, késleltesse a válaszát, mert engem kivételesen most nem egy félreértés tisztázása ültetett ide tegnap éjjel, hanem a kíváncsiság).
Persze! Szinte minden kijelentésünk megcincálható, akár meg is kérdőjelezhető, igen, ebben a hozzászólásodban is találhatnék több olyanra, ami akár kérdéseket is vethetne fel bennem, de a legfőbb kérdés, miért, amikor sok olyanra is találok, amivel nem nehéz mélyen(!) azonosulnom.
A jelenlétedet kerestem itt az éjszaka csöndjében, mert néha jó volna valami békítő hang erre. Engem mindig megvisel Pacsy kiborulása, hisz őt is és Jabbokot is nagyon mélyen tisztelem. Két, remek ember!
Nem tudom, miben bíztam, amikor épp (még) nem tudok bízni a hangodban. :-) Sajnos, sok olyan tapasztalatom van, amikor ezeknek a tanításoknak, tézismondatoknak az okán/magyarázatán/felmentésén valaki kicsúszik a valóságból, elindul egy olyan úton, ami zsákutca (csak látszatra olyan, mint amire jószándékúan rálépett). Nem a mondataid igazságával van a baj! DE, ahogy írod is, ebben a körben (ahol az Isten és az Ego bezárul/összefonódik/...), ha tényleg mindannyian csak "kívülállók" lehetünk, hol vagy kinél lehet a felelősség, ha baj van? Tanítunk valamiről, meghívunk valakiket és ha valamit félreértelmeznek, ha közben rossz irány felé fordulnak, nem szólunk, mert nincs jogunk beavatkozni mások legbelső, legintimebb valóságába? Ez keresztényi? Ez felelős? Miért?
Mert Isten garancia! Jelen esetben a másik fél (az Én) teszi ki az egészet, vagyis Isten aligha lehet garancia, és az a "figyelem", ami "a valóság létrehozásának eszköze", hát, hogy is mondjam, több mint átírhatja velem azt a bizonyos valóságot. Mert ha valamit kizárok, attól az még nagyon is létezik! Hú, hogy megint mit indíthat el egy egyszerű, szépen hangzó mondat, bele sem akarok most gondolni... (…)
Azzal is egyet tudok érteni, hogy "belső-szellemi valónk" állapota a perdöntő", de ha kilépve a világba nem nyújtom oda ezt az állapotomat UGYANANNAK AZ ISTENNEK, hogy formálja, alakítsa, akkor önmagammal élem és nem a Szentháromsággal a magam belső-szellemi valóságát, és tényleg csak önmagunkhoz fogunk napunk végén újra és újra visszatérni. (A fejlődésünket legföljebb mi irányítjuk, de aligha az Isten.) (…)
Bocsánatot kérek, ha netalán úgy érezted, hogy "kiértékelem egy (transzcendens/?) tapasztalatodat", ilyentől a hideg is kiráz. De elismerem, lehet, hogy így tűnt, igazából a nagy tanítások ellen emeltem volna fel a hangomat. Egy pillanatig sem vontam kétségbe a helyét és hitelét, annak a megtapasztalásodnak, felismerésednek, amivel találkoztál, amivel sokszor én is (bár én -ahogy írtam is- nem "mindig" csak ezzel).
Ezek szerint Te szoktad kiértékelni mások ezen megtapasztalásait? Meg szabad kérdezni, miért?
türkiz
2021.01.22 13:08:21
@cédrusliget: Nagy ölelésem! Mindenkinek!
Az embernek ahhoz, hogy kedve legyen egy jó beszélgetéshez legalább két dolog szükségeltetik: jó téma és olyan beszélgető társ, aki nyitott, őszinte, figyel a másikra és tud mit kezdeni azzal, hogy sokan sokfélék vagyunk. Ezzel, azt hiszem, mindenki egyet is értene itt is. A jezsublog halálát én abban látom, hogy egyszerűen kevés olyan jezsuita van, mint Pacsy, aki élővé tudta tenni ezt a fórumot. Mind a témaválasztásai, mind az indító beszélgetései voltak annyira kedvcsinálóak, bátorítóak, sokszor provokatívak, hogy az embernek kedve legyen hozzászólni, kedve legyen odafigyelni, kedve legyen együttgondolkodni másokkal. Pacsy nélkül, vagyis egy ilyen "megszólító ember" nélkül, üres a felület. Az ember számtalan más fórumon is jut elég információhoz, jó vagy kevésbé jó írásokhoz. Itt többnyire olyan jezsuiták vannak, akik csak azt vállalják, hogy írnak. Lefordítom: odadobnak egy írást, beszélgessetek, egyetlen egy kommentet sem olvasnak. Ez azért messze nem ugyanaz!
Visszatérve Pacsy páratlan adottságaihoz! Általában az ő személye tartotta életben a nagy beszélgetéseket és a nagy akivitás is valamilyen formában sok esetben hozzá volt köthető... még akkor is, ha hetekre, hónapokra eltűnt... ha elindított valamit, az futott...
De! Megértem, hogy visszahúzódott! És ennek aligha Jabbok az oka! Egy ilyen beszélgetéshez minden eddig felvillantott értéke, gazdagsága, rátermettsége kevéssé lehet akkor, ha nem tudja hordozni, kezelni a beszélgetéseket, a véleménykülönbségek a szokottnál is érzékenyebben érintik. Én azt láttam, Pacsy (mint nagyon sokan mások) ezt nem tudja jól kezelni magában. Más véleményen lenni, kritikát alkotni egy témában, az nála sok esetben, indokolatlanul rosszul kódolódott, mindig úgy élte meg, hogy ez az ő személyét éri, sérti és bántja. Persze ha így élte meg, akkor az ő szempontjából igaza volt a kiborulásainak, de attól a valóság és az igazság mégis az volt, szinte minden esetben, hogy nem történt meg az, amit ő megélt bennük. Sem bántás, sem személyeskedés...
Magam részéről ezért fordultam ki innét! Értelmetlennek láttam ennek a két (nekem messzemenően) páratlan, értékes embernek a feszültségeit, mint amilyen Pacsy és Jabbok nekem. Elfáradtam abban, hogy nincs feloldása...
Az embernek ahhoz, hogy kedve legyen egy jó beszélgetéshez legalább két dolog szükségeltetik: jó téma és olyan beszélgető társ, aki nyitott, őszinte, figyel a másikra és tud mit kezdeni azzal, hogy sokan sokfélék vagyunk. Ezzel, azt hiszem, mindenki egyet is értene itt is. A jezsublog halálát én abban látom, hogy egyszerűen kevés olyan jezsuita van, mint Pacsy, aki élővé tudta tenni ezt a fórumot. Mind a témaválasztásai, mind az indító beszélgetései voltak annyira kedvcsinálóak, bátorítóak, sokszor provokatívak, hogy az embernek kedve legyen hozzászólni, kedve legyen odafigyelni, kedve legyen együttgondolkodni másokkal. Pacsy nélkül, vagyis egy ilyen "megszólító ember" nélkül, üres a felület. Az ember számtalan más fórumon is jut elég információhoz, jó vagy kevésbé jó írásokhoz. Itt többnyire olyan jezsuiták vannak, akik csak azt vállalják, hogy írnak. Lefordítom: odadobnak egy írást, beszélgessetek, egyetlen egy kommentet sem olvasnak. Ez azért messze nem ugyanaz!
Visszatérve Pacsy páratlan adottságaihoz! Általában az ő személye tartotta életben a nagy beszélgetéseket és a nagy akivitás is valamilyen formában sok esetben hozzá volt köthető... még akkor is, ha hetekre, hónapokra eltűnt... ha elindított valamit, az futott...
De! Megértem, hogy visszahúzódott! És ennek aligha Jabbok az oka! Egy ilyen beszélgetéshez minden eddig felvillantott értéke, gazdagsága, rátermettsége kevéssé lehet akkor, ha nem tudja hordozni, kezelni a beszélgetéseket, a véleménykülönbségek a szokottnál is érzékenyebben érintik. Én azt láttam, Pacsy (mint nagyon sokan mások) ezt nem tudja jól kezelni magában. Más véleményen lenni, kritikát alkotni egy témában, az nála sok esetben, indokolatlanul rosszul kódolódott, mindig úgy élte meg, hogy ez az ő személyét éri, sérti és bántja. Persze ha így élte meg, akkor az ő szempontjából igaza volt a kiborulásainak, de attól a valóság és az igazság mégis az volt, szinte minden esetben, hogy nem történt meg az, amit ő megélt bennük. Sem bántás, sem személyeskedés...
Magam részéről ezért fordultam ki innét! Értelmetlennek láttam ennek a két (nekem messzemenően) páratlan, értékes embernek a feszültségeit, mint amilyen Pacsy és Jabbok nekem. Elfáradtam abban, hogy nincs feloldása...
A felmérések szerint az internethasználók naponta átlagosan 70 percet töltenek a YouTube-on. Ez ugyebár több mint egy óra – ami óriási szám! Különösen ha figyelembe vesszük, hogy ez az idő általában haszontalan rövidfilmek nézegetésével telik. No, persze, nem azt akarom mondani, hogy csak „hasznos”…..
türkiz
2020.02.27 00:56:55
@Déli pályaudvar: "Jézus szereti Jean Vaniert, a bűnöst! Én is szeretem a bűnös Jean Vaniert! (mosolygó szmájli)" (Laci atya oldala)
- Képzeld! A kommentem végét letörölték! Korábban ilyen azért nemigen fordulhatott elő...
Te jól vagy? Jó ezen a régi, megkopott, öreg felületen köszönteni Téged... :-)
- Képzeld! A kommentem végét letörölték! Korábban ilyen azért nemigen fordulhatott elő...
Te jól vagy? Jó ezen a régi, megkopott, öreg felületen köszönteni Téged... :-)
türkiz
2020.02.28 21:47:52
@Déli pályaudvar: Megkaptam, köszönöm, ahogy remélem, a válaszom is átment. :-)
Próbálom a jót keresni abban a szörnyűségben, amit a Sajgó írt és általa gerjesztett. Arra jutottam, hogy a kommenteket átrágva, már ha bírjuk gyomorral (mert én pl.egy percet sem tudtam aludni utána), az emberek kihangosított gondolataihoz juthatunk... ezekhez egyébként nem jutnánk ilyen könnyen. Akár meg is becsülhetnénk!
Így, azaz látva mit gondolnak az emberek, megállapító, annak a Bírónak, akiről @jabbok: ír, ugyancsak juttatunk feladatot! Hogy kiből és mit hoz elő egy ilyen eset, láss mindjárt egy odatévedt katolikus papot... mit is mondhatnék: beleborzongok...
De a mi oldalunk: az Élet, kedves Déli pályaudvar!
Fel kell állni, és menni előre! Tisztán! Ítéletmentesen... Jabbok idemásolt soraiért, az objektivitásért megoszthatatlanul hálás vagyok!
Kedves @pacsy: szerintem ebből a sorozatból nyugodtan emelhetsz még ide! Annyira toxikus, ami van!
Legalább itt adjunk egymás számára némi levegőt!
Próbálom a jót keresni abban a szörnyűségben, amit a Sajgó írt és általa gerjesztett. Arra jutottam, hogy a kommenteket átrágva, már ha bírjuk gyomorral (mert én pl.egy percet sem tudtam aludni utána), az emberek kihangosított gondolataihoz juthatunk... ezekhez egyébként nem jutnánk ilyen könnyen. Akár meg is becsülhetnénk!
Így, azaz látva mit gondolnak az emberek, megállapító, annak a Bírónak, akiről @jabbok: ír, ugyancsak juttatunk feladatot! Hogy kiből és mit hoz elő egy ilyen eset, láss mindjárt egy odatévedt katolikus papot... mit is mondhatnék: beleborzongok...
De a mi oldalunk: az Élet, kedves Déli pályaudvar!
Fel kell állni, és menni előre! Tisztán! Ítéletmentesen... Jabbok idemásolt soraiért, az objektivitásért megoszthatatlanul hálás vagyok!
Kedves @pacsy: szerintem ebből a sorozatból nyugodtan emelhetsz még ide! Annyira toxikus, ami van!
Legalább itt adjunk egymás számára némi levegőt!
türkiz
2020.02.29 00:25:50
@glasshutte: ...és nem kérdés, hogy egyetértünk! ;-)
Remélem, nem hangzik szentimentálisan, és nem is vétkes elbizakodottság, ha azt mondom: úgy érzem, engem Isten már anyám méhében kiválasztott, hogy papjává tegyen. Persze azért elég kacskaringós út vezetett eddig a belső világosságból fakadó felismerésig. Három rövid mozzanatot szeretnék elmesélni,…..
Hosszú évek munkájába telt, míg testemmel meghitt kapcsolatot alakíthattam ki. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk életében fontos szerepet játszik a testünkkel való viszony (ami olykor iszonnyá is válhat). Reggel például, amikor a tükörbe nézünk, vagy amikor munka után fáradtan főznünk kell,…..
türkiz
2019.03.27 12:50:26
@khamul: Nagyon-nagyon fog hiányozni!!! Nélküle itt semmi nem lehet ugyanaz, mint volt vele...
Matthaios közöttünk kincs volt, igazgyöngy (...)
Mély a szomorúságom... :-(((
Ő ölelje karjai közé!
Köszönöm, hogy gondoltál ránk, Khamul!
Matthaios közöttünk kincs volt, igazgyöngy (...)
Mély a szomorúságom... :-(((
Ő ölelje karjai közé!
Köszönöm, hogy gondoltál ránk, Khamul!
Jezsuita bloggerek
Március 8-ika egy vietnámi jezsuita szemével: örök nőnap az Édenkertben
2019.03.08 07:00:00
A Jézus Társasága magyarországi provinciájában két ifjú vietnámi rendtag is él. Az alábbi blogbejegyzés szerzője, Phamdinh Ngoc József a Sodrás utcai közösség tagja. Írása a legkevésbé sem teológiai fejtegetés, sokkal inkább a távol-keleti képes beszédet idéző jámbor…..
türkiz
2019.03.21 21:51:30
@Déli pályaudvar: ...és én is!
Jezsuita bloggerek
Nullkilométer, avagy hogyan tanít az életre egy díjnyertes természetfotó?
2019.02.12 08:06:00
Sokan hatalmas áldozatokat vállalnak, pénzt, időt és fáradságot nem kímélve messzi utazásokra vállalkoznak, hogy méltó pályamunkával, kiváló fotókkal jelentkezhessenek a National Geographic fotópályázatain. A nagy presztízsű folyóiratba valóban csak a legjobb felvételek…..
Jezsuita bloggerek
Fáber Péter: egy jezsuita szent útja a melankóliából a belső szabadságba
2019.01.18 08:10:00
Amikor a szentekre gondolunk, általában összeszorul a gyomrunk, mert annyira megközelíthetetlennek tűnnek: olyan barokkosan tökéletesek és makulátlanok. Nem szabad hozzájuk érni! Kevésbé életszerű az a kép, amit elénk tárnak, ezért csak távolról csodáljuk őket, anélkül, hogy mélyebb kapcsolatot…..
türkiz
2019.01.19 13:29:06
Alább a magyar jezsuita Jálics Ferenc egyik írását adjuk közre. A világ egyik ma élő legjelentősebb lelki tanítója, több mint húszezer embernek adott személyesen kísért lelkigyakorlatot. Írása az imaélet fejlődéséről szól, ezt a jelenséget az egyház szemlélődő imahagyományának folyamába állítja..
türkiz
2019.01.09 09:35:27
@Déli pályaudvar:
Hogy milyen a világ és benne mikor milyen tendenciák nyernek teret, hol milyen elhajlás, elcsúszás leplezhető le, azt mindig jó követni, azaz jó tisztában lenni vele, hol élünk és miben. Még akkor is, ha valljuk be, könnyebb megítélni valami olyat, ami -látszólag- kívül van rajtunk... én, befelé fordulva, azt látom, sőt, beismerem: A megtérésemet ugyan annak köszönhetem, hogy felismertem, Neki "köze van az igazsághoz", (ha valakinek: Neki(!)), de azt, hogy pár évtized után még itt vagyok és hiszek Benne, azt már nem csupán az Igazság felismerése adja a számomra, sokkal inkább az isteni Irgalmasság megtapasztalása. (Ezen a ponton pedig nem vagyok biztos abban, hogy minden esetben a bűntudat alóli felszabadulás lenne bizonyos kérdések háttérbe kerülésének oka. Pl. az üdvösség kérdése tételesen az én életemben már jóideje nem élvez prioritást. Ha nem nyernék "jutalmat" is szeretném, és hinnék abban, Aki Ő! )
Hogy milyen a világ és benne mikor milyen tendenciák nyernek teret, hol milyen elhajlás, elcsúszás leplezhető le, azt mindig jó követni, azaz jó tisztában lenni vele, hol élünk és miben. Még akkor is, ha valljuk be, könnyebb megítélni valami olyat, ami -látszólag- kívül van rajtunk... én, befelé fordulva, azt látom, sőt, beismerem: A megtérésemet ugyan annak köszönhetem, hogy felismertem, Neki "köze van az igazsághoz", (ha valakinek: Neki(!)), de azt, hogy pár évtized után még itt vagyok és hiszek Benne, azt már nem csupán az Igazság felismerése adja a számomra, sokkal inkább az isteni Irgalmasság megtapasztalása. (Ezen a ponton pedig nem vagyok biztos abban, hogy minden esetben a bűntudat alóli felszabadulás lenne bizonyos kérdések háttérbe kerülésének oka. Pl. az üdvösség kérdése tételesen az én életemben már jóideje nem élvez prioritást. Ha nem nyernék "jutalmat" is szeretném, és hinnék abban, Aki Ő! )
türkiz
2019.01.09 22:21:52
@jabbok: Hm!
Valóban! Így is van, meg nem is!
Évtizedekig égtem ezekben a lángoló kérdésekben, amit Nálad senki nem tudott volna jobban megragadni, mert úgy van: "az én" "saját és mások által belém begyűjtött", "fájó", "kibírhatatlanul és elviselhetetlenül vonzó" kérdéseimben...
Egy nap azonban arra ébredtem, hogy Odaát (éppen Odaát!) ezeknek a kérdéseknek nem lesz semmi jelentősége. Ha én egyszer meghalok, és ott lehetek majd Vele... el nem tudom képzelni, hogy mással is foglalkozzak, más is foglalkoztasson azon kívül, hogy közvetlen közelről szemlélhetem Őt? Őszintén! Fog engem érdekelni ott bármi vagy bárki más? Ami ma olyan életbevágó, sokszor zsigeri, ott nemigen hiszem, hogy az lesz majd... És igen, tévedhetek is, mert egyáltalán nem biztos, hogy így van. Erről az egyszeri felismerésről, megtapasztalásról (mely szinte átírt bennem mindent) még nem beszéltem senkivel, de az bizonyos, hogy azóta a megválaszolatlan kérdéseim egész jól elférnek bennem, és valamiképp elhordozhatókká is váltak...
Ami ugyanakkor nem oldja fel azt a tényt, hogy EGÉSZEN MÉLYRŐL ÉRTELEK, ÉS MINDENBEN OTT VAGYOK ÉS ÚGY VAGYOK OTT, mint ahogyan írsz! (...)
Sőt! Ezek mellett még olyanokban is tudok szívből reménykedni, hogy az a bizonyos izraelita honfoglalás sem marad rejtve Rózsa Huba előtt, ha egyszer eljön az ideje :-)))))
Jabbok! Leírhatatlanul szeretem Pilinszkyt, és tudod, mindaz, amit és ahogyan ideemeltél még szebb attól, hogy valami egészen mélyről értesz engem és értelek Téged. Olyan jó ez! Köszönöm!
Valóban! Így is van, meg nem is!
Évtizedekig égtem ezekben a lángoló kérdésekben, amit Nálad senki nem tudott volna jobban megragadni, mert úgy van: "az én" "saját és mások által belém begyűjtött", "fájó", "kibírhatatlanul és elviselhetetlenül vonzó" kérdéseimben...
Egy nap azonban arra ébredtem, hogy Odaát (éppen Odaát!) ezeknek a kérdéseknek nem lesz semmi jelentősége. Ha én egyszer meghalok, és ott lehetek majd Vele... el nem tudom képzelni, hogy mással is foglalkozzak, más is foglalkoztasson azon kívül, hogy közvetlen közelről szemlélhetem Őt? Őszintén! Fog engem érdekelni ott bármi vagy bárki más? Ami ma olyan életbevágó, sokszor zsigeri, ott nemigen hiszem, hogy az lesz majd... És igen, tévedhetek is, mert egyáltalán nem biztos, hogy így van. Erről az egyszeri felismerésről, megtapasztalásról (mely szinte átírt bennem mindent) még nem beszéltem senkivel, de az bizonyos, hogy azóta a megválaszolatlan kérdéseim egész jól elférnek bennem, és valamiképp elhordozhatókká is váltak...
Ami ugyanakkor nem oldja fel azt a tényt, hogy EGÉSZEN MÉLYRŐL ÉRTELEK, ÉS MINDENBEN OTT VAGYOK ÉS ÚGY VAGYOK OTT, mint ahogyan írsz! (...)
Sőt! Ezek mellett még olyanokban is tudok szívből reménykedni, hogy az a bizonyos izraelita honfoglalás sem marad rejtve Rózsa Huba előtt, ha egyszer eljön az ideje :-)))))
Jabbok! Leírhatatlanul szeretem Pilinszkyt, és tudod, mindaz, amit és ahogyan ideemeltél még szebb attól, hogy valami egészen mélyről értesz engem és értelek Téged. Olyan jó ez! Köszönöm!
türkiz
2019.01.09 22:37:33
Isten? Meglepő feltételezés… Hiszek én egyáltalán Istenben? Nem is tudom… Vagy lehet, hogy az istenhitem inkább már csak a nagyszüleim korába visszanyúló nosztalgikus képekben él? De hát ez is már csak a múlt… Üdvözlök mindenkit a 21. században, emberiségünk legújabb…..
A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus első előkészítő éve az Eucharisztia személyes dimenzióját hangsúlyozta mint keresztény életünk forrását. A mostani, második előkészítő év témája az „Eucharisztia az Egyház életének forrása”, azaz idén az Eucharisztia közösségi dimenziója áll a…..
..
türkiz
2018.09.30 19:13:41
@puccini:
Amit Te riogatásnak, fenyegetésnek értelmeztél, az csak egy utalás volt egy régi, csontig hatoló beszélgetésünkre (M), ami még csak nem is vita volt. Emlékszem rá, hogy a legmélyebb szenvedéseimből próbáltam dadogva valamit felszínre hozni akkoriban, de be sem fejezhettem a mondataimat, olyan szavakat kaptam, hogy jobbnak láttam, ha csendben, nagy félelmekkel a szívemben távozom. Csak én tudom, milyen keményen értek azok a bizonyos szavak, és azt is csak én tudom, mennyire összetörtem alattuk...
DE! Matthaiost ennek ellenére és azóta is őszintén tisztelem, szeretem, sőt, kifejezetten értékelem őt! Nem kicsit! Tudok tőle tanulni, vele élni itt és már remekül megtanultam olykor túlélni is a szavait, ha szükséges... őt így ismertem meg és így fogadtam el is... nekem nincs miért bántanom őt. De Neked mi okod lett most bántani a jezsuitákat? Ezt, megvallom, őszintén fájlalom! (Azt külön, hogy ha valami félreértés okán is és csak közvetetten is, de mégis közöm lett hozzá. Rosszul érint!)
Jabbok meg egyértelműen nem értette félre, amin -szerintem- nincs mit félreérteni! Sőt! Megvallom, megleptél azzal, hogy ezt az utalásomat így értelmezted. Ez tényleg félreérthető volt, @jabbok: vagy csak a két tábor harcába csöppentem gyanútlanul? Ez a háború még mindig tart?
"Azért az sem mindegy, hogy egy ilyen teológiát ki fogalmaz meg és milyen kontextusban." - Nagyon nem mindegy! Türkiz kontra Jabbok ;)
Amit Te riogatásnak, fenyegetésnek értelmeztél, az csak egy utalás volt egy régi, csontig hatoló beszélgetésünkre (M), ami még csak nem is vita volt. Emlékszem rá, hogy a legmélyebb szenvedéseimből próbáltam dadogva valamit felszínre hozni akkoriban, de be sem fejezhettem a mondataimat, olyan szavakat kaptam, hogy jobbnak láttam, ha csendben, nagy félelmekkel a szívemben távozom. Csak én tudom, milyen keményen értek azok a bizonyos szavak, és azt is csak én tudom, mennyire összetörtem alattuk...
DE! Matthaiost ennek ellenére és azóta is őszintén tisztelem, szeretem, sőt, kifejezetten értékelem őt! Nem kicsit! Tudok tőle tanulni, vele élni itt és már remekül megtanultam olykor túlélni is a szavait, ha szükséges... őt így ismertem meg és így fogadtam el is... nekem nincs miért bántanom őt. De Neked mi okod lett most bántani a jezsuitákat? Ezt, megvallom, őszintén fájlalom! (Azt külön, hogy ha valami félreértés okán is és csak közvetetten is, de mégis közöm lett hozzá. Rosszul érint!)
Jabbok meg egyértelműen nem értette félre, amin -szerintem- nincs mit félreérteni! Sőt! Megvallom, megleptél azzal, hogy ezt az utalásomat így értelmezted. Ez tényleg félreérthető volt, @jabbok: vagy csak a két tábor harcába csöppentem gyanútlanul? Ez a háború még mindig tart?
"Azért az sem mindegy, hogy egy ilyen teológiát ki fogalmaz meg és milyen kontextusban." - Nagyon nem mindegy! Türkiz kontra Jabbok ;)
türkiz
2018.10.02 12:52:08
@jabbok: "Szeretni egészen mást jelent. Eléggé kivetkőzni magamból ahhoz, hogy szívem a másik szívének ritmusára tudjon dobogni, hogy az ő szenvedése az enyém legyen." (Jean Vanier)
(off)A lényeg ugyanis a szívünk tengelyében van. Nem rakható ki senki és semmi zászlajára. Abban a szeretetben hiszek, amit csak Ő ismer, amit Ő lobbant lángra, mert abban a szeretetben azzal találkozom, ami a Másik legmélyebb valósága. Ebben a szeretetben semmi nem az enyém. Az érzéseim sem. Minden kegyelem, részesedés abban, ahogyan Isten szeretni tud. Őt, téged, engem...
(off)A lényeg ugyanis a szívünk tengelyében van. Nem rakható ki senki és semmi zászlajára. Abban a szeretetben hiszek, amit csak Ő ismer, amit Ő lobbant lángra, mert abban a szeretetben azzal találkozom, ami a Másik legmélyebb valósága. Ebben a szeretetben semmi nem az enyém. Az érzéseim sem. Minden kegyelem, részesedés abban, ahogyan Isten szeretni tud. Őt, téged, engem...
türkiz
2018.10.22 11:23:48
@pacsy:
"Prohászka Ottokár Az élő vizek forrása című könyvében így beszél az „Amor Santus”-ról, a szent szerelemről (vö. még Szabó Ferenc írása Prohászka eucharisztikus lelkiségéről): „Szeretni nem annyit jelent, mint gondolkozni s tudni – nem annyit jelent, mint eszmékkel s fogalmakkal bíbelődni, hanem annyit, mint valakibe szívvel–lélekkel elmerülni, lelkén át nézni, szívén át érezni, vele együtt lenni, s vele egynek lenni” " - Korizolitól szeretettel!
"Prohászka Ottokár Az élő vizek forrása című könyvében így beszél az „Amor Santus”-ról, a szent szerelemről (vö. még Szabó Ferenc írása Prohászka eucharisztikus lelkiségéről): „Szeretni nem annyit jelent, mint gondolkozni s tudni – nem annyit jelent, mint eszmékkel s fogalmakkal bíbelődni, hanem annyit, mint valakibe szívvel–lélekkel elmerülni, lelkén át nézni, szívén át érezni, vele együtt lenni, s vele egynek lenni” " - Korizolitól szeretettel!
Jezsuita bloggerek
Megismerni Őt a szentáldozásban – a jezsuiták és az Eucharisztia
2018.09.20 16:40:59
Augusztus elején Esztergomban Szent Ignác-napi búcsún prédikáltam a vízivárosi templomban rendalapítónk és az Eucharisztia kapcsolatáról. Ebből nőtt ki ez a bejegyzés, amiben a jezsuiták és az Eucharisztia kapcsolatát szeretném körbejárni. Miképp van jelen az eucharisztikus lelkiség a rendalapító…..
türkiz
2018.09.26 10:32:21
@sollertia:Vigasztalóak voltak a soraid, jó, hogy nem vagyok egyedül, a második bekezdésben azonban elakadtam.
"Krisztus vére által, van a töredelemnek és a szeretetnek olyan foka, ami nemcsak a bűnt rombolja le, hanem a büntetést is." - ezt megvallom, nehezen értelmezem. Akár az Atya, akár az Atya iránt érzett szeretetünkről legyen is szó, s az legyen bármilyen hőfokú, a bűnt és a velejáró büntetést nem törli el. Azt írod, "valahogyan a múltra is kihatással van". Az egyedül a megbocsátás lehet. De valójában az sincs semmi kihatással a múltra, legföljebb annak megélésére, érzelmeinkre, ezáltal a kapcsolatainkra.
"Krisztus vére által, van a töredelemnek és a szeretetnek olyan foka, ami nemcsak a bűnt rombolja le, hanem a büntetést is." - ezt megvallom, nehezen értelmezem. Akár az Atya, akár az Atya iránt érzett szeretetünkről legyen is szó, s az legyen bármilyen hőfokú, a bűnt és a velejáró büntetést nem törli el. Azt írod, "valahogyan a múltra is kihatással van". Az egyedül a megbocsátás lehet. De valójában az sincs semmi kihatással a múltra, legföljebb annak megélésére, érzelmeinkre, ezáltal a kapcsolatainkra.
türkiz
2018.09.26 11:25:19
@Pandit: Nem javít ki! ;) addig biztos nem, amíg ez a "zavar" összeköt bennünket és nem elválaszt...
türkiz
2018.09.29 14:21:21
@jabbok: Üdítő volt erre a kommentedre ébredni reggel... csak most jutottam ide, hogy ezt elmondjam! Sok erőt kaptam ma Tőled! ;-)
Jezsuita bloggerek
A kozmopolitizmusé a jövő? Megjegyzések a világ amerikanizálódásának tételéhez
2018.08.31 17:09:19
„A keresztények tehát legyenek rajta, hogy a kultúrának korunkra jellemző megnyilatkozásait és tömegmozgalmait emberies és keresztény szellem hassa át” (GS 61).
Milyen világ vár ránk? Vajon egy hegemón amerikai világkultúra kialakulásával kell számolnunk, vagy kicsiny elszigetelt kulturális…..
türkiz
2018.09.26 11:59:19
Jezsuita bloggerek
Kik akarják megbuktatni a pápát? Adalékok a Viganò-dossziéhoz
2018.09.10 21:33:00
„A Viganò mögötti hatalmak elsősorban megbuktatni akarják Ferenc pápát” – Sputnik Italia. Andrea Tornielli, a Vatican Insider szerzője 2018. szeptember 2-án interjút adott Marina Tantushvan újságírónőnek a Viganò-ügyről, amely továbbgyűrűzik a nemzetközi médiában. Tornielli egyik kommentárját már…..
türkiz
2018.09.11 09:52:30
@türkiz: (állást foglalnom) :O
türkiz
2018.09.11 12:17:09
@Pandit: Éppen, hogy nincs minden rendben...
Hiszem, hogy 1. nem szorul védelemre sem egy pápai, sem egy bíborosi hivatal, védelmező kör, apparátus 2. saját szimpátiám, egyéni irányultságom (legyen ultrakonzervatív vagy progresszív) aligha jelenthet elégséges alapot ahhoz, hogy egy ettől (látszólag!) független történést megítéljek.
Nem ez alapján kellene véleményt alkotnom! De szinte mindenki ezt teszi! Ezen a felületen is!
Pl. azt írja LB Viganóról "hosszas megkülönböztetés után..." - Kérdem én, honnan tudja ezt? mert ezt szerintem csak a legközvetlenebb munkatársai, barátai tudhatnák róla... Nem bántásként írom, kedves @Lakugul Béla: mindannyiunkkal előfordul, hogy valaki mással, ha nagyon egyetértünk vele, érzelmileg is azonosulunk.
Ferenc pápát szeretők, ahogy felbukkant az első hír, lojalitásból, hűségből csak azt kutatják, hol a tévedés, mi a hiba. Akik Ferencet nem szívesen látják a székében, éljenzik Vigánót... mindeközben érdekel valakit is, hogy ha elhangzott bármelyikük részéről az igazság, akkor hol és mennyiben?
Ki foglalkozik már McCarrick ügyével... eszköz lett, mint az áldozatai...
Vicc, ahogy itt védelmezzük a pápát vagy Vigánót... mi, az egyszerű hívek! Azok a hívek, akiknek köréből került ki az a néhány bántalmazott fiatalember is (szeminarista), akiket éppen nem védelmez ez a hivatal, lásd. maga az ügy :-D
Hiszem, hogy 1. nem szorul védelemre sem egy pápai, sem egy bíborosi hivatal, védelmező kör, apparátus 2. saját szimpátiám, egyéni irányultságom (legyen ultrakonzervatív vagy progresszív) aligha jelenthet elégséges alapot ahhoz, hogy egy ettől (látszólag!) független történést megítéljek.
Nem ez alapján kellene véleményt alkotnom! De szinte mindenki ezt teszi! Ezen a felületen is!
Pl. azt írja LB Viganóról "hosszas megkülönböztetés után..." - Kérdem én, honnan tudja ezt? mert ezt szerintem csak a legközvetlenebb munkatársai, barátai tudhatnák róla... Nem bántásként írom, kedves @Lakugul Béla: mindannyiunkkal előfordul, hogy valaki mással, ha nagyon egyetértünk vele, érzelmileg is azonosulunk.
Ferenc pápát szeretők, ahogy felbukkant az első hír, lojalitásból, hűségből csak azt kutatják, hol a tévedés, mi a hiba. Akik Ferencet nem szívesen látják a székében, éljenzik Vigánót... mindeközben érdekel valakit is, hogy ha elhangzott bármelyikük részéről az igazság, akkor hol és mennyiben?
Ki foglalkozik már McCarrick ügyével... eszköz lett, mint az áldozatai...
Vicc, ahogy itt védelmezzük a pápát vagy Vigánót... mi, az egyszerű hívek! Azok a hívek, akiknek köréből került ki az a néhány bántalmazott fiatalember is (szeminarista), akiket éppen nem védelmez ez a hivatal, lásd. maga az ügy :-D
türkiz
2018.09.12 11:48:59
@Abdiás..: Ideemelnék néhány morzsát Tőled, mely megosztást önmagadról ezúton köszönök:
"Ettől lesznek a hozzászólásaim olyan hosszúak, mert valamit állítani 2-3 mondatban is lehet, ám azt is bizonyítani, hogy az megáll az Ige szerint - vagyis igazság -, már hosszabb terjedelem kell."
"Minden olyan véleményhez való ragaszkodás, amely nem összeeggyeztethető Isten Igéjével, bálványimádásnak minősül."
"Én nem engedhetek meg magamnak olyat, hogy pusztán felületességből vagy nemtörődömségből akárcsak egy olyan gondolatot is leírjak, amely nincs összhangban Isten Igéjével.
Ez Isten szemében tudatos és szándékos félrevezetés, amely sokkal súlyosabb büntetést von maga után, mint amikor az ember tudatlanságból vétkezik."
(...)
Összeszorult a szívem, amikor ezeket olvastam.
Talán ajándék lehet, az is lehet, hogy visszautasítod, én mégis odaadnám Neked ezt és most. Szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=UnuDrsSGmQE
"Ettől lesznek a hozzászólásaim olyan hosszúak, mert valamit állítani 2-3 mondatban is lehet, ám azt is bizonyítani, hogy az megáll az Ige szerint - vagyis igazság -, már hosszabb terjedelem kell."
"Minden olyan véleményhez való ragaszkodás, amely nem összeeggyeztethető Isten Igéjével, bálványimádásnak minősül."
"Én nem engedhetek meg magamnak olyat, hogy pusztán felületességből vagy nemtörődömségből akárcsak egy olyan gondolatot is leírjak, amely nincs összhangban Isten Igéjével.
Ez Isten szemében tudatos és szándékos félrevezetés, amely sokkal súlyosabb büntetést von maga után, mint amikor az ember tudatlanságból vétkezik."
(...)
Összeszorult a szívem, amikor ezeket olvastam.
Talán ajándék lehet, az is lehet, hogy visszautasítod, én mégis odaadnám Neked ezt és most. Szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=UnuDrsSGmQE
Jezsuita bloggerek
Fejlődik az erkölcs? – Avagy gondolatok a moralitás három rétegéről
2018.06.29 12:15:26
Ha nem hangzana túl nagyigényűen, azt írnám: az alábbiakban erkölcsfilozófiai, sőt erkölcsteológiai kalandozásokra szeretném meghívni a kedves Olvasót. Hogy elővételezzem: elgondolásom lényege, hogy létezik egy éretlen, archaikus erkölcsiség, amitől felnőtt korban is sokan szenvednek, viszont…..
türkiz
2018.07.07 16:51:11
@pacsy: Ez szép! Végre korrekt és egyenes! Magam részéről köszönöm ezt a hangvételt... Maradj meg ilyennek közöttünk! ;-)
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felé haladva egyre többet foglalkozom olvasmányaimban az Eucharisztia titkával. Lelkinapok, lelkigyakorlatok során szívesen beszélek hitünknek e központi valóságáról. Vágyom arra, hogy megosszam azt, ami számomra is motiváló. A közeljövőben több…..
Nehéz dolog egy olyan téma írásába belefogni, amelynek nincs kézzelfogható kezdete és nagy valószínűséggel nem is lesz egyértelmű vége. Találgatások a miértekről, statisztikák, megannyi hír, képek áradata az élőkről vagy a már megholtakról. Integráció, gettósodás,…..
türkiz
2018.02.18 22:07:07
@Felicitasz: Ha a felelősség kérdését ilyen szűk kritériumok mentén vélném körvonalazódni, hát, az több mint nevetséges lenne rám nézve :-)
Dehogy akartam én magyarázatot adni bármire is!... Nem látok én kívülebb önmagamnál! Elhiheted! Valamikor szerzetesnek készültem. Emlékszem, ugyanolyan zsigeri módon éltem meg azt a bizonyos hármas fogadalmat, mint akár az anyaságomat sok-sok évre rá. Nagy kegyelem, hogy megízlelhettem a fogadalmaim ajándékaiból némi morzsát, amit nem tudok, és nem is akarok elfelejteni. Tudom, mert megtapasztaltam, hogy Isten semmit nem kér úgy, hogy ne adna helyette többszörösen többet. Átadásunkban (és magányunkban) valami átalakul bennünk, leírhatatlanul könnyebbé lesz eggyé válni az Általa teremtett világgal, annak teremtményeivel. Tudod, egy idő után határtalan tágasság kezd teret nyerni benned. Felszabadulsz. Szabad leszel azt tenni az életeddel, amit akarsz tenni Őérte... Soha nem mondtam, hogy egy szerzetesnek könnyebb lenne odaadni az életét, de attól a ténytől, hogy határozottan azt érzed, nem tehetsz mást, minden ebbe az irányba fog vinni, hisz az sem véletlen, hogy egyidőben meg is változik a világban/hoz való kötődésed is...
Erre mondom, hogy valamilyen értelemben "individualista" lesz az a világlátás, amiből ki-kitekintenek majd ránk. (Mustót is így olvastam ebben a témában.)
Másként van mindez azokkal, akik a világban maradnak... Ahogy "szülővé" érünk (beleértem az örökbefogadást, a gyámságot...), valamiképp megszűnsz szabadnak lenni, valamiképp determinál az a folyam, amibe beleléptél, és még olyan döntéseid is lehetnek, amelyeket nem hoznál meg akkor, ha csak a jelenedben élhetnél. (Zsigerileg kötődni mindannyian tudunk a jövőnkhöz, de ez az "én" jövőm lesz, ami lényegesen különbözik attól a jövőtől, amiről lefejthetetlenné lesznek a "gyerekeink", azaz a következő nemzedék IS)... És a legfurcsább, hogy személyesen azt érzem, hogy ez épp így van jól, ahogy jó volt 50 éve, száz éve és több száz éve is...
Persze ez én vagyok! El tudom fogadni, hogy ugyanaz két egészen különböző nézőpontból lehet más. Lehet! Mert akár még az is előfordulhat, hogy megláthatjuk, amit a másik. Hát, kicsit furcsán és így érzem magam ebben a kérdésben... Nem akarom becsukni a szemem, nem akarom, hogy önérzetből, pártpolitikai állásfoglalásból, zajszennyezés miatt vagy csuda tudja mi okból, de ne lássam, amit látnom kell, ne kódoljam, amit ilyenkor kódolnunk kell, de nem hagyom magam egészen elsodorni sem...
Domi írása azért is áll hozzám közelebb, mert közös az igyekezet: jó lenne középen maradni, nagyon józannak. Jó lenne csak annyira érintve lenni, amennyire kell is, hogy érintsen a téma.
Dehogy akartam én magyarázatot adni bármire is!... Nem látok én kívülebb önmagamnál! Elhiheted! Valamikor szerzetesnek készültem. Emlékszem, ugyanolyan zsigeri módon éltem meg azt a bizonyos hármas fogadalmat, mint akár az anyaságomat sok-sok évre rá. Nagy kegyelem, hogy megízlelhettem a fogadalmaim ajándékaiból némi morzsát, amit nem tudok, és nem is akarok elfelejteni. Tudom, mert megtapasztaltam, hogy Isten semmit nem kér úgy, hogy ne adna helyette többszörösen többet. Átadásunkban (és magányunkban) valami átalakul bennünk, leírhatatlanul könnyebbé lesz eggyé válni az Általa teremtett világgal, annak teremtményeivel. Tudod, egy idő után határtalan tágasság kezd teret nyerni benned. Felszabadulsz. Szabad leszel azt tenni az életeddel, amit akarsz tenni Őérte... Soha nem mondtam, hogy egy szerzetesnek könnyebb lenne odaadni az életét, de attól a ténytől, hogy határozottan azt érzed, nem tehetsz mást, minden ebbe az irányba fog vinni, hisz az sem véletlen, hogy egyidőben meg is változik a világban/hoz való kötődésed is...
Erre mondom, hogy valamilyen értelemben "individualista" lesz az a világlátás, amiből ki-kitekintenek majd ránk. (Mustót is így olvastam ebben a témában.)
Másként van mindez azokkal, akik a világban maradnak... Ahogy "szülővé" érünk (beleértem az örökbefogadást, a gyámságot...), valamiképp megszűnsz szabadnak lenni, valamiképp determinál az a folyam, amibe beleléptél, és még olyan döntéseid is lehetnek, amelyeket nem hoznál meg akkor, ha csak a jelenedben élhetnél. (Zsigerileg kötődni mindannyian tudunk a jövőnkhöz, de ez az "én" jövőm lesz, ami lényegesen különbözik attól a jövőtől, amiről lefejthetetlenné lesznek a "gyerekeink", azaz a következő nemzedék IS)... És a legfurcsább, hogy személyesen azt érzem, hogy ez épp így van jól, ahogy jó volt 50 éve, száz éve és több száz éve is...
Persze ez én vagyok! El tudom fogadni, hogy ugyanaz két egészen különböző nézőpontból lehet más. Lehet! Mert akár még az is előfordulhat, hogy megláthatjuk, amit a másik. Hát, kicsit furcsán és így érzem magam ebben a kérdésben... Nem akarom becsukni a szemem, nem akarom, hogy önérzetből, pártpolitikai állásfoglalásból, zajszennyezés miatt vagy csuda tudja mi okból, de ne lássam, amit látnom kell, ne kódoljam, amit ilyenkor kódolnunk kell, de nem hagyom magam egészen elsodorni sem...
Domi írása azért is áll hozzám közelebb, mert közös az igyekezet: jó lenne középen maradni, nagyon józannak. Jó lenne csak annyira érintve lenni, amennyire kell is, hogy érintsen a téma.
türkiz
2018.02.19 12:45:00
@Pandit: "mit is kellene tennünk keresztényként?" vagy "milyen emberi értékeket tud Európa felmutatni?" ...
Tényleg ezek lennének a legizgalmasabb kérdések, csak hát, nem úgy tűnik, hogy lehetne velük valamit is kezdeni, úgy érdemben ;)
Tényleg ezek lennének a legizgalmasabb kérdések, csak hát, nem úgy tűnik, hogy lehetne velük valamit is kezdeni, úgy érdemben ;)
(Igen, a képen én vagyok; decemberben.) Továbbra sem gyakran teszek ki új posztot ide, pedig írni aztán volna miről, lassan azt kell mondanom, hogy "feldolgozhatatlanul sok" vázlat, témafelvetés és archivált ez-az van eltéve a virtuális és nem virtuális mappáimba. Ez a mostani megint egy…..
türkiz
2018.02.19 09:11:24
Jezsuita bloggerek
Újra egy szó a papok szexuális visszaéléseiről… (könyvajánló)
2012.10.01 22:26:03
Egy új kiadványt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. A könyv szörnyűséges témával foglalkozik: aligha van valaki, akire az újdonság erejével hatna a keresztény egyházakat világszerte megrázó, hatalmas médiavisszhangot és érthető felháborodást kiváltó botránysorozat, a…..
türkiz
2013.03.01 09:51:20
türkiz
2018.02.07 10:33:19
Az ismeretlen világokkal való találkozás mindig rejtelmes dolog – és veszedelmes is, hiszen kulturális sokkal fenyeget. Még világosan emlékszem az esetre, amikor egyszer egy afrikai rendtárssal ismerkedve, az első kérdéseim egyikére, „Hány testvéred van?”, a fiatal jezsuita…..
türkiz
2018.01.31 13:34:22
@Brendel Mátyás: Sokkal jobb lenne, ha idevágnád már végre, hogy a nagy Anyaszentegyház árnyéka védelméből ki vagy kik voltak azok a gyenge jellemű emberek, akik ennyire túlléptek valamin az életedben... még inkább: mivel... egy percig sem kérdés sokunk előtt, hogy nem mindenki keresztény (ha úgy jobban tetszik, "szent"), aki annak vallja magát... Megvallom, nehéz nem hinni annak a haragnak, amivel itt felléptél. Magam részéről el tudom hinni Neked, hogy van okod ennyire kiborulni, haragudni, ahogy persze lehet, hogy nincs...ezt igazán csak Te tudhatod... Ami biztos! Lehet megkerülni, ami igazán bánt bennünket, csak nincs sok értelme...
„A táncnak semmi köze sincs a szépséghez. Ha szép mozdulatsorokat akarnék kreálni, akkor marionettbábukat használnék, nem gyerekeket. A marionettek úgy tudnak repülni és suhanni, mint ahogy a gyerekek nem tudnak. Bonyolult rajzokat tudnak karcolni a levegőbe. De nem tudnak táncolni. Nincs lelkük. A…..
türkiz
2018.01.27 15:03:03
@andras.csaba.sj:
Ha valami az életben elvarázsol, az mindig az őszinteség, a nyíltság, az egyenesség. Nincs szebb látvány annál, mint amilyen egy álarc nélküli, meztelen arc kitárulkozása. A pőre valóság akár ráncaival, akár szépséghibáival, de mindig a legtöbbet kínálja: önmagát. Ilyenkor képes leginkább felragyogni rajtunk Isten és az általunk megélt Élet ezerarcú kéznyomata. Lehet ennél szebb? Olyan dolgokat érintesz, melyekről keveset beszélünk... messze többről szól ez az írás, mint magáról a táncról.
Nem tudok korcsolyázni. A korcsolyapályán úgy tíz évben egyszer, ha(!) megfordulok. Rendszerint azzal kezdem a találkozást, hogy szétszaggatok egy pár kesztyűt az órákon át tartó palánkkapaszkodásban... :-D Pár éve történt. Nyúztam sorra a köröket. Néha megpihentem, és elnéztem a bravúros mutatványokat, az olykor elképesztő sebességgel végrehajtott attrakciókat, de -megvallom- tartósan egyik produkció sem kötött le... S AKKOR, egészen váratlanul feltűnt a pályán egy nagyon vékony, magas fiatalember... és onnantól egyszerűen képtelen lettem levenni róla a tekintetemet. Nem voltam többé egyedül. Megmagyarázhatatlan melegség járt át mindattól, amit benne(!!!) megláttam. Néztem jobbra, néztem balra, vajon látja-e más is, amit én...
A gondolataim szinte hangot öltöttek bennem örömükben: "Ez a fiú imádkozik. Jóég! Ez a fiú maga az imádság most. Vajon ő tud róla?"
Igen, magam is azt gondoltam, hogy nem vagyok egészen komplett... hetekre rá azonban megláttam ugyanezt a fiatalembert egy misén ministrálni, és kiderült róla, hogy jezsuita szerzetesnek készül... :-)
Nem szeretek erről az élményről beszélni, nem szeretném leírni mit láttam, mert annyira mély, és annyira felfoghatatlan még ma is a számomra. Egy vadidegen emberrel ilyen távolságból milyen egységet élhetünk meg, ráadásul szorosabban, mint ami szavakkal körüljárható lenne valaha is, milyen belső találkozás volt ez? Őrzöm, és egészen eddig szinte érintetlenül tettem ezt.
Az isteni jelenlétnek igenis van tere bennünk!!!
Amíg nem mentem férjhez, magam is mindig, időről-időre a "tánchoz" nyúltam, ha már nagyon sok volt bennem a rendezetlenség. Gyógyítóan hatott rám. Táncolni nem tudok, énekelni sem, de néha Neki(!) adtam ezt a nemtudást, egyedül Neki...hisz Ő az egyetlen, aki előtt mindennek helye lesz...aki előtt maradéktalanul feloldódnak a gátjaink, komplexusaink... aki úgy nyitja meg az utat a Szeretet felé, hogy szinte már semmit sem kell tennünk, csak engedni, hogy sodorjon magával...
És persze eszembe jutottak a Jálics-féle lelkigyakorlatok csikung gyakorlatai is. Egy szemlélődő lelkigyakorlaton ezek a reggelek a voki tokis visszajelzések Fentről :-D Teljesen konkréttá válik, hogyan is állunk bele az adott napba, aktuálisan mennyi az elakadás, mennyi a szabadság bennünk...milyen is az a (megtisztult) tér, mellyel Őt kívánjuk megkínálni nap nap után :-)
Remek, hogy ezen az úton haladsz! Valódi misszióra csak az képes, aki maga is harmóniában él önmagával (a test és lélek harmóniájában). Csak az találja meg az élő kapcsolatot a többi emberrel, aki Istennél is az élő kapcsolatot keresi.
Amíg András Csabák és Kajtor Domik vannak, addig ennek a szerzetesrendnek van jövője! Isten áldjon az utadon!
Ha valami az életben elvarázsol, az mindig az őszinteség, a nyíltság, az egyenesség. Nincs szebb látvány annál, mint amilyen egy álarc nélküli, meztelen arc kitárulkozása. A pőre valóság akár ráncaival, akár szépséghibáival, de mindig a legtöbbet kínálja: önmagát. Ilyenkor képes leginkább felragyogni rajtunk Isten és az általunk megélt Élet ezerarcú kéznyomata. Lehet ennél szebb? Olyan dolgokat érintesz, melyekről keveset beszélünk... messze többről szól ez az írás, mint magáról a táncról.
Nem tudok korcsolyázni. A korcsolyapályán úgy tíz évben egyszer, ha(!) megfordulok. Rendszerint azzal kezdem a találkozást, hogy szétszaggatok egy pár kesztyűt az órákon át tartó palánkkapaszkodásban... :-D Pár éve történt. Nyúztam sorra a köröket. Néha megpihentem, és elnéztem a bravúros mutatványokat, az olykor elképesztő sebességgel végrehajtott attrakciókat, de -megvallom- tartósan egyik produkció sem kötött le... S AKKOR, egészen váratlanul feltűnt a pályán egy nagyon vékony, magas fiatalember... és onnantól egyszerűen képtelen lettem levenni róla a tekintetemet. Nem voltam többé egyedül. Megmagyarázhatatlan melegség járt át mindattól, amit benne(!!!) megláttam. Néztem jobbra, néztem balra, vajon látja-e más is, amit én...
A gondolataim szinte hangot öltöttek bennem örömükben: "Ez a fiú imádkozik. Jóég! Ez a fiú maga az imádság most. Vajon ő tud róla?"
Igen, magam is azt gondoltam, hogy nem vagyok egészen komplett... hetekre rá azonban megláttam ugyanezt a fiatalembert egy misén ministrálni, és kiderült róla, hogy jezsuita szerzetesnek készül... :-)
Nem szeretek erről az élményről beszélni, nem szeretném leírni mit láttam, mert annyira mély, és annyira felfoghatatlan még ma is a számomra. Egy vadidegen emberrel ilyen távolságból milyen egységet élhetünk meg, ráadásul szorosabban, mint ami szavakkal körüljárható lenne valaha is, milyen belső találkozás volt ez? Őrzöm, és egészen eddig szinte érintetlenül tettem ezt.
Az isteni jelenlétnek igenis van tere bennünk!!!
Amíg nem mentem férjhez, magam is mindig, időről-időre a "tánchoz" nyúltam, ha már nagyon sok volt bennem a rendezetlenség. Gyógyítóan hatott rám. Táncolni nem tudok, énekelni sem, de néha Neki(!) adtam ezt a nemtudást, egyedül Neki...hisz Ő az egyetlen, aki előtt mindennek helye lesz...aki előtt maradéktalanul feloldódnak a gátjaink, komplexusaink... aki úgy nyitja meg az utat a Szeretet felé, hogy szinte már semmit sem kell tennünk, csak engedni, hogy sodorjon magával...
És persze eszembe jutottak a Jálics-féle lelkigyakorlatok csikung gyakorlatai is. Egy szemlélődő lelkigyakorlaton ezek a reggelek a voki tokis visszajelzések Fentről :-D Teljesen konkréttá válik, hogyan is állunk bele az adott napba, aktuálisan mennyi az elakadás, mennyi a szabadság bennünk...milyen is az a (megtisztult) tér, mellyel Őt kívánjuk megkínálni nap nap után :-)
Remek, hogy ezen az úton haladsz! Valódi misszióra csak az képes, aki maga is harmóniában él önmagával (a test és lélek harmóniájában). Csak az találja meg az élő kapcsolatot a többi emberrel, aki Istennél is az élő kapcsolatot keresi.
Amíg András Csabák és Kajtor Domik vannak, addig ennek a szerzetesrendnek van jövője! Isten áldjon az utadon!
türkiz
2018.01.27 19:04:36
@studiorum: "Sajnos Jálics atya ezzel a gyakorlattal az ezotéria tévútjára tévedt, vélhetően sokakat megtévesztve."
Ezt meg miből következtetted ki? :-D
Ebben körülbelül annyi a logika és az igazság, mintha én azt állítanám Rólad, hogy egy gyilkos vagy, mert azt az eszközt (lásd.kés) mindennap használod, amivel gyilkolni is lehet.
Szabad reggelente tornagyakorlatokat végezni? Megengeded? Akkor nincs is miről beszélnünk! Tudod, az ítélkezéseid olyan messze vannak a keresztény értékektől, hogy a szívem belésajdul.
1. Jálics atya igaz úton jár.
2. Te sem neki, sem másnak a legkisebb mértékben sem vagy bírája.
Aki kereszténynek vallja magát (ráadásul ilyen fennhangon) és az igaz hitre hivatkozva ennyire irgalmatlan, s ahogy Jézus szavait, úgy a saját kijelentéseit is csak egyoldalúan azaz MÁSOKRA NÉZVE érzi követendőnek, az talán többet tenne, ha hallgatásba búrkolózna, és nem érezné magán annak a küldetését ilyen megszállottan, hogy ő majd megtérít és igaz hitre vezet másokat.
Ez nem építkezés, de rombolás...
Felolvastam, amit Csabának írtál. A kamasz gyerekeim elkerekedtek, és csak egyet fűztek hozzá: "ha ez lenne a kereszténység, anya, akkor nálam itt véget is érne"...
Mit értesz "Isten és felebarát iránti szeretetet felszítása" alatt? Mi alapján mondod Te ki bárkiről, hogy jobbra vagy balra menjen? Milyen isteni hatalommal ruháztak fel, és -ki?
Persze eszemben sincs vitatkozni Veled, mert akik magukat felmagasztalják, másokat elmarasztalnak, azok az emberek nagyon mélyen alszanak. Alvó emberrel én meg még nem próbáltam kommunikálni, ezután sem próbálkozom.
Egy üzenetet azonban most lehet, hogy ott hagynék a párnád szélén, hátha egyszer mégis felébredsz:
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mt 7,1
Ezt meg miből következtetted ki? :-D
Ebben körülbelül annyi a logika és az igazság, mintha én azt állítanám Rólad, hogy egy gyilkos vagy, mert azt az eszközt (lásd.kés) mindennap használod, amivel gyilkolni is lehet.
Szabad reggelente tornagyakorlatokat végezni? Megengeded? Akkor nincs is miről beszélnünk! Tudod, az ítélkezéseid olyan messze vannak a keresztény értékektől, hogy a szívem belésajdul.
1. Jálics atya igaz úton jár.
2. Te sem neki, sem másnak a legkisebb mértékben sem vagy bírája.
Aki kereszténynek vallja magát (ráadásul ilyen fennhangon) és az igaz hitre hivatkozva ennyire irgalmatlan, s ahogy Jézus szavait, úgy a saját kijelentéseit is csak egyoldalúan azaz MÁSOKRA NÉZVE érzi követendőnek, az talán többet tenne, ha hallgatásba búrkolózna, és nem érezné magán annak a küldetését ilyen megszállottan, hogy ő majd megtérít és igaz hitre vezet másokat.
Ez nem építkezés, de rombolás...
Felolvastam, amit Csabának írtál. A kamasz gyerekeim elkerekedtek, és csak egyet fűztek hozzá: "ha ez lenne a kereszténység, anya, akkor nálam itt véget is érne"...
Mit értesz "Isten és felebarát iránti szeretetet felszítása" alatt? Mi alapján mondod Te ki bárkiről, hogy jobbra vagy balra menjen? Milyen isteni hatalommal ruháztak fel, és -ki?
Persze eszemben sincs vitatkozni Veled, mert akik magukat felmagasztalják, másokat elmarasztalnak, azok az emberek nagyon mélyen alszanak. Alvó emberrel én meg még nem próbáltam kommunikálni, ezután sem próbálkozom.
Egy üzenetet azonban most lehet, hogy ott hagynék a párnád szélén, hátha egyszer mégis felébredsz:
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mt 7,1
Hallani véleményeket, melyek szerint a gyónás leáldozóban van, el is fog tűnni, hisz egyre rövidebbek a sorok a gyóntatószékek előtt, és vannak katolikus vidékek, ahol már alig gyónnak. Ha a bűnbánat szentségének a történetét nézzük, akkor láthatjuk, hogy ez a szentség nagyon sokat változott a…..
türkiz
2018.01.27 09:48:45
@manlakos:
Meglepően jól emlékszel! ;-) Az idézet, ami "értetlenségre" adott okot:
"...E legfőbb kritérium egy másik folyománya, hogy a gyermekbántalmazások kivizsgálasakor kötelességünk együttműködni az állami hatóságokkal.... A Hittani Kongregáció tovább pontosít: a szentségi belső fórum (a gyónási titok) iránti elfogultság nélkül, mindig betartandók a polgári jogi előírások arra vonatkozóan, hogy e bűncselekményeket jelenteni kell a kijelölt hatóságnak. Mi több, ez az együttműködés nem csupán a klerikusok által elkövetett visszaélésekre vonatkozik, hanem azokra az esetekre is, amelyekben más egyházi és világi személyek érintettek." (Hittani Kongregáció főügyésze)
- Ez azt jelenti, hogy -bizonyos esetekben- nincs gyónási titoktartás? Vagy...?
Igen! Ezt a kérdést tettem fel korábban, amikor a római Pápai Gergely Egyetemen rendezett 2012-es konferenciák anyagai közt ezekre a mondatokra bukkantam. (PF: A gyógyulás és megújulás felé)
Meglepően jól emlékszel! ;-) Az idézet, ami "értetlenségre" adott okot:
"...E legfőbb kritérium egy másik folyománya, hogy a gyermekbántalmazások kivizsgálasakor kötelességünk együttműködni az állami hatóságokkal.... A Hittani Kongregáció tovább pontosít: a szentségi belső fórum (a gyónási titok) iránti elfogultság nélkül, mindig betartandók a polgári jogi előírások arra vonatkozóan, hogy e bűncselekményeket jelenteni kell a kijelölt hatóságnak. Mi több, ez az együttműködés nem csupán a klerikusok által elkövetett visszaélésekre vonatkozik, hanem azokra az esetekre is, amelyekben más egyházi és világi személyek érintettek." (Hittani Kongregáció főügyésze)
- Ez azt jelenti, hogy -bizonyos esetekben- nincs gyónási titoktartás? Vagy...?
Igen! Ezt a kérdést tettem fel korábban, amikor a római Pápai Gergely Egyetemen rendezett 2012-es konferenciák anyagai közt ezekre a mondatokra bukkantam. (PF: A gyógyulás és megújulás felé)
türkiz
2018.01.27 16:49:40
@Kajla: @matthaios: @Pandit:
Magam sem gondoltam, gondolok mást... de mi a magyarázat ezekre a mondatokra? tényleg elhangzottak? tényleg így? ha mindez nem hangozhatott el, akkor hogyan jelenhetett meg nyomtatásban?
Benneteket ez nem lep meg???
Magam sem gondoltam, gondolok mást... de mi a magyarázat ezekre a mondatokra? tényleg elhangzottak? tényleg így? ha mindez nem hangozhatott el, akkor hogyan jelenhetett meg nyomtatásban?
Benneteket ez nem lep meg???
A jó cselekedetekre vonatkozóan Jézus Krisztus üzenete eléggé egyértelmű. Az evangélium nem hagy kétséget afelől, hogy igazán jó tettnek valójában az számít, ami önző indítékok nélkül, azaz lényegében ingyenesen történik (Lk 14, 12-14). A viszonzás, az…..
türkiz
2018.01.02 10:33:20
@Kajla: Nem tudom... nem így látom már... A túlzott önszeretet során önmagamat állítom középpontba, ilyenkor bármi vagy bárki felé tett cselekedeteimet, kimondott szavaimat az "Én" hatja át, a Másik legkevésbé sem motivál, annyira nem, hogy akár akkor is lenyomom Rajta, ha ő köszöni szépen nem is kérne belőle... észre sem veszem, mert csak eszközt jelent számomra Önmagamhoz.
Úgy vélem, mindez köszönő viszonyban sincs azzal, amikor teszem a dolgom, és igen, olykor felszakad bennem a vágy az elismerés után, a megbecsülés után, az pedig a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha szeretek, vágyom arra, hogy szeressenek. A világot áthatja egyféle kölcsönösség és ennek a hiányát olykor joggal hiányolhatjuk is. Szoktuk is!
Ez nem hiúság, nem önzőség vagy legalábbis egészséges hiúság, egészséges önzőség :-)
Igenis lehetünk jók is néha. Lehetünk erre akár büszkék is! Szerintem legalább annyira téves tagadni annak a lehetőségét, hogy lehetünk néha nap jók is, mint erőnek erejével csak arról győzködni mindenkit kifelé/befelé, hogy mi mindig mennyire jók vagyunk.
Azt hiszem, a prioritások határoznak meg minket. Egyféle alapállás, az a bizonyos kezdő pillanat... de azt hiszem, a kérdés Tőled voltaképpen arra irányult: jó, jó, de mennyire vagyunk ebben őszinték önmagunkkal?
Mivel a szeretetnek súlya van, nem is véletlen, hogy benne valamit megkérdőjelezhetetlennek, valóságosságosnak, magátólértetődőnek szoktunk találni... ebben a súlyban hiszek, mármint abban, hogy ha akarom sem tudom figyelmen kívül hagyni, hisz erősebb, mint én vagyok...
Hiszem, hogy a fontos pillanatokban mindig egyértelmű a feladatunk, legföljebb tompa hozzá a fülünk vagy túl nagy a félelmünk...
Úgy vélem, mindez köszönő viszonyban sincs azzal, amikor teszem a dolgom, és igen, olykor felszakad bennem a vágy az elismerés után, a megbecsülés után, az pedig a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha szeretek, vágyom arra, hogy szeressenek. A világot áthatja egyféle kölcsönösség és ennek a hiányát olykor joggal hiányolhatjuk is. Szoktuk is!
Ez nem hiúság, nem önzőség vagy legalábbis egészséges hiúság, egészséges önzőség :-)
Igenis lehetünk jók is néha. Lehetünk erre akár büszkék is! Szerintem legalább annyira téves tagadni annak a lehetőségét, hogy lehetünk néha nap jók is, mint erőnek erejével csak arról győzködni mindenkit kifelé/befelé, hogy mi mindig mennyire jók vagyunk.
Azt hiszem, a prioritások határoznak meg minket. Egyféle alapállás, az a bizonyos kezdő pillanat... de azt hiszem, a kérdés Tőled voltaképpen arra irányult: jó, jó, de mennyire vagyunk ebben őszinték önmagunkkal?
Mivel a szeretetnek súlya van, nem is véletlen, hogy benne valamit megkérdőjelezhetetlennek, valóságosságosnak, magátólértetődőnek szoktunk találni... ebben a súlyban hiszek, mármint abban, hogy ha akarom sem tudom figyelmen kívül hagyni, hisz erősebb, mint én vagyok...
Hiszem, hogy a fontos pillanatokban mindig egyértelmű a feladatunk, legföljebb tompa hozzá a fülünk vagy túl nagy a félelmünk...
türkiz
2018.01.03 13:08:10
@Kajla: "Jézus példája ezért megdöbbentő, mindig az egész embert nézi" ÉS MINDENKIBEN...
Semmi nem tesz szomorúbbá, mint annak a tapasztalata, mennyire képtelen vagyok erre. Tágas a szívem, szokatlanul sokan elférnek benne, csak azért, mert valaki nem rokonszenves vagy én neki, még nem esik ki onnét, és akit beengedek, azt mélyre engedem, legyen az egy hajléktalan vagy bármelyik tanítványom... Ugyanakkor évi egyszer-kétszer, nagy ritkán azt kell megtapasztalnom magamban, hogy egyes emberek mintha falat emelnének bennem (sokszor próbáltam valami közösre lelni bennük, teljesen eredménytelenül). Ők azok, akiknél elakad a szeretetem, a figyelmem... ismeretlen türelmetlenség lesz úrrá rajtam, ugorjunk már, ugorjunk, bárhogy szeretném, nem tudok igazán nyitott lenni feléjük, nem tudom befogadni őket a szívembe...
Ingyenesen és feltétel nélkül? amikor egészen hétköznapi módon sem vagyok képes szeretni, jelen lenni a Mások számára?
Nem vagyok szentimentális, nem hordozgatok magammal fényképeket még a gyerekeimről sem. Jálics fényképét évek óta igen.
Egy-egy szemlélődő lelkigyakorlaton harminc ember, és szavamra annyi féle ember kerül össze... mi kell ahhoz, hogy mindenki sebét, fájdalmát képes legyen valaki átölelni, megkönnyezni, átengedni önmagán... Mert én hiába tudom, hogy a szenvedéseink mértéke a legkevésbé sem számít, mindenki azzal küzd, amivel éppen küzd, és neki az a legnehezebb, amit éppen elhordoz... mégis! egy fiát gyászoló édesapa mellett minden önmagunk körüli nyafogás türelmetlenné tesz... És nincs jól, hogy így van!
Ahogy Kjapp írja, az ember képes az isteni szeretetre, néha meg is teszi... Nélküle azonban nem megy. Mert nem az elhatározásaink, döntéseink alakítanak minket, hanem közvetlenül Ő.
És köszönöm, hogy ezt segítetted így Újévbe lépve kihangosítani bennem... ;-)
Semmi nem tesz szomorúbbá, mint annak a tapasztalata, mennyire képtelen vagyok erre. Tágas a szívem, szokatlanul sokan elférnek benne, csak azért, mert valaki nem rokonszenves vagy én neki, még nem esik ki onnét, és akit beengedek, azt mélyre engedem, legyen az egy hajléktalan vagy bármelyik tanítványom... Ugyanakkor évi egyszer-kétszer, nagy ritkán azt kell megtapasztalnom magamban, hogy egyes emberek mintha falat emelnének bennem (sokszor próbáltam valami közösre lelni bennük, teljesen eredménytelenül). Ők azok, akiknél elakad a szeretetem, a figyelmem... ismeretlen türelmetlenség lesz úrrá rajtam, ugorjunk már, ugorjunk, bárhogy szeretném, nem tudok igazán nyitott lenni feléjük, nem tudom befogadni őket a szívembe...
Ingyenesen és feltétel nélkül? amikor egészen hétköznapi módon sem vagyok képes szeretni, jelen lenni a Mások számára?
Nem vagyok szentimentális, nem hordozgatok magammal fényképeket még a gyerekeimről sem. Jálics fényképét évek óta igen.
Egy-egy szemlélődő lelkigyakorlaton harminc ember, és szavamra annyi féle ember kerül össze... mi kell ahhoz, hogy mindenki sebét, fájdalmát képes legyen valaki átölelni, megkönnyezni, átengedni önmagán... Mert én hiába tudom, hogy a szenvedéseink mértéke a legkevésbé sem számít, mindenki azzal küzd, amivel éppen küzd, és neki az a legnehezebb, amit éppen elhordoz... mégis! egy fiát gyászoló édesapa mellett minden önmagunk körüli nyafogás türelmetlenné tesz... És nincs jól, hogy így van!
Ahogy Kjapp írja, az ember képes az isteni szeretetre, néha meg is teszi... Nélküle azonban nem megy. Mert nem az elhatározásaink, döntéseink alakítanak minket, hanem közvetlenül Ő.
És köszönöm, hogy ezt segítetted így Újévbe lépve kihangosítani bennem... ;-)
Az imádság minden vallás szerves része, és az emberiség vallásos hagyománya hihetetlen gazdag az ima formáit tekintve. Egy-egy valláson belül is sokféle imaút létezik. Vajon a keresztény hagyományban milyen fő jellemzői vannak az imádságnak, ami különböző intenzitással, de valahogy mégis minden…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Annyi mindent szeretnék ideírni, de nem megy... talán a post-Covid, talán, mert nagyon hiányoztok, és Matthaios is